“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Örökkévaló az Ô kegyelme
“Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, mert jó;mert örökkévaló az Ő kegyelme. Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét? Boldog, aki megtartja a törvényt, és igazán cselekszik minden időben. Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jöjj el hozzám szabadításoddal, Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a te örökségeddel!” Zsoltár 106,1-5
Hálát adunk Uram, hogy itt vagy és nagy kegyelmedből mi is itt lehetünk. Uram, hadd történjen meg velünk, bennünk, amiért idehoztál. Köszönjük szeretetedet, segíts, hogy ezen a héten jobban, teljesebben megismerhessünk. Hogy úgy mehessünk majd el, hogy valóban velünk vagy, bízhatunk benned teljes szívből.
Ámen.
Olyan sok Zsoltár kezdődik ezzel, hogy dicsérjétek az Urat. Szeretném tőletek kérdezni, kit szoktatok dicsérni? Mert csak kettőt lehet, vagy magamat, vagy az Urat. Minden más dicsérésben benne vagyok: a gyerekem, az állásom, a dolgaim, a lakásom. Mindenben én, én, én.
A Biblia azt mondja: két úrnak nem lehet szolgálni! Nem lehet kétszívű embernek lenni. “Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól. A kétszínű, a minden útjában állhatatlan ember.” (Jak 1,7-8). Lehet hogy éppen ezért nem hallgatja meg Isten imádságod, mert ilyen kettős szívű ember vagy. Nagyon sokszor mikor az Urat dicséred, akkor is magad dicséred.
Ma olyan sokat jelentett nekem a Zsoltárban ez az egy szó, amit az Úrról mond, hogy “jó”. Az 1 és 4. vers is mondja Isten jóságát. Aztán az 5. vers: “Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat”. Jó, jó, jó. Valaki egyszer azt mondta: nem hiszem, hogy van Isten, de ha van, akkor nem jó. Az ember ha körülnéz a teremtettségben csak a háborúkat látja, és hogy milyen iszonyú dolgok történnek az állatvilágban is, a nagyobb felfalja a kisebbet. Kegyetlen, kemény világ a természet világa. Ha körülnézünk az embervilágban, a történelemben látjuk, hogy a gyenge népeket hogyan sanyargatják. Hiába keresem benne Istent, csak a vérfürdőket látom. Családok életében a tragédiákat. A temérdek válást, a szülők nélkül felnövő gyermekeket. Hát hol van itt Isten, aki jó? Ha a magad életével, sorsával néznél szembe, hány ember mondaná el, hogy gyerekkortól kezdve rettenetes dolgokat éltem át. Most, amikor férjhezmentem is, egymásután jönnek a bajok. Ha sorolnátok, talán ti is odajutnátok: ha van Isten, akkor nem jó.
Akár a történelmet, akár a teremtettséget, akár a sorsunkat, a betegségeket, éhező gyerekeket, a katasztrófákat, amik körülvesznek bennünket, nézzük, odajutunk: hol van itt az Isten, aki jó? Valaki így mondta: ha van Isten és van szíve, meg kellene, szakadnia szívének, ha nézi a világot, otthonainkat, bajainkat. Hát ha van Isten és van szíve, akkor annak meg kell szakadni. Hát igen, ez a szerető szív valóban megszakadt a kereszten. Csak a kereszt beszél arról, hogy jó. Ha nézed a természetet, a történelmet, saját, vagy családod életét, akkor rossz következtetésre jutsz. De ha a keresztet nézed, az egyetlen hely ahonnan azt olvashatod le, hogy Isten jó.
Nemcsak jó, de “Örökkévaló az Ő kegyelme.” A kereszt Isten kegyelméről és mérhetetlen jóságáról beszél. Ha valaha megértetted a keresztet, akkor biztosan tudtad, hogy Isten jó. Ha megkaptad bűneid bocsánatát, biztos tudtad, hogy jó, és elfelejtetted? “Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az Ő kegyelme.” Nagy dolog ez a drága kegyelem, amiért valóban megszakadt az Isten szíve ott a kereszten. Aki egyszer ezt igazán látta, az többé ebben nem kételkedhet. Az Ő drága kegyelme ingyen kegyelem. Nekünk ingyen van, de Neki nagyon drága volt. Ne mondjuk hát ki könnyedén, hogy ingyen. Nem került ez senkinek sokba, csak Jézusnak, – mennytől a keresztig.
Ha egyszer végignézed életét attól a pillanattól, hogy otthagyta a mennyet, egészen a keresztig, ha felszámolod a költségeket, – olvastátok már: “Ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén, felszámítja a költséget.” (Lk 14,28). Leültél-e már valaha, és számoltál-e, hogy mibe került Neki az a torony? Ézsaiás 5-ben leírja az Ige, hogy szőlőjébe tornyot épített. “Erős torony az Úrnak neve!” (Péld 18,10). Ott a kereszten emeltetik fel a legmagasabbra. Aki ezt valaha látta, tudja, hogy mibe került Jézusnak ez az egész út, amelyen járt. Ezekután még mindig azt tudod mondani, hogy nem jó az Isten?
“Örökkévaló az Ő kegyelme.” Széltében, hosszában örökkévaló. Térben és időben örökkévaló. A Biblia azt mondja: “Hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága az Isten jóvoltának.” (Ef 3,18). Nemcsak először kellett neked kegyelme, mindig újra és végig fog kelleni ez az örökkévaló kegyelem. A lelki életed első pillanatától kezdve mindig újra szükséged lesz erre az örökkévaló kegyelemre. Ezért mondja az Ige: “Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét?” Nem lehet elmondani, elbeszélni.
Vajon nincs olyan idő az ember életében, mikor nincs erre szüksége? Ma reggel az Útmutató szerinti igéből olvastuk Jézusnak a pásztorról, és elveszett juhról szóló példázatát. Szembenéztünk azzal, hogy Jézus otthagyta a kilencvenkilencet a pusztában, hogy elmenjen az egy után. Az az ember, akinek nincs szüksége kegyelemre, pásztorra, bocsánatra, az igaz ember. Isten őrízzen téged, hogy ilyen igaz emberré válj, akinek már nincs szüksége kegyelemre, akinek már nem kell a kegyelem szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága.
Ha te ilyen igaz emberré lettél, akkor Jézus otthagyott a pusztában. Akkor tudhatod, hogy a hívő életed miért ilyen puszta. Olvasod a Bibliát, mert olvasni kell. De olyan üres, olyan kemény, olyan puszta minden. Hogyan lett puszta? Attól, hogy igazzá lettél magadban és nem volt szükséged arra, hogy utánad menjen a pásztor. Aki igaz az úgy érzi, mindenkivel baj van, csak velem nincs. Valaki így mondta: a vonaton arra gondoltam, miért is jövök én ide, hiszen nálam minden rendben van. Akkor én is kérdezem: miért jöttél ide? Lehet pontosan azért, mert a nagy önigazságodon keresztül minden puszta. Egyszerűen, egyedül maradtál a pusztában.
Pál apostol azt írta magáról: A bűnösök között az első én vagyok. Nem voltam, vagyok. Annyi szolgálat után, aki annyiszor tette fel az életét, gyülekezeteket alapított, többet munkálkodott, mint bárki. És a bűnösök között elsőnek vallja magát. Valaki azt mondta: rosszabb vagyok, mint megtérésem előtt. Nem hiszem hogy rosszabb, csak jobban látod már magadat. Aki nem úgy jött ide, hogy szükségem van a kegyelemre, Isten mérhetetlen jóságára, az valahol elveszett, eltévedt az Úrtól.
Jó volt nekem az Ige: “Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jöjj el hozzám szabadításoddal.” Isten szádba adja most az imádságot, a kérést: “Jöjj el hozzám szabadításoddal.” Kettő a szabadítás és a bocsánat. Lehet, egyszer már eljött hozzád bocsánatával, de most jöjj el szabadításoddal. A bocsánat a múltra vonatkozik, a szabadítás a jövőre. Szabadítást a bűn megtörténte előtt kell kérni. A bűntől való szabadítás annyit jelent: nem kell többé csinálnom. Nem azt jelenti, hogy megtettem és utána bocsánatot kérek, hanem azt a bűnt nem kell többé csinálnom.
Lehet hogy ismered már a természetedet, tudod, hogy milyen vagy. Egy idős házaspár jut eszembe, ahol a férfi azt mondta feleségének: tudod, hogy milyen vagy, miért nem vigyázol? Azt szeretném mondani: tudod, hogy milyen vagy, hiába vigyázol, amíg el nem jön hozzád az Úr szabadításával. Mondd el ma este az első imádságot: Uram, sok jóságod tapasztaltam, jöjj el hozzám szabadításoddal! Azért hoztál ide, hogy kérhessem szabadításodat. “Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és örvendezhessek néped örömében;” Isten népének jellemzője az öröm. Életedben ott van-e Isten gyermekeinek öröme? Amíg szabadítás nincs, addig öröm sincs. Kérjük hát az Urat: Jöjj el hozzám szabadításoddal, hogy örvendezhessek néped örömében.
Még egy mondat, ami talán a legtöbbet jelentett nekem: “Hogy dicsekedjem a te örökségeddel!” Az örökségnek nagyon lehet örülni. Kaptál-e már olyan örökséget, aminek nagyon örültél? Az Úrtól megkaptad-e már örökségedet? Átvetted-e az örökséget? Tudod-e már, hogy Jézusban mit örököltél? Testvér, mindent, amire szüskéged van. Örköltél isteni természetet, szeretetet, békességet, türelmet, alázatot, mindent örököltél, használd hát! Vedd át az örökséget! Ne élj tovább szegényen, koldusként, hiszen vár a teljes örökség. Ma feltétlen vedd át és adj hálát érte, hogy mindent, amire csak szükséged van, örököltél. Kezdjed el használni, és ne járj tovább a magad kis szennyes rongyaiban.
Ha átvetted az örökséget, akkor az Urat dicsérheted mindenért már, ami történik veled és benned. Lásd meg ma komolyan, hogy jó az Úr. Az Ige azt mondja: jó az Úr. Vajon vele zengi-e a szíved? Bármit látnak is a szemeim külső dolgokban, tudom, hogy jó az Úr, mert ott a kereszten mindent adott: a múltamra bocsánatot és a jövőmre szabadságot, boldogságot.
Imádkozzunk!
Uram, bocsásd meg minden elégedetlenségemet, bocsásd meg, amikor sokszor keménynek láttalak, olyannak, aki nem ismer és nem is szeret, vagy nem ért meg. Úr Jézus, minden rossz gondolatomat hadd vigyem most eléd. Köszönjük, hogy megérthetjük azt is világosan, hogy amikor a mások életében látunk rossznak, amikor nem értjük a dolgokat, hadd tudjunk úgy Eléd állni, hogy akinek megszakadt a szíve ott a kereszten, annak van szíve a világ számára, és a mi számunkra is. Segíts, hogy újra nagy legyen a kereszt, és újra felismerhessünk Téged. Könyörülj rajtunk, hogy ezen a héten kicsikké, bűnösökké, elveszettekké lehessünk. Hogy kimondhassuk igazán: a bűnösök között első vagyok. Kérünk segíts, hogy átvehessük a teljes örökséget, és élhessünk belőle boldogan, szabadon, a Te dicsőségedre.
Ámen.
Biatorbágy, 1988. június 19.