“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Figyelmezz imádsagomra
“Dávid Zsoltára. Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet. Ne szállj perbe a Te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted! Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja életemet; betaszít engem a sötétségbe, amilyen a régen megholtaké! Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem! Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden Te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem. Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy eped utánad. Szela. Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én lelkem. Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz. Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak,mert Hozzád emelem lelkemet! Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; Hozzád menekülök! Taníts meg engem a Te akaratodat teljesítenem, mert Te vagy Istenem! A Te jó Lelked vezéreljen engem az egyenes földön. Eleveníts meg engem, Uram, a Te nevedért; vidd ki lelkemet a nyomorúságból a Te igazságodért!” Zsoltár 143,1-11
Köszönjük Urunk, hogy mindnyájan baj nélkül ideérkezhettünk és kérhetünk, hogy áldj meg, és szólíts meg minket, hadd értsük meg, Te beszélsz velünk. Kérünk, áldd meg ittlétünket. Segíts szabadulni mindattól, amit annyi nehézségen keresztül idehoztunk. Ismered rólunk való gondolataidat Urunk, hadd engedjünk annak Igéd és Lelked által.
Ámen.
Az Ige ezzel kezdi: “Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra”. A kérdésem: hallhat-e valamit az Úr? Szoktál-e könyörögni, imádkozni? Más az, amikor csak mondogatok valamit, vagy valóban könyörgök. Amikor a szívem igazán az Úr előtt áll, és könyörgöm. Van-e ilyen egyáltalán az életetekben, vagy elmondjátok szépen a megszokott esti imát, de az nem könyörgés és nem kiáltás.
A következő amit kér a Zsoltáros: “Ne szállj perbe a Te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” Tudod-e, hogy nem vagy igaz Isten előtt, hogy semmi jogod nincs arra, hogy Isten meghallgasson? Istennek joga van veled perelni, jogosan száll perbe veled. Nagyon sokszor perelünk Istennel. Sok ember állandóan perel Vele, miért kellett ennek így lennie? Pedig Istennek volna joga perelni. Egy perben kettő szerepel, a vádlott és a felperes. Az ember sokszor azt hiszi, ő a felperes, Isten a vádlott. Pedig fordítva van.
Isten jogosan perel, ezt a Zsoltáríró is tudja, azért mondja: “Ne szállj perbe a Te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” Megdöbbentő, ahogy tovább mondja: “Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja életemet; betaszít engem a sötétségbe, amilyen a régen megholtaké.” Miféle ellenség üldözi lelkedet? A lelkünknek egyetlen komoly ellensége a bűn, és mögötte a Sátán. Más ellensége nincs a lelkednek. De ez az ellenség állandóan üldözi a lelkedet. Nyomodban van a bűn. Olyan ellenség ez, amelyik lépten-nyomon követ. Már reggel kezdi, amikor jönnek a gondolatok, sok-sok minden, ami Isten előtt bűn.
Egy komoly mondatot mond itt az Ige: “betaszít engem a sötétségbe”. Egy kis harag, egy kis méreg, egy kis magam igaza és már lelkileg a sötétségben vagyok. Van lelki sötétség. Nem tudok eligazodni, miért vagyok boldogtalan, miért ilyen az életem, miért nem jutnak hitre a gyerekeim? Sötét van. “Tapogatjuk mint vakok a falat.” (Ézs 59,10). Nem tudjuk, hogy mi miért van. Jó volna rögtön magadra ismerni, hogy már régen sötétségben vagy, és már nem tudsz eligazodni. Borzalmas dolog egy sötét, boldogtalan, örömtelen, reménytelen életben élni.
“Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem.” Ha valaki régen sötétségben van, nem csoda, ha elcsügged a lelke és nincs reménysége, hogy van kiút. Rettenetes dolog a csüggedés. A kis zarándok útja című könyv a csüggedés mocsarának hívja, ahonnan az ember szeretne kilábolni és egyre mélyebbre süllyed. Szeretném ha figyelnétek, hogy rólunk van szó. Lehet, hogy már énekelni sem szoktál. Gondolj arra, régen mennyit énekeltél, és most elhallgattál. Miért? A csüggedés miatt. “Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!” A kettő együtt jár. Felháborodtam, nem értem a dolgokat, mert elcsüggedtem.
Az Úr ennek az embernek a képében, aki kiált most az Úrhoz, megmutatja a fényképünket. Egy jó dolog történik vele, amikor elkezd emlékezni. “Megemlékezem a régi időkről”. Szoktatok emlékezni? Egyszer csak eszetekbe jut, hogy valamikor milyen boldog is voltam az Úrral. Milyen másképp volt minden. Reggel kinyitottam a szemem és tele voltam örömmel. Jerémiás könyvében mondja az Úr: “Emlékezem reád, gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére”. (Jer 2,2). Emlékezem arra, mikor te hitben boldog menyasszony voltál. Boldog, gondtalan gyermek. Olyan sokszor emlékeztet az Úr, csak azért, hogy felébredjek ebből a csüggedésből.
“Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden Te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem.” Milyen jó volna ma este eljutni a csüggedésedből az emlékezésre. Hogyan is volt, mikor megtértem, mikor a faluban mindenkinek az Úrról beszéltem? Utána mondja az Ige: “Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem mint szomjú föld, úgy eped utánad.” Elmúlt a csüggedés, emlékezés közben vágy ébredt, hogy nem lehetne újra kezdeni? Nem lehetnék újra olyan boldog? “Feléd terjesztgetem kezeimet, lelkem mint szomjú föld, úgy eped utánad.” Ez is olyan, ami talán régen volt már. A legnagyobb ajándék, ha újra felébred a vágy. Ha ma este csak odáig jutnál el, hogy Uram, úgy szeretnék újra megint egészen a Tied lenni.
Mivel felébredt benne a szomjúság az Úr után, a következő vers már így mondja: “Siess, hallgass meg engem, Uram!” Nem bírom már sokáig Nélküled. Az ember mikor lát valamit, akkor már azt mondja: siess! Siess hozzám jönni Uram, nem megy ez így tovább, végleg elvesztem minden reménységem. “Elfogyatkozik az én lelkem. Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz. Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom Benned!” Jó volna, ha ez a mondat bennünk maradna: ha minden nagyon rossz is, ha úgy érzem is, hogy nem lehet kibírni, de én bízom Benned. Mindent megváltoztathatsz.
Van-e olyan, amit az Úr nem tud megváltoztatni? A férjed, a gyereked, vagy a te állapotod? Van-e még hited ahhoz, hogy nálatok minden megváltozhat? Kedves emlékem, mikor édesanyámnak mondogattam valakivel kapcsolatban, hogy az majd megtér, csak legyintett rá és azt mondta: az soha. Amikor megtért, utána azt mondta: én mindig hittem. Mire, vagy kire mondja a szíved, hogy az soha?! Kire nézel úgy, hogy ezzel kapcsolatban már teljesen elvesztetted a bizalmadat? Hogy a férjemmel valaha is együtt tudunk imádkozni? – nem, nem, az soha. Istennél semmi nem lehetetlen. Terjeszd ki kezed az Úr felé, hadd ébressze fel benned a mély vágyat azután, ahogyan élned kellene.
Négy kérés jön egymásután, nem tudom, melyik a te kérésed? Az első így hangzik: “Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert Hozzád emelem lelkemet.” Lehet van olyan testvér, aki most nem tudja, hogyan döntsön. Döntés előtt áll. Ott van-e a komoly kérés a szívedben: “Mutasd meg nékem az utat”. Egy rossz választással az egész életed tönkreteheted. Egy idős asszony nem tudott dönteni: a fiamhoz menjek, vagy a lányomhoz? Legszívesebben otthon maradnék. Egy rossz választás tönkreteszi a hátralévő életedet. Onnan már nem lehet visszajönni. Ha te vagy az, aki most nem tudsz dönteni valamiben, az Úr szádba adta a kérést: “Mutasd meg nékem az utat, amelyen járjak, mert Hozzád emelem lelkemet!”
A második kérés így hangzik: “Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; Hozzád menekülök!” Az Úrhoz mindig lehet menekülni, ha úgy érzed, hogy fojtogat az ellenség. Azt mondtuk, hogy a bűn, a megkötözöttségem, a saját természetem, – jaj testvér, tudod, hogy a legnagyobb ellenséged a saját természeted? Nem a külső, nem a szomszéd, nem az enyéim, nem a vő, nem az anyós, nem, nem, hanem a saját természeted. Hányan mondták el: az egész életünket a menyünk tette tönkre, amikor bejött a családba. Nem testvér, a saját természeted tesz tönkre. Észrevetted már, hogy belülről fojtogatnak téged? Tudod-e mondani: szabadíts meg engem önmagamtól! A legtöbb ember azt gondolja: a másik ember bűne teszi tönkre. Nincs ilyen, hogy a szomszéd ette meg a töltöttkáposztát és a te gyomrod fáj. Vagy a férjed ivott, és te azért vagy részeg. Nem igaz, hogy a másik ember szeretetlensége, keménysége tesz tönkre. Saját természetedtől megy tönkre az életed. Kérheted, Uram, szabadíts meg a legnagyobb ellenségemtől, önmagamtól.
A harmadik kérés: “Taníts meg engem a Te akaratodat teljesítenem”. Az én isten mindig a maga akaratát akarja, nem Isten akaratát. Aki állandóan háborúzik valakivel, mást akar, mint ő. El tudod mondani, hogy “Uram, legyen meg a Te akaratod.” Az enyémet most leteszem. Eddig úgyis csak tönkretett. Taníts meg most a Te akaratodat teljesítenem.
Az utolsó kérés: “Eleveníts meg engem Uram, a Te nevedért; vidd ki lelkemet a nyomorúságból a Te igazságodért.” (Ez 37,3). Ezékiel könyvében mondja az Ige: “Embernek fia! vajon megélednek-é ezek a tetemek?” Tudod, hogy olyan vagy, mint egy holt tetem, sem öröm, sem békesség, sem szeretet nincs benned? Csak csontok! Tudod, hogy mik a hivő élet csontjai? Olvasom az Igét, mert hívő vagyok, de nincs már semmi mondanivalója. Azért imádkozom, mert imádkozni kell, járok testvérek közé, mert így kell. Ezek a csontok. De Isten szeretete már nem tölt be. Testvér, ha most hallottuk volna a jöveteleteket, akkor az egész Iharos csontzörejjel lett volna tele.
Egyszer úgy kellett erről a részről beszélnem, hogy ez a “csontok evangéliuma” Ezékiel könyvében. Mert ha még megvannak a csontok, akkor az Úr megelevenítheti. De jó, hogy még olvas Igét, de jó, hogy még imádkozik, hogy testvérek közé jár, de jó, hogy még megvannak a csontok. Mert minden pillanatban jöhet az Úr, és nő rajta a hús, az öröm, a békesség, a szeretet. Olyan jó, hogy még el lehet mondani: “A négy szelek felől jöjj elő Lélek, és lehelj ezekbe a megölöttekbe, hogy megéledjenek!” (Ez 37,9b). Ez a negyedik kérés: “Eleveníts meg engem Uram, a Te nevedért”. Fúj ezekbe a tetemekbe, hogy megelevenedjenek. Csak a Szentlélek teheti meg, senki más.
Imádkozzunk ma este, hogy amíg itt vagyunk, fújjon a Lélek szele, hadd érezzük, hogy itt történik valami. Elkezdenek zörögni a tetemek, egyik a másokhoz megy, és egyszer csak megélednek. Értitek már, milyen komoly kérés, hogy “A négy szelek felől jöjj elő Lélek, és lehelj ezekbe a megölöttekbe, hogy megéledjenek!”
Egy mondat van itt a Zsoltár végén: “Vidd ki lelkemet a nyomorúságból a Te igazságodért!” Az elején azt mondottuk: egy igaz sincs közöttünk, de a Te igazságodért, Jézusért. Bármelyik kérés a te kérésed, mondd utána, azt, hogy Uram, Jézusért. Értem már nem teheted, de tedd meg Jézusért.
Biztosan sokan ismerik azt a kis történetet, amikor a minisztériumba beállít egy furcsa ember rongyos ruhában, rettenetes külsővel, és azt mondotta a titkárnak: beszélnem kell a miniszter úrral. – Mit gondol maga, a miniszter úr tárgyal, szó sem lehet róla, hogy vele most beszéljen. Az ember akkor azt kérte: vigye be ezt a papírt a miniszter úrnak, ha akkor sem fogad, elmegyek. A titkár bevitte a gyűrött papírt, a miniszter felállt, és bezárta a gyűlést, kiment, és nyakába borult annak az embernek. Hazavitte és megadott neki mindent, amit csak adhatott.
Mi volt a papíron? Egy mondat. Édesapám, tegyél meg mindent ezért az emberért, aki utolsó óráimban mellettem állott. A te haldokló fiadért.
Édesatyám, tegyél meg mindent ezért az asszonyért. Látod milyen engedetlen, milyen hűtlen volt, tegyél meg érte mindent, a Te haldokló Fiadért! A Te igazságodért, amit Jézus ott a kereszten megszerzett.
Kéred-e ma este így az Urat?!
Imádkozzunk!
Uram, bármennyit sikoltozunk és jajgatunk, nincs jogunk semmit sem kérni. A per megemésztett minket, az utolsó jogunkat is eljátszottuk sok hűtlenségünkkel, bűneinkkel, bizalmatlanságunkkal. Szeretnénk ma este azzal a kéréssel jönni Hozzád: Uram, hallgass meg minket a megfeszített Jézusért.
Ámen.
Biatorbágy, 1988. november 23.