“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MENJ ÁT A JORDÁNON (4/6)
Az Úrnak szentelve
“És legyen a város maga, és minden, ami benne van, teljesen az Úrnak szentelve.” Józs 6,20a
“De az Izráel fiai hűtlenül bántak a teljesen Istennek szentelt dolgokkal, mert elvett a teljesen Istennek szentelt dolgokból Ákán, Kárminak fia (aki Zabdi fia, ki a Zéra fia a Júda nemzetségéből); felgerjedt azért az Úrnak haragja Izráel fiai ellen. Küldött ugyanis Józsué férfiakat Jerikóból, Aiba, amely Bethaven mellett van, Bétheltől napkelet felé, és szólt nékik mondván: Menjetek fel és kémleljétek ki azt a földet. És felmentek a férfiak, és kikémlelték Ait. Majd visszatértek Józsuéhoz, és mondták néki: Ne menjen fel az egész nép; mintegy kétezer férfi, vagy mintegy háromezer férfi menjen fel, és megverik Ait. Ne fáraszd oda az egész népet, hiszen kevesen vannak azok!
Felment azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutottak Ai férfiai elől. És megöltek közülük Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözték őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvadt a népnek szíve, és olyanná lett, mint a víz. Józsué pedig megszaggatta az ő ruháit, a földre borult arccal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő, és Izráel vénei, és port hintettek a fejükre.
És mondta Józsué: Ah Uram Istenem! Miért is hoztad által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon! Óh Uram! Mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ő ellenségei előtt! Ha meghallják a Kananeusok, és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiírtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a Te nagy nevedért?
És mondta az Úr Józsuénak: Kelj fel! Miért is borulsz te arcra? Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is, és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot. Kelj fel, és tisztítsd meg a népet és mondjad: Tisztítsátok meg magatokat holnapra, mert ezt mondta az Úr, Izráelnek Istene: Istennek szentelt dolog van közötted Izráel! Nem állhatsz meg a te ellenségeid előtt, míg el nem távolítjátok közületek az Istennek szentelt dolgot. Azért jöjjetek elő reggel nemzetségeitek szerint; a nemzetség pedig, amelyet bűnösnek jelent az Úr, jöjjön elő családonként; a család pedig, amelyet bűnösnek jelent az Úr, jöjjön elő házanként, a ház pedig, amelyet bűnösnek jelent az Úr, jöjjön elő férfianként. És lészen, hogy aki az Istennek szentelt dologban bűnösnek találtatik, tűzzel égettessék meg, ő és mindene amije van, mivelhogy megszegte az Úrnak szövetségét, és mivel alávaló dolgot cselekedett Izráelben.
Felkelt azért Józsué, és jóreggel előállította Izráelt az ő nemzetségei szerint, és bűnösnek jelenteték a Júda nemzetsége. Ekkor előállította a Júda családjait, és bűnösnek jelenteték a Zéra családja; azután előállította a Zéra családját férfianként és bűnösnek jelenteték a Zabdi háza. És előállította az ő házát férfianként, és bűnösnek találtaték Ákán, Kárminak fia, aki a Zabdi fia, aki a Juda nemzetségéből való Zérának fia. Mondta azért Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget, kérlek, az Úrnak, Izráel Istenének, és tégy néki vallást és add tudtomra, kérlek, nékem, mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem!
Ákán pedig felelt Józsuénak és mondta: Bizony, én vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen, és ezt és ezt cselekedtem! Láttam ugyanis a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy arany vesszőt, amelynek súlya ötven siklus volt és megkívántam ezeket, és elvettem ezeket, és ímé elrejtve vannak a földben, a sátoromnak közepében, az ezüst pedig alatta van. Ekkor követeket küldött Józsué s ezek a sátorba futottak, és ímé, elrejtve volt az az ő sátorában, és az ezüst is alatta volt. Kivitték azért azokat a sátor közepéből és vitték Józsuéhoz, és Izráelnek minden fiához, és lerakták azokat az Úr előtt.
Józsué pedig fogta Ákánt, a Zéra fiát, az ezüstöt, a köntöst és az arany vesszőt, az ő fiait és leányait, az ő ökreit, szamarait, és juhait, sátorát és mindent amije volt, és vele lévén az egész Izráel is, vitték azokat Akor völgyébe. És mondta Józsué: Miért rontottál meg minket? Rontson meg téged e mai napon az Úr! És elborította őt egész Izráel kövekkel, és megégették őket tűzzel, miután megkövezték őket. És nagy kőhalmot raktak feléje; megvan mind e mai napig. És megszünt az Úr haragjának gerjedezése. Ezért nevezik ezt a helyet Akor völgyének mind e mai napig.” Józs 7,1-26
Nem tudom érzitek-e, hogy milyen szívdobogtató történet ez, és hogy milyen súlyos dolog ez azután, hogy átmentek a Jordánon. Talán most már megértitek, hogy az óember megmarad, csak nem azonosítom magam vele, mert akkor úgy járok, mint Ákán. A kivágattatás ellen nem biztosít az, hogy átmentem a Jordánon.
Az Úrnak Jerikóval kapcsolatban megvolt a parancsa: “legyen a város, és minden ami benne van, teljesen az Úrnak szentelve.”
Nem mindig ez volt az Úr parancsa. Volt, amikor elvihették a zsákmányolni valót, a népet pedig le kellett ölni. De most így szólt a parancs, hogy legyen a város “teljesen”az Úrnak szentelve. Észrevettétek ezt a szót, hogy “teljesen”? Kétszer is ott van az első versben.
Amit az Úrnak szenteltél teljesen Neki szentelted?! A saját életed amit átadtál az Úrnak, teljesen Neki szentelted? Mert az életünkre teljesen az vonatkozik, ami Jerikóra. Ha az Úré vagy, legyél teljesen az Úré! Az Úr tulajdona pillanatnyilag a kezemben van, de ez a tulajdonjogon nem változtat semmit, teljesen az Úrnak szentelt.
Nálunk az a komoly baj, hogy átadtam mindent az Úrnak, csak ez nem valóság. Mikor szó van arról, hogy ez, vagy az kellene, akkor úgy bánok vele, mint ami a sajátom. Csak elmélet ez, hogy teljesen az Úrnak szentelt. Megdöbbentő dolog, amit az Ige a Józsué 6,18. versben mond: “Mindazáltal ti óvjátok meg magatokat a teljesen Istennek szentelt dolgoktól, hogy miután néki szentelitek, el ne vegyetek a teljesen néki szentelt dolgokból, hogy Izráel táborát átkozottá ne tegyétek, és bajba ne keverjétek azt.” Átkozottá ne tegyétek! Nem volt-e úgy, hogy éreztétek, valami nincs rendben az életemben, nincs áldás. Átkozottá ne tegyétek, nemcsak magatokat, hanem az Izráel táborát.
Jó volna ha végignéznétek, nem vettetek-e el az Istennek szentelt dolgokból? Nem minket keres-e most Isten ujja, mint ahogy akkor Ákánt kereste? Minden ami történt, az egy ember, Ákán miatt volt. Ahogy egy embernek esete folytán jött be a bűn a világra, éppen úgy egy embernek a bűne miatt jön be a bűn a közösségbe, az Isten népe közé, testvérek közé, és sokan bűnösökké lettek. Egy mondat, egy kritika, és már fertőzöm a másik embert. Mondanak valakire valamit, amit addig soha nem vettem észre, de most bennem marad a kígyóméreg. Már ezzel is fertőzöm Isten népét, és átkozottá teszem.
Később elmondja az Úr, hogy “loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak.” Ákán nem dugdosott, ő a sátorába tette. Ákán volt aki a legközpontibban tette. Ákán volt a ragály középpontja, ő volt a fertőzés gyökere. Sokszor döbbenten látom meg a többieken a magam torz képét. Azonnal meghallom, – honnan veszi ez ezt a fölényes hangsúlyt? Jaj, – tőlem! Ahogy beszél valakivel felismerem a saját magamból származó ragályt. A másikon észreveszem mennyire torz. Az Ige azt mondja: amikor a másik szemében látod a szálkát, akkor tudhatod, a magadéban gerenda van. Honnan látom meg? Onnan, hogy bennem is van, sőt bennem előbb van. Amikor észreveszed, hogy a másik milyen beképzelt, rögtön tudhatod, te is beképzelt vagy. Ha egy nagyobb jön, azzal alázatos vagyok, de ha jön egy kisebb, rögtön lekezelem. Sok szülő átélte már, hogy gyermeke olyan felsőbbséggel beszélt babájával, ahogyan ő beszélt a gyerekkel.
Isten most a fa gyökerére veti a fejszét. Ákánról van szó, és arról ami bennem van, és amivel megfertőzhetem az egészet. Jó volna megérteni: személyes, és helyettes felelősség. Nem történhet olyan ebben a világban, és Isten népe között, amiért én is felelős ne volnék. Az a felfuvalkodottság, az a gőg, beképzeltség bennem is bennem volt, amiből született az a tévelygés, ami született. Az a valakivé lenni akarás. Rajtam keresztül sem gyógyult Isten népe.
Akik Ákánra dobálták a követ, remegett a szívük, érezték, – nekem is ott kellene állnom. Vigyázz Ákán, Isten ujja téged keres! El ne vegyetek a teljesen Istennek szentelt dolgokból. Nem tudom mondtad-e valaha, – mindenem az Úré. Hadd kérdezzem, – semmit nem vettél vissza belőle? Vajon nincs-e olyan dolog sátorunk közepén, amit Isten nem nekünk szánt? Amikor énekeljük, hogy “Bevádolt sáfár állj most elő…” gondoljunk arra, hogy sáfárok vagyunk, ha Isten valamit kezembe ad az nem az enyém. Rettenetes volna egy olyan pénztáros, aki azt hinné, hogy minden pénz, ami a kezében van, az övé. Ha sáfár vagyok kezemen sok minden megy keresztül. Isten nem áldhat meg, ha ragadóskezű sáfár vagyok. Ami megtetszik marad, ami nálunk senkinek nem jó, mehet tovább.
Aki a kevesen nem hű, azt Isten soha nem bízza sokra. Tudjátok mi a kevés? A hamis Mammon, amin szabni tanul Isten gyermeke. Ha azon nem tanulsz meg, soha nem adják kezedbe a gyapjuszövetet. Lehet évek óta tanítana az Úr hűségesnek lenni azon, hogy minden a helyére jusson. Micsoda csodákat lehet átélni azokban, ha valaki hűséges a rábízott dolgokban.
Jó volna végignézni sátorunkat, életünket, hűséges vagy a tizeddel, az áldoznivalóval? Mi hívők még az Ószövetségi normát is lejjebb állítjuk. Malakiás könyvében kérdezi az Úr: “Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!” (Mal 3,8-9). Mi az áldozat? Amit Isten azon felül kíván. Az anyagiak vonalán nem hordozol-e átkot kedves bevádolt sáfár?
A másik dolog amit elém állított az Úr, hogy elvettem az Úrnak szentelt dolgokból: az idő. Ha minden időd az Úré, nem veszel el belőle? Karácsony előtt megkérdeztem az Urat, most mit kíván tőlem karácsonyra. Megtudtam, minden napnak az első teljes óráját. Attól kezdve vitatkoztam, – ezt nem lehet. Először nyíltan mondtam nemet. Uram nem ígérhetek olyat, amit nem tudok megtenni. Miután vitatkoztam egy darabig, karácsony előtt rámszakadt, Jézus az életét adta értem, lejött erre a földre, felment a Golgotára, – tőlem egyetlen órát kér, és azt mondom, hogy nem? Akkor kimondtam, hogy igen. Bárhol vagyok elkövetkező életemben, a teljes órát adom. Döbbenetes emlékem ezzel kapcsolatban az volt, hogy evangélizálni voltam valahol, és nem tudtam időben felkelni. És azt kérdeztem, – Uram mit szólsz ehhez? Fekvésedet ismerem, – olvastam a reggeli igéből. (Zsolt 139,3). Nem tudom ismered-e mi ez, mikor Isten az embert megszólítja valamiben? Azt mondtam, – köszönöm Uram! Paplan alatt, zseblámpával olvastam az igét. Mérhetetlen boldog voltam, mert az Úr mikor kér, akkor is ad.
Jó volna mindarra gondolni, amit az oltárra tettél, ami a kedvtelésed volt. Lehet hogy odatetted, és egyszer csak visszavetted. Mit szenteltél te úgy az Istennek, hogy tudtad, ezt most Neki adod? Amikor közel volt hozzád az Úr érezted, hogy Uram kívánod tőlem, és örömmel adom és teszem az oltárra.
Azt mondja az ige: “Izráel fiai hűtlenül bántak az Istennek szentelt dolgokkal.” Mire mondja most az Úr, hogy hűtlenül cselekedtél? Nagyon sokszor hűtlenül cselekszem a bűnvallással. Valamit másképp mondok. Tudjátok mit jelent bűnt vallani? Egyezően mondani. Tudjátok miért fárasszák az embert a bűnvallások? Mert mellébeszélnek. Még ezzel a szent dologgal is hűtlenül cselekszem. Olyan sokszor mondom embereknek, hogy a teljes igazság mindig nagyon rövid. Tedd le a bűneidet világosan, szépítés, és mellébeszélés nélkül. Ha az Úrnak adtad szíved, nem vetted vissza?
Valamikor Ábrahámól kellett szolgálnom, amikor feláldozza Izsákot. Attól féltem, nem tudom elmondani. Akkor értettem meg, sem Ábrahám, sem Sára nem tudta még, hogy Ábrahám szíve nem volt már egészen az Úré. Isten észrevette, és meglátta azt a pici elhajlást.
Látja benned is, – bennem is! Még nem volt rajta Ábrahám élete a rossz vágányon, de a váltó már Izsák felé volt állítva. Isten féltő szeretete megszólította Ábrahámot: “Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz!” (1Móz 2,2). Ebben az igében már benne van, hogy mindenévé lett a fia. Isten szeme a legkisebb elhajlásra is mérhetetlenül érzékeny. Féltőn szerető Isten Ô. Nem azért, mintha Istennek volna szüksége a te szeretetedre. Neked van szükséged arra, hogy Ôt szeresd, és ne csalódj, hogy ne legyenek halálos sebeid, hogy ne menjen tönkre az életed. A féltőn szeretet az, hogy engem félt, nem önmagát. Félt a fájdalomtól, csalódástól, attól, ami a bálványok után következik.
Vedd a te fiadat, a te egyetlenegyedet, és áldozd fel a hegyen. Hallod Ábrahám? Lehet, hogy te sem tudod, lehet, hogy a környezeted sem tudja, lehet, hogy senki nem vette észre, csak Isten szeme. Ábrahám, te nem szeretsz már engem. Te már régen magadat szereted. Ábrahám, tönkretesz ez téged. Vedd a te egyetlenegyedet, és vidd fel a Mórijára.
Vigyázz a teljesen Istennek szentelt dologra. Izráel hűtlenül bánt a teljesen Istennek szentelt dolgokkal, és átkozottá lett a nép. Amint megszüntél áldássá lenni, átokká lettél.
Isten halálos komolyan veszi a perceket, a szíved dobbanásait, a filléreket, mert amikor már rosszul van állítva a váltó, rossz vágányra megy a vonat. És akkor már késő. Izráel fiai hütlenül bántak a teljesen Istennek szentelt dolgokkal. És a következmény, – figyeljétek meg, hogy megváltozott az a nép. Ott van előttük Ai, és milyen magabiztosak. Nem kérdezik az Urat, hogyan kellene elfoglalni a várost. Elmennek a kémek, és visszajönnek azzal: kevesen vannak, mi az nekünk, ne fáraszd az egész népet Józsué.
Az Istentől elszakadt ember mindig magabiztos. Megeszem én ezt a munkát, semmi az egész. Ez az Istentől elszakadt embernek a komoly jellemzője. Mikor Jézust megismerted, annyi öröm, szeretet volt benned, mert kicsi voltál, rászorult voltál. Annyira elfogadtál mindent, amit az Úr mondott, adott. Emlékszel milyen jó volt kicsinek lenni?
De most már mindent tudok, – mindent. Csak most volt a győzelem Jerikóban. De a győzelmet maguknak tulajdonították. Lám, mi erősek vagyunk, mi nekünk Ai? Milyen gőgös, magabiztos szavak. Milyen fölényesen hangzik a szádon, amikor beszélsz valakivel, – hát te még ezt sem tudod? – hogy-hogy nem tudod? Persze én mindent tudok, két-háromezer ember elég Aihoz.
Az első következménye az elhajlásnak a magabiztosság. Az, hogy ne menjen fel az egész nép, elég két-háromezer ember, – nem a hit szava. Ez az elbizakodottság szava. Majd ha én imádkozni kezdek akkor lesz valami, de ugye mostanában keveset imádkoztam.
Elbizakodott a nép, és most futnak Ai férfiai elől. “És megöltek közülük Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözék őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvadt a népnek a szíve, és olyanná lett mint a víz.”
Mit tesz Józsué? Az Istentől elszakadt embernek másik jele az elkeseredés. Sokszor egyikből a másikba buktat az Úr. Vagy elkeseredem, vagy magabiztos vagyok. Tűzből vízbe esem. Itt is megjelenik az elkeseredés, leborulnak, port hintenek fejükre. Figyeld az imát milyen felháborító: “Ah Uram Istenem! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon.” Mintha a pusztai mondatot hallanám: “Hát nincsenek-é Egyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból?” (2Móz 14,11). Az elkeseredésnek, a hitetlenségnek a mondatai ezek. Isten vádolása. Miért hoztál át a Jordánon. “Ha meghallják a Kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiírtják nevünket e földről: mit cselekeszel majd a te nagy nevedért?” Félelem, elkeseredés, hitetlenség, Isten vádolása. Jaj mi lesz velünk, kiírtanak bennünket mind egy szálig. “És monda az Úr Józsuénak: Kelj fel! Miért is borulsz te arcra?” Nem kell az Istennek ez az imádság! A hitből való imádság eljut hozzá, de a szemrehányás, ez a vádolás, ezek a hitetlen mondatok, – miért borulsz arcra, minek ez az egész póz?
“Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt.” Így mondja tovább az Ige: “Kelj fel, tisztítsd meg a népet, és mondjad: Tisztítsátok meg magatokat holnapra, mert ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Istennek szentelt dolog van közötted Izráel! Nem állhatsz meg a te ellenségeid előtt, míg el nem távolítjátok közületek az Istennek szentelt dolgot.” Szeretném, ha személyesen hallanánk a mondatot, – kár várni a győzelemre, kár várni Isten áldását. Istennek szentelt dolog van közötted. Az Ige nekünk szól, nem állhatsz meg Isten előtt, míg el nem távolítod az Istennek szentelt dolgot.
A történet most már rövid, – Isten ujja rád mutat! Megrendítő dolog lehetett Ákánnak, hogy rá mutatott az Úr. Isten igéje nem Ige, ha Isten ujja nem tud rád mutatni közben. Szeretném, ha halálosan komolyan vennéd, Isten igéje annyit jelent, amit Nátán próféta mondott Dávid királynak: “Te vagy az az ember!” (2Sám 12,7). Ha ez alatt az idő alatt nem értetted meg, hogy rólad van szó, akkor hiába hallgatod az Igét.
Egyszer csak ott áll egyedül Ákán. Halljátok most Józsuénak azt a kedves mondatát, amiben sem vád, sem szemrehányás, – hogy csináltad te gazember? Mit tettél velünk, miattad haltak meg a többiek! “Fiam”, – mondja Józsué, – “adj dicsőséget kérlek az Úrnak, Izráel Istenének, és tégy néki vallást és add tudtomra, kérlek, nékem, mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem!” Fiam, – lányom, – adj dicsőséget az Úrnak! Érzed azt a mérhetetlen szeretetet, ami a megszólítás mögött dobog? Nem hányom a szemedre mit tettél, csak mond meg kérlek.
“Ákán pedig felelt Józsuénak, és mondta: Bizony én vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen, és ezt s ezt cselekedtem! Láttam ugyanis a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt, és egy arany vesszőt, amelynek súlya ötven siklus volt, és megkívántam ezeket.” Milyen őszintén beszél Ákán: megkívántam. Pontosan megmondja mit: egy babiloni köntöst.
Lehet, hogy nálad is egy ruháról van szó. Megkívántad és megvetted, csak örömöd nincs benne. Mi van a te életedben, sátradban, ami nem a tiéd? Szolgálat, – ami nem a tied. Idő, – amit elloptál magadnak. Élvezet, – amit vettél magadnak, és nem a tiéd. “Megkívántam ezeket, és elvettem ezeket, és ímé elrejtve vannak a földben, a sátoromnak közepében, az ezüst pedig alatta van.”
Olyan jó, hogy ezt a történetet nem kell itt folytatnom. Rettenetes a bűnvallás után az ítélet. Nekünk helyünkbe állt Jézus. A kövek rázúdultak. Amikor a parázna asszonyt meg akarják kövezni, valaki elébe áll. Valaki engedi, hogy helyette is rádobják a követ. Az összes ítélet kövét, a hamis vádak kövét, hogy elégjen Jézus ott a szenvedés tüzében a Golgotán.
Ha ki tudod mondani röviden Ákán, hogy mit kívántál meg és mit vettél el a teljesen Úrnak szentelt dolgokból, akkor Jézus odaáll helyedbe. Kérlek, tégy vallást. Ne titkolj el semmit! Ne tegyük ákozottá Isten népét elrejtett bűneinkkel!
Azt kérdezi az Ige, – miért halnátok meg óh Izráelnek háza?!