“… azért jöttem, hogy életük legyen.” János 10,10b
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1999. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MEGKESEREDÉS ÚTKÖZBEN (1/5)
Útközben
“És elindultak a Hór hegyétől a Veres tengerhez vivő úton, hogy megkerüljék Edom földét. És a népnek lelke megkeseredett útközben. És szólott a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincs kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt utálja a mi lelkünk. Bocsátott azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghaltak Izráel népéből. Akkor ment a nép Mózeshez, és mondották: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozott Mózes a népért.
És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára; és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Csinált azért Mózes rézkígyót, és feltűzte azt póznára. És lett, hogyha a kígyó valakit megmart, és az feltekintett a rézkígyóra, életben maradt.” 4Móz 21,4-9
Imádkozzunk!
Szeretnénk hálát adni és dicsérni Uram, hogy itt lehetünk. Hadd köszönjük meg, hogy szólni kívánsz hozzánk. Segíts, hogy jobban megismerhessünk. Kérünk, végezd el bennünk, amiért idehoztál. Köszönjük, hogy látod, és tudod, mire van szükségünk. Hadd kérjük nagy neved dicsőségére, végezzed el jó tervedet.
Ámen.
Az első szó, amire ebben az Igében fel kell figyelnünk, így hangzik: “útközben.” Izráel népe útközben volt. Mi is útközben vagyunk: születés és halál között. Sok mindenre csak addig van lehetőségünk, amíg útközben vagyunk. A két állomás közötti idő a kegyelem ideje.
Izráel népe a Hór hegyétől a Veres tengerhez vivő úton volt. Hosszú, vagy rövid az életutunk, nem tudhatjuk. Azt sem, mennyire vagyunk a végállomástól. Nagyon sok ember váratlanul ér a végállomásra. Isten mérte ki utunkat, Ô tudja, ki milyen közel van a célhoz. Nem kor kérdés ez. Van aki nyolcvan, negyven, vagy csak húsz évet él. Még útközben vagyunk, mint Izráel népe.
Az Ige azt mondja: “A népnek lelke megkeseredett útközben.” Ezt a szót nagyon jól ismerjük. Nagyon sokszor volt a ti életetekben, és az enyémben is megkeseredés. A megkeseredés belülről kezdődik, a lelkemben. Lehet hogy nem szólunk egy árva szót sem, de jönnek a keserű gondolatok. Ugyanúgy csinálok mindent, mint máskor, de belül rág valami. A megkeseredés az ördögtől van. Ô vádol embereket, dolgokat, körülményeket. Álljunk meg egy percre, gondoljuk meg, nem ilyen megkeseredett most a lelkem emberek, vagy nehézségek miatt?
Izráel életében itt az volt a nehézség, hogy meg kellett megkerülni egy országot, Edomot. Nem engedték őket átvonulni. Valaki így intézkedett, és azért kellett kerülni. Hányszor vagyunk így, hogy valamit nem tudok megérteni. Miért kell ennek így lenni, miért nem lehet másképp? Megkeseredem a felesleges út miatt. Lehet hogy sokszor embert kell megkerülni, aki ellent mond, valamiben nem akar engedni, és keserű leszek miatta. Próbáld most meglátni, mi miatt keseredett meg a lelked?
Ez a nép igazságtalan és bizalmatlan volt. Izráel népe azt mondta, hogy csak az utakon mennek, vizet nem isznak, bevetett földre nem lépnek rá. Az edomiak nem hitték el, bizalmatlanok voltak velük szemben, és ezért kellett hosszabb utat megtenniük. Nagyon sokszor az igazságtalanság, bizalmatlanság, az értelmetlen dolgok keserítenek meg. A szívben felmerül a kérdés, hogy miért? Lehet, hogy nem mondod ki hangosan, talán csak magadban folyik a vita. Van belső beszélgetésünk. Megfigyelted már, amikor magadban mondod? Sok ember bizonyos koron túl már hangosan mondja.
A belső megkeseredésből itt is szólás lett. “Szólott a nép Isten ellen és Mózes ellen.” Most már szólott. Előbb belül van a keserűség, de aztán meg is szólalok. Ne gondoljátok, hogy ha belül van, az ott is marad. Hiába határoztam el annyiszor, nem beszélek róla senkinek. Ne higgyétek, hogy meg lehet tenni. Jön egy pillanat, és kimondom. Itt is eljött a pillanat, amikor a nép már szólott Mózes ellen, a vezető ellen. Nagyon sokszor szólok a rendszer ellen. Miért van ez az igazságtalanság? Aztán mondom a keserű gondolatokat a főnök ellen, a munkatársak ellen. Miért így csinálják, miért kell dolgozni ezen, vagy azon a napon. Sokszor reggeltől estig morgok a férjem ellen. Rendetlen, széthagyja a holmiját, piszkos cipővel jön be. A keserűség mindig valaki ellen irányul.
Izráel népe megkeseredését így mondja ki: “Nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt utálja a mi lelkünk.” Ez a kifogásunk, hogy valami nincs. Hányszor mondtam már, hogy lóg a kilincs, még mindig így van. Persze vannak sokkal komolyabb nincsenek. Talán nincs lakásunk. Az van bennem: rég intézkedni kellett volna, mert azért ez így nincs jól. Még mindig nincs nálunk bevezetve a víz. Az utcában már minden háznál bent van, csak nálunk nincs. Mi miatt morogsz? Így mondta egy asszony, hogy semmi nincs elintézve addig, amíg el nem intézem. Mennyire keserű tud lenni ilyenkor a szív.
A legérdekesebb, amikor az ember önmaga ellen morog. Miért vagyok ilyen? Miért nem vagyok szebb, okosabb? Nem vagy-e úgy, hogy sok minden nem tetszik magadban? Miért vagyok beteges? Miért fáj mindig valamim? Miért nem tudok úgy dolgozni, mint más? És morgok magammal szemben.
Ne felejtsük el, mindig a vádoló van mögötte. Az Ige így mondja: “Isten ellen és Mózes ellen.” Akarattal fordítottam meg, mert mi általában csak Mózest látjuk, és nem tudjuk, hogy mikor ember ellen morgunk, az az Isten ellen irányul. A megkeseredés alap oka mindig Isten ellen van. Ádám is azt mondta: “Az asszony, akit mellém adtál.” (1Móz 3,12). A férjem, akit mellém adtál. A lakás, amit adtál, önmagam, akit ilyennek teremtettél. A vádoló fő vádja Istent vádolja az emberek előtt, és az embert vádolja Isten előtt. Emlékezzünk, ahogy Jóbra mondta az ördög, hogy nem hiába fél téged, mindent megadtál neki, érdek az egész, vedd csak el tőle.
Nagyon sokszor visszaemlékszünk dolgokra, és összehasonlítunk dolgokat, azért vagyunk keserűek. “Visszaemlékezünk a halakra, amelyeket ettünk Egyiptomban ingyen, az uborkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra, és a fokhagymákra. Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb, mint manna.” (4Móz 11,5-6). Összehasonlítunk. Lám a hitetlenek hogy boldogulnak, vagy a szomszédom, aki annyit káromkodik. A gyerekének semmi baja, az iskolában is sokkal jobban tanul, mint az enyém.
Vagy emlékezünk, vagy összehasonlítunk, és szívünk egyre keserűbb lesz, mert Isten igazságtalan. A szívünk éppen úgy megkeseredik Isten ellen, aki ezeket a helyzeteket adta, mint az Izraelitáké. Valaki így mondta: Rossz idő van. A másik kedvesen felelt: De jó, aki adta. Ha csak ezt megtanulnánk, ha valamire most azt hiszed, hogy rossz, utána eszedbe jutna: de jó, aki adta. A panaszunk az ellen van, aki adta. Ha igazán megismered Ôt, akkor majd tudod: “Akik Istent szeretik, minden javukra van.” (Róm 8,28). Ô úgy szeret, ahogy most neked javadra válik. Akármilyen rossznak látszik, akármilyen kellemetlen, Ô úgy szeret, ahogy neked a legjobb. Ahogy a szülő is nagyon sokszor úgy szereti gyermekét, hogy megveri. De ez nem jelenti azt, hogy nem szereti. Most nem lehet másképp szeretni. Eljön az idő, amikor majd megérted ezt a szeretetet. Megérted, hogy ami veled történik, akármilyen nehéznek látszik is, a legjobb. Akárkit, vagy akármit kell kerülgetned, akármennyire is úgy érzed, hogy csak ez az anyós ne lenne már! Meddig kell még itt a konyhában kerülgetnem?!
Isten olyan, mint a jó kertész. Mindig odaültet egy növényt, ahol annak a legjobb. Lehet, hogy nem a napra ülteti. Lehet hogy irigyen néz a másikra, milyen jó annak, kint van a napon. Lehet jobban megmetszettek, mint a másikat. Rólam mindent levágtak, nekem semmit nem szabad? Neked erre van szükséged. Hidd el, hogy Aki Egyszülött Fiát adta érted, az mindent javadra munkál. A legjobb helyre tett, ahol a legnagyobb szépségben kellene magad kifejteni. Értsd meg, Ô azt akarja, hogy a leked, – amelyik egyszer az út végén ott áll majd Isten színe előtt, – szeplő és sömörgőzés nélkül a legnagyobb szépségében legyen, ahogyan Ô akarta és teremtette. Ô erre vigyáz, és ezért sok mindent megtesz veled.
Amikor Eszter eljut addig, hogy a király elé vigyék, mindenfélét elkövetnek vele, hogy szebb legyen. Abban az időben is voltak már szépítőszerek, és heteken, hónapokon keresztül szépítették. Gondolj arra, a lelked most van abban az időben, hogy teljes szépségben ragyoghass majd Ôelőtte, Isten azt akarja. Isten olyan dolgokat szeretne benned kimunkálni, ami még nincs benned. Kellenek azok az emberek, akik körülötted vannak, hogy kialakuljon benned az alázat, az egyik legszebb vonás. A békességes tűrés, ami emberekben nincs. Amikor egy gyémántot csiszolnak, gondold el, hogyan sikoltana, ha tudna. Téged is muszáj csiszolni. Ilyen torzan te sem állhatsz meg Isten színe előtt.
Pár évvel ezelőtt, mikor műtéten voltam, nagyon szerettem volna hazamenni az Úrhoz. Aztán mikor hazajöttem, mondogatták az itthoniak: szükségünk van még rád. Dehogy azért – nem vagyok kész. Sok torz vonása van az életemnek, formálni kell még rajtam. Tudod magadról, hogy mennyi keserű, kemény gondolat, indulat van a lelkedben? Még a műhelyben vagyunk, még formáltatunk, és még sok mindenre szükséged van, ami a javadra válik. Vagy azt hiszed, már készen vagy? Elég szép vagy már belül?
Az ördög azt akarja, hogy ne értsük meg, és ne fogadjuk el, hogy minden ami nehéz, az javamra történik. Abban a pillanatban, amikor hálát tudok adni egy nehéz emberért, már nem is lesz olyan nehéz. Akkor szívszerint el tudod fogadni mindazt, ami veled történik, akit és amit kerülgetned kell. Az ördög mindig az elkeseredésbe és megkeseredésbe akar hajtani, hogy úgysem lesz másképp. A Biblia azt mondja, hogy “A világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.” (2Kor 7,10b).
Figyeljétek meg az elkeseredett embereket. “Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában?” Nem volt-e már benned is nagyon sokszor ez a gondolat, hogy legjobb volna meghalni? Semmihez sincs kedvem. Már reggel úgy kelek fel, hogy tele vagyok panasszal. Erre mondják az orvosok, hogy depresszió. Halált hordozó ember. Milyen nehéz egy ilyen emberrel élni, akinek minden második szava egy sóhaj, akinek minden nehéz, mert semmihez sincs kedve. Hány ember került már bele ezen az úton az öngyilkosságba, mert egyszerűen nem látott kiutat, és nem bírta tovább. Az ördög ide szeretne eljuttatni mindenkit. Jakab levelében így van: “Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek.” (Jak 1,2). Olyan nehéz meglátni, hogy ez öröm. Az ördög azt akarja, hogy bukjunk. Isten azt akarja, hogy megerősödjek, hogy győzzek, hogy tudjak ebben a helyzetben szeretni, örülni, énekelni. Nem kell elkeseredni és megkeseredni.
Ezen a földön Jézus volt a legörömtelibb ember. A Gecsemánéba dicséretet énekelve ment. Hát hogy tudott énekelni, mikor tudta, mi vár rá? Nem vakon ment Jézus, nyitott szemekkel, de tele örömmel.
Akarsz-e ilyen boldog életet, hogy el tudj engedni mindenkinek mindent? Mindent amire vágytál, és amit elképzeltél. Engedj Isten Igéjének, amely azt mondja most neked, hogy dobd ki az összes megkeseredést, ne hallgass a vádolóra! Szeret az Isten, csak úgy szeret, ahogyan arra szükséged van. Formáló, szépítő szeretettel szeret Isten.
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk, hogy még útközben vagyunk, még nem értünk a végcélig ilyen keserű szívvel, ilyen morgó lelkülettel, panaszkodva. Köszönjük, hogy azért hoztál ide, hogy másképp és más úton mehessünk haza. Kérünk Úr Jézus, értesd meg velünk formáló, nevelő szeretetedet. Hadd merjünk elengedni minden keserűséget, panaszt, önigazságot, vádat. Úr Jézus, hadd lássunk Téged, és amit adsz a legjobbnak. Hadd értsük meg, hogy nekünk mindig a legjobbat adtad. Segíts, hogy mindent a legjobbnak lássunk. Kérünk, ne hagyd abba formáló szereteted, hogy egyszer majd ott Nálad az arcodhoz hasonlóak lehessünk, és dicsérhessünk Téged.
Ámen.