“… azért jöttem, hogy életük legyen.” János 10,10b
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1999. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
NÁTÁNAEL (2/5)
Egy őszinte kételkedő
“És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!
Látta Jézus Nátánaelt Ôhozzá menni, és monda őfelőle: Imé, egy igazán Izraelita, akiben hamisság nincsen.” Jn 1,47-48
Imádkozzunk!
Hálát adunk Uram, hogy a Biblia a Te szavad, és kezünkben lehet. Hadd dicsőítsünk, amit már eddig mondtál ezen a könyvön keresztül. Áldd meg ezt a napot, hogy a hirdetett Igén keresztül Veled lehessen találkozásunk. Áldunk, hogy magad vagy az Ige, és keresel bennünket. És engedhetjük, hogy megtalálj.
Ámen.
Tegnap az volt a kérdés, amikor a testvéreddel találkozol, miről beszélsz? Tulajdonképpen nem is az a kérdés, hogy miről beszélsz, hanem kiről? Figyeljük meg, mi általában mindig magunkról beszélünk, hogy észrevegyenek. Egész beszédünknek magam vagyok a középpontja.
Filep Jézusról beszélt. Így mondta Nátánaelnek: “Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, a József fiát.” Emlékszünk, Jézus így mondta Mózessel kapcsolatban: “Mert én rólam írt ő.” (Jn 5,46). Nemcsak Mózes, az egész Biblia Jézusról ír. Minden lapján Jézust láthatod, Ó, és Újszövetségben egyaránt.
Minden ember hordoz magával egy fényképet, amit szeret mutogatni. Én is hordozok egy fényképet, a kezemben van, a Biblia. Minden oldaláról Valakinek a képe néz rám. Jézus arca ragyog rám, akit a világon a legjobban szeretek. Minden lapján megtalálhatod. “Megtaláltuk a názáreti Jézust, a József fiát.”
Milyen megdöbbentő, hogy a Biblia nem az ész számára íródott. Úgy érzem, Nátánael őszinte ember volt, de ész-ember. Ismerte Mózest is, a prófétákat, az Igét is, de az ész-ember Jézust nem találhatja meg. Itt az Ige názáretinek nevezi. Mikeás könyve szerint Betlehemből származik a Megváltó. Istennek útjait az ész soha nem tudja követni. József Betlehemben azt a parancsot kapta, hogy fusson Egyiptomba. Amikor álomban megintetett, Galilea vidékére tért, és Názáretben telepedett le. Az írástudók bajba kerültek, amikor a názáreti Jézusról hallottak. Hát nem betlehemi? Akkor ez nem jó. “Názáretből támadhat-é valami jó?”
Újra mondom, a Biblia nem az ész számára íródott. Csodálatos, hogy az érzékeinkkel hiába keressük Jézust. Valaki egyszer így mondta, hogy öt érzékszervünk van, a hatodik – a hit – hiányzik. Ez az, ami meghalt a bűnesetnél. Senki nem születik hitben. Hitre csak jutni lehet. Istent megtalálni csak hit által lehet. Hány ember keresi az eszével, és aztán becsukja a Bibliát azzal, hogy ellentmondások vannak benne. Világos, az ész számára érthetetlen. De az érzelmeid számára sem fogható. Egyszer érzem, egyszer nem. Ez a legnagyobb csapda! Tegnap éreztem, ma semmit nem érzek. A kereső embernek az ördög odadobja az érzelem deszkáját, ha rálép, vízbe zuhan. Nem találsz biztos talajt a lábad alatt. Az érzelem nem kőszikla. Az ma van, holnap nincs. De az Úr Jézus megmarad. Ha hit alapján keresed Ôt, akkor valami egészen valóságost találtál. Isten világát csak a hitünkkel foghatjuk fel.
Itt van ez az őszinte, becsületes ember, és nincs hite. Rögtön azt mondja: “Názáretből támadhat-é valami jó?” Az eszével akarja felfogni. Az ész a legveszélyesebb dolog, ami létezik a földön. Ha egy kicsi esze van az embernek, azt hiszi, hogy mindent tud, mindent felfog. Valaki így mondta, hogy egy valamiből mindenkinek sok van, legalább is azt hiszi, az ész. Aki így próbálgatod felfogni Isten dolgait, hagyd abba, és kérd az Urat, adjon, teremtsen benned hitet, hogy találkozhass Jézussal. Ha Isten kimondja fölötted “legyen” szavát, amelyik teremtő szó, akkor elkezdődik benned valami, ami fogja Isten világát.
Filep, aki már találkozott az Úrral és valamit tapasztalt, ő mondja Nátánaelnek, hogy megtaláltuk. De Nátánael azt mondta, hogy engem nem lehet félrevezetni, Názáretből nem jöhet a Megváltó. Egy másik dolog is van, ami érthetetlen lehetett. “József fia.” Pedig hát Isten Fia. Most József fia, vagy Isten Fia? Názáret, vagy Betlehem? Az ész csapdába kerül, amiből nehéz kijönni. A Biblia azt mondja: “Senki nem ragadhat ki a kezemből.” Aztán: “Aki mindvégig állhatatos marad, idvezül.” Csupa ellentmondás. Talán te is beleakadtál már abba, hogy most hit által, vagy cselekedetek által üdvözül az ember? Ki ismeri itt ki magát? Hadd mondjam, hogy a Biblia nem abszolút igazságok gyüjteménye. A Biblia gyógyszertár, ahol van vérnyomás csökkentő és emelő. Van hashajtó és fogó. Minden gyógyszernek megvan az ellentéte. A gyógyszerész tudja, mit kell adni a betegnek. Az a fontos, a Szentlélek legyen a gyógyszerész. Az elbizakodottnak azt mondja: “Félemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket.” (Fil 2,12). Ahány beteg, annyi gyógyszer. Mindig úgy menj oda, hogy Uram, add nekem, amire szükségem van. Minden igaz, ami ebben a Bibliában van, csak nem az ész számára, amelyik össze-vissza szed, forgat mindent, és zűrzavart csinál a gyógyszertárban. Egyiket összekeveri a másikkal, és az egészet megeszi egyszerre. Vigyázzunk, hogy Isten Szentlelke adja nekünk azt az Igét, amire szükségünk van.
Nátánael, ez az őszinte kételkedő Jézushoz megy. Bárcsak lenne egy is közöttünk, aki ki meri mondani, hogy ezt, vagy azt nem hiszem. Nem kell mindent lenyelni, mondhatom, ahogyan ez az ember is mondta: “Názáretből támadhat-é valami jó?”
Úgy szeretem Filepet, olyan okosan válaszol. Nem kezd el magyarázkodni, ahogy szoktunk. Annyit mond: “Jer és lásd meg!” Ezt nem lehet megmagyarázni, jer és lásd. Majd ha meglátod, megérted. Jézust nem lehet így megismerni, csak ha megyek és találkozom vele. Az egész hétnek ez az üzenete: jer és tapasztald meg. Mentél már Jézushoz? Nemcsak templomba, nem egy helyre, hanem Jézushoz. Ô azt várja, hogy imádságban menj Hozzá. Tedd meg azt a pár lépést, és mondd, hogy Uram, itt vagyok. Mond el Neki, hogy mit nem hiszel.
“Látta Jézus Nátánaelt Ôhozzá menni.” Jézus téged is látott idejönni. Amikor majd valóban hozzá mégy, akkor is lát. Látja azt a pár kis furcsa mondatot, amit először kimondasz. Olyan kedves neki, mint egy anyának gyermeke első szava. Emlékszem valakire, aki első imádságát így mondta el: “Úr Jézus légy szíves, szólíts meg engem.” Isten szíve hihetetlen örömmel, boldogan várja, mint egy anya a gyermekét, aki az első lépéseket teszi. Kitárja két karját, hogy magához ölelhesse abban a pillanatban, amint odaér.
Az Úr Jézus látta, amint ez az őszinte kételkedő az első lépéseket megtette felé. Jézus szól hozzá, és Nátánael azonnal megtudhatja, hogy olyan valakihez ment, aki őt régóta ismeri. “Ímé egy igazán Izráelita, akiben hamisság nincs.” Milyen jó volna, ha egyszer igazán őszintén mennél az Úrhoz. Imádságaink betanult mondatok. Tudjuk, hogy mit kell mondani. Ôszintén megmondhatnád, hogy Úr Jézus, nem tudok imádkozni. Ne mondj nagy dolgokat, hogy igazán át akarod adni az életed. Ne mondd, hogy vágyódsz, mikor nem is úgy van. Isten az imádságban egyet vár, őszinteséget. Ôt nem lehet becsapni. Jó volna elmondani hogy Uram, mindent rosszul csinálok, látod, hogy élek otthon. Látod az indulataimat, hogy senkit nem szeretek.
Világosság az, ha őszintén kimondok mindent, nem takarok semmit, nem játszom meg a nagy hívőt. Isten a farizeusokkal nem tudott mit kezdeni. “Jaj néktek, képmutató farizeusok!” Olyan jó volna most megmondani, hogy Uram szeretnék, de nem tudok igazán őszinte lenni. Segíts, hogy egyszer elmondjak Neked igazán mindent, mint az az asszony ott Kapernaum utcáján tette, mikor Jézus előrehívta. Mi lenne, ha ma megtennéd? Akkor, aki téged lát mondhatná, hogy íme egy igazán őszinte ember, akiben nincsen hamisság.
Sajnos azt kell rólunk mondani, hogy hamis az imádságunk, a kedvességünk, az alázatunk. Rettenetes a képmutató, a félig-meddig hívő, akinél más a szöveg, mint az élet. A szavaim és az életem között óriási szakadás van. A világ, a környezetem hallja, hogy szépeket mondok, és közben látja, hogyan élek. Sokszor még a beszédünk és gondolataink között is mély szakadás van. Figyeld meg, miközben beszélsz, belül miket gondolsz. Barátságosan mondod hogy jaj de jó, hogy találkoztunk. Belül pedig az van, hogy a legrosszabbkor jött. A képmutatás a legnagyobb szakadás. Még az imádságunk sem igaz, a bizonyságtételünk sem.
Valahol arról beszéltem, hogy az embernek alapbűne az önzés. Mindig magára gondol, és csak magát szereti. Amikor adunk valamit, akkor is azt számoljuk, mit kapok majd vissza. Akit megajándékozok, hogyan viszonozza? Ha segítek, hogyan segíti majd vissza? Minden mögött ott van a számítás. Egy asszony fölállt és azt mondta, hogy ez nem igaz. Évek óta hordok kosztot egy rabnak, és nem várok érte semmit. Becsapta az ajtót és elment. Nagyon nehéz volt utána tovább beszélgetni. Másnap reggel készültem a szolgálatra, és bejön ez az asszony kisírt szemekkel. – Mi történt? – Tegnap nagyon dühös voltam. És tessék elképzelni, ahogy ülök magamban a szobában, akkor értettem meg – soha nem gondoltam én ezt így végig, – valahol leghátul mindig ott volt bennem, hogyan fogja majd ez az ember viszonozni, amikor kiszabadul? Azóta folyton sírok. Nem tudtam, hogy ilyen vagyok. Meglátta önmagát Isten világosságában, és akkor találta meg Jézust. Nem tudatos ez a hátsó gondolat, de a legmélyebb romlottságom, hogy mindig magamra gondolok.
Valaki így mondta a másik emberre, hogy nem köszönök, mert nem köszön vissza. Hát már köszönni sem tudsz ingyen? Ha nem adják vissza, nem mondod? Látjuk-e már, mennyire mélyen bennünk van, hogy nem kapom vissza. A bűn gyökere az “én”-zés. Senkit nem szeretek, csak magamat.
Olyan fájó, mikor észreveszem, hogy az emberek bűnvallomása is hamis. Valamit elhallgat, eltakar, mert szebbnek kíván látszani ott is, akkor is. Döntsd el, most igazán akarok az Úrhoz menni, hiszen lát! “Ímé egy igazán izráelita, akiben hamisság nincs.” Mondhatja-e nekünk az Úr? Annyira megdöbbentett egyszer, mikor a vak koldusról beszéltem, aki Jézus után kiáltott: “Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,48). Jézus megállt, és a vak egy mozdulatot tett. “Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén, Jézushoz ment.” (Mk 10,50). Jó volna, ha velünk is ez történne!
Tudod, mi a felső ruhád? A hazug látszat! Ha nem veted le, soha nem jutsz Jézushoz. Vesd le a hazug látszatot! Hány ember nem mondja ki, hogy az ital rabja. Úgy ül itt egész héten, mint aki soha semmit nem csinált. Nem is történik vele semmi. Ne szorítsd magadra a felső ruhát. A vak koldus ledobta. Annyira a szívemig ért akkor, hogy milyen lehet egy vak koldus piszkos alsó ruhája, amiben ott a tömeg előtt Jézushoz ment. El tudod képzelni, milyen lehetett? Mi lenne, ha levetnéd a felső ruhádat, a látszatot? Egy vak koldus alsó ruhájában maradnál, tele folttal, szakadással? Testvér, Jézushoz csak így lehet menni. “Amint vagyok, sok bűn alatt.” Ledobod-e ma igazán a felső ruhát? Leszel-e igazi koldus? Mert vannak mű-koldusok. Mi is azok vagyunk. Hányszor mondjuk, hogy Uram, semmim sincsen, csak a bűneim vannak. De ezt csak az Isten számára mondjuk. Próbálná csak valaki mondani!
Egy finnországi történetet olvastam. Egy ember azt álmodja, hogy minden bűne megbocsáttatik, ha talál egy bűnöst a faluban. Ez a legkönnyebb, gondolta, hiszen tele van a falu bűnösökkel. Egy férfi összeveszett a feleségével, becsapta az ajtót, és elmegy a kocsmába. Jaj, de jó – gondolta, – kettő is van. Bemegy a házba, leül a konyhába, és azt mondja – Ugye asszonyom, tudja, hogy bűnös? Csúnyán káromkodtak a férjével. Ránéz az asszony: – Maga nem tudja, hogy én kivel élek! Nem baj, gondolja, megkeresem a férfit a kocsmában. Meg is találja, előtte az ital, leül mellé, és azt mondja: – Ugye maga belátja, hogy bűnös? Rettenetes, ahogy kiabált szegény feleségével! – Az én feleségem szegény? Én egy boszorkánnyal élek együtt, mindennek ő az oka! Majd megtudná, ha a maga felesége lenne!
Nem baj. Megy tovább az ember. A siralomházban ül egy fiatalember, aki embert ölt. Kezdi neki mondani: – Fiam, ugye belátod, micsoda bűn, hogy embert öltél a verekedésben. Ránéz: – Hát már maga is azt hiszi, hogy én vagyok a vétkes? Csak védekeztem, ő támadott, ártatlan vagyok, érti?
A legérdekesebb a vége. Megy hazafelé elkeseredetten. – Nem találok egyetlen bűnös embert sem. Amint egy ház mellett megy el, hallja, hogy bent imádkoznak és mondják: Mi nyomorult bűnösök! Tíz asszony imádkozott együtt. Belép. Olyan boldog vagyok, hogy találtam a faluban tíz bűnös asszonyt! Felugrik a tíz asszony. – Micsoda? Hát mi vagyunk a legkegyesebbek a faluban, most is imádkoztunk! – Hát nem most mondták, hogy mi bűnösök? – Jaj, az csak imaszöveg volt.
Vigyázz, nehogy az imaszöveg más legyen, mint a valóság. Ha neked mondanák, hogy te vagy a falu legnyomorultabb bűnöse, felugranál, hogy nahát azért! Én, aki templomba járok, aki imádkozom?!
Vajon talál-e most Isten egyetlen őszinte embert, aki úgy közeledik Hozzá, hogy nincs benne hamisság? Aki azt mondja, amit valóban gondol. Gondoljatok most arra, Jézus magára vette bűneinket, ott a kereszten nemcsak a felső, az alsó ruhát is lehúzták róla. Úgy függött ott ég és föld között. Bűnössé, nyomorulttá, szegénnyé lett. “Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ô szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9). Tudsz-e ma vak koldusként menni ehhez a Jézushoz?
Imádkozzunk!
Uram, bocsásd meg, hogy annyiszor vagyok mű-bűnös. Bocsásd meg, hogy annyi bennem a hamisság. Sokszor nem tudom elfogadni mások kritikáját, igazolom, védem magam, pedig nagyon jól tudom, hogy sokkal mélyebben igaz, mint ahogy azt ember valaha is láthatja. Köszönöm, hogy megállhatunk a színed előtt. Uram, hadd legyen egy-kettő közöttünk, aki le meri dobni a felső ruhát, és oda mer állni színed elé, hogy felöltöztesd a kegyelem ruhájába. Add meg ezt, kérünk, egyedül a Te dicsőségedre.
Ámen.