“… azért jöttem, hogy életük legyen.” János 10,10b
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1999. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
SAUL (3/5)
Vétkeztem – de
“Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Ô is megvetett téged, hogy ne légy király. Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; de mivel féltem a néptől, azért hallgatam szavukra. Most azért bocsásd meg az én vétkemet és térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak. Sámuel pedig monda Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét, és az Úr is megvetett téged, hogy ne légy király Izráel felett. És mikor megfordult Sámuel, hogy elmenjen, megragadta felső ruhájának szárnyát, és leszakadt. Akkor monda néki Sámuel: Elszakítá tőled az Úr a mai napon Izráelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb náladnál. Izráelnek erőssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon. És ő monda: Vétkeztem, mindazáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt, és Izráel előtt és velem térj vissza, hogy könyörögjek az Úrnak, a te Istenednek. Visszatért azért Sámuel Saullal, és könyörgött Saul az Úrnak.
Sámuel pedig monda: Hozzátok ide előmbe Agágot, Amálek királyát. És elment Agág kényesen őhozzá, és monda Agág: Bizonyára eltávozék a halál keserűsége. És monda Sámuel: Miként a te kardod asszonyokat tett gyerektelenné, úgy legyen gyermektelenné minden asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban. Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig felment az ő házához Gibeába, Saul városába. És Sámuel nem látogatta meg többé Sault egész halálának idejéig; de bánkódott Sámuel Saul miatt. Az Úr pedig megbánta, hogy királlyá tette Sault Izráel felett.” 1Sám 15,23-35
Imádkozzunk!
Uram, az énekben kértünk, de hadd kérjünk most imádságban is, hogy szólj hozzánk személyesen. Segíts, hogy megértsük és kövessük, amit mondasz. Segíts úgy hallgatni, hogy ott legyen szívünkben a vágy, hogy követni szeretnénk akaratodat úgy, ahogyan parancsolod.
Ámen.
Olyan megdöbbentő, hogy nagyon sokszor a vallásos életünk is olyan, mint a varázslás. A vallásos ember kényszeríteni akarja Istent, hogy megtegyen dolgokat. A varázslás arravaló, hogy a szellemi hatalmasságokat kényszerítem, hogy megtegyék, amit akarok. Kényszeríti is, de az ördögöt. Szeretném, ha megértenénk, hogyan függ össze az engedetlenség a varázslással? Megyek a magamtól kigondolt úton, a magam feje szerint. Isten nem segít. – Így mondta valaki, hogy mikor Isten nem segített, azt mondtam, bánom is én, segítsen már valaki. És a valaki segített, és az illető valakinek a rabszolgája lett. Ha Isten nem segít, megyek a jósnőhöz, és már benne is vagyok a másik hatalom markában.
Az Ige nagyon világosan írja, hogy megvetetted az Isten szavát. “Sámuel pedig monda Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét.” Az Úrnak beszédét akkor vetem meg, amikor egyáltalán nem kérdezem. Megvetem a vezetését, a Neki való engedelmességet. Megvetem a szolgálatot. Akkor is megvetem, amikor tudom az Ô parancsát, de nem cselekszem. Amikor tudom valamiről, hogy ezt Isten nem akarja, nem engedi. Megvetem az Igében elhangzó parancsait. Ha nem vetted komolyan, megvetetted az Úr szavát.
Amikor Sámuel megmondja Saulnak: “Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Ô is megvet téged, hogy ne légy király.” Ekkor kimondja Saul: “Vétkeztem.” A legcsodálatosabb szó, amit ember kimondhat. Ha ma kimondod az Úr előtt ezt a szót, akkor valami történik veled. Röviddel ezelőtt még azt mondta ugyanez a Saul, hogy megtartottam az Úrnak beszédét, és megcselekedtem. Azon az úton jártam, amire az Úr küldött. Mi történt ezzel a Saullal, hogy kimondta: “Vétkeztem.” Az ítéletnek mindig megvan ez a hatása, hogy megrettent. Saul megijedt.
“Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet.” Nem tudom, hogy komolyan veszed-e az Isten szolgái által hirdetett Igét? Isten Igéje azt mondja: “Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg.” (Lk 10,16). Az Urat vetetted meg, amikor semmibe vetted az Isten szolgái által hirdetett Igét. Mikor kritizáltad, egyszerűen szépen kiráztad magadból.
Saul kimondta, hogy “Vétkeztem.” És mégsem lett belőle megtérés. Lélegzetelállító, hogy ezután a csodálatos szó után, hogy vétkeztem, mond még egy szót: “de”. Csak ezt ne mondta volna! Csak ezt ne mondanád, ha majd meglátod a bűneidet! Igen, Uram, vétkeztem, “de”. És utána jön a sok kifogás és minden. De nálunk így nem lehet, de az én feleségem, de az én családom, az én munkahelyem, az én körülményeim. Mi sok mindent tudunk a “de” után mondani. Saul csak ennyit mondott: “Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; de mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavukra.”
Nem tudom, nem kellene-e neked is azt mondani, Vétkeztem, mert féltem. Így mondja az Ige: “Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál?” (Ézs 57,11). Kitől féltél, hogy az Úr szavát megszegted, megvetetted? Talán a feleségedtől? Valaki azt mondta, hogy ott is hagyna a feleségem, ha komolyan hívő életet élnék. A gyerekeim nem olyanok, – mondja megint más. Gondomat sem viselnék, rám sem néznének. Félek, mit szólnának a gyerekeim? Milyen rettenetes, hogy eljutottunk oda, hogy a szülő fél a gyerektől, és nem a gyerek a szülőtől. Nem akarom, hogy kinevessenek, mert mindig a templomban ülök. Még rájönnek, hogy nekem Isten fontosabb mint ők. Mi lesz akkor velem?
Sokszor félünk a falutól, a szomszédoktól. Annyi mindenki tart bennünket félelemben. Egy asszony életében először imádkozott hangosan a gyülekezetben. Másnap megjelent a lánya és azt mondta: “Édesanyám, miért kellett ilyen nagy szégyent hozni a családra?” – Mivel hoztam szégyent? – Hangosan imádkozott, és az egész falu erről beszél. Ekkora szégyen!
Saul legalább világosan megvallotta, hogy féltem. Jó volna, ha kimondanád, hogy félek, mert gyarló ember vagyok. A kereszt alatt olyan világosan lehet látni a gyávaságot, amikor a nép Barabbást kéri elbocsátani. A tanítványok gyávaságát, amikor szétfutnak, és a kőszikla Péter gyávaságát, amikor azt mondja: “Nem ismerem ezt az embert.” (Mt 26,74). Kitől féltél? Hát kicsoda az a főpap, meg főemberek, és kicsoda az a falu, meg a szomszédok? A gúnytól féltél, a megvetéstől? Ha egyszer megismered Jézust, meglátod, hogy Ô nem félt sem a gúnytól, sem az arculköpéstől, sem a korbácstól, sem a kereszttől. Mert szerette az Övéit, és mindvégig szerette őket.
Micsoda követője vagy Jézusnak? Vétkeztem…de. Nem tudom, nálad mi van a de szó után. Mitől féltél? Talán az állásodat féltetted, talán a nyereségrészesedést, amit esetleg nem fogsz megkapni? Az előrehaladást, ami talán már kilátásban volt.
A szenvedéstörténetben egyszer végignéztem Pilátust, aki mindent tudott, mindent megértett, de félt. Féltette az állását, a hatalmát, a jövőjét. Néhány év múlva mégis kegyvesztett lett a császárnál, és a végén öngyilkos lett. Saját lelkét nem féltette a bűntől, pedig azt kellett volna féltenie. Úgy tetszik nekem, mikor a jobb lator oda mondja a bal latornak: “Az Istent sem féled-é te?” (Lk 23,40).
Szeretnélek megkérdezni, nálad mi van a “de” után? Miért nem akarod Jézust követni? Mire mondja most az Isten Igéje, hogy féltél? Talán a szégyentől, a kinevetéstől, a gúnytól? Én sokáig nem akartam megtérni. Pedig már a hívő tanártársaimon keresztül láttam, hogy ez az igazi út. De féltem a hitetlen tanártársaimtól, akikkel együtt nevettem a hívők furcsaságain. Nagyon jól tudtam, mi vár rám, ha átmegyek egyik csoportból a másikba. Különösen azoktól féltem. akiknek csípős volt a nyelvük, hogy mit mondanak majd. Mikor Jézust megismertem, és tele voltam ennek az örömével, az volt bennem, hogy bánom is én, mit mondanak. Jó volt mindenkinek nyíltan elmondani, hogy elfogadtam az Urat, új életem van. Amint vallást teszek az Úrról, abban a pillanatban Ô is vallást tesz rólam. Ez több minden emberi szónál.
Azt mondják, a Bibliában háromszázhatvanötször fordul elő, hogy “Ne félj!” Minden napra jut egy. Ne félj, mert “A gyáváknak pedig és hitetleneknek…része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz”. (Jel 21,8). A gyávaság mindig hitetlenség, mert nem látom elég hatalmasnak, győzelmesnek és csodálatosnak az Urat.
Ma mondj fel ennek a bűnnek! Mondd ki, hogy vétkeztem, szégyellem, hogy gyáva voltam. Saul kimondja: “Vétkeztem…de”. Jó volna ezt a “de” szót kitörülni mögüle. Olyan megdöbbentő, azt nem látja Saul, hogy az Úr ellen vétkezett. Ha kimondja, így mondja Sámuelnek: “A te Istened.” Testvér, Jézus a te Istened? Az Atya a te Istened? Vagy csak a másoké? Olyan megdöbbentő, mikor a gyáva Tamás felismeri Jézusban az Urat, és mikor odaesik a lábaihoz így mondja: “Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20,28). Odakerülsz-e ma igazán Jézus lábaihoz, hogy kimondd: “Én Uram, és én Istenem!”
Később azt is elmondja Saul Sámuelnek: “Most azért bocsásd meg az én vétkemet.” Sámuel bocsássa meg, nem az Úr? Dávid azt mondja Nátánnak: “Vétkeztem az Úr ellen!” Nátánnak ez a válasza: “Az Úr is elvette a te bűnödet”. (2Sám 12,13). Nátán csak egy közvetítő személy, aki ezt kimondja, de aki megbocsátott, az az Úr. Mert az Úr ellen volt minden bűn. Jó volna meglátni, hogy legmélyebben az Úr ellen vétkeztem.
A 30. vers azt mondja: “Vétkeztem, mindazáltal becsülj meg engem a népemnek vénei előtt.” Ez a “mindazáltal” megint csak annyit jelent: “de”. De becsülj meg engem népemnek vénei előtt, ne tudja meg senki, maradjon kettőnk titka. Mennyire fontos nekünk a látszat. Ki ne tudódjon soha, hogy ki vagyok. Világos, hogy minden megvallott bűn, gyónási titok. Aki ezt megszegi, nem lehet tovább Isten papja. Csak aki vétkezett, az mondhatja el maga.
Mennyire vigyáz Saul a tisztaságára, hogy megbecsüljék, hogy ő továbbra is valaki legyen, nehogy a nép szájára kerüljön. Tegnap már elmondtam, mennyire másképp viselkedett Dávid. Rögtön megírta az 51. Zsoltárt, amelyben elsírja a bűnét. Mi is olvashatjuk a szennyet, ami az életében volt. De a vágyat is, hogy “Tisztíts meg engem izsóppal és tiszta leszek; moss meg engemet és fehérebb leszek a hónál. Add vissza nékem a Te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.” (Zsolt 51,9. 14). Sok ezer év után is mindenki tudja, te is, én is, hogy az Úr elvette az ő vétkét.
Úgy érzem, Saul itt még megtérhetett volna. Megrázó dolog, hogy minden Istentől elvetett ember életében is van egy pillanat, amikor még megfordulhat. Amikor az Úr azt kérdezte: “Ádám, hol vagy?” Még mondhatta volna, hogy Uram, a vétkemben. Bocsáss meg. De Ádám így mondta: “Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem.” (1Móz 3,12). Utána rögtön ott van Kain. “Hol van Ábel, a te atyádfia?” Mondhatta volna: a vérében, én öltem meg, irgalmazz, Uram! Helyette ezt mondta: “Nem tudom, avagy őrízője vagyok-é én az én atyámfiának?” (1Móz 4,9). Miért rajtam keresed? Géházitól azt kérdezi Elizeus: “Honnét Géházi? Felele: nem ment a te szolgád sehová.” (2Kir 5,25). Safirának is elhangzik a kérdés: “Vajon ennyiért adtátok-é el a földet? Ô pedig monda: Igen, ennyiért!” (ApCsel 5,8).
Még Saul is kimondhatta volna Sámuelnek, hogy igazad van, vétkeztem, én vagyok a hibás. A “de” szó azért nagyon veszélyes, mert Isten ellen mondom ki. De az öröklött természetem, de Te teremtettél ilyennek. Nem tehetek semmiről. Ezt a szót magad ellen is fordíthatod. Gondolj arra, amikor Péternek azt mondja Jézus: “Vessétek ki hálóitokat fogásra.” Péter is kimondja: “Mester jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit: mindazáltal a Te parancsolatodra levetem a hálót.” (Lk 5,4-5). Ma elmondhatod, hogy akartam én más ember lenni, soha nem sikerült. De most, ha Te mondod Jézus, a Te parancsolatodra megteszem. “És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be.” (Lk 5,6).
Mered-e most magad ellen, az eddigi tapasztalataid ellen, a sokféle kritikád ellen fordítani a “de” szót. Annyi hívő életet láttam, ilyen volt, olyan volt, ki nem állhattam őket, de most a Te parancsolatodra én is átlépek a Te oldaladra, Uram.
Még néhány mondat, amivel befejeződik ez a történet. Sámuel elvégzi, amit Saulnak kellett volna. A kényesen előjövő Agág király félretétetik. Aztán elmegy Sámuel, az utolsó nagy alkalomnak vége. Sámuel elmegy Rámába, Saul pedig elment az ő házába, Gilgálba.
Egy pár nap, és mindenki hazamegy. De hova mégy? Vissza a régi életbe? Folytatod ott, ahol abbahagytad? Lehet, – senki nem kényszerít. Mégis, nagyon kérlek most, ne tedd ezt. Hátha ez volt az utolsó ilyen alkalom az életedben, ahol találkozhatsz az Úrral! Saulnak nem volt több alkalma. Azt olvassuk az utolsó versben: “És Sámuel nem látogatta meg többé Sault egész a halálának idejéig.”
Nagyon kérlek, ne játssz a kegyelemmel! Mondd ki a “de” szót az egész eddigi életed ellen, önmagad ellen, és nyiss ajtót az Úrnak, az Ô dicsőségének, és az Ô erejének.
Imádkozzunk!
Uram, bár sokan volnánk, akik ma ki tudjuk mondani, hogy vétkeztem. De olyan egyértelműen, olyan világosan, olyan tisztán, hogy mindenki meghallhassa. Hiszen az egész megtérés nem egy zugolyában lett dolog. Az egész angyalsereg néz minket. Hadd áldjunk, hogy imádkoznak értünk fent a mennyben és lent a földön is. Hadd dicsőítsünk, hogy minden együtt munkálkodik, hogy most igazán, őszintén meghódolhassunk Előtted, és más úton térjünk vissza.
Áldj meg minket így, könyörülj rajtunk, hogy el ne veszítsük ezt a nagy lehetőséget. Kérünk, áldd meg a napunkat, Uram. Köszönjük, hogy kérhetünk önmagunk ellen. Győzz le minket, hogy mi is győzhessünk majd, neved dicsőségére.
Ámen.