“… azért jöttem, hogy életük legyen.” János 10,10b

Igehirdetések szerzője: Trausch Liza
Szerkesztő: Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent: 1999. május



Előző igehirdetés Következő igehirdetés

 
EGYKOR ÉS MOST (4/5)

Hátam mögött vannak


“Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna. De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” Fil 3,13-14


Imádkozzunk!
Uram, az egyetlen megoldása életünknek az volna, ha igazán élnél a szívünkben. Kérlek segíts, hogy igazán befogadhassunk és szabad kezet adhassunk mindenben, és cselekedhess bennünk akaratod szerint. Áldj meg minket, hadd mehessünk úgy haza innen, hogy Téged viszünk a szívünkben.
Ámen.

A tegnapi igerész 12. versében azt mondja Pál: “Nem mondom, hogy már elértem”. Ma azt mondja: “Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna.” Nagyon sokszor nem azonos az amit mondok, és amit gondolok. Mérhetetlen kettősség tud lenni, ha mást mondok, és mást gondolok.

Pál így mondta, hogy emlékezzetek, hogyan szolgáltam közöttetek isteni őszinteséggel. Annyit jelent, hogy ugyanazt mondom, amit gondolok. Nincsenek hátsó gondolataim. Fárasztó az embernek egy életen keresztül megjátszani magát valakinek, vagy valaminek. 28 éves voltam, mikor hitrejutottam. Addigra teljesen belefáradtam, hogy mindig színházat kell játszani, mást mondani, cselekedni, élni, mint amit gondolok. Mikor Jézust megismertem, az volt bennem, hogy ezentúl nem kell mást mutatnom. Az lehetek, aki vagyok, tetszik az embereknek, vagy nem tetszik. Az ember hajlamos arra, hogy emberek tetszését keresse, azért mond és mutat mást, mint ami benne van. Olyan egyszerű az élet, amikor őszinte vagyok.

Pál azt mondta: “Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna.” Tulajdonképpen így van bennünk: gondolat, szó, cselekedet. A gondolatból következik minden. “Minden féltett dolognál jobban őrízd meg szívedet.” A gondolatvilágodat. A gondolat nem érzés, fogalom. A Biblia beszél a szívnek elrejtett emberéről. Belül valamit gondolok, aztán kimondom, és cselekszem. De ott kezdődik, ott van a gyökér. Egy növénynek hiába vagdossuk le minden részét, ha a gyökér marad. A gondolatvilágban minden ott marad. Lehet, most nem mondom ki, de bármikor előjöhet, mert gondoltam.

A gondolatvilágom veszélyes lehet, mert fertőz és tönkretesz. A láthatók a láthatatlanokból lettek. Nemcsak a teremtéskor, hanem bennünk is. Sokszor mondják, hogy a gondolatok vámmentesek. Egyáltalán nem, mert egyszer csak szó lesz belőlük, aztán cselekedet. A láthatatlanból indul ki, a belső gondolatomból.

Azt mondja az Ige, jó lenne, ha olyan emberré lennél, ahol egyezik a szó a gondolattal, és a cselekedettel. “Foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” (2Kor 10,5b). Ha megfogan egy gondolat, ejtsd foglyul, vidd oda az Úr elé, mit szól Ô ehhez a haragos, ítélkező gondolathoz. Az Ô jelenlétében azonnal kiderül, milyen rettenetes, amit gondoltam.

Figyeljétek meg, mikor Jézus a Tízparancsolatról beszél. Amit Mózes törvénye a cselekedet vonalán mond, Jézus elmondja a gondolat vonalán. “Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” (Mt 5,27-28). Isten mélyebben nézi a bűnt. Aki haragszik embergyilkos az. Nem azt nézi, megöltem-e valakit, vagy szoktam-e otthon ordítani. Ô a belsőt látja, a szívemben levő haragot. A gyökeret nézi, és aszerint ítél meg.

Valamikor egy rendőrfőorvossal dolgoztam együtt. Egyszer megkérdezte, hogy maga tényleg azt hiszi, hogy bűnös? – Persze. – Két hete dolgozunk együtt, semmit nem csinált, ami bűn. – Doktor úr, a gondolat is bűn. Két nap múlva azt mondta, hogy amit maga tegnapelőtt mondott, nem mondhatta komolyan. Az az ember két napig gondolkozott azon, amit mondtam.

Tudod-e, hogy az egész életedet megronthatják a megengedett gondolatok? Ha az ember férjéről, gyermekéről gondol valamit, legközelebb ki is mondja, és kezdődik a harag, a veszekedés.

Tegnap azt mondta az Ige: “Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék.” Ma így mondja: “Önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna.” Olyan veszélyes dolog, hogy a hívő sokszor azt hiszi, hogy én már. Emlékszem valakire, együtt ebédeltünk egy vállalati étkezdében. Elmondtam neki, hogy megismertem Jézust. Azt mondta, hogy ő is. Mennyi ideje? – Két éve. Azóta nem is vétkeztem. Majdnem leestem a székről. – Komolyan mondja? – Halálos komolyan. Nem haragudott, nem veszett össze senkivel, nem hazudott soha. “Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mi bennünk.” (1Jn 1,8). Az Ördög a valóságot akarja letagadtatni. Merdd mindig megmondani, hogy mi a valóság. Ne játsszuk meg magunkat! Ha azt mondjuk, hogy hívő vagyok, akkor azt hisszük, hogy azt kell mondani, hogy én már ezt sem, azt sem. Nem igaz. Lássuk meg komolyan, a Biblia azt mondja: “Senki sem vet pedig új posztóból foltot az ócska ruhára.” (Mt 9,16). A régi életemet próbálom foltozni, teszünk egy foltot oda, ahol baj van. Hazudtam eddig, most már nem, indulatos voltam, most már nem vagyok az. Csak nagyobb szakadás lesz. – Ez hívő? És ez ilyen torz? Csak nagyobb a szakadás, miután ott az új folt.

Isten nem ezt akarja. Ô egészen újat akar. Azt, hogy a régiek elmúljanak, és új legyen minden. Nagy ajándék egy olyan élet, amelyik valóban új. “Ha elválasztod a jót a hitványtól, olyan leszel, mint az én szájam.” (Jer 15,19). Válaszd el a régit az újtól! Az Ördög az összedobáló, a kettőt összekeveri, és nem tudom, hogy ez a bennem levő új, amelyiknek növekednie kell, ez pedig a régi, amelyiknek alá kell szállni. Ha valakiben nem látszik a régi természet, azért van, mert növekedhetett az új. Az óember megvan, le ne tagadjam, csak már annyira növekedhetett az új, hogy a régi alig látszik. Bennem Krisztus van, nem egy híres óember. Mi egy kicsit erre vágyunk. Uram, jó volna, ha olyan alázatos, tiszta, szelíd, szerető volnék, hogy mindenki engem csodáljon. Ilyen hívőt még nem láttunk! Mi azt mondhatnánk az Úrnak, hogy nem Téged kereslek, hanem én legyek tiszta, jó, kedves.

Az ember sajnos javíthatatlan. Nem kellene új, ha a régit javítani lehetne. Isten ad újat, ezért nem lehetek vele nagyra. Ezért nem mondhatom önmagamról, hogy tökéletes vagyok. Pál így mondta, hogy nincs bennem – nem a hústestemben, a lényemben – semmi jó. Sokára jön rá az ember. Javítgatja, rendezgeti, míg végre rájön, hogy miért hordjam a régit, mikor kapok egy csodálatos újat.

Azt mondja Pál: “Önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna.” De megmondja, mit cselekszik. És ez a jó. “Egyet csekeszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtem.” Egy teljes fordulat. Megtörtént már veled, hogy amivel eddig szembe voltál, annak most hátat fordítottál? Nagyon sok ember csak félfordulatot csinál. Ide is sandít, oda is. A kettőt együtt szeretné. Pál teljeset fordult. Az egész eddigi élete a mai napig háta mögé került. Elfelejtette.

De lehet a múlt csak múlt, de nem elmúlt. Nincs elfelejtve, megbocsátva. Nézzünk most vissza egy kicsit a múltba, hogy azután soha többé ne kelljen. El ne felejtkezz Lót feleségéről, aki visszatekintett, mert visszasírta a múltat. Testvér, a visszasírt múlt nem elmúlt. Amikor úgy gondolok rá, hogy milyen jó is volt. Valakivel beszélgettem egyszer, aki a bálos fényképeit egy dobozban tartogatta, és mondogatta, hogy ilyen voltam. – Dobd már a szemétbe az egészet, mit kell vele foglalkozni! Elüldögélt a képek előtt, nézegette. Már nem hasonlítok rá, pedig ilyen voltam, és hányan udvaroltak! Vigyázz, ha úgy vagy itt, mint Lót felesége, könnyen sóbálvánnyá válsz. Keserű, savanyú hívő leszel. A visszanéző hívő nem tud továbbmenni, egyhelyben áll. Amikor még… Minél idősebb lesz valaki, annál többször néz vissza a régi szép időkre.

Nézzük tovább, miről beszél ez az Ige. A gazdag ifjú életében is van egy kiigazolt múlt. Mikor Jézus a parancsolatokról beszél, azt mondja, hogy mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Az a valóság, hogy egyet sem tartott meg, de ő igazolta a múltját. Úgy mentem férjhez, hogy senki nem volt az életemben. De a mai fiatalok…! Emlékszem valakire, aki azt mondta, hogy aki parázna, mind ideaggatnám a fára. Megkérdeztem, hogy nem téged kellene-e az első fára felakasztani? Ahol igazolom magamat, ott van a bűnöm. Azért nem múlt el, mert igazat adok magamnak, hogy én soha nem tettem ilyet.

Sokszor próbálok embereket bűnlátásra segíteni, és mondogatom, hogy soha nem loptál? Nem, dehogy! Hogy tudsz rólam ilyet feltételezni? Egy tűt sem vettem el soha. Lehet, hogy tűt nem, de sok minden mást. Jó volna nem igazolni magamat. Ha megkérdezem: miből tértél meg? – nem tudja megmondani. A gazdag ifjú nem tud megtérni, mert a parancsolatokat megtartotta ifjúságától fogva. Az Úr rámutatott a fogyatkozására. Biztos, hogy sokkal több volt, de Jézus egyre mutatott rá.

Nézzük tovább! A bűnös asszony ott van Jézus lábainál, és sír. A farizeusok, akik ott vannak, mind rendes emberek voltak. Bár eljutnál oda, hogy tudsz sírni azon, milyen voltál a szüleiddel szemben! Hányan mondják nekem: Úgy ápoltam őket, hogy a gondolataikat is lestem. Sokszor az van bennem, hogy ezt elhiszed magadnak? Ott igazoljuk magunkat, ahol tudjuk, hogy baj van. Ha valóban úgy lett volna, nem mondanád. Az elrejtett bűn általában ott van, ahol nagyon mondom magamat.

Olyan sokat beszélgetek emberekkel és mondják, hogy tudod minden voltam, de parázna nem. Kérdeztem én? – hiszen nem is gondoltam erre. Miért pont ezt mondja? Mert ott van a baj! Ahol az ember erősen takargat, ott van a baj. Házkutatók mondták, ahová a tulajdonos nagyon odaáll, ott kell megkeresni az eldugott holmit.

Meg tudtad-e valaha siratni, ahogyan bántál a szüleiddel, akik talán már a sírban vannak? Egyszer nagyon komolyan elém állt ez a kérdés: “Hol vannak a te vádolóid?” A sírban? Milyen jó volna egyszer igazán megsiratni, az Úr elé vinni, komolyan bűnnek látni mindazt, ami Isten szerint bűn. Van ember, aki egy életen keresztül siratja, és nem meri elfogadni, hogy Isten megbocsátotta, elfelejtette.

A mindig siratott múlt még nem jutott oda, hogy “elfelejtvén”. Mindig újra ott van. Ha mindig visszatér, ott valami nincs rendben. Valaki azt mondta, hogy mindig kérem a bocsánatot a bűneimre. – Akkor soha nem kaptad meg. Ha egy bűnre bocsánatot kaptam, többet nem kérem.

Juss el most oda, hogy rendezed a múltad, mert akkor el lehet felejteni. A győzelmes életnek akadálya a rendezetlen múlt. Ami mindig előjön, az nyilván rendezetlen. Lásd meg most Zákeust, aki rendezte a múltját. Az ellopott dolgok helyett négyannyit adott.

A múltnak a rendezése a kereszt alatt történik. Egy igehirdetést olvastam, amelyik a feledékenység földjéről beszélt. Azt írta az igehirdető, ha volna ilyen ország, emberek milliói vándorolnának oda, hogy elfelejtsenek mindent. Feledékenység földje országként nincs. De van feledékenység földje, ahol Isten is mindent elfelejt, és ez a hely a kereszt. Jártál-e már a feledékenység földjén? Mi nem tudunk felejteni. Mondtam már, hogy egy pszichológussal beszélgettem, aki azt kérdezte, hogy a hívők szerint van-e felejtés? – Nincs. Ebben egyetértettünk.

A tudatmező egy nagyon kicsi terület. Csak annyi, mint mikor egy autónak a reflektora bevilágít egy kicsi területet. Sokkal nagyobb a terület, de most csak ennyit látok belőle. Bolond volna az a vezető, aki azt mondaná, csak annyi van, amennyit látok, több nincs. Az egész múltam megvan kicsi gyerekkorom óta. Amit elfelejtettem is megvan. Egy pillanat alatt fordulhat a reflektor, rávilágíthat gyerekkori dolgaimra, és akkor az olyan, mintha most történne. Ha a fény arra fordul, látod magad, amint talán loptál, vagy csináltad azt a bizonyos titkos dolgot. Bármelyik pillanatban a múlt iszonyú fájó módon megelevenedhet.

Eszembe jut az az asszony, aki elmondta, hogy heteken keresztül siratta az édesanyját, nem tudott ránézni arra, ami az övé volt. Ha pakol a szekrénybe, és valamije előkerül, még mindig ráborul és sír, mert eszébe jut, mit vétett az anyja ellen. A múltadban levő bűn mind terhel, és nem lehet elfelejteni. És nem tudod, hogy miért vagy ideges, türelmetlen. Ezért kapnak emberek idegösszeroppanást. Sokszor csodálkozom, hogy nem kapnak sokkal többen, ha ilyen terheket hordoznak. Amit nem bántam meg és nem tudom elfelejteni, az az ítélet napján mind ott lesz.

Olyan nagy evangélium, hogy van feledékenység földje! Odamehetsz a kereszthez, ahol Isten mindent elfelejt. Pál el tudta mondani: “Azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén”. Elfelejtem, mert Isten is elfelejtette. Nem nyom, nem terhel. Mert “Nálad van a bocsánat”. (Zsolt 130,4). Nála van a szabadítás! Ha nem akarsz összeroppanni, ha nem akarod az életedet tönkretenni, ma keresd meg a feledékenység földjét, az Úr Jézus keresztjét, ahol az Ô vére eltöröl mindent.

Pál bátran kimondja: “Egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén” – akkor az előttem levőknek nekidőlhetek, akkor már bátran mehetek előre, senki sem vádol, semmi nem terhel.

Imádkozzunk!
Urunk, köszönjük mindazt, amiben Igéd reflektora rávilágíthatott életünk eltitkolt területére. Segíts ma eljutni a feledékenység földjére, oda a Golgota keresztje alá, ahol bocsánatot kaphatunk mindarra, amit őszinte szívvel elmondunk Neked. Köszönjük Úr Jézus vérednek bűnt eltörlő, megbocsátó hatalmát. Hadd magasztaljunk ezért.
Ámen.