“… azért jöttem, hogy életük legyen.” János 10,10b
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1999. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
AZ ÁLDÁS (3/5)
Csalással nem lehet megkapni
“És lett, amikor megvénhedett Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy nem látott, szólította a nagyobbik fiát Ézsaut, és mondta néki: Fiam; és ez mondta néki: Ímhol vagyok. És mondta: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját. Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadássz énnékem vadat. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.
Rebeka pedig meghallotta, amit Izsák az ő fiának, Ézsaunak mondott; s amint elment Ézsau a mezőre, hogy vadat vadásszon és hozzon: Szólt Rebeka Jákóbnak az ő fiának, mondván: Ímé hallottam, hogy atyád szólt bátyádnak Ézsaunak, mondván: Hozz nékem vadat és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, amit én parancsolok néked. Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnét két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, amint ő szereti. Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.
Jákób pedig mondta Rebekának, az ő anyjának: Ímé az én bátyám Ézsau szőrös ember, én pedig sima vagyok. Netalán megtapogat engem az én atyám, s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
És monda néki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem. Elment azért, és elhozta, és vitte az ő anyjának, és az ő anyja ételt készített, amint szereti az ő atyja. És vette Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaunak drága ruháit, melyek őnála otthon voltak, és felöltöztette Jákóbot, az ő kisebbik fiát. A kecskegödölyék bőrével pedig beborította az ő kezeit, és nyakának simaságát. És az ételt a melyet készített, kenyérrel adta Jákóbnak, az ő fiának kezébe.
És bement az ő atyjához és monda: Atyám! és az mondta: Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam? Mondta Jákób az ő atyjának: Én vagyok Ézsau a te elsőszülötted, akképpen cselekedtem amint parancsoltad, kelj fel, kérlek, ülj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked. És mondta Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy íly hamar találtál, fiam? És felelt: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.
És mondta Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajon te vagy-é az én fiam Ézsau, vagy nem? Odament tehát Jákób Izsákhoz, az ő atyjához, aki megtapogatva őt, mondta: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsau kezei. És nem ismerte meg őt, mivelhogy kezei szőrösek voltak, mint Ézsaunak az ő bátyjának kezei; annakokáért megáldotta őt.” 1Móz 27,1-23
És lett, amint elvégezte Izsák Jákóbnak megáldását; és éppen csakhogy kiment Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsau is megjött vadászásából.” 1Móz 27,30
Imádkozzunk!
Uram, kérünk, hogy ébreszd fel bennünk igazán a mély, nagy vágyakozást, hogy valóban várjuk az áldást. Hogy végre nagyon világos lehessen számunkra, hogy semminek sincs értelme, életünknek sem, szolgálatunknak sem az áldásod nélkül. Úr Jézus mutasd meg, hogy mi tartja fel mindegyikünk életében az áldásodat. Kérünk, Igéd világos ujja hadd mutasson oda, ahol a baj van! Segíts Úr Jézus látni és engedni!
Ámen.
Az első, ami nagyon megdöbbent bennünket Izsák, aki olyan komolyan kezdte az életét az Úrral. Hogy jutott ez az ember ide? Nagyon sokszor látok hívő embereket, akiket ismertem megtérésükkor, és aztán azt kellett kérdeznem, hogy jutott ez az ember ide? Jó volna neked is megkérdezni, aki egyszer olyan örömmel indultál el az Úrral, annyi szeretet volt a szívedben, – hogy jutottál akkor ide? Jó volna ráébredni arra a változásra, arra az elidegenedésre, ami azóta történt.
Izsák megöregedett, és rettenetes, hogy mi lett vele. Tudta ő az ígéretet, csak megváltoztatta az ő gondolatai szerint. Nagyon világosan tudta, amit az Úr mondott. Elfelejtett, vagy megváltoztatott ígéretek. Meghomályosodott szem. A lelki szemed nem homályosodott-e nagyon meg? Úgy látsz-e most is mindent, mint akkor, amikor az Urat megismerted? Olyan rettenetes Izsáknak ez a képe. Az Úr tudja, mi lesz belőlünk, ha így megy tovább ez a süketülés, és vakulás, hogy mi lesz ennek a vége!
Az első, ami nagyon megrettenthet minket, a testi ember: Izsák. Saját akaratát összetéveszti Isten akaratával. Már nem tud különbséget tenni. Egy ember, akiben a testi ember nő, és a lelki ember egyre kisebbedik. Olyan megdöbbentő, ami itt sorban, egymásután történik.
Jó volna Jákóbot meglátni, aki az ígéretet kapta. Talán megértitek, és világos előttetek, ha azt mondom, hogy Rebeka mindegyikünkben ott van. Az értelem, az ész. Van egy belső Rebekánk, amelyik olyan okos, olyan jól tudja a dolgokat csinálni, olyan ügyes. Jákób külső hangot hallott, de mi talán folyton halljuk a belső Rebekánkat, hogy most csináld meg ügyesen, itt van az idő!
Milyen döntő pillanat volt ez mindnyájuk életében. Milyen sűrgősen kellett cselekedni Rebekának, hogy meglegyen az ígéret. Nem tudom, nem vagy-e te is ott belül, óember szerint, észszerint nagyon értelmes ember, aki tudja, hogy mikor van itt a döntő pillanat? És Jákób hallgat Rebekára. Jákóbban benne volt az Istentől kapott vágy az áldás után. Az elején azt mondottuk, hogy Isten szerette Jákóbot ezért a mély, komoly vágyért, ami benne volt. Nem érdekelte a világ, a dicsőség. Egész életének középponti vágya az áldás volt. Hát lehet így eltévedni? A megvalósításnál megszólal az ész. És Jákób hallgat rá. Milyen ügyes asszony Rebeka. Hogy meg tudta csinálni. A legapróbb részletekig mindenre gondolt. Az ész mérhetetlenül értelmes tud lenni. Sokszor, amikor mást mutatok, mint ami belül igaz, olyan ügyesen csinálom. Annyira megfontoltan és meggondoltan. Figyelj magadra, hogy meg tudod játszani minden részletében a komoly hívőt. Mindent meg tudsz változtatni, úgy mondani, hogy mindenki elhiggye. A csaló! Tudod, hogy az óembered, ez a csaló benned él? Megjátssza a világban a világit, hivők között a hívőt.
Szegény Jákób! Egy igen komoly fordulat következett be az életében. Benne vajon nem szólt a Szentlélek? Nem szólt az a másik hang? De igen! Amikor azt mondja Rebekának: És ha észreveszi? “S olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot, és nem áldást hozok magamra.” Ketten beszélnek benne. Benned is. Jákób hallgat Rebekára, az észre, az okosra, az ügyesre, és majdnem gondolkozás nélkül csinálja, amit mond. “Netalán megtapogat engem az én atyám”, – az észnek erre is volt gondja. Mindent kidolgozott Rebeka. Minden sikerült. Hát nem szólt közbe Isten? Engedi, hogy ez mind végbemenjen, hogy az a szegény vak ember becsapott legyen? Isten engedte. Minden sikerült. Jákób mindent megkapott, csak az áldást nem. Lehet, hogy te is mindent megkapsz, csak ezt az egyet nem.
Rettenetes történet, ahogy végigcsinált mindent, ahogy Jákób sorban hazudik. – Te vagy az, fiam, Ézsau? – Én vagyok. Miért nem történt valami rettenetes dolog ebben a pillanatban? Hogy merte ezt így kimondani Jákób? Nézi ezt az Isten? Megengedi? Voltál-e már a saját életedben úgy, hogy most nem történik semmi? Pedig tudom, hogy milyen indulat volt mögötte. Tudom, hogy mit miért csináltam. Tudom, hogy mit és mikor csaltam. Hát nem látja ezt az Isten?
Csak azért olvastam végig a történetet, hogy beleremegjen a szívünk, hogy minden sikerülhet? Lehet, hogy a hívő életedben minden megy tovább, a csendességeid, az imádságaid, de valami mélyen megváltozott. Jákób, nem veszed észre, hogy minden hamis? Kívül is, belül is minden hamis? Már magad hallod, hogy mennyire más. Milyen nagy ajándék, ha hallod. De lehet, hogy már te sem hallod. Lehet, hogy mondod a szép szavakat, már megsüketültél, már nincs hallásod. Bár Isten most megrémítene, hogy komolyan szembenéznél vele, hogy Jákóbnak minden sikerült, kezei szőrösek voltak. Ruhájában ott volt az Ézsau illata, meg lehetett szagolni, kezeit tapogatni. Minden úgy látszott, mintha igaz volna. Csak a szava! Milyen megrázó, ezek a kezek Ézsaué kezei, a hang a Jákóbé.
Illésnél történik, hogy beszél, és az asszony, akinél lakott, azt mondta: “Most tudtam meg, hogy Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság” (1Kir 17,24). A te szádból igazság? Mondod a szép szavakat, csak nincs mögötte a Szentlélek. Isten szava, a felülről való beszéd a szádból igazság? Jákób a szavakat mondta, és nem volt elég. Mindig újra kételkedik ez a szegény Izsák!
Az ember, és az emberek becsaphatóak. Vigyázz, Isten Lelke nem! Minden megvan, Igét hirdetsz, emberek vannak, talán ünnepelnek, talán mondják is, csak éppen a Lélek áldása nincs, a Szentlélek kiáradása hiányzik. Szegény, becsapott ember.
Jó volna megnézni Jákóbot az Ézsau ruhájában, az elsőszülött ruhájában. Vajon nem úgy van-e, hogy rajtad a hívőséged már csak ruha? Benne jársz az elsőszülött ruhájában, tartod a csendességedet, persze tartod. Valaki így mondta, hogy ez az én órám, amit Istennel töltök. Valóban Vele? Nem vagy-e mérhetetlenül egyedül a magad gondolataival? A kapcsolatod igazán kapcsolat? Csendesórád ruhájában tulajdonképpen magaddal tanácskozol. Saját gondolataidat fűzöd az imádság ruhájában. Sokszor megdöbbenve tapasztalom magamon, hogy nem az Úrral beszélek. Együtt imádkozunk, és arra gondolok, mit szól a másik. Keresem a kifejezéseket, tetszik-e annak, akivel együtt imádkozom, vajon jól mondtam-e most? Ez imádság? Kivel beszélsz? Istennel, magaddal, vagy másokkal? Hiába van rajtad az elsőszülöttek ruhája. Volt, amikor az imádságaid olyanok voltak, hogy Vele, Neki. Most már felöltöztél, tudod, mit kell mondani. Bizonyságtételeid igazán az Úrról szólnak, nem magadról teszel bizonyságot?
Jó volna, ha most igazán kinyílna a szemed és szíved, a szolgálatod emberek felé. Igazán szereted azokat, akiknek szolgálsz? Vagy ebben a ruhában is magadat szereted? Még a hívő életem elején, amikor utaztam ide-oda, már a vonaton azon gondolkoztam, hogy mondom majd el a testvéreknek, hogy csodálkoznak majd, hogyan tettem bizonyságot a vonaton.
Nem veszed észre, hogy az egész hívő életed mögül kilóg a lóláb, az egész régi természeted, az anyagiasságod. Bár adna Isten olyan történéseket, hogy igazán kilógna. Emberek beszédén keresztül annyira fel lehet ismerni a haszonleső, magát kereső embert. Bár legalább meglátnád az anyagiasságod, az élvezetvágyad. Sokszor, mikor édességet osztottam, olyan szépen megcsináltam, hogy mindenki azt látta, hogy ez igazán nem keresi a maga hasznát. Valaki az összes csalásodat ismeri, tudja minek mutatod magadat, és milyen vagy igazán.
Rettenetes ez a csalás, amit Jákób csinál Ézsau ruhájában. Szegény Izsák, mindent megpróbált vele, hogy leleplezze. Nem tudta. Annyira kitanult csalók vagyunk. Magunkat csaljuk meg. “Boldog ember az, akiben öncsalás nincsen”, mondja a 32. Zsoltár. Jákób végsőfokon önmagát csalja meg. Elhiszed, hogy úgy van, hogy őszintén mondtad, és valahol elrejtetted, amit ki kellett volna mondani.
A bűnvallásnál is csalók vagyunk. Annyira megfigyeltem magamnál, másoknál, hogy ott is, még akkor is elrejtjük az igazat. Mióta jársz már az elsőszülött ruhájában? Mióta mutatod magad annak, aki nem vagy? Hazug imádság, hazug csendesség, még ott is elrejted az igazit? Hazug szolgálat. Igehirdetés közben figyelem, kinek szól az Ige, ki sír, ki figyel oda? Miért figyelem? Hogy magamat dicsőítsem. Miközben ott vagyok az elsőszülött ruhájában, közben bennem ott van Jákób, a képmutató. Egyfajta emberrel nem tudott mit kezdeni az Úr: a képmutatókkal. Egyet mondott nekik: Jaj néktek!
Megdöbbentő, hogy Jákóbnak minden sikerült. Hogy nem jött egy kicsit korábban Ézsau, hogy ne lehetett volna véghezvinni mindent? Hogy Jákób ne kapta volna meg az áldást. Minden sikerül. Még az is, hogy kellő pillanatban elmehet, hogy Ézsau ne álljon bosszút rajta. Védve van ez az ember, ez a csaló? Ez az Isten választott embere? Minden sikerült, mindent megkapott, csak az áldást nem.
Tegnap láttuk, amikor versengéssel, ma pedig képmutatással akarja Jákób az áldást megnyerni. És nincs áldás! Testvér, hazamehetsz innen úgy, hogy egy hétig hallgathatod az áldásról szóló igehirdetéseket, mégis áldás nélkül mégy tovább.
Jákób útban van a rokonsága felé. Te is ülsz majd a buszon, vagy a vonaton, hazafelé menve azzal, hogy minden jó volt, minden szép volt, megúsztam, maradtam csaló, áldás nélkül. Isten őrízzen meg minket egy jó csendeshét, és jó beszélgetések látszatától.
Sokszor elmondtam már, ami egyszer az életemet egészen megfordította, hogy: Sokkal inkább élj Isten szeme előtt, mint emberek szeme előtt.
Imádkozzunk!
Uram, tudod, hogy Jákób mindenkit be tudott csapni mérhetetlen ügyességével. Hogy el tudom rejteni azt, amit el akarok. Mennyire tudom mutogatni azt, amit mutogatni akarok. Te pedig látod a szívnek elrejtett emberét. Kérlek könyörülj rajtunk. Áldj meg minket, és segíts világosságra jönnünk hazugságainkkal, csalásainkkal, képmutatásainkkal, hogy megszabadithass, és megáldhass, a Te nevedért!
Ámen.