“… azért jöttem, hogy életük legyen.” János 10,10b
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1999. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
A BIBLIA KEVÉSBÉ ISMERT FÉRFI ALAKJAI (3/5)
Apollós
“Érkezett pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó, alexandriai származású, ékesenszóló férfiú, ki az írásokban tudós volt. Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja nagy szorgalmatosan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet, csak a János keresztségét tudja. És ez kezdett nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, maguk mellé vették őt, és nyilvábban kifejtették előtte az Istennek útját. Mikor pedig Akhájába akart átmenni, buzdítván őt az atyafiak, írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Ki mikor odajutott, sokat használt azoknak, kik hittek a kegyelem által: Mert hatalmasan meggyőzte a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.” ApCsel 18,24-28
“Lett pedig azonközben, míg Apollos Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezett: és mikor némely tanítványokra talált, monda nékik: Vajon vettetek-é Szentlelket? Azok pedig mondták néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szentlélek? És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szentlélek őreájuk; és szóltak nyelveken, és prófétáltak.” ApCsel 19,1-6
“Ami pedig Apollós atyafit illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok az atyafiakkal együtt, de semmiképpen sem volt kedve, hogy most elmenjen; de majd elmegy, mihelyt jó alkalmatossága lészen.” 1Kor 16,12
Imádkozzunk!
Uram, szeretnénk áldani, hogy azért lehetünk itt, mert folyt a vér. Köszönjük, hogy kegyelemből szólsz hozzánk. Urunk, a Te véred védelme nélkül haragod lenne rajtunk. Kérünk, áldd meg számunkra ezt a napot. Áldd meg a hangzó Igét. Segíts, hogy láthassuk magunkat, és láthassunk Téged.
Ámen.
Apollós úgy mutatkozik most be nekünk, ahogyan mi is bemutatkoztunk egymásnak. Az Ige sok mindent elmond róla. Alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós volt. Zsidó származású, de a görög műveltségben tanult, képzett, tehetséges ember. Meg volt tanítva az Úrnak útjára, és szorgalmasan hirdette az Isten országára tartozó dolgokat. Mai szóval így mondanánk: vallásos ember volt. Tanulta az Igét, sok mindent tudott, és jó képességei voltak.
Apollós Efézusba került, és ott kezdte hirdetni azt, amit tudott. De nemcsak hogy tanult, és ékesen szóló volt, hanem a János keresztségét, a megtérés keresztségét hirdette. Tehát eljutott a bűnbánat keresztségéhez. Emlékszünk, arra, amikor kimentek az emberek Keresztelő Jánoshoz, megkeresztelkedtek, és vallást tettek az ő bűneikről. A keresztséghez hozzátartozott a bűnvallás. János idejében hatalmas ébredés volt. Lehet, hogy Apollós is részt vett ebben, és mégis azt látjuk, hogy valami hiányzott nála. Amikor a zsinagógában hallotta őt Akvila és Priscilla, maguk mellé vették, és világosabban kifejtették előtte Isten útját.
Akvila és Priscilla két egyszerű sátorkészítő ember volt. Pál apostol velük dolgozott, és az ő lelki gyermekei voltak. Mit taníthat egy sátorkészítő mesterember egy tanult, tudós embernek? Hogy lehet, hogy ezek jobban értik Isten útját, mint egy tanult ember? Egy lelkésztestvérem mesélte el, hogy Budapest egyik gyülekezetében volt segédlelkész, és odaküldték az embereket, hogy ott hívő segédlelkész van. Elmondta, hogy nem volt ő hívő, csak ékesen tudott elmondani dolgokat. Tudott beszélni Jézusról, a keresztről, de ő maga nem ismerte. Egyszer, amikor ment haza a Kálvin-téri templomból, hozzácsatlakozott egy cipész, aki útközben elmondta, hogyan ismerte meg Jézust. Csak nézett rá a lelkész, hogy érti ez azokat a dolgokat, és milyen világosan mondja, amiket ő évekig tanult, de soha nem értett. Amint haladtunk együtt, egyre világosabb lett előtte az üdvösség útja. Elmondta, hogy ott kezdődött a megtérése, amikor ennek az embernek volt bátorsága hozzá szegődni, és elmondani, hogy mi a megtérés.
Akvilla és Priscilla nem tanulták, mégis többjük volt annál, aki minden tudományt ismert. Ôk fel tudták világosítani Apollóst. Nyilván ott hallott Jézusról, és hogy nemcsak bűnbánat, de bűnbocsánat is van. Nagy ajándék az, ha Jézust ismerhetjük, ha bűneinket meglátjuk, és tudhatjuk: van bocsánat Jézus vére által. Ezekről beszélhetett Apollósnak Akvila és Priscilla, amikor hosszú estéket töltöttek együtt.
A bűnbocsánattal együtt jár a Szentlélek ajándéka. Figyeljük meg, amikor Péter mondja: “Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38). Aki bocsánatot kapott az Úr Jézus nevében, természetesen és egyszerűen veszi a Szentlélek ajándékát.
Ez a két egyszerű sátorkészítő ember ismerteti meg a teljes evangéliumot Apollóssal. Amikor Apollós továbbment Akhájába, az atyafiak írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be. Abban az időben nem volt egyszerű dolog valakit befogadni, nem lehetett tudni senkiről, nem ellenség-e, aki azután feljelenti őket. Azt olvastuk, hogy Apollós hatalmasan meggyőzte a zsidókat, bebizonyítva, hogy Jézus a Krisztus. Amit kapott, azonnal továbbadta. Most már nemcsak ékesen beszélt, hanem azt bizonyította, hogy Jézus a Krisztus, Jézus az Úr, a Szabadító. Valami történt ezzel az emberrel.
Aztán azt olvassuk, hogy továbbmegy Korinthusba, és ott is hirdeti az Igét. És mégis van valami baj ezzel az Apolóssal. Jó volna, ha közöttünk magukra ismernének most azok, akik vallásos emberek. Lehet, hogy bűnbocsánatot kaptak, vették a Szentlélek ajándékát, és mégis van valami baj.
Apollósról később egy-egy mondatban olvasunk olyanokat, amiket jó lenne azoknak is a szívükre venni, akik már megismerték Jézust. Így olvasunk ezekről: “Én sem szólhattam néktek atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigység, versengés, és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-é, és nem ember szerint jártok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja a növekedést. Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.” (1Kor 3,1-3; 5-7). “Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,12-13).
Szeretném nagyon komolyan kérdezni: lelki ember vagy, vagy testi? Vagy te is versengsz, hogy ki a nagyobb, kihez tartozol, Pálhoz, vagy Apollóshoz? Kit ismerek, hol, kivel találkoztam? Ki vagy hozzám képest? Sok mindennel dicsekszik a testi ember. Még azzal is nagyra tudunk lenni, hogy hol, kit hallgattunk, ki hirdette az Igét. A korinthusiaknál is ez volt a baj. Én Pált hallgatom, én Apollóst. Ez a testi ember, aki mindig dicsekszik. Régen talán azzal, hogy mennyi pénzem volt, milyen házat épített, milyen autót vett. Most pedig a lelki dolgokkal dicsekszik.
Úgy gondolom, hogy Apollós megtért ugyan, megismerte Jézust és hirdette is, és mégis testi ember maradt. Az 1Kor 16,12-ből olvastam: “Ami pedig Apollós atyafit illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok az atyafiakkal együtt: de semmiképpen sem volt kedve, hogy most elmenjen; de majd elmegy, mihelyt jó alkalmatossága lészen.” Világosan elmondja az Ige: “nem volt kedve”. Egy hívő, egy szolgáló ember, és nem volt kedve. A kedve irányította az életét. Vajon nem áll-e el egy kicsit a lélegzetetek? Lehetek így Isten szolgája, hogy amihez nincs kedvem, azt nem csinálom? Apollós testi ember maradt. Benne volt a szolgálatban, sokszor együtt járt Pálékkal, de nem a Szentlélek irányította az életét, hanem a kedve. Az Ige azt mondja: “Akiket az Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.” (Róm 8,14).
Nézzük meg magunkat, nem vagyunk-e testi emberek? Ki vezet téged: a kedved, vagy a Szentlélek? Nem úgy vagy-e, hogy hol van kedved Igét olvasni, hol nincs? Van-e kedvem imádkozni, bizonyságot tenni? Apollóst Pálon keresztül kérte a Szentlélek, de neki most nem volt kedve elmenni. Nézzük meg, milyen okaink vannak, amikor az Úr kér tőlünk valamit, fontos volna, hogy megtegyük, de nincs kedvünk hozzá. Nekünk mindig nagyon fontos a munka. Biztos többen vannak úgy a testvérek, mint én, hogy szinte bálványom a munka. Sajnos az óemberemnek hihetetlen kedve van a munkához. Belefutok, aztán tetszik, hogy milyen szépen megcsináltam, gyönyörködöm benne, és már imádom a saját kezem munkáját. Odavagyok magamtól, hogy ilyen szépen senki nem tudja megcsinálni. És már nem megyek imádkozni, mert belekezdtem valamibe, ami izgalmas, érdekes. Azért nincs kedvünk az Isten dolgához, mert más foglal el.
Ki irányít téged, a kedved, vagy a Szentlélek Isten?!
Talán sokszor a családod miatt nincs kedved. Sokan sírnak azon, hogy nem tér meg a családunk. Nem is térhetnek meg, amíg az életedben nem Jézus az Úr. Ha az életedben az Úr az úr, akkor mindig lesz kedved ahhoz, amit Ô kíván. Apollósnak azért nem volt kedve, mert valami előbbrevaló volt az életében, mint az Úr Jézus.
Sok minden akadályozhatja Isten gyermekét a szogálatban. Lehetnek testi okai is. Lehet hogy Apollóst is fáradtság, betegség kedvetlenítette el. Az ember nagyon hamar elesetté tud lenni. Talán Apollós is úgy gondolta, most igazán indokolt, hogy ne menjek. Olyan sokszor átéltem, hogy a legkomolyabb szolgálatok előtt akart a Sátán egy fejfájással, vagy rosszulléttel megakadályozni. Mindig arra gondoltam, ha az Úr küld, megyek. Jó volt mindig megtapasztalni, hogy mikor elindultam, már semmi bajom nem volt, perceken belül elfújták az egészet.
Az Úr erősebb, és ura a testnek. Ha nem mentem el valahova, rossz lelkiállapotba kerültem. Annyiszor volt bennem, és ha összeesem a vonaton? Hát miért vannak a mentők? Majd elvisznek. Sosem estem össze. Csak a Sátán ijesztgetése volt, hogy elvegye a szolgálattól a kedvem. Akármilyen letört az ember, mikor Isten munkájába kerül, olyan erő és öröm árad rajta keresztül, hogy azt is elfelejti, hogy beteg volt. Merj elindulni fáradtan, betegen, nyomorultul. Pál írja Korinthusba: “Ugye tudjátok, hogyan mentem először hozzátok testem erőtelenségében. És ti nem vetettetek meg engem.” Azt is leírja Pál: “Nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” (1Kor 2,2).
Mersz-e így emberek között megjelenni a szolgálatban, az Úrra bízva mindent? Nem a kedven, hanem Isten Szentlelkén múlik, hogy áldott legyen egy szolgálat.
Az is lehet, hogy lelki okai voltak annak, hogy Apollósnak nem volt kedve a szolgálathoz. Rossz lelkiállapotban volt. Talán éppen bukott. Hogy menjen szolgálni egy bukott ember, aki talán éppen indulatos volt? A bukás, a bűn, a lelki nyomorúság nagyon elveszi az ember kedvét a szolgálattól.
Lelkészek mondták sokszor, hogy könnyű magának, de nekünk harangoznak, és menni kell. Nekem könnyű? Nekem minden reggel, minden délután és este harangoznak, akár jól vagyok, akár nem, akár buktam, akár nem. Vajon a bukás megakadályozhat-e a szolgálatban? Péter megtagadta Jézust, de miután kimondta: “Uram, Te mindent tudsz”, azt mondta neki Jézus: “Legeltesd az én bárányaimat!” (Jn 21,15). A bukott tanítvány küldetést kap, mert Isten csak bukott tanítványokat küldhet és használhat. A nagyon tökéletes emberek használhatatlanok Isten számára. Sokszor, amikor elindultam egy szolgálatba, a kapuból mentem vissza valakitől bocsánatot kérni. Az volt bennem, kár bárhova is mennem, ha nem tudom kimondani, hogy igazságtalan voltam vele szemben. Ha Isten szolgája akarsz lenni, nincs lehetőséged arra, hogy rossz lelkiállapotban légy.
Hívő életem első napjától kezdve szolgálnom kellett az Úrnak, és ez volt az, ami tisztán tartott. Amikor műtősnő voltam, megtanultam, mi a sterilitás, és hogy mi volna, ha egy orvos, vagy műtősnő nem tisztán lépne a műtőbe. Tudom mit jelent bemosakodni. Nekem nagyon komolyan mondta az Úr, mikor szolgálatról volt szó: “Mosódjatok, tisztuljatok meg!” (Ézs 1,16). Nem tűrhetem meg az életemben azt, és nem vehetem a lelkiismeretemre, amivel egy csomó embert megfertőznék.
Ha szolgálatban vagy, az maga tisztít. Nem arról van szó, hogy nincs kedved. A bűnt rendezni kell, bocsánatot kérni, megalázkodni, hogy Jézus Krisztus vére megtisztíthasson. Ha bárhol beszélni akarsz Jézusról, tisztulj, beszélj, de az ne legyen, hogy nincs kedved. Nem tudjuk, hogy Apollósnál mi volt az ok, amiért nem volt kedve. Jó volna szembenézni, mi az, ami akadályoz a szolgálatban?
Nézz Jézusra! Földi életének volt-e egyetlen olyan pillanata, amikor nem volt kész a szolgálatra? Fáradtan és éhesen érkezik Samáriába, leül egy kút mellé és jön egy asszony. Most igazán mondhatná, hogy nem. De már beszél is az asszonnyal. Mire a tanítványok jönnek, és mondják, hogy egyél, már azt mondja: “Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az Ô dolgát elvégezzem.” (Jn 4,34). Már nem fáradt, nem éhes.
Nikodémus éjjel ment Jézushoz, és Ô nem mondta, most akarsz zavarni? Már éjjel sem hagytok nyugtot, ez mégis csak sok! Hányszor van bennem ilyen gondolat, hogy azért egy-egy órája csak kell, hogy legyen az embernek. Egyszer nagyon élesen mondta nekem az Úr azt, ha Ôt akarom követni, akkor nincs fejemet hova lehajtani, akkor meg kell tanulnom azt az életet, ahol nincs kényelem. Lehet hogy Apollóst is a kényelemszeretete akadályozta. Jézust soha! Nem kérdés, hogy van-e kedve gyalog hosszú utakat megtenni. Nem kérdés, hogy van-e kedve egy vak koldus miatt megállni, amikor megy Jerikóba. Jézus azért jött, hogy az elveszettet keresse. És szíve mindig ezzel a szeretettel volt tele.
Kérdezd meg Ôt egyszer, hogy Uram, volt-e kedved az egész éjszakát átimádkozni egy fárasztó nap után? Uram, volt-e kedved a Gecsemánéban vért verejtékezve harcolni, mikor a tanítványok is cserbenhagytak és elaludtak? Volt-e kedved kezed odatartani, hogy megkötözzék? Hátadat odaadni a verőknek, és orcádat a szaggatóknak? Volt-e kedved odafeküdni a keresztre? Jézus azt mondja: “Ha valaki én utánam akar jönni”. Akarsz utána menni? Jézus sosem csinált titkot abból, mibe kerül az Ô követése. Tagadja meg magát, vegyen búcsút minden javaitól, és vegye fel az ő keresztjét.
Döntsd el ma, búcsút mondasz-e a kedvednek, hogy ne légy többé testi keresztyén. Hogy lehess olyan emberré, akit vezethet, akit használhat, aki napról-napra, évről-évre Ôhozzá lesz hasonlóbb.
Imádkozzunk!
Uram, tudod, hogy nagyok szeretnénk lenni. Olyan dolgokhoz, ami dicsőséget jelent, mindig van kedvünk. Bocsásd meg az egész testi életünket, keresztyénségünket. Kérünk, segíts a Te töviskoronás arcodat nézni és megkérdezni, Úr Jézus, követhetlek-e így? Ilyen testi módon, ilyen kényelem, has-szeretőn, ilyen megkötözötten? Könyörülj rajtunk, segíts, hogy ma készek legyünk otthagyni az anyagiakat, a családot, önmagunkat. Hadd legyünk tanítványaid, akiket megáldhatsz és felhasználhatsz. Kérünk, szólíts meg minket a vámszedő helyen, hogy otthagyjunk mindent és kövessünk Téged.
Ámen.