Csendes napok üzenete

Igehirdetések szerzője: Trausch Liza
Szerkesztő: Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent: 1997. február



Előző igehirdetés Következő igehirdetés

 

Az Ige testté lett


“És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az O dicsoségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsoségét.” Jn 1,14a



Uram, szeretnénk imádni! Kérlek segíts, hogy valamit megértsünk csodálatos dicsoségedbol. Segíts Úr Jézus, hogy láthassunk Téged. Áldd meg számunkra az Igét és kérünk adj találkozást a testet öltött Igével.
Ámen.

A német fordítás így mondja: “Az Ige emberré lett.” Ugyanaz, de mégis érthetobb. Azt mondja az Ige: “Láttuk az O dicsoségét.” Nem tudom a testvérek gondolnak-e arra, milyen jellemzo, hogy az ember mit lát. Arra gondolok, látjuk, hogy valahol van egy gyönyöru szép sárga búzatábla és az a kérdés, hogy ki látja. Egész mást lát egy festo. Mást lát egy gazdász, az már a termést látja benne. Mást lát egy turista, akinek pont akadály útjában. Ahány ember van, annyi a látás. Az emberre jellemzo a látás.

A bunesetnek a következménye az, hogy az ember szeme megvakult Isten számára és az isteni világ számára. Egy teljes látás-változás történt. Emlékezzünk vissza, amikor tényleg megtörtént a buneset, azt mondja az Ige, hogy Éva szakasztott a fáról, adott vele lévo férjének és a következo pillanatban észrevették, hogy mezítelenek. Valamit láttak, amit eddig nem láttak. Amikor aztán huvös alkonyatkor jön Isten a kertbe, nem látták már Istent. Valami teljes látás-változás történt. Azt gondolom, a megtérésnél is így van, teljes látás változás történik. Amikor valaki Jézus Krisztust elfogadja, egészen másképp lát mindent. Nagyon éles emlékem, nálam egy nap alatt történt a megtérés és egészen másként láttam. Embereket, akiket addig nevetségesnek találtam, egyszer csak egészen másképp láttam. Dolgok amik addig tetszettek, csúnyává lettek.

Átéltük-e már ezt a teljes látás-változást? Olyan nagyon jó, hogy Isten az ember életében egy pillanat alatt meg tudja ezt tenni. Ahogy az elso változás is egy pillanat alatt történt. Megtörtént a bun, az ember meglátta önmagát és a bunnek ez a legmélyebb gyökere, hogy ez a magam látása betölti az egész látóhatáromat. Jó volna ma komolyan megérteni, mi senki és semmi mást nem látunk, csak magunkat. Figyeljük meg egy embernek a környezetét, olyan dolgokat tesz maga köré, amik oróla beszélnek. Figyeljük meg, a lakásom mennyire rólam beszél, az ízlésemrol. Ruházkodásunk, a könyveink rólunk beszélnek. Amit magunk körül tartunk, képek, vagy bármi, az mind rólunk beszél, mind engem beszél, mert mindenben látom magamat. Ez a bunnek az iszonyú következménye, hogy az egész látóhatáromat betöltöm önmagam.

Nemcsak a dolgok, amik körülöttem vannak beszélnek rólam. Nagyon sokszor mindent, az eseményeket is, csak magamon keresztül látom, hogy mit mondtam, hogy imádkoztam hívo eseményekért, hogy nekem mi szólt, mi volt jó. Figyeljük meg, ha elmondunk egy eseményt, mennyire csak a magunk szemszögébol látjuk, mindig magunkat mondjuk. Aki egyszer erre ráébred, az azt mondja, hogy ez a pokol. Nem tudok szabadulni önmagamtól. Az embereket is úgy csoportosítom magamhoz mérve. Aki hozzám kedves, aki velem jót tett, az rendes ember, azt szeretem. Aki valamilyen módon úgy viszonylik hozzám, hogy a saját magam dicsoségét szolgálja. Aki hozzám nem kedves, aki hozzám goromba, talán megmondta egyszer az igazat, – jaj hát az egy utálatos ember, azt nem bírom. Figyeljük csak meg, mennyire csak magamat látom és mindent, mindent magamon keresztül.

Újra szeretném mondani, ez a bun rettenetes következménye. Mást nem tudok meglátni. Csak gondoljunk arra, ha valaki beteg, abban a pillanatban megértem, amikor nekem is volt olyan bajom. Azt gondolom, Isten azért enged keresztülmenni sok mindenen, hogy megértsem az embereket. Amíg nem éltem át, addig nem értem. Csak azt tudom megérteni, ami nekem is volt. Ha másvalakinek fáj valamije, az nekem nem érdekes, de jaj ha nekem fáj.

A faluban egy asszony találkozott valakivel, aki mondta a panaszát, így a család, meg úgy a család, egy félóráig mondta a magáét, az illeto szépen kivárta. Mikor kezdte mondani: tudod egyszer én is, – abban a pillanatban a másik odanyújtotta kezét, na Isten áldjon! Nem érdekelte a másik problémája. Lényeg, hogy elmondhassam a magamét, hogy a másik mit mond, az nagyon kevéssé érdekes. Mert az egész látóhatárunkat betöltjük önmagunkkal. Ez a borzalmas oka a mi istenvakságunknak. Végre megértettük, hogy abban a pillanatban, amikor az ember meglátta önmagát, a maga dicsoségét, mert a magam látásában nem a magam hibáit kívánom látni, hanem mindig a magam dicsoségét. Zárójelben szeretném idetenni, aki embereket dicsoít, az is önmagát dicsoíti, ne felejtsük el. Mert mindig az embert és abban mindig magamat. Nagyon vigyázzunk, a magam dicsosége, a magam személye tölti be a teljes látóhatáromat és ezért nem látom a másikat.

Olyan nagyon megdöbbento, hogy “az Ige testté lett” és nem tudom, érezzük-e, hogy amikor az ember megvakult ott az Édenben, Isten azért hagyott egy nyitott kaput. Hallani tudott még. Látni nem, de hallani igen. Olvassuk, hogy hallották az Úristen szavát, amikor huvös alkonyatkor a kertben járt. Az embernek nyitva maradt ez az egy kapu: A hit hallásból van, a hallás pedig az igehirdetésen keresztül. Nem tudom, tudjátok-e ebben a pillanatban áldani az Urat, hogy hagyott egy nyitott kaput a bun állapotában is, ezért tudtunk megtérni. Volt egy nyitott kapu, ahol hallhattam Istennek az Igéjét. Szóltak a próféták, szóltak Istennek választott emberei. És a nép hallott, nem látott, de hallott. Azt mondja az Ószövetségben az Ige: mert nem láthat engem ember élvén.

Úgy szeretném a karácsony üzenetét mondani: Isten egy második kaput nyitott. Az Ige Emberré lett, láthatóvá. Óriási dolog az, hogy Isten lejött a földre, testet öltött és láthatóvá lett. A következo kapun, a szemén keresztül is láthatta ez a világ Jézusban. O a láthatatlan Isten képe. Bár tudnánk együtt örülni ennek a karácsonyi kapunyitásnak, hogy Isten lejött erre a földre és emberi szem számára láthatóvá lett, ott abban a kicsi gyermekben. Testvérek ez a csoda, hogy láthatóvá lett a szem számára. “Az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk.” A látható Ige Jézus Krisztusban.

Azt mondja az Ige, hogy “mi láttuk”. A tanítványok errol tesznek bizonyságot és János is azt mondja: “mi láttuk”. Kérdezem: mindenki látta akkor, amikor láthatóvá lett? Nem! Csak azok, akik elmondják, hogy mi láttuk.

Egy percig gondoljuk végig, hogy mit látott a világ karácsonykor? Egy szegény, fáradt, nyomorult asszonyt, aki szülni készült és nem volt hol. Egy agyonfáradt, agyonhajszolt férfit és egy gyermeket, akinek nem volt sehol helye. Ezt látta a világ. Látta az O dicsoségét? Nem, nem. De voltak akik látták. A pásztorok látták. A bölcsek látták. Késobb Simeon látta. Anna látta. Hárman négyen mondhatták: láttuk!

Késobb, ha Jézus életét végignézzük, gondoljunk arra, mit látott a világ? Egy vándortanítót, egy olyan valakit, aki hihetetlen dolgokat mond és azt mondják, hogy törvénytaposó, – hiszen ezért feszítik meg. Olyan valakit, aki nem tartja meg a szombatot, állandó háborgás van körülötte, ahogy a világ látja Ot. Valakit, aki Istent Atyjának meri mondani, Valakit, aki ennyire elbizakodott, hogy a törvényt félretolja és azt mondja: megmondatott a régieknek, én pedig azt mondom néktek… Kicsoda ez? – kérdezi a világ. Micsoda bátorság ez, hogy meri ezt megtenni? Miért feszítették meg? Istenkáromlásért. Ezt látta a világ. És egy páran mégis elmondják, hogy “mi láttuk”.

Gondoljunk csak Péterre a csodálatos halfogásnál, amint kifogja a temérdek halat és egyszer csak fölnéz az Úrra és látja. “Eredj el tolem, mert én bunös ember vagyok Uram!” (Lk 5,8). Te vagy az Isten! Lévi is látta, amikor egy egyszeru ember odalép hozzá és azt mondja, hogy “Kövess engem!” Meg sem számolja a pénzt, be sem söpri az asztalról, ez az ember valamit látott. Otthagyott mindent. Látjátok, akik az ötezer ember megvendégelését átélték, valamit láttak az O dicsoségébol. A tanítványok a süllyedo hajóban, amikor azt mondják, hogy kicsoda ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek neki, – valamit láttak.

Szeretnélek megkérdezni, – és te láttad? Itt azt mondja, hogy mi láttuk. Benne vagy ebben? Láttad az O dicsoségét? Volt-e az életednek olyan pillanata, amikor elámulva azt mondtad, hogy ez az Isten? Ami itt történt, az nem emberi, ez az Isten! Mi láttuk!

De amikor jön a szenvedéstörténet, akkor már ezek sem látnak? A tanítványok szétfutnak, pedig ők már láttak. Akiket meggyógyított, akik látták Ot, kiabálják a feszítsdmeget. Már senki sem lát? Attól a perctol kezdve, hogy meggyalázzák Ot, megköpdösik, hogy megkorbácsolják, – hát most mindenki megvakult?! Senki sem látja az O dicsoségét? Péter sem, János sem? Hiszen emlékszünk, hogy a tanítványok csalódottan azt mondják: hiszen mi azt hittük… tévedtünk. Most már ok sem látnak?

Most mégis azt olvassuk itt, hogy “Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és mi láttuk az O dicsoségét”. Szeretném mondani, az igazi ajtónyitás nem a karácsony, hanem a kereszt! Az igazi karácsony, az igazi ajtónyitás akkor történik, amikor senki sem látja. Szétfutott tanítványok, – csak a gyalázat látszik. Ketten láthatták. Az egyik a templom felügyeloje, vagy szolgája lehetett, aki mikor reggel bement, akkor látta a megrepedt kárpitot. Akkor látta: itt valami történt. Ami az Istent elválasztotta az embertol, megnyílt. Az igazi ajtónyitást talán a templomszolga látta eloször és az igazi ajtónyitást a lator látta eloször lelkileg. Senki, sem égen, sem földön nem látja az O dicsoségét. És ehhez van még egy mondat: Uram emlékezz meg rólam, ha eljössz a Te országodban, a Te dicsoségedben. Hát hogy hogy ez az ember látta? A legutolsó, a legbunösebb, aki elmondta, hogy mi ugyan méltán szenvedjük a keresztet.

Emlékszem mikor ezt a történetet olvastam arról, hogy Jézus meghalt a kereszten és az egész menny várja, hogy megjelenjen Jézus az O legnagyobb dicsoségében, amikor a töviskoronát hordja és a bíbor palástot. Ne felejtsük el, hogy azt mondja az Ige: Láttam egy Bárányt, mint egy megölöttet. Várják Ot az O legnagyobb dicsoségében és az angyalok látják, hogy jön Jézus, – de valaki jön vele. Ki lehet ez az ember? Egy mártír, egy tanítvány, egy apostol, aki méltó arra, hogy a megöletett Báránnyal lépje át a mennyország küszöbét? Közelebb jut, – jaj, egy lator!

Testvér érted? “Ma velem leszel a Paradicsomban!” Egy lator! Tudod mikor fogod látni az O dicsoségét? Ha majd meglátod magadat igazán. Ha majd meglátod, hogy minden gondolatod, a szíved minden indulata iszonyúan piszkos. Önzo, hiú, dicsoségvágyó, csupa-csupa szenny. Csak innen lehet látni az O dicsoségét, sehonnan máshonnan. Amint elhagyod ezt a helyet, már nem látsz semmit.

Bár az Isten megadhatná nekünk, hogy igazán visszakerüljünk méltó helyünkre, a latornak a helyére, aki láthatta Jézust az O dicsoségében. És látjátok még valaki látta, aki láthatatlanul jelen volt, az Isten Szentlelke látta és azóta hirdeti. Semmi mást nem hirdet ezen a földön, csak Jézus dicsoségét. Mi láttuk! Testvér voltál-e már ott egészen összetörve magadat látva, mert láthattad Ot.

Biztosan sokan hallották azt az ismert történetet, hogy Thorndwalsennek, ennek a híres északi szobrásznak van egy gyönyöru híres Krisztus szobra. Állítólag a leghíresebb Krisztus szobor. Valaki ott állt elotte, – érdekes, egyáltalán nem látom szépnek. Erre megszólalt, aki a tárlatot mutatta és azt mondta: Kérem térdeljen le, ez csak onnan látható.

Voltál már térden? Nem külsoleg kérdezem, belül. Mert az O dicsosége csak onnan látható. Azt mondja az Ige: Magasságban és szentségben lakozom és a megtört szívuvel és az alázatossal. Szeretném ha kimondhatnád, a jászolbölcso és a kereszt elott, – én láttam. Csodálatos az, hogy ez a világ mindig ezt keresi rajtunk. Jézusnak a halála elott jönnek a görögök, egy mondatuk van: “Látni akarjuk a Jézust!” (Jn 12,21). Az egész világ ma rajtad, rajtam egyet keres: hogy az Ige testté legyen benned és bennem. Gyakorlati életté, szeretetté, odaadássá, igazi életté. Mert látni akarja Jézust.

A görögök, a körülöttünk élo világ ma mondja: Látni akarom a Jézust! A Biblia így mondja: Akik befogadták Ot, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé, fiaivá legyenek. Hogy rajtuk látható legyen a Krisztus.

Mindig haragszom amikor emberek azt mondják, ne minket nézzetek, az Urat nézzétek. Hát hogy nézzék az Urat? Hol lássák az Urat, ha nem az Övéiben? Ne utasítsd vissza, rajtad és rajtam akarják látni Krisztust. De csak azon lehet látni, aki látja Ot. Minden nap látja Ot, minden dolgában látja Ot. Aki nem magát keresi már minden eseményben, hanem Jézust.

Láttad Ot ma? Nem azt kérdeztem, hogy olvastad-e az Igét, vagy imádkoztál-e, láttad-e Ot. Ha nem, mások sem láthatják. Minden eseményben, minden dologban, mindenben, ami történik körülöttünk Ot lásd. Hadd nyissa meg Isten a szemedet, hogy lássad Ot.

Imádkozzunk:
Uram, még mindig túl nagy vagyok, hogy egészen láthatnálak, hogy teljesebben láthatnálak. Egy kicsit már alábbszálltam és egy kicsit már látlak. Kérlek segíts, hogy sokkal kisebbé, egészen semmivé legyek, hogy csak Téged lássalak. És hogy emberek rajtam keresztül is csak Téged láthassanak. Hadd kérjelek Uram a magam számára és mindnyájunk számára karácsonyi ajándéknak, nyisd meg szemünk, hogy láthassuk Ot egyre jobban, egyre teljesebben, egyre fényesebbnek, egyre csodálatosabbnak. Köszönöm hogy kérhetlek és hihetem, hogy megadod, egyedül Neved dicsoségére.
Ámen.
1982. Karácsony