Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Elég a kegyelem
“Elég néked az én kegyelmem.” 2Kor 12,9
Errol az egy szóról szeretnék most beszélni, hogy “elég”. Azt hiszem nagyon sokszor kimondtuk ezt életünkben. Nemrégen valakik beadták a válópert, férj és feleség és azt mondotta az egyik, hogy: ebbol elég volt! Az együttes életbol elég volt. Elég volt a szekatúrából, hogy nem tudtuk megérteni egymást. Egyszeruen odaértem, hogy ebbol a sok hazugságból, ebbol az önzésbol, ebbol elég.
Nagyon sokszor úgy van az ember: elég a betegségbol. Kórházban egy fiatalasszonnyal feküdtem együtt, akinek görcsei voltak, nem akarták muteni és egyszer kijelentette, hogy ebbol a szenvedésbol elég, csináljanak valamit. Vagy meghalok, vagy életben maradok, de ebbol elég.
Nem tudom életetekben volt-e már, hogy egyszer kimondtátok nagyon élesen, ebbol elég. A szomszédból, a fonökbol, felettesembol, – elég volt. Kimondhatja az ember valamire, hogy elég? Nagyon sokszor ugyanúgy folytatódik minden, vagy rosszabbul. Lehet, hogy a másik házasság rosszabb lett, mint az amire azt mondtam, hogy ebbol elég volt.
Persze vannak dolgok, amikre nem mondjuk ki, hogy elég. Nem tudom mondta-e már ki valaki a jóra, hogy elég? Volt-e már valaki, akinek fizetésemelést akartak adni és azt mondta: nem kérem, nekem ez elég. Az anyagi jó, a pénz és mindaz, amit azon meg lehet venni, soha nem elég. Lehet hogy a lakás sem elég jó. Hány embert ismerek, aki második, harmadik lakást cserélt és sosem volt jó. Mindig más kellene. Lehet kezdetben jó volt egy kis albérleti szoba, de most már olyan kellene, ami legalább ketto, vagy három szobás és összkomfortos. Soha nem elég, mindig más kellene, mindig több és jobb.
Leginkább akkor értjük ezt meg, ha egy gyerekre gondolunk, aki azt mondotta, olyan boldog lennék, ha egy kerékpárom lenne. Aztán motor kellene. Most már egy kocsi kellene, csak egy kis Trabantom lenne. Úgy van az ember: milyen boldog lennék ha… Folytathatnám mindenkinek a sajátját, amire most azt gondolja, ha az meglenne, az boldoggá tenne.
Nem a legnagyobb jó az anyagi jó. Van lelki valuta: a szeretet. Mondtad-e már valaha: elég a szeretetbol. A szüloi szeretetbol, – hányszor van úgy, hogy amikor megjön a kisebbik gyerek, akkor a nagyobb féltékeny lesz. Hányszor hallgattam végig gyerekeket, akik azt mondották, hogy igen, a másikat szerették. Mindent a bátyám kapott, én csak úgy mellesleg voltam. Nem volt elég a szüloi szeretet. Volt-e már olyan, hogy valakinek azt mondották, azért ennyire most már ne szeress! Az anyagi valuta a pénz, a lelki valuta a szeretet, megértés, a másik ember megbecsülése. Mondtad-e már, hogy elég? A házastársadnak mondtad-e már, hogy elég? Ne dicsérj már, hát elég. Soha nem elég! Gyermekeid szeretetével voltál-e már úgy, hogy ne szeress engem ennyire. Nem kell ennyire rám gondolnod, nem kell ilyen nagy figyelem. Mindig úgy érezzük, nincsenek figyelemmel, nem becsülnek meg. Mondtad-e már a jóra, hogy elég?
Ezt a szót nehéz kimondani. Ebben az Igében sem ember mondja ki. Itt Isten mondja ki: “Elég néked az én kegyelmem.” Mert mi elégedetlen emberek vagyunk. Így mondta valaki: senkivel nem vagyok elégedetlen, csak magammal. Nagyon sokszor már gyermekkorban elégedetlen az ember a külsejével, miért nem vagyok nagyobb, okosabb, szebb. Gondoljuk el, mennyit mérlegeltük magunkat másokkal összehasonlítva és mindig úgy volt, hogy övé a több, a jobb. Nekem miért csak ennyi? Milyen jó volna másnak lenni külsoleg, belsoleg. Aztán eljön az ido, mikor rájövök, nem vagyok elég jó lelkileg. Elég türelmes, nyugodt, békés, szereto. Eljutottál-e már oda, hogy elégedetlen vagyok magammal?
Ha magammal vagyok elégedetlen, Istennel vagyok elégedetlen! Isten adta ezt a külsot, ezeket a képességeket. Sok ember azt hiszi, szerény vagyok, ha azt mondom, hogy nekem csak ennyi? Nem magunk alkottuk magunkat. Az elégedetlenség nemcsak itt, hanem az elobbiekben is, Istennel való elégedetlenség. Szívem mélyén mindig Vele vagyok elégedetlen, aki nekem csak ennyit adott. Miért nem lettem más, miért ilyen rossz a természetem? Nem tehetek róla, miért csináltál engem ilyennek? – mondja a Bibliában a teremtmény a Teremtojének. Elégedetlen emberek. Szeretném ha megértenétek, azért vagy elégedetlen, mert Isten elégedetlen veled. Ha ezt az egyet megértenénk ezen a napon, akkor mindennek a titkát megértenénk.
Egy barátnom háború alatt egyedül maradt gyerekeivel, nem volt ennivaló, sok-sok nyomorúság volt és összetalálkozott egy régi barátnojével, aki elkezdett panaszkodni. Panaszkodásunk is mindig arról beszél, hogy nem vagyok elégedett. Szoktál panaszkodni? Miután mindent elpanaszolt, ez a valaki kedvesen ránézett és azt mondta: nem ez a bajod. Az a bajod, hogy nincsenek megbocsátva a buneid és a kárhozatban vagy. Azt mondta: ott álltunk az utca közepén, néztem szembe a barátnommel, hogy-hogy, mit mond ez? Nincsenek megbocsátva a buneim?
A lelkiismeretem beszél arról, hogy Isten elégedetlen velem. És, hogy lehet egy ember boldog, ha belül a lelkiismerete mást mond? Ha mindened megvolna, ha tízszer annyid volna, ha mindenki szeretne, – akkor sem volnál elégedett. Mert Isten elégedetlen veled és errol beszél a lelkiismereted.
Olyan ez, mint mikor valahol egy kórházban az éjszakás ápolóno alszik és egyszer csak megszólal az éjszakai csengo. És akkor megy végig a folyosón, hogy melyik szoba fölött ég a lámpa. Aztán bemegy a kórterembe, melyik ágynál ég? Ahol megnyomták a csengot. Ha ott a kérdés benned, miért elégedetlen Isten, kérlek hogy menj az égo lámpák nyomán, hogy mi az az életedben, amiért megszólalt a vészcsengo, a lelkiismereted. Tolünk függetlenül szólal meg. Sokszor egy szót mondok ki és abban a pillanatban megszólal. Lehetsz boldog, amikor folyton szól belül a csengo? Mi lenne elég, hogyha állandóan hallod ezt a belso figyelmeztetést?
Ezért isznak emberek, ezért szórakoznak, ezért szól sok helyen éjjel-nappal a rádió, hogy ne halljam a lelkiismeret hangját, amely szól éveken, évtizedeken át. Hát hogy volna neked elég valami? Gyárakban ha olyan érintkezés történik, ami balesetet okozhat, az egész gyárban megszólal a vészcsengo. Az egész gyárban kigyulladnak a fények. Milyen rettenetes, ha az életedben állandóan szól, aludni sem lehet tole, mert még az álmaimba is beleszól. Nem lehet csendben lenni.
Nagyon kérlek, csak egy percig figyelj befelé, nem ez a baj? Elégedetlenségednek nem ez az alap oka, hogy szól a csengo? Mert nagyon világosan tudjuk, hogy bun és büntetés össze van kötve. Elválaszthatatlanul össze van kötve. Ebben a teremtettségben, az Isten világában rend van. Igazságszolgáltatás van és ezt minden ember belülrol nagyon világosan tudja.
Egyszer valahol azt olvastam, ha két bunt követsz el egyszerre, mind a kettoért külön fogsz felelni. Hajszál pontos igazságszolgáltatás van. Nem lehet elnagyolni a dolgokat, hogy ez el van felejtve. Isten maga az igazság! Minden bunnek, kicsi korod elso bunétol kezdve mindennek megvan a büntetése. Lehet hogy már mindenki elfelejtette. Isten nem felejt! A bun és büntetés össze van kötve és ezért szól a vészcsengo, mert semmi nincs rendben.
Isten szeretné megértetni velünk, hogy mindenért fizetni kell. Fizetni fogsz könnyel, szenvedéssel, ugye sok mindent már magad is átéltél. Talán történt valami és abban a percben tudtad, hogy ez ezért van. Ne hidd, hogy valami el fog maradni. Szeretném megkérdezni, ha senki nem tudja, hogy te voltál, hogy a te bunöd, elég ez? Ha sosem fog kiderülni, elég ez neked?
Biztos többen olvasták Dosztojevszkijnek a könyvét, a Bun és bunhodést. Egy történet jut belole eszembe. Egy fiatalember valakit megölt, senki nem tudja, soha nem derült ki. A legrendesebb ember azon a vidéken, megnosül, megbecsülik, nincs semmi következménye tettének. Egyszer az egyik szoke kis gyerekének megsimogatja a fejét és a keze véres. Keresi a gyerek fején a sebet, sehol semmi. Kimegy az udvarra, járkál föl-alá, nincs vér. Másnap újra elofordul. Harmadik nap beviszik az elmegyógyintézetbe. Megvolt a következménye. Egy életen keresztül szólt a vészcsengo, amíg a végén odajutott, ahova jutott.
Ha soha nem tudják meg, ha senki nem tudja meg, ha senki nem fog rád ujjal mutogatni, értsd meg, hogy nem elég. Ez a kegyelem így nem elég. Ha elítéltek és kegyelmet kaptál és a vészcsengo tovább szól, ha sikerült, ha kikerülsz úgy, hogy mindenki igazol, nem te voltál az oka, emberek kegyelmet adtak, elég ez? Ugye nagyon mélyen érzed, hogy nem elég. A Biblia így mondja: “Elég néked az én kegyelmem!” Emberek kegyelme nem elég. Emberek bocsánata sem elég. “Elég néked az én kegyelmem!”
És milyen az O kegyelme? Ma reggel olvastam ezt a másik Igét: “A keresztrol való beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek.” (1Kor 1,18) Testvér beszél a kereszt! Hallottad-e a kereszt beszédét? A kegyelemrol beszél a kereszt. Mindenért fizetni kell, de ott Valaki fizetett. Az a kegyelem, amirol a kereszt beszél, a bun és a büntetés teljes összefüggésében igaz. Ma úgy nézz a keresztre, hogy ott Jézus fizetett. Buneim büntetése rajta van. Az utolsó cseppig fizetett.
Ugye most érted, hogy más kegyelem ez. “Elég néked” – neked is, “az én kegyelmem!” Egyszer régen végiggondoltam, mi lett volna, ha ott lettem volna a szenvedéstörténetben. Ha ott lettem volna mikor Jézust elfogták a Gecsemánéban. Ha láttam volna, amikor megkötözik azt a két kezet, amelyik csupa jót tett, amelyik gyógyított és segített, lehet ott sikoltottam volna, hogy elég. Istenem ne tovább, – elég! Amikor a fopap udvarán az elso arculütés elcsattan, mikor hangzottak az igaztalan vádak, mikor ide-oda lökdösték Ot és Péter ott az udvaron megtagadta. Talán sikoltva mondtad volna, hogy elég.
De menni kell tovább Pilátus udvarába, végignézni a vallatást, a kihallgatást. Ha ott lettél volna amikor csattant az ostor a hátán, lehet hogy már a földre estél volna és sikoltottad volna, hogy hagyjuk abba, nem bírom tovább. Ember ezt nem mondhatja ki, erre csak Istennek volt joga. Amikor véres hátára föltették a keresztet, mikor fölment a Golgotára, ott függött ég és föld között, a legnagyobb kínok között, csúfolás, gyalázás közepette.
Az idén egy igehirdetésben hallottam és akkor nagyon a szívemig ért ez a mondat, – így mondta a lelkész, – látjátok, Jézussal mindent lehetett csinálni. Arcul lehetett ütni, bele lehetett rúgni, föl lehetett szögezni a keresztre. Te is csinálhatsz Vele mindent. Ma kérem az Urat, mutassa meg, mi mindent csináltál már Vele. Nem állt ellent, nem szólt egy szót sem. Pont azon a napon mondta ezt a lelkész testvérem, amikor nagypénteken úrvacsorát vettem és egy részeg ember vett velem együtt úrvacsorát. Azt mondtam, hogy ez is lehet? Hát Jézussal mindent lehet csinálni?
Jézussal mindent lehetett csinálni, de amikor kimondta, hogy “Elvégeztetett!”, – akkor Isten azt mondta, hogy elég!
Egyszer valaki így mondta: értem, hogy Jézusnak meg kellett értem halni, de miért nem lehetett leloni, vagy lenyilazni, hiszen akkor is meghalt volna. Miért így, miért ilyen iszonyúan? Lukács evangéliuma azt írja: “így kellett szenvedni a Krisztusnak”. (Lk 24,46). Hogy megértsd, csak ez volt elég. Kevesebb nem lett volna elég. Amikor Isten kimondta, hogy elég, senki nem nyúlhatott már hozzá. Lábát már nem törték meg, pedig ez volt a méltó vége a kereszten elítélteknek. Már nem lehetett kidobni a Himmon völgyébe, hogy a kutyák szaggassák szét holttestét. Már nem feküdt ott közprédára kitéve, mert Isten kimondta, hogy elég. Temetése királyi temetés volt, ennyi drága kenetet királyokra tesznek. Azután a feltámadás, hiába tették a sírra a pecsétet, hiába állt ott az orség, Jézus feltámadt és odaült az Isten jobbjára. Isten adott neki olyan nevet, amelyre minden térd meghajlik, mert az Úr mondta ki, hogy ez elég. Elég néked az O kegyelme. Kevesebb nem elég. Álltál-e valaha úgy a kereszt alatt, hogy megértetted: ez nekem is elég. Ha álltál már így, ma újra állj meg Elotte. Hadd mondhassa neked az Úr minden bunödre, minden engedetlenségedre: elég. Szorongó szívvel mondta valaki, jó-jó, de azóta, hogy egyszer már elfogadtam… Elég! Erre is elég!
Látjátok Péter bunére is elég volt. A tanítvány bunére is. Júdás tagadására és árulására is elég volt. Mindenre elég. Tudsz-e ma úgy odamenni, hálásan megköszönve, hogy kegyelembol tartattál meg hit által, és Isten ajándéka ez.
Imádkozzunk:
Hadd álljunk Elotted Uram most a kereszt alatt. Segíts hogy lelki szemeinkkel végre igazán láthassuk, hogyan fizetett Isten. Hadd kérjelek Uram, taníts meg engem ezen az úton járni. Kérlek add meg, hogy minden rosszért jóval fizethessek. Köszönöm, hogy a kereszt nemcsak az a két fa a Golgotán. A kereszt élet-út. Akinek elég a kegyelem, annak élni, gyakorolni, továbbadni kell. Kérlek áldj meg, hogy olyan gyermekeid lehessünk, akiken keresztül beszél a kereszt. Könyörülj rajtunk, hogy erre adhassuk most oda az életünket, hogy hangozzon rajtunk át a kereszt beszéde. Áldj meg minket, hogy elégedett emberek lehessünk, akikbol kiárad ez az örök elégedettség, dicsoségedre.
Ámen.
1983. február