Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Jó várni
“Kiknek az O szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy O él, negyven napon át megjelenvén nékik és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. És velök összejovén meghagyta nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembol, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond hallottatok tolem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva.” ApCsel 1,3-5
“Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok és azért felséges, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, akik Ot szolgálják.” Ézs 30,18
Uram hallottad imádságunkat, amit az énekben mondtunk: Várunk Téged. Tudod, hogy ki az közülünk, aki eljutott oda, hogy most már valóban senkit és semmit nem vár, csak Téged. Kérlek áldjad meg és kérlek cselekedj vele. Könyörülj rajtunk Úr Jézus, hogy megáldhass, szólhass, köztünk lehess.
Ámen.
Nagyon sokáig nem értettem, hogy amikor Jézus mennybe megy, a mennybemenetel után miért kell elmúlni még tíz napnak, amíg pünkösd következik. Miért nem adja azonnal Szentlelkét, miért nem következik be azonnal pünkösd. Persze meg lehet ezt magyarázni abból is, hogy pünkösd a zsidók pünkösdjével esett egybe. De mindig olyan kérdojeles volt számomra, hogy mire való volt ez a tíz nap.
Jézus azt mondta: maradjatok Jeruzsálemben, várjátok be az Atyának ígéretét, amit úgymond hallottatok tolem. Miért kellett várni? Aztán nagyon-nagyon eszembe jutott az az Ige: “Jó várni!” (JerSír 3,26). A testvérek tudják, mennyire a legnehezebb dolog sokszor várni. A tanítványoknak is várni kell. Sajnos mi nem tudunk várni. Nagyon sok dolgunknak ez az alapbaja, hogy nem tanultunk meg várni. Isten pedig erre akarna tanítani.
Nézegettem a Bibliát, mi történt ez alatt a tíz nap alatt. Mindig újra eszembe kellett vennem, hogy semmi. Ott voltak a felsoházban, imádkoztak. Egyetlen dolog történt a Biblia szerint, – annak sem kellett volna történnie, hogy egyszer csak fölkel Péter, mintha o sem tudott volna már várni és azt mondta, hogy választani kell valakit tizenkettediknek. Tudjátok, hogy választották Mátyást, akirol semmit nem lehet tovább hallani a Bibliából, mert Isten már akkor választotta Pál apostolt, a tárzusi Sault.
Nem tudott várni Péter, mert o is olyanfajta ember mint mi, hogy nem vagyunk képesek várni. Eszembe jutott amikor Noénak a bárkában kellett várni. Eloször negyven napig esett az eso, aztán százötven nap. Aztán megint negyven nap, majd kibocsátja Noé a galambot, kétszer hét nap. Nem számoltam össze, de azt mondtam, hogy iszonyú. Melyikünk bírta volna ezt kivárni bezárva ott bent a bárkában. Valaki így írta le: az állatok bogtek, zuhogott az eso, várni, várni, várni. Kilátástalan dolgokban várni. Aki errol írt, azt írta, amikor Noé a bárka tetejét lefordítja, úgy érzi az ember, majdnem kiugrik már, mintha nem bírná tovább. Nem mondta az Úr, hogy nyissa ki a tetot, de kinyitotta. Azt nem tette meg, hogy kimegy. Pedig az ember úgy érzi, hogy már a végletekig van feszítve minden. Még mindig lehet várni? Még mindig másfél hónap múlik el, amíg elhangzik a szó, hogy menj ki.
Tudsz-e várni? Megtanultál-e az Úrnak szavára, parancsára várni? Mennyire nehéz ez a lecke! Vajon benne vagyunk-e még? Vajon most is úgy vagyunk-e, hogy valamire még most is várni kell? Valaki elmondta élete legnehezebb idoszakát, amikor szürke hályoggal operálták és napokig be volt kötve a szeme, feküdnie kellett mozdulatlan a klinikán, semmit nem tudott csinálni, etették, mosdatták. Utána elmondta, ez alatt a három hét alatt többet cselekedhetett az Úr bennem, mint az elmúlt hívo életem tíz éve alatt. Az egész életem, abban a nagy sötétségben lepergett elottem mint egy film. Soha nem láttam úgy a buneimet, mint akkor. Isten megmutatta, hogy ki vagyok. Amikor elmondta, még mindig be volt kötve a szeme és a kötés alól folytak a könnyei. Sosem láttam ezt az embert sírni. Jó volt neki várni. Azt hiszem Istennek egyik munkája a várakozás alatt, hogy elmondja, amit más helyzetben nem hallgatunk végig. Mert mindig sietni kell, megvannak a terveink, programjaink.
Valaki elmondta, hogy a felesége szült. Ott ült a szüloszoba elott, felesége bent volt. Múlt egyik óra a másik után, kezdetben olyan nyugodtan ültem ott, hát nagyszeru szülészorvos, akinek kezére bíztam feleségemet. Az eddigi szülések is könnyuek voltak. Már elore örültem, milyen boldogok leszünk, ha majd meglesz a gyerek. Egyszerre csak várni kellett, egyik óra múlt a másik után. Az elso az volt, hogy elvesztettem a bizalmam az orvosban. Minden orvos tévedhet. Talán valami rossz, valami muhiba történt. Múltak az órák, már arra gondoltam, bezörgetek, csinálok valamit, nem bírok itt ülni. Lehet hogy már halott a feleségem, csak még nem merik megmondani. Ki tudja mi történik ott bent a párnás ajtók mögött, egy hangot nem lehetett hallani. Ültem ott a fehér váróban és úgy éreztem, ezt nem lehet kibírni. A végén odajutottam, talán életemben eloször igazán, hogy kiáltottam az Úrhoz. Egyedül felé fordultam és szívem teljességébol azt mondtam: Istenem segíts! Ha vagy, segíts! Aztán elmúlt egy kicsi ido és kijött egy ápolóno egy síró gyerekkel, szorongatta a kezem, apa lettem újra. Aztán kitolták a feleségem, odamentem hozzá, megcsókoltam és azt mondtam: bocsáss meg, az egész eddigi együttes életünket bocsásd meg.
Vajon megtanultál-e valaha így várni? Isten a kényszeru várakozási idok alatt hihetetlen dolgokat végez. Ha volt már az életedben, akkor tudod. Akkor el tudnád mondani a harmadik történetet, a magadét. Csodálatos jó dolgokat cselekszik az Úr, amikor várni kell. Talán tíz napot, talán éveket.
Vajon mit cselekedhetett az Úr ezekben a tanítványokban, akik ott voltak a felsoházban és nem tudtak mást csinálni, csak imádkozni. Nem mondja itt az Ige, hogy miért imádkoztak, foglalatosak voltak a könyörgésekben. Azt sem tudták, hogy meddig, mert nekik nem volt megmondva, hogy mennyi az ido. Addig maradjatok Jeruzsálemben, ameddig… Bizonytalan ido, évek is eltelhettek volna, honnan tudhatták.
Jó volna egy picit csendben erre figyelni, nem vagyok-e most ilyen várakozási idoben, amikor Isten bennem munkálkodik?
A másik Igét azért olvastam hozzá, mert ezt szerettem volna ha megértenénk, tulajdonképpen nem mi várunk, hanem Isten. Ez a vasárnap pont mennybemenetel és pünkösd között van. Szorongatta a szívemet: Uram mit üzensz ezen a különös vasárnapon, mennybemenetel és pünkösd között?
A másik Ige arról beszél, hogy Isten tud várni. Azt mondja az Ige: azért vár az Úr, – O vár. Úgy éreztem, mikor kezdtem érteni, mit akar mondani az Úr, tulajdonképpen arról akar beszélni, hogy mikor mi várunk, akkor is O vár. Mindig O vár! Azért vár az Úr, hogy könyörülhessen, hogy elvégezhesse benned, hogy megajándékozhasson azzal amivel akar. Azzal az élettel, azzal a szabadítással, azzal az örömmel, amirol mindnyájan elmondtuk, hogy várjuk.
Minden ember kicsi gyermekkorától kezdve vár, csak az ember nem tudja, hogy mit vár. Várja, hogy nagy legyen, hogy leérettségizzen, várja a munkahelyét, a volegényt, vagy a menyasszonyt, a házasságot, a gyermeket. Mindig tele vagyunk várással és mindig újabb csalódás. Mert semmi sem az lett, amit vártunk. Mindig futunk a boldogság után, hogy majd, majd. Valaki mondta: már csak azt várom, hogy nyugdíjas legyek. Azt is hiába várja, mert több dolga lesz, mint addig volt. Komolyan kérdezem: mit vársz? Várjad az Urat! Obenne mindent megtalálsz, amit eddig egy életen keresztül kerestél és vártál.
A tanítványok mondják Jézusnak: mindenki Téged keres! Amikor eloször elolvastam, azt mondtam, ez egy kis túlzás. Hiszen sok-sok minden mást keresnek az emberek, pénzt, elobbre jutást, boldogulást. A legmélyebben igaz, – mindenki Ot várja. Tudat alatt te is Ot várod, amikor a boldogságot várod.
“Azért vár az Úr”. Látod olyan csodálatos, amikor azt mondom, mindig vártam valamit, akkor kiderül, O sokkal régebben vár. A buneset óta várt, négy évezreden keresztül várt. Várja azt a pillanatot, hogy újra adhassa Szentlelkét. Hiszen tudjátok, ott a teremtéskor Lelket lehelt az emberbe. Saját képére teremtette, Lelkét adta belé és ezt a Lelket elvesztette az ember a bun miatt és várt az Úr, hogy eljöjjön a pünkösd napja, az a nap, amikor adhatja Lelkét.
A tékozló fiúnál is az Atya várt. Lehet hogy a fiú sok mindent várt közben, hogy sikerüljenek a dolgok. Mindent megtett, hogy meglegyen amit vár. És közben az Atya mozdulatlanul várta Ot. Valaki vár! Testvér akárhol vagy és akármiben vagy, Isten téged vár. Szerettem volna elmondani, mikor idejöttetek, hogy itt Valaki vár. Nemcsak mi várunk és készülünk arra, hogy majd jöttök, hanem Valaki vár téged ma itt. Az, Aki évezredek óta várta az embert. Azért állíttatta fel a keresztet ott a Golgotán. Isten maga mondta: Rontsátok le a templomot, – az Egyszülött Fia testérol beszélt. Mindent ráfizetett erre a várakozásra, a legdrágábbat, saját szívét odaadta hogy üssék. A bunnek minden következményét elviselte ebben a várakozási idoben.
Így mondja egyszer fájóan az Igében: Mit meg nem tettem, mit kellett volna még tennem? Állj szembe ma a kereszttel és mondd meg, mit kellett volna még tennie, hogy hazajöhess, hogy átölelhesd, hogy gyermeke lehess. Hogy újra lehelhesse beléd a Lelkét, hogy megéledjél. Mit kellett volna tenni még érted? Gondold meg a saját kicsi személyes életedben mióta vár már, mennyi Igét hallottál, mennyi bizonyságtételt. Mennyi mindent tett már életedben érted. Miért várta, hogy hazajössz, hiába várta?
Az Atya egyszer felkelt a trónjáról és eléje jött a tékozló fiúnak egészen a keresztig. Ott vár az Isten. A kereszten kitárva vár a karja. Ma is azért vár, hogy könyörüljön. Végre mész-e teljes szívvel? Vajon belefutsz-e kitárt karjaiba? Szívére ölelhet-e és kezedre húzhatja-e a fiúság gyurujét? Visszaadhatja az elveszett mennyországot, ami nem kívül van, hanem belül. Visszaadhatja-e neked azt, amit az Édenben elvesztettél? Minden ember csak egyenként kaphatja vissza. Ma kérdezd meg: otthon vagyok? Az atyai házban élek?
Jézus hív! Azt mondtuk reggel, hogy Uram hívlak! Most megérthetitek, Isten megfordítja mind a két mondatot: nem te vársz, O vár. Nem te hívod, O hív téged. A te kicsi hívásod is csak azért van, mert O hív. A kicsi várásod is csak azért van, mert O nagyon régen vár.
Isten azt akarja mennybemenetel és húsvét között, fogadd el életedben eloször igazán Jézust, hogy ugyanabban a pillanatban pünkösdöd is lehessen, hogy megtelhessen szíved Szentlelkével. Mehetsz innen tovább, de sehol máshol, csak az Úrnál fogod megtalálni azt, amire vársz, amit keresel, soha, sehol másutt.
Mehetsz azzal tovább, hogy nem is értem az egészet, mirol beszéltek ezek. Újra megkeményítheted szívedet, – ez a jogod megvan. De Isten ma kér, – ne várasd ot tovább! A kegyelem ajtaja nyitva van, Jézus kimondta, hogy “Elvégeztetett!” Kinyílt az ajtó, jöjj amint vagy. Hadd kérjelek Isten Igéjével együtt, így mondja az Ige: Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtad. Mert az ítélet Istene az Úr. Az ítélet végbement a kereszten, – boldogok azok, akik Ot szolgálják.
Boldog ember lehetsz minden külso változás nélkül. Ma, ha hallod a Szentlélek szavát, mert a Szentlélek az elso pünkösdkor is ugyanazt mondta amit most: A ti gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek Ot. Térjetek meg, higgyetek az evangéliumnak! A Szentlélek ezt mondja ma neked. A Szentlélek nagyon régen vár. Vajon ott tartasz-e már, hogy tudsz Hozzá menni szabadon.
Imádkozzunk:
Uram köszönöm, amikor úgy éreztem, hogy várok. És köszönöm mindazt, amit közben végeztél bennem. Hadd áldjalak érte. Köszönöm, hogy ma világosan megmutattad, hogy mindig, mindig Te vártál. Áldalak, hogy volt türelmed hozzám, a keménységeim, ellenállásaim, saját akaratom ellenére, volt türelmed hozzám. Köszönöm, hogy kivártad azt a napot, amikor Hozzád mentem.
Hadd kérjünk Uram most egy szívvel mindenkiért, aki még soha nem jutott el Hozzád, add meg ma, hogy imádságban teljes szívbol tudjon Hozzád menni. Hadd kérjünk a messzire szakadt gyermekeidért, könyörülj rajtuk is, hogy visszatérhessenek Hozzád, akit elhagytunk. Köszönöm Szentlélek Isten, hogy ezt végzed most. Vegyél el minden ellenállást, minden nemakarást, hogy elvégezhesd dicsoségedre a munkádat.
Ámen.
1984. június