Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Énekeljetek az Úrnak
“Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett; megsegítette ot az O jobb keze és az O szentséges karja. Tudtul adta az Úr az O szabadítását; a népek elott megjelentette az O igazságát.” Zsolt 98,1-2
Köszönjük Uram ezt a vasárnapot, hadd áldjunk érte. Köszönjük, hogy énekelhetünk új éneket és kérünk, hogy teremtsd meg bennünk ennek minden elofeltételét. Ne legyen senki, aki úgy megy majd haza, hogy nem énekel a szíve. Vedd el ennek minden akadályát. Tisztíts és áldj meg minket. Hadd menjünk úgy el, hogy zengjen a dicséret trónod felé.
Ámen.
Új ének nem annyit jelent, hogy most sok új éneket tanulunk és hogy sok lesz a szöveg és sok lesz a dallam, – attól az ének nem új ének. Új énekhez új szív kell! Csak új szívbol lehet új éneket énekelni, akkor valódi. Énekeltük: Énekel a szívem, – nagyon sok embernek énekel a szája, csak éppen a szíve nem énekel vele együtt. Új éneket csak új szív énekelhet.
Hogy nyerhet egy ember új szívet? Az ország különbözo részein egy grafikát láttam, sokáig nem értettem, mit akarnak vele. Talán így kezdodik, hogy tojásban, aztán fészekben, egy madár van ábrázolva. Fogságban, szabadon, – nem értettem, mit akarnak ezzel? Mikor ezen az Igén gondolkoztam, akkor világosodott meg elottem. Az új élet eloször tojásban van. Még ott van köztem és Isten között egy fal, egy akadály, a tojáshéj.
Mikor eloször keltettünk itt csirkéket, abszolút nem értettem ilyen dolgokhoz, de elso nagyon komoly élményem volt, mikor a tojások elkezdtek csipogni. Tojás volt még az, de ahogy a fülemhez tartottam, hallani lehetett, hogy csipog a tojás. Amikor valakiben elkezdodik az új élet, a legelso az, hogy csipogó tojás lesz belole. Már imádkozik, mond dolgokat Istennek, de ott van még közte és Isten között az akadály: a bun-héj, – az egész elmúlt eddigi életem buneinek a héja, amelyiken keresztül szólok, mert már szólok. Tudjuk, hogy a csipogó tojásban már élet van. A héjon belül elkezdodött az élet.
Egy dunántúli lelkésznére emlékszem, aki akkor kezdett ébredezni és kezdodött benne az új élet, valahol errol beszéltem és odajött hozzám és azt mondta: itt belül már úgy csipog. Majd ki fog az már akkor kelni ne félj, az már élet. Érezte, hogy még nem születtem újjá, még nincs igazi szabad életem, de belül valami mozog, kezdodik, már öröm imádkozni.
Van-e közöttünk csipogó tojás? – aki tudja, hogy nem vagyok még teljesen rendben Istennel, de azért valami már van bennem. Azt is sokan elmondták, akik új életet nyertek, hogy egyszeruen nem tudok aludni, mert valami belül állandóan énekel. Olyan mintha egy madár repdesne, meg énekelne itt belül. Átélted? Most hadd kérdezzem, volt-e úgy, hogy nem tudtál elaludni az öröm miatt, azért, mert belül a lelked, a szíved ujjongott, függetlenül toled. Nem úgy, hogy erolködtem, örülj, örülj, hanem függetlenül tolem, és nem tudtam lecsendesíteni. Egyszeruen énekelt a szívem.
Sok fiatal mondta el nekem, – nem tudom mi van itt belül, de valami mindig énekel. Jó pár hónap múlva találkoztam az egyik kislánnyal Pesten és megkérdeztem: mondd, még mindig énekel? Még mindig röpköd a kis madár? Tetszik tudni néha egy kicsit szomorú, de azért általában énekel. Elofordul, ha valaki új életet nyert és megszomorította újra Isten Szentlelkét, akkor néha egy kicsit szomorú. De az alaphang mégis az, hogy egészen más.
Mikor új életem lett azt mondtam: ha összehasonlítom a hitetlen életem legboldogabb napját, nem hasonlítható a mostani legrosszabb napjaimhoz. Annyival boldogabb az új életem. A legboldogabb napok messze elmaradnak a mostani legrosszabb napjaimhoz képest.
Énekel a szíved? Szeretném, ha most befele figyelnénk, – elhallgatott? Talán emlékszem, hogy egyszer régen volt ilyen. Akkor nem is tudtam hallgatni, akkor mindenkinek mondani kellett, mert egyszeruen áradt ki belolem. Érdekes, hogy nem is kell ahhoz beszélni, csak hazamentem, otthon rám néztek, – mi történt veled? – kérdezték, – olyan boldognak látszol. Ez nem csak a szájon keresztül jön, az egész lényén keresztül annak, akinek igazán énekel a szíve. Ez az ének hangzik hang nélkül is, egyszeruen árad az életébol. Talán így mondhatnám egyszeruen, ez a boldogság.
Ha elkezd a szíved énekelni, ez az amit mindig kerestél, ez a boldogság. Figyelj befelé, – énekel? Az Édenben a buneset elott zavartalanul énekelt az elso ember szíve. És a mennyben megint csak zavartalanul. Ezért énekeltük: “Mennyben hangzik a dicséret…” Mikor a bátyám hazament az Úrhoz és a temetés után együtt voltunk, ezt az éneket énekeltük: Mivel nem lesz már, mi engem kísértsen, árnyék sem lesz többé már kettonk között. Olyan örömmel énekeltük, ott van, ahol már árnyék sincs Isten és ember között, Jézus és a lélek között. Mert ugye, ahogy az a kislány mondta, néha ott van az árnyék.
Errol szeretnék beszélni: miért is és hogyan történik ez? És miért múlt el, ha elmúlt és miért nem énekel, ha ez most nem igaz. Mert ugye oszintén meg kell mondanunk: ez most nekem nincs. Állapítsuk meg, mi lehet az oka. A 137. Zsoltárban beszél az Ige errol, amikor Izráel népét elhurcolták Babilonba, rabságba kerültek és elmondja, hogy éneklésre nógatnak minket. Így írja: “Babilon folyóvizeinél ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékeztünk.” (Zsolt 137,1). Ha vissza emlékszel arra az idore, akkor nem tudsz mást tenni, mint sírni, hogy hova lett? “A fuzfákra, közepette, odafüggesztettük hárfáinkat. Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül! Hogyan énekelnok az Úrnak énekét idegen földön?” (Zsolt 137,2-4). Ezt az egy mondatot szeretném a szívetekre bízni és kötni: “Hogyan énekelnok idegen földön?” Nem lehet! Énekelek, de csak a szám. Talán itt is mondtad, de belül nagy csend. Szívem nem énekel. Hogyan énekelne idegen földön? Rabságban!
Amikor megszületett az új életem akkor úgy éreztem, hogy belekerültem egy nagyon meleg fészekbe. Isten körülölelo szeretetébe. Ezért vagyok tele örömmel.
De volt azon a grafikán, amit említettem, egy ilyen kép is, hogy rabságban. Kalitkában volt a madár. Idegen föld! Nézzük meg, az új életem, a szívem, miféle rabságba kerülhet és milyen kalitka lehet az, ami most nem engedi énekelni? Mert rabságban nem lehet énekelni. Erolködhetem, mondhatom, de belül nincs visszhang. A szívem nem énekel. A szívem rabságban van.
Néhány börtönt, vagy kalitkát szeretnénk megnézni, amibe belekerülhetett az új életed. Egyik legveszélyesebb az élvezetek börtöne. Az élvezet börtön? Bizony az! A legtöbb ember már szeretne szabadulni tole. Eloször o kereste talán, – az a madár is valami csalétekre ment be, – és aztán már nem volt kiút. Nem kell mondanom az alkohol élvezetét, amelyik iszonyú börtönné válik. Gondoljunk csak arra, mit szenved ebben a lélek. Mondjam a többit egymás után? – mert minden élvezet azzá válik. Akkor már börtön, ha nem tudod nem csinálni. A cigaretta-börtön, hány emberrel csináltam végig a mérhetetlen küszködést. Talán nagyobb harc volt, mint az itallal. Rettenetes, hogy az élvezet rabsággá tud lenni.
Nagyon sok embert ismerek, aki rázta a rabláncait, ígért, fogadott, elhatározott, újra kezdte. És mindig sebesült a lélek, a kismadár. Mindig beleveri magát a kalitka rácsába. Mindig sebesülten hull vissza. Ott mindig fáj. Hát hogyan énekelhetne? Mikor mindig újra nekirepül a kalitka falának, hogy most újra megpróbálom, abbahagyok mindent, – és megint visszahullik. Sokszor úgy vagyok emberekkel, hogy is tudja még újra kezdeni? Hogy van még ennyi fájdalom után hite ahhoz, hogy egyszer kiröpülhet.
Nem tudom mi az, amivel küszködsz. Sokféle élvezet van, nemcsak ezek a nagyon durva élvezetek. Nagyon sok ember sok mindenre azt mondta: ezt nem kell csinálnom többé. És mindig újra csinálja. Lehet az nagyon szép élvezet, lehet muvészi élvezet, amint nem tudsz nélküle meglenni, az már nem élvezet. Nem akarom sorolni, csak kérdezem: mi az élvezeted ami nélkül nem vagy képes meglenni? Olyan mindegy, hogy mi. Lehet, hogy nagyon szép és jó és nagyon megbecsült. Ami nélkül nem tudok meglenni, – szenvedély és iszonyú rabság. Azért veszélyes, mert élvezeti része van, mert örömet okoz, ezért olyan nehéz kijönni belole.
De ott van a másik nagyon-nagyon komoly börtön, talán ez már feketébb, nem arany kalitka: az indulat rabsága. Egyszeruen váratlanul elfog az indulat, sokszor kicsi dolgokon és összeverem magam saját indulataimon. Milyen sebesülten kel föl az a madár, amelyik megint haragudott, megint mérges volt, megint mondta. Vagy csak gondolta? Akkor is rabság a harag, az indulat. Így lehet mondani: kikerülhetetlen, megkerülhetetlen rabság mert jön a következo eset. Talán bocsánatot kértem és megint újra kezdodött. Valaki mondta: már nem kérek bocsánatot, mert azt mondják: köszönöm, ebbol elég volt. Hagyd abba, ne kéregesd a bocsánatot.
A megsebzett madár hogy tudna énekelni, mikor újra beleütközött saját indulatának rettenetes börtönébe. Harag, indulat, hirtelen harag. Persze keseruség is van, tartós harag, nem tudok megbocsátani, mert igazam van. Nagyon ismerem ezt a börtönt, hogy igazam van. A másiknak is be kellene látni, hogy igazam van. Most az egyszer valóban nekem van igazam! Jogosan haragszom.
Gondoljunk csak arra, amikor Isten kérdezi Jónást: Méltán haragszol a tök miatt? És azt mondja: Méltán, mindhalálig. Nincs-e ilyen benned, hogy méltán? Ezt nem lehet megbocsátani. Iszonyú rabság. Valaki így mondta: a halálos ágyán sem bocsátok meg neki, mert igazam van. És valóban eljött a halálos ágy és nem ment el saját anyja halálos ágyához és most egy életen keresztül vergodik. Meg lehet ezt bocsátani, Istenem? Halálos sebbel fekszik ott ez az asszony és vergodik a földön, mert úgy beleverte magát a börtönének a rácsába. Szegény madár, hogyan énekelhetne ezekkel a sebekkel? Most csináltatom a gyönyöru síremléket, – de énekelni? – azt nem lehet idegen földön.
Sok börtön és sok kalitka van. Jó volna, ha felismernéd a sajátodat. Az anyagiak! Hány ember van belefogva a pénz szerelmébe, a többe. Ki tudja mi az, amit most venni akarsz, amit most mindenáron akarsz? Talán valami csodálatos autó, amilyen csak neked lesz. Figyeljétek meg, mennyi mindenre vágyódhat az ember, a szép lakás, ilyen bútor, pont ilyen kellene nekem. Belekerülök a rabságába és nem tudok kijutni. És dolgozok, mert pont egy olyan kellene.
Hogyan énekelhetnél mikor ezzel van tele a szíved? Az új kocsiról, meg házról akarsz énekelni, meg amit a pénzen lehet venni? Valakinek adni kellene, de nem adok, mert fösvény vagyok, és magamnak gyujtök. Egyik szenvedély a másik után. “Hogyan énekelnok az Úrnak énekét idegen földön?” Mondhatnám tovább, hisz fel nem tudom sorolni a szebbnél-szebb és rettenetesnél-rettenetesebb kalitkákat.
A hiúság! Mit vertem össze magam ezen a kalitkán. Ha véreztem mindig ezen véreztem. Úgy éreztem, nem becsülnek meg. Vagy szeretnék szebb, jobb, okosabb, ügyesebb lenni, mert ez mind hiúság. Kicsi gyerekkoromban már fájt, mikor mást dicsértek, már akkor rossz napom volt. Melyik a kalitkád? Benne vagy a hiúságban? Talán ma is összeverted magad? Mert nem vagy olyan, amilyen szeretnél lenni. Az önimádat: engem lássanak, engem csodáljanak. Hány hívo ember van benne: a szolgálatom, bizonyságtételem, idefigyeljetek, mert én mondtam.
Minden van, talán még dicsoség is, csak öröm nincs. Csak a szív nem énekel. Idegen földön vagy, börtönben. Még egy rettenetes börtön, fekete börtön: az akaratom. Nem érzed, hogy meg vagy kötözve az akaratod miatt? Mert mindennek úgy kell lennie, ahogy te akarod? Ha valaki mást mond, az biztos nem jó, mert az én akaratom a jó. Hány családi élet tört össze a különféle akaratokon.
Nem vagy-e a szép és jó érzéseknek börtönében? Az értelmed börtönében? Mert amit nem értek meg, az nem is lehet igaz. Mennyi börtön! Lehet a tiedet nem mondtam. De most mondd ki magad, amin mindig összevered magad és amiért elhallgatott az ének. Hogyan énekelhetnénk Sion énekeit, Isten énekeit idegen földön, – rabságban.
Jó volna, ha most személyesen a magadét tudnád mondani. Hiába minden, ha megmaradsz a rabságban. Elmégy innen azzal, hogy itt töltöttem egy szép vasárnapot, de a szívem nem énekel. Otthon minden a régi és nem vittem haza azt a kismadarat, amelyik otthon is énekelni fog, amire felfigyel az egész család, kicsitol nagyig: soha nem hallottunk ilyen tiszta hangot. Hidd el, úgy vágynak rá. Testvér, ne maradj börtönben.
Valaki egy nagyon drága kanárimadarat vett, amelyik gyönyöruen énekelt, trillázott. Amint otthon betették a szép kalitkába, a kanárimadár elhallgatott. Mindent csináltak vele, fütyültek, lemezt tettek fel neki, etették mindennel, fürdot csináltak, hogy csapkodhasson fürödhessen és szabadnak érezhesse magát. A kanári nem énekelt. Így mondta el a család: már le is mondtunk róla. Aztán mikor felállítottuk a karácsonyfát és úgy, ahogy máskor is szoktuk, kiengedtük a madarat, egyszer csak azt láttuk, a kanári a karácsonyfán ül. Aztán elkezd tollászkodni, mint aki hazaért. Majd magasra emelte fejét, és úgy énekelt, azt hittük a dobhártyánk beleszakad. Hát mi történt vele? Mikor a fára ült azt hitte, kint van a szabadban. Úgy érezte, most minden rendben van, a régi helyemen vagyok.
Szeretném az evangéliumot mondani: Valaki jött erre a földre, hogy csodadolgokat cselekedjen. Megsegítette Ot a jobb keze. Tudod ki az Isten jobb keze, aki lenyúlt erre a földre? Úgy hívják, hogy Jézus. Isten hatalmas jobbja lenyúlt erre a földre azért, hogy kinyissa börtönödet.
Vigyázz, nehogy úgy csinálj, mint ahogy egyszer jártam, ki akartam engedni egy vad nyuszit. Amint kinyitottam az ajtót, belemart a kezembe. Egy percig azt mondtam: ezt tetted te is az Úrral. O ki akart engedni és a bolond nyúl félt, jaj rosszat akar, ki tudja mit fog velem csinálni és a szabadító kézbe belemart. Lehet, már sokszor történtek olyan dolgok, amiken keresztül az Úr ki akarta nyitni börtönödet és beleharaptál kezébe, mert nem értetted.
Olyan jó az az ének református énekeskönyvben: “Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál.” Mikor valami olyan nehéz jött, hogy nem értettem és akkor talán azt mondtad, ilyen az Isten? Valakit komoly csapások értek, azt mondta Istennek: Úristen, most gyönyörködsz? Ezt akartad? Nem tudom érted-e, milyen keményen beleharapott abba a lenyújtott jobb kézbe, amelyik talán éppen a nehezeken keresztül nyitotta volna ki az ajtót. Az O hatalmas jobb keze, az O szereto jobb keze.
Az egyetlen szabad, az igazán szabad madár ezen a földön Jézus volt. Látod O rabbá lett. Az egyetlen szabad kezet ott a Gecsemánéban megkötözték. El lehet ezt képzelni? Isten kezét? Ezt az egyetlen szabad embert fogva tartották? Kínozták fogva tartói, ezt olvassuk a Bibliában. Bekötötték a szemét és nevettek rajta. Hogy beleharapott az ember. Fogva lehetett Ot tartani. Aztán négy szög tartotta fogva ott a kereszten. Négy szög?! Ugye tudod, hogy ez nem igaz. Isten szeretete tartotta fogva! Mert úgy szerette a világot, hogy az O Egyszülött Fiát adta helyetted rabságra, halálra, szenvedésre.
Isten ma azért hozott ide, hogy újra megértsd: nyitva van a börtönajtó! Csodadolgot cselekedett, a bun egyetlen foglyának sem kell rabnak maradnia. Az evangélium így hangzik: Jézus Krisztus megszabadít. Mersz-e kiröpülni a nyitott ajtón? Csak ennyi volna? – hinni a szónak és kilépni a szabadságba. Ha valakit a Fiú megszabadít, valósággal szabad.
Az utolsó kép ezen a nagy grafikán ez volt: szabadságban. Látni lehetett a madarat szállni a kék égben nyitott szárnyakkal boldogan.
Vajon megteszed-e, hiszel-e Isten Igéjének és mersz-e kiröpülni minden rabságból, hogy újra tudjál énekelni. Aki megteszi, az most itt azonnal elkezd boldogan énekelni. Mert a szíved évek, évtizedek óta várja már azt a pillanatot, amikor igazán szabad lehet, amikor énekelheti az új éneket, amikor tele lehet békességgel, szeretettel, örömmel.
De nemcsak hogy röpült az a kanárimadár, hanem elkezdett valamilyen módon otthont csinálni magának, aztán bedugta kis fejét a szárnya alá és aludt. Úgy, ahogy soha azelott, olyan nyugodtan, olyan édesen, olyan boldogan.
Jézus nemcsak megszabadított, hanem ezt mondta feltámadása után: “Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz.” (Jn 20,17).
A szívednek másik nagy baja, hogy nincs otthona. Uzött, kergetett madár. Így mondta egyszer nekem valaki: ahol az anyám van, ott van az otthonom. Mert ott szeretnek engem. Testvér, ahol az Apa-Anya Isten van, – mert így nevezi Ot az Ószövetség, – egy Atya akinek anyai szíve van, Aki vár haza, aki szeret téged. Tudod, hogy senki nem szeret ezen a földön? Rájöttél már erre? A férjed sem szeret, a gyermeked sem szeret. Egy valaki szeret! O vár! Amint Hozzá érkezel, hazaérkezel. Akkor körülvesz az O körülölelo szeretete, mérhetetlen védelme, simogató szeretete.
Így mondta itt egyszer egy kis árva lány: nekem soha nem volt édesanyám, édesapám. Mostanáig csak azt vártam, hogy valaki megsimogatná a fejemet. Iskolában is sokszor úgy voltam, majdnem odanyújtottam a tanárnak a fejemet: simogassatok már meg. Mikor Jézust megtaláltam, úgy éreztem, egy kéz úgy megsimogat és úgy megáld, ahogy soha senki.
Akarsz-e hazaérkezni az Anya Atya Istenhez ma? Ki a börtönbol! – és be az O szeretetébe, hogy énekelhess. Most hív téged. Jöjjetek én hozzám mindnyájan, – nem hallottad még? Az Atya hív, akinek anyai szíve van, Aki nagyon szeret téged. Meg ne állj addig, amíg haza nem érkeztél, amíg nem érzed a simogató kezet, az otthon melegét, szeretetét. “Hogy énekelhetnénk idegen földön.” Ahogy csak bírsz fussál, amint kibújsz az igazad alól, fussál. Mert ezt mondja Igénk: “Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csoda dolgokat cselekedett. Megsegítette Ot az O jobb keze, tudtul adta az Úr szabadítását”. Hallod? Tudtul adta, vedd tudomásul és fuss haza!
Imádkozzunk:
Uram annyiszor belemartam mento kezedbe. Annyi gonosz gondolattal voltam feléd, emberek felé. Tudom nem érdemlem meg, hogy szeretetedben éljek. Áldunk, hogy ma utánunk jöttél. Köszönjük a hívó szót: Jöjjetek én hozzám! Kérünk segíts, nem okoskodnunk, hanem futni Hozzád haza, hogy még ma énekelhessük az új éneket, Neved dicséretére.
Ámen.
1985. május 5