Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Adós fizess
“És bocsásd meg nékünk a mi buneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, akik nékünk adósok.” Lk 11,4
Olvasandó: Mt 18,21-35
Hadd adjunk hálát Uram, hogy itt lehetünk. Köszönjük, hogy számadásra hívtál. Kérlek adj oszinte, egyenes szívet, hogy állhassunk Eléd. Kérünk segíts, hogy elfogadjuk ítéletedet hogy megnyerhessük kegyelmedet.
Ámen.
Az Ige, amit már reggel is elolvastunk a Máté 18-ból, egy számvetésrol ír. Egy király számot akar vetni szolgáival.
Nem tudom, szoktatok-e számot vetni? Egy édesapát ismerek, aki mikor a gyerekek hazajönnek a bizonyítvánnyal, leül a gyerekekkel együtt és megpróbálnak számot vetni. Hogy ez a kettes, ez a hármas miért van, hogyan történt? Lehet, hogy odajutnak a gyerekek, ahová Karinthy Frigyes jutott, hogy magyarázom a bizonyítványomat. Mindig meg tudjuk magyarázni, mi miért volt, miért történt a hiba, de biztos nem voltam hibás.
A legtöbb ember úrvacsora elott szokott számot vetni. Végiggondolja azt, amit most az Úr elé kell vinni, világosságra hozza rejtett buneit. Arra gondoltam, milyen jó lenne minden este számot vetni. Emlékszem mikor pénztáros voltam valahol, volt napi rovancs, havi rovancs és voltak váratlan rovancsok, amikor egyszer csak jött a rovancsoló bizottság.
Amirol most beszél az Ige, ez egy váratlan rovancs. Isten akkor vet számot szolgáival, amikor akar. Ezzel kezdte Igénk, hogy a király számot akart vetni, tehát nem az illeto kezdeményezte, hogy most, hanem azt mondja, hogy “Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot akar vetni az O szolgáival.” Teljesen váratlan. Mindig Isten kezd! A halál is úgy jön sokszor, hogy egészen váratlanul. Látjuk itt most ebben a részben, hogy nyílván ez az ember sem készült fel, mert akkor valamilyen módon tisztázta volna a dolgokat
Isten számvetései az életünkben nagyon sokszor olyanok, hogy jön egy csod. Akkor kezdek számot vetni. Talán a házasságom csodje. Akkor gondolkozom azon, az Úrtól való volt? Hány ember jutott oda évek, évtizedek múlva, hogy nem oda kellene visszamenni? Talán a gyerekkel van a baj és itt kezdodik, amikor Isten kezdi. Akkor rájövök arra, mit nem csináltam jól gyermekkorától kezdve.
Isten odahívott maga elé egyet és ma az egy te, meg én vagyunk. Amikor jön talán a betegség, – ami nagyon sokszor rovancsot jelent, akkor talán az ember végignézi a dolgait, az életét. Vannak hosszú éjszakák, amikor az ember nem tud aludni, mert fájdalmai vannak és jönnek a gondolatok, a miértekre az azért. Nem tudom nálad, nálam, amikor kezdodik majd egy újabb rovancs, amikor Isten kezdi számon kérni a dolgainkat. Nagyon sok alkalom van, amikor igazán nem kezdtük, nem csináltuk volna, egy váratlan baleset, haláleset. Testvér, a haláleset mindig az! Nem halt még úgy meg hozzátartozóm, hogy ne kellett volna meglátni iszonyú mulasztásaimat.
Isten kezdi, O hívja azt az egyet, akivel most akar számot vetni. Így mondja Igénk: hoztak eléje egyet, aki tízezer tálentummal volt adós. Azt hiszem a mi pénzünkben meghatározhatatlan, sok milliós adósság ez. Nem tudom, ha veled meg velem vet számot az Úr, nem így történik-e, hogy egyszeruen már nem is tudom tovább mondani, mert annyi.
De mi az alapja ennek a számvetésnek? Mikeás könyve nagyon világosan ír egy ilyen számvetést. Azt mondja: “Pere van az Úrnak az O népével.” (Mik 6,2). Megdöbbento, ahogy az ember, akivel a számvetés történik, azt mondja: “Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égo áldozatokkal menjek-é elébe, esztendos borjukkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patatokban? Elsoszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bunéért?!” (Mik 6,6-7). A számvetés alapját keresi, – mit kellene nekem csinálni? Aztán egy mondat, amiben Isten megmondja az O számvetési alapját: “Megjelentette néked óh ember, hogy mi legyen a jó és mit kíván az Úr te toled!” (Mik 6,8). Annyit jelent, hogy tudod. Tudtad! Nem lehet azt mondani: nem tudtam. Általában világosan tudjuk, hogy ezt nem lett volna szabad mondani, vagy tenni. Sajnos, olyan hamar túl lép az ember a dolgokon és utána azt mondja, nem tudom, hogy miért, – nem tudom.
Az elso amit Isten megmond, hogy tudtad. Tudtad amikor vétkeztél, tudtad pontosan, mit nem lett volna szabad. Megjelentetett! Három dolgot mond el az Ige, amit az Úr kíván. Szeretném, ha ezt most végignéznénk, hogy Isten hadd számoljon velünk ebben a három viszonylatban, amire azt mondja, hogy kíván. Egyik így hangzik: Tartsd meg a törvényt! A mi fordításunkban: “igazságot cselekedjél.” Amikor Jézus a gazdag ifjúval beszél, azt mondja: a törvényt tudod. Te is tudod! Most olyan jó volna idonként beleszondázni a törvénybe, hogy megtartottam? Nincs-e itt is milliós adósságod, hogy semmibe vetted, lábbal tiportad a törvényt. Mit csinálsz az ünnepeiddel? A Úrnak szentelted? Kedvteléseidet teszed azon, vagy a munkádat végzed?
A szülo-tisztelet! Megint csak egy pici kis belenézés. Egyszer nagyon komolyan szembenéztem ezzel, igen, szeretem, de nem tisztelem. Ez ketto! A tisztelet annyit jelent, hogy fölfelé szeretek valakit, mert nagyobb nálam. A sok pimaszságom vádol, amikor okosabb voltam, amikor nem tiszteltem. Isten most halálos komolyan mondja neked: tiszteld, akármilyen. Sírva mondta valaki: csak nem gondolod, hogy az iszákos apámat tisztelnem kellene? Az Úrért! Az O parancsa. Ovele kerülsz szembe!
Tartsd meg a törvényt! Látod-e csak egy pillanatban, hogy milyen milliós tartozásod van kicsi gyerekkorodtól kezdve. Megfizethetetlen csak egy paranccsal szemben. Vagy ha egy percig arra gondolsz, hogy a Biblia azt mondja: a harag gyilkosság. Aki haragszik embergyilkos. Hogy fogsz felelni a lélek-gyilkosságokért? A kívánság paráznaság, ahogy Jézus magyarázza a parancsolatot. Az irigység egyenlo a lopással. Ugyanolyan “ne” szó van mindegyik elott. Nézz bele, – megtartottad ifjúságodtól fogva? Ha most az Úr számba vesz mindent, – milliós az adósságod.
Tovább lépünk a következo parancsáig: gyakorolj szeretetet! Ez a mai vasárnap a legtöbb embert odaviszi a temetobe. Halottak napja van. A sírok beszélnek. Nem gyakoroltál szeretetet. Vajon mit beszélnek a sírok? És az élok? Hacsak ezt a szót most nem gúnyosan mondom, hogy a szeretteid? Hogy gyakorolsz szeretetet a szeretteiddel? Mennyi könny, mennyi panasz, idos szülok részérol. Vajon gyakorlod-e a szeretetet? Vagy itt is mondod már, hogy egyszeruen ki sem lehetne számolni, csak a családommal szemben, a nagy adósságot.
Ha mégy tovább, rájössz, hogy nemcsak a családodnak tartozol, – minden embernek. Munkahelyeden hány embernek maradtál adós egy-egy mondattal, egy-egy mozdulattal. Az utcán amikor együtt mégy emberekkel, a jármuveken. Minden embernek adós vagyok a szeretettel, – milliós adósság. Olyan sokszor eszembe jutnak jelenetek az életembol, amikor nagyon el akartam érni egy buszt és futottam, az utolsó percben ugrottam oda, ahol föl lehet szállni és nem vettem észre, hogy egy sánta ember állt ott, aki fölszállt volna. Ezzel az odaugrással egy kicsit arrébb löktem. Ahogy elment a busz csak egy kinyújtott kezet láttam. Nyúlt volna a fogantyú felé, de nem tudta már elérni, mert én ellöktem. Emlékszem egész nap ennek az emléke alatt jártam: rettenetes, ilyen vagy? Nincs szemed, szíved a nyomorult számára?
Ha most csak végiggondolod azokat, akikkel találkozol, akikrol tudod, hogy nem tettem meg, amit meg kellett volna tenni. Eszembe jut egy gyerekkori vers: Ha számba vetted mind a vétkeid, ha szemed metszon önmagadba látott, Az ismeretlen sok-sok bunödért, mondj el még egy imádságot. Úgy folytatja, hogy minden lépéssel egy virágot tapos el a lábad. Észre sem veszed. Úgy érzem, hogy minden emberrel, akivel valaha találkoztam, ahol valaha Igét hirdettem, akivel valaha a legkisebb kapcsolatom volt, adósa vagyok, megfizethetetlen adósa. Nem gyakoroltam a szeretetet, nem vettem észre a baját. Milliós adósság!
Ha tovább nézzük az Igét, így olvassuk: “alázatosan járj a te Isteneddel”, – testvér a fölényed, kritikád, tréfáid, – gondold csak meg, hány ember sérült, csak az egész lényeden keresztül. Olyan nagyon komolyan elém állt a hálátlanságom! Olyan kevésszer mondjuk szívbol, hogy köszönöm. Pedig annyi lehetoségünk volna. Hálátlan vagy emberekkel, a tieiddel. Mondtad-e valaha annak aki melletted él, köszönöm, hogy kibírtál. Köszönöm, hogy még most is kibírod velem. Mérhetetlen adósságaim vannak, mert ugye eszembe sem jut, hogy engem is ki kell bírni. Eszembe sem jut, hogy a mellettem élo is szenved.
Egy asszony mondta mindig, soha nem jutott eszembe, hogy a férjem is kibír engem. Mert mindig nagyobbnak gondolom magamat, rendesebbnek, hibátlannak. “Alázatosan járj a te Isteneddel.” Milliós adósság. Csak bele-bele néztünk egy-egy percig abba, amirol tudod, hogy mit kíván Isten. S látod a számvetésnél mi jön ki? Azt hiszem maga az az ember is elcsodálkozhatott, amikor az az óriási összeg jött ki, hogy ezt nem gondoltam volna, hogy ennyinek, és ennyivel tartozom.
“Mikor pedig számot kezdett vetni”, – csak kezdett, – “akkor hoztak eléje egyet, aki tízezer tálentommal volt adós”. Tudod-e azt, hogy az adósnak fizetni kell? Szeretném ha ez a két szó mélyen benne maradna a szívedben: adós fizess! Most legalább azt meglátta, hogy nem tudok fizetni. Eljutottál-e már oda, hogy nem tudok fizetni? Próbáltam más lenni, próbáltam szeretni, nem tudok. Ez az ember nem ismerte önmagát, csak annyit kér: “légy türelemmel, mindent megfizetek.” O csak türelmet kért. Pedig mit használt volna neki a türelem? Te is már annyiszor kaptál türelmet újra, mit segített rajtad?
“Légy türelemmel és mindent megfizetek.” Olyan rettenetes szembenézni ezzel, még mindig van reménysége önmagához, hogy majd másképp lesz ezután. A király már tudta, hogy nem tud fizetni. Ezért kimondja a parancsot: el kell adni mindenét, saját magát és a legszívbemarkolóbb volt számomra ez a mondat: “Nem tudván pedig fizetni, parancsola annak ura, hogy adják el ot magát, a feleségét és a gyermekeit és mindenét amije volt és fizessenek.” Itt álltam meg, hogy feleségét és gyermekeit, hát tehetnek azok róla?
Egy család nagyon nagy egységet képez az Úr elott. “Üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31). Mennyire megörültél akkor, amikor az üdvösséget elfogadtad, milyen jó, hogy benne van a családom. De milyen rettenetes, hogy most az adósságban is benne van a családod. Hányszor mondták: bánom is én, mi lesz velem, de a gyerekem! Rettenetes dolog, hogy eladva a bunnek. Valaki így mondta: eloször enyém volt a bun, aztán én voltam a buné. A Római levél nagyon világosan ír errol: testi vagyok, a bun alá rekesztve. Mintha egy tolózárat csuknának be egy börtönön. Be vagy rekesztve a természeted, a buneid börtönébe. Amibol nem akartál szabadulni, az börtönné lett. Hány iszákos ember élvezte az alkoholt, a mámort. Aztán már utálta, már akart szabadulni. A bunnek legrettenetesebb következménye, hogy rabsággá lesz. Minden bun, nemcsak az alkohol, a dicsekedés, önimádat, anyagiasság, mindegyik rabsággá lesz.
A bun mögött mindig ott áll a börtönor. Gyötro gondolatoknak eladva, félelmekneknek,, kényszereknek. Nézzétek meg az elme és ideggyógyintézetek egyre szaporodó lakóit. Lett volna lehetoség kijutni, de nem akart. Milyen rettenetes mondat ez, hogy “adjátok el ot magát, feleségét és gyermekeit.”
Sok olyan élo példát tudnék mondani, amikor akkor ébredt rá egy anya, aki okkult babonás dolgokkal foglalkozott, amikor a lányán kitört az elmebaj. Akkor ordította, hogy én vagyok az oka, és vallotta mindazt amit tett. Addig csak nevetett rajta, meg a vállát vonogatta, – ugyan már, hagyjatok ezekkel békén. Amikor a gyermeke került fogságba, akkor már nem volt játék. Amikor már a zárt osztályra vitték, akkor látta, hogy mit csinált.
Buneidnek következménye van harmad és negyedíziglen. Egyszer errol az Igérol beszélgettünk, hogy ez igazságtalanság, hát ki tehet errol? Miért engedi ezt Isten, hogy a bun öröklodik? Egy férfi szólalt meg: azt gondolom azért, hogy lássuk, milyen komoly dolog a bun. Azért engedi meg Isten, hogy meglássuk, ez nem játék. Az adósságot egy darabig lehet halasztgatni, de egyszer jön az elszámolás: “adjátok el mindenét amije van, ot magát is.”
Szeretném, ha a szíveteket dobogtatná most meg ennek az egész történetnek a fordulata. Eljutottunk idáig, hogy ebbol nincs már kiút és azt mondja az Ige: “Leborulván azért a szolga elotte, könyörög.” Szeretném elmondani most neked, hogy szabad, kell, lehet könyörögni. Érdemes könyörögni. Ne gondold, hogy a levegobe elhangzott szavak ezek, mikor végre valaki leborul és könyörögni tud. Mikor már tudja, hogy magam nem tudok változtatni a dolgokon. Megtanultál már leborulva könyörögni? Nem imádkozgatni, – könyörögni. Benne volt a teljes szíve ennek az embernek. A nyomorúságban benne volt egészen. “Uram légy türelemmel hozzám és mindent megfizetek néked.” Valaki mikor mondta a dolgait, közben mindig hozzátette: csak így tudom elmondani, de tessék jól érteni.
Isten mindig jól érti az imádságot. Tudta, hogy hiába ennek a türelem, O azt adja, amire szükség van. Türelmet kért és kegyelmet kapott.
Szeretném, ha ez a két szó megint a szívetekben maradna, amit elmond itt az Ige: “Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá ot és az adósságát is elengedte néki.” Elbocsátotta az embert és elengedte az adósságot. Mit használt volna, ha csak elbocsátja és nem engedi el. Óriási dolog az elengedés. Tudsz-e elengedni? Isten tud elengedni adósságot. De nem ingyen!
Itt mindnyájan megállunk egy kicsit, – Valaki fizetett! Azért lehetett elengedni, mert valaki kifizette. Egy tábori kórházban ott fekszik egy ember teljesen kivérezve. Úgy néz ki, nem tudnak már rajta segíteni. Különösen mikor rájönnek, olyan vércsoportja senkinek nincs. Végre találnak a kórházban egy embert, akinek szintén ilyen a vércsoportja, de o maga is olyan gyenge, ott áll a két orvos fölötte, ettol az embertol nem szabad vért venni. Most mit tegyünk, melyiket hagyjuk meghalni? Ahogy ott beszélnek, halkan megszólal az ember: hadd adjak neki vért. Egy faluban lakunk, – hadd adjak neki vért. Értse meg, ha a barátját megmenti, maga abba belehal. Megint megszólal: nem a barátom. Ez az ember az ellenségem! Elmondja, hogy ott lakott közel hozzám, újra és újra pénzt adtam neki kölcsön, aztán mikor nekem kellett volna valamit kifizetni, letagadta az egészet. Még a törvényszék elott is azt mondta: nem ismer. Letagadta az adósságot. – Ennek az embernek akar vért adni? Bolond maga? Aztán megcsinálták a vérátömlesztést három fecskendovel, direkt egyenesbe. És láthatatlanul, abba a kicsi rozoga kórteremben egyszer csak ott állt a kereszt. Láthatatlanul, de valóságosan mindenki érezte, hogy a töviskoronás fo néz le ránk, az az egy Valaki, Aki az életével fizetett, hogy élhess. Az ellenségeiért, érted és értem. Testvér ez az ára. Tudod ezt. Hiszen volt amikor átélted, hogy megbocsátott és el is bocsátott. Mehettél haza, – az írás széjjel tépve!
Ugye érzitek, hogy ez az ember volt a legboldogabb akkor. Mint te akkor! Minden énekelt benne, a hála, az öröm. Meddig tartott a boldogság? Az elso adósig. Érted milyen rettenetes? Csak az elso adósig, aki neki tartozott. Lehet hogy a te örömöd is ott ment tönkre kicsi szemét, filléres dolgokon. Mondtuk, hogy milliós adósság és neked csak fillérekkel tartoznak.
Hányszor mondták asszonyok: nem tudom megbocsájtani, hogya férjem sáros cipovel jön be, éppen csakhogy kitakarítottam és végigjár mindent. Nem tudom elengedni a kis semmiket. Képtelen vagyok és újra mondom és felrovom a nullát, a filléres tartozásokat. Hány férj mondja: igen, mert soha nincs idoben semmi, hányszor kértem, egyet tegyél meg, hogy idejében legyen ebéd, mert az egész napom tönkremegy. Kicsi semmiségeken. Azon talán, hogy iszik, – értsd már meg, a milliós adósságodhoz mi ez? Az, hogy megcsalt és nem tudod megbocsátani, nem tudod elengedni.
Jó volna, ha a magadét mondanád most egészen világosan, hogy nem tudtam elengedni. Fojtogattam, elhangzott a rettenetes mondat: adós fizess! Igazam van! Ez a szó a legijesztobb számomra. Akkor vagyok irgalmatlan, amikor igazam van. Az igazam fojtogatja a másikat.
Testvér, vagy igazság, vagy kegyelem. Látod mi történik? Nézd meg az adósaid hosszú sorát, akiknek igazán nem tudtál elengedni mindent. Ki tudja hány van, akivel szemben úgy vagy, – persze hogy megbocsátottam, de felejteni nem tudok. Akkor nem bocsátottál meg. Fojtogatod, kritizálod, vádolod. Aztán a történet vége, o is könyörög, de kegyetlenül elhangzik: adós fizess!
Aztán kitudódik az egész, mindig kitudódik, minden cselekedetnek láthatatlan tanúi vannak. Istennek megjelentik. És visszakerül a börtönbe. Hány hívo került vissza a börtönbe. Azt mondja az Ige: “Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekbol meg nem bocsátjátok ki-ki az o atyjafiának vétkeit.” Szívetekbol! A szívedet is hozzá kell adni a bocsánathoz. A szeretetedet is!
Ennek az embernek az állapota rosszabb, mint az elozo. Hogy aztán mi lesz a vége, van-e neki még egyszer bocsánat, errol nem ír az Ige.
Ma elolvastad a Miatyánknak azt a mondatát: “akik nékünk adósok”. Hadd jöjjenek elo mind és bocsáss meg szívedbol, odaadva szívedet a bocsánat mellé. Egy mértföld útra kötelesek vagyunk. A másik mértföld a keresztyénség, amit hozzá adsz a bocsánathoz. Az új bizalmat, az új szeretetet, – a szívedet. Isten most világosan beszélt, – mi lesz a válaszod?
Imádkozzunk:
Olyan jó volna Uram, ha Igéddel tudnád kezdeni velünk a számvetést. Kérlek segíts, hogy ne kelljen sok nehézségen, szenvedésen át számot vetni velünk. Hadd áldjalak Uram, hogy meg akarsz tisztítani, mint ezüstöt és nem a nyomor kemencéjében. Áldd meg ezt az Igét, hadd maradjon a szívünkben és hadd végezhesse el azt, amiért küldted. Segíts, hogy újra legyen egy szabad pillantásunk fel a keresztre. Olyan rég nem láttunk igazán. Kérlek segíts, hogy meglássuk, amit értünk tettél. Hadd mondjuk ma ki teljes szívbol: Istenem, köszönöm.
Ámen.
1985. november 3