Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Ádventi ajtó
“Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó elott.” Mt 24,33
“Ímé az ajtó elott állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és o én velem.” Jel 3,20
Újra hálát adunk Uram az adventért. Hadd dicsoítsünk azért, hogy jössz és hogy várhatunk. Kérünk, hogy legyen ebben az évben igazi, teljes adventünk és igazi karácsonyunk. Szólj ma hozzánk, valóban Te kopogtass és hadd legyünk készek minden ajtót kinyitni.
Ámen.
Erre a napra olyan világos, egyszeru üzenetet adott az Úr: Adventi ajtó. Sokszor láttátok már ábrázolva az adventi csukott ajtót, amelyik elott ott áll Jézus. Az ajtó egy különös valami, elválaszt és összeköt. Egy csukott ajtó elválaszt és ha kinyílik összeköt. Az adventi ajtó csukott ajtó.
Egy fiatal házaspárral történik, hogy váratlanul a férfi becsapja az ajtót és elmegy. Az asszonynál is belül becsapódik egy ajtó. Vajon ki lehet-e még nyitni? Kemény szavak, sírás, – válás lesz? Örökre becsukódik az ajtó? Ki lehet még nyitni?
Biztos voltatok talán már úgy barátságokkal, ismerosökkel, családi kapcsolatokkal, hogy egyszer becsukódott valami és úgy éreztétek, hogy végleg. Emlékszem, mikor valakinek azt mondtam: nem megyek többé hozzátok. Sokszor mondunk kemény szavakat. Hála Istennek azóta már mentem többször, de akkor úgy éreztem, hogy valami becsukódott.
Belül az életünkben vannak kicsi ajtók. Annyi ajtó van élet-házunkon. Gondoljunk csak a fülre, amelyiken sok minden bejön. A szemre, szájra, ahol ki-be járnak. Amikor valaki meghal, sorban csukódnak az ajtók. Mikor ezen gondolkoztam, eszembe jutott amit a metrón mondanak mindig: az ajtók záródnak. Mikor édesanyám nagyon el volt keseredve, hogy már se nem hall, se nem lát, akkor mondtam: édesanyám, záródnak az ajtók. De az a jó, hogy van elotted egy nyitott ajtó! Ha ezek a kicsi ajtók záródnak, van egy nyitott ajtó, ahol majd örömmel lehet bemenni.
Az orvosok azt mondják, a fül záródik legkésobb. Nagyon sokszor eloször a szem romlik, aztán talán már beszélni sem lehet, egy agyvérzés, vagy bármi következtében. Jó volna komolyan megjegyezni, vigyázzatok a haldoklókkal, soha ne beszéljünk elotte olyan dolgokat, ami ot megzavarhatja. Jó volna nem a temetésrol beszélni, meg hogy mi lesz az anyagi javakkal, hanem akkor még azon az egy nyitott ajtón mondani a Jézus nevét. Beszéljünk neki a kegyelemrol. Még van egy nyitott ajtó! Az emberek azt gondolják, halott már és még hall. Olyan jó az, hogy az Úr ezt az ajtót tartja nyitva a legutolsó pillanatokig ,- hiszen a hit hallásból van. Ezen az ajtón keresztül jöhet be még az utolsó percekben is egy olyan szó, ami világosság.
Záródnak az ajtók. Aztán sokszor egy utolsó ajtó a koporsó. Biztos sokan álltatok már úgy koporsó mellett, hogy egyszeruen nélküle nem tudok tovább élni. Mikor édesapám meghalt, olyan volt számomra, hogy nincs tovább. Olyan nagyon ráépült az életem. Sokszor emberekre épül az életünk és bezáródik ez az ajtó. Kinyílik-e valaha? Nem nyíllik ki soha? Gyerekkoromban nagyon szerettem egy verset, talán Vajdának volt a verse: Soha semmit vissza a temeto? Emlékszem döbbenten álltam vele szemben. Ti már tudjátok: az sem örök ajtó.
Ma az ajtókról szeretnénk beszélni és az ettol sokkal fontosabb ajtóról, az Isten és ember közti ajtóról. Az ember zárta be az ajtót. Gondoljunk csak arra, hogy a buneset után rögtön bezárta. Elkezdett öltözni, bújni, magára zárta az ajtót. Gondoljatok arra, milyen jól el lehetett volna még akkor mondani mindent az Úrnak, hiszen kérdezett: avagy ettél a fáról? Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, O zörgetett még. Nagyon jól tudta mi történt, de még zörgetett. Az ember egyre mélyebben és egyre keményebben zárja az ajtót. Mondja a hazugságait, a kifogásait. Az ember zárta be az ajtót és azóta minden ember zárkózott.
A múltkor valakinek itt folytak a könnyei és úgy mondta: nagyon zárkózott ember vagyok. Nemcsak te, minden ember. A buneset óta minden ember zárkózottan születik. Milyen nehezen tudunk beszélgetni, pedig ott van bennünk sok minden. Zárkózott, bizalmatlan vagyok, nem tudom merjem-e mondani, nehogy valaki majd kritizáljon, vagy kinevessen. Sokszor a két kicsi ablakon, a szemünkön nézünk ki, hogy vajon merjem, lehet? Zárkózott emberek vagyunk és ez tesz tönkre bennünket. Vannak dolgok, amiket nem szeretnék, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, akkor sok minden kiderül. Sokkal okosabb, ha nem nyitom ki a számat.
A buneset után rögtön elkezdodött a képmutatás, ami azóta folyton tart. Mindig más képet mutatunk. Itt mosolygunk, kedvesek vagyunk és senki nem tudja, mi van otthon. Mindig eszembe van az a házaspár, ahol a férfi öngyilkos lett. Nem tudták elképzelni, mi lehet az oka. Olyan kedvesen jártak együtt karonfogva, mindenki azt hitte, a legjobb házasság. Az asszony késobb elmondta: mindenki engem okol, hogy nekem minta férjem volt. És senki nem tudja, hogy mi volt otthon. Nagyon sokszor félünk attól, hogy elmondunk valami olyat, amit nem akarunk és inkább hallgatunk. Milyen nagy ajándék, ha egyszer megnyílik a száj és elkezdjük mondani, ami bennünk van. Talán már jártatok úgy, hogy olyan örömmel mentetek el egy beszélgetésrol, hogy végre mindent elmondtam.
Aztán Isten is bezárja az ajtót. Hiszen tudjuk, hogy az Éden ajtajába Isten odaállította a Kérubokat, a lángpallost, nem volt már közösség Istennel. Isten is bezárta az ajtót! Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Négyezer évig Isten és ember zárt ajtók mögött. Persze jönnek próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, vannak ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Iszonyú dolog, ahogy egy világ él. Ha majd visszamégy a világba gondolj arra, hogy egy világ zárt ajtók mögött. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni? Kinyílik-e egyszer még ez az ajtó?
Advent üzenete az örömüzenet. Már a Zsoltárok könyvében így mondja az Ige: “Íme jövök; a könyvtekercsben írva van felolem.” (Zsolt 40,8). Újra és újra az ígéret, ahogy múlik az ido egyre surubben. Ígéretek sokasága: “Gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk.“ (Ézs 9,6). “De te Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen.“ (Mik 2,5). Mindnyájan el tudnátok mondani a surusödo ígéreteket, mintha már hallani lehetne a lépéseket, jön, jön, jön! Volt-e már, hogy úgy vártál valakit, hogy szinte már füleltél a lépésekre, csak hallanám. Már hallani lehet az Ószövetség végén a lépéseket.
Aztán elhangzik a csodálatos üzenet: “Örülj nagyon Sionnak leánya!” (Zak 9,9). Advent elso vasárnapjának ez a vezérigéje: örülj nagyon, mert jön. Angyalok hirdetik, ég és föld ujjong, betlehemi pásztorok, napkeleti bölcsek, mind-mind mondják; jön, jön. Itt van a betlehemi gyermek. De az ajtó zárva van. Milyen rettenetes, hát ki nyithatja meg? Csak Isten! Mert azt mondja az Ige, hogy amit O bezár, senki meg nem nyitja, amit O megnyit, azt senki be nem zárja. Nincs imádság, nincs könny, nincs bunbánat, nincs ami megnyitja.
Az igazságtalanság, a bun, büntetésért és vérért kiált. A betlehemi Gyermeket ott látjuk a Golgota keresztjén. Az Emberfia! Csak ember nyithatja meg az ajtót? Csak aki vétkezett? Testvér, – az Isten-ember, aki Isten és ember. Az O áldozata az Emberfiának áldozata. Kimondja a dönto szót: “Elvégeztetett!” A templom kárpitja, a csukott ajtó, – mert a jeruzsálemi templomban a kárpit jelképezte Isten és ember között a zárt ajtót. A kárpit a tetejétol az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Ki nyitotta meg? Az Isten-ember! Lehet bemenni: “Íme adtam elodbe egy nyitott ajtót!” (Jel 3,8).
Nem tudom, hogy tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Látjátok az O testének kárpitján át az Isten Fia bemegy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot és Isten megbékél. Ma hallottuk, Isten azt mondja: nem haragszom, – Jézusért. Van bocsánat, két kitárt kar vár, tékozló gyermek mehetsz haza. Ma ez az örömüzenet hangzik feléd.
S aztán mégis elmegy? Jézus azt mondja, hogy elmegyek, a tanítványok sírnak, – de a vigasztalás: eljövök tihozzátok. És visszajön, ahogy ígérte, a Szentlélek által. Róla szeretnék most itt annyit mondani, hogy azóta O jár és zörget. A Szentlélek alakjában, személyében jön Jézus és zörget sok-sok ajtón. Pünkösdkor háromezer ajtó nyílik meg. Háromezer kicsi ajtó! Aztán ötezer ajtó! Milliók ajtaja ma is, most is. A Keleti vidékeken hatalmas ébredések vannak Japánban, Kínában, bennszülöttek között emberek tömegei nyitják az ajtót a zörgeto Jézusnak. A Szentlélek által szertejáró zörgeto Jézusnak.
Ajtód zárt ajtó? Adventi ajtó, a tied elott áll Jézus most? Kinyitottad? Minden ajtót kinyitottál? Mert a kis belso életünkben nagyon sok ajtó van. Kinyitottad az élvezeteid ajtaját? Mert ma valahol jön! Hívo gyülekezetnek mondja a Jelenések könyvében: “Az ajtó elott állok és zörgetek!” Talán belül van a házon, de van sok-sok csukott ajtó. Ma kérdezhetjük, hogy mit adhatnánk az Úrnak? Egy újabb ajtónyitást. Talán az anyagi életed ajtaját? Régen ott áll már? Rég kell búsan várnia? Talán a gondolatvilágod ajtaja? Jaj mi minden megfér ott. Mennyire csukott sokszor a Szentlélek elott a legbelso ajtó.
A napokban olvastam azt az Igét: “Az az indulat legyen bennetek mely volt a Krisztus Jézusban is.” (Fil 2,5). Az indító okaid ajtaja. Olyan sokszor tettem valamit igazán az Úr szerint. És akkor megkérdezte belül egy hang: és ezt most miért tetted? Hogy lássanak, hogy csodálkozzanak, hogy legyél valaki? Miért tetted? Magadat mutogatod újra? Ez az ajtó megnyílt-e már? Belenézel-e, hogy Istenem sok mindent megteszek, – de miért? Igazán az Úrért? Igazán iránta való szeretetbol?
Egy zárt ajtón zörget ma Jézus. Így üzente nekünk: “Ímé az ajtó elott állok és zörgetek. Ha valaki megnyitja az ajtót.” Leszel-e az a valaki?
Biztos olvastátok azt a kis történetet, hogy az egyik háborús helyen, ahol ott vannak a katonák, az egyik katona szaladgál oda a géppuskáshoz, ágyúkezelohöz és kérdezi: tudjátok mi az út a mennybe? Bolond vagy, – miért? A kis Bert haldoklik és kérdezi, mondjátok meg, melyik út vezet a mennybe? Meg tudjátok mondani? Nem, nem. Valahonnan elojön egy katona és azt mondta: tudom, megmondom. Kicsi Újszövetségében lapoz, János 3,16: ez az út a mennybe, menj és olvasd el Bertnek. Szalad és mondja neki, de úgy néz ki, hogy minden ajtó zárva van már. Szeme már csukva, – de látod a hallás! Hallod Bert? “Úgy szerette Isten e világot, hogy az O egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Obenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Aztán rohan vissza a géppuskájához, nehogy baj legyen. A csata folyik tovább, de egyszer csak azt mondja a szomszédja: nézz oda! A kis Bert fölül egész magasra és ezt kiabálja: “ha valaki hiszen Obenne”. Aztán visszaesik és meghal. Ha valaki, akárki, most te, megnyitod az ajtót hitbol egész szívvel, Jézus bemegy, és te is bemehetsz az O ajtaján. A ketto együtt nyílik.
Ne mondd, hogy már megnyitottam. Nincs nálad zárt ajtó? Hol zörget most? Bár lehetnél az az egy valaki, aki teljes szívbol és egészen megnyitja azt az ajtót, amin most, az a kereszten átszögezett kéz zörget.
Imádkozzunk:
Köszönöm Uram, hogy ma reggel kérdezhettelek, mit kívánsz tolem ezen a karácsonyon. Hol kellene engednem, hogy igazi karácsonyom legyen. Hogy bejöhess, beáradhass sokkal teljesebben Lelked által az életembe. Urunk könyörülj rajtunk, hogy engedhessünk most. Hiszen tudjuk, hogy adod a Lelkedet azoknak, akik Néked engednek. Az a zárt ajtó, zárkózott szív hadd nyílhasson meg eloször, vagy újra igazán. Áldd meg így az adventünket Uram és áldd meg ezt a napot, hogy megértsük, mi az, amit mondtál most nekünk. Jézus nevéért kérünk.
Ámen.
1985. december 1