Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Jézus sír Jeruzsálem felett
“És ezeket mondván, megy elol, felmenvén Jeruzsálembe. És mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hívatik, elkülde kettot az O tanítványai közül, mondván: Menjetek el az átellenben levo faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötözött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá. És elmenvén a küldöttek, úgy találák, amint nékik mondotta. És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet? Ok pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá. Elvivék azért azt Jézushoz: és az o felsoruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyhezteték. És mikor O ment, felsoruháikat az útra teríték. Mikor pedig immár közelgetett az Olajfák hegyének lejtojéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak. Mondván: Áldott a Király, ki jo az Úrnak nevében! Békesség a mennyben és dicsoség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! És O felelvén monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. És mikor közeledett, látván a várost, sírt azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elol. Mert jonek reád napok, amikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek és körülvesznek téged és mindenfelol megszorítanak téged és a földre tipornak téged és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” Lk 19,28-44
“És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie.” Jn 3,14
Az ember Fiának fel kell emeltetnie. Virágvasárnapjának ez a különös története, amikor Jézus elindul arra az útra, hogy felemeltessen. Az egész történetben az döbbentett meg, hogy mennyire másképp élik át azok, akik benne vannak. Mennyire egészen más érzésekkel vannak a tanítványok, a farizeusok és maga Jézus. Jézus azt mondotta: Senki nem veszi el tolem az életemet, én magam adom azt. Amikor mondogatták a különféle híreket, Jézus azt mondotta: nem jött még el az én órám. Most eljött az O órája, hogy O maga adja oda magát.
A farizeusok már megbeszélték, hogy Jézust megölik, Júdással megbeszélték, hogy el fogja árulni. Minden készen volt már és most Jézus belemegy a csapdába. Jézus mint Király vonul be ebben a feszült helyzetben, ahol tudja, hogy körül van véve megfigyelokkel, ahol talán minden fa mögül egy szempár les reá. Hiszen már ki volt adva: ha valaki tudja, hol van, azonnal jelentse. Jézus ebben a feszült hangulatban megteszi azt az emberileg nézve orültségnek mondható dolgot, hogy bevonul Jeruzsálembe, mint Király. Olyan megrázó volt nekem, ahogy itt olvastuk, “közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hívatik.” Gecsemáné annyit jelent: olaj prés. Jézus pontosan tudta, pár nap múlva ott fog vergodni, küszködni Isten akaratának rettenetes présében. Tudjátok, hogy Jézus vért verítékezett. Az Isten akaratának való engedelmesség présében jött ki belole a veríték és a vér. Gondoltatok-e már arra, Jézus elore tudott mindent.
Olyan sokszor mondták már emberek: jaj ha elore tudtam volna! Egy asszonynak a férje kertjük fájára akasztotta fel magát. Utána mindig odajárt az asszony, állt a fa alatt és mondogatta: ha tudtam volna, rég kivágattam volna ezt a fát, vagy csináltam volna valamit., Nem tudom álltatok-e már úgy dolgok mögött, mikor utána voltatok: jaj ha tudtam volna. Mennyire másképp csináltam volna dolgokat, – ha tudtam volna.
Jézus, aki mindent elore látott és tudott, odaért az Olajfák hegyéhez, talán ott megy el a Gecsemáné mellett és egyszer csak azt mondja: Hozzatok egy szamarat, mint Király akarok bevonulni Jeruzsálembe. Talán a tanítványok szíve is megdobbant: mennyit kértük, mondtuk Neki, végre már el kellene foglalni a királyságot Izráelben. Jézus soha nem akarta és egyszer csak most!
Elotte azt kérdezték Tole a tanítványok: most mégy Jeruzsálembe, mikor el akarnak ott fogni? Lázár feltámasztása elott olvastuk: “Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak Téged megkövezni a Júdabeliek és újra odamégy?” Tamás pedig azt mondja: “Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.” (Jn 11,8. 16). Ok is tudták már. És most elérkezik az Olajfák hegyéhez és ez a parancsa, hogy hozzatok egy megkötözött szamarat.
Jól ismerjük virágvasárnap történetét. Tudjuk, hogy ebben ott vagyunk mi magunk is. Hitre jutásom után egy református templomban ültem. Egy férfi tett bizonyságot és elmondta: az a megkötözött szamár én voltam. Csodálkoztam, hogy mondhat ilyet egy ember, hogy az a szamár én voltam? De ahogy elmondta, hogy tudja, Jézus most már az o életén keresztül akar bevonulni családba, munkahelyre, sokak életébe, akkor egy pillanat alatt megértettem, mit jelent ez.
Eljutottál-e már oda: az a szamár, az a megkötözött ember én voltam, akit azért oldozott el az Úr, mert rajtam akar bevonulni?
Virágvasárnap történetének minden részletét ismerjük. Jézus felül a szamárra és bevonul. Virágvasárnap a tanítványok szemével nézve, akik felültették Jézust a szamárra és ruhájukat, pálmaágakat és virágokat dobáltak elé, – hiszen innen van a virágvasárnap, – odaszórtak az útra mindent elé és szívbol kiáltották: “Mondván: Áldott a Király, aki jo az Úrnak nevében! Békesség a földön és dicsoség a magasságban!” Mit jelenthetett a tanítványoknak virágvasárnap!? Most jön el az a pillanat, amikor Jézus átveszi az uralmat. Most jön el a dicsoséges idoszak, amikor elnyerjük azt a helyet, amit Isten szánt nekünk. Amirol elozoleg vitatkoztak, hogy ki fog Jézus jobb és baloldalán ülni. Nagy gyozelmet vártak.
Vajon ezen a napon ott vagyunk-e a tanítványok között, akik azt várják: micsoda nagy dolog történik itt most. Nem törodnek semmivel már, elkapta oket a lelkesedés: kiáltanak, dicsoítenek, magasztalnak, örvendeznek az egész sokasággal együtt.
Látunk egy másik csoportot, azt mondja az Ige: “És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának Néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!” Ezek másképp látták az egészet ami történt. Felháborodással, minek ez, hogy merik ezt mondani? Jézus válasza: “Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” Tudjátok-e, abban az idoben élünk, amikor már a kövek kiáltanak. Ott is megtörtént rögtön utána.
Jézus ott függ a kereszten és az elso ko kiáltani kezd. Egy lator, aki nagyon messzirol jött, akinek talán nagyon kemény, nagyon Istennel szemben álló szíve volt. A másik átkozódott. De ez az elso ko, amelyik elkezdett kiáltani: “Uram emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te országodban!” (Lk 23,42). A másik ko utána azonnal a százados, aki egészen a másik oldalon volt és egyszer csak azt mondja: “Bizony Istennek Fia volt ez!” (Mt 27,54). Aztán jönnek a kövek egymás után, egy Tarsusi Saul. Volt-e olyan kemény ko, aki úgy ment Jézus ellen és egyszer csak elkezd kiáltani és a kiáltásától megtelik Izráel, Európa, az egész világ ma is hallja, amikor olvassuk az Apostolok Cselekedeteit, hogy hogy kiáltanak a kövek. Nem gyozném sorolni, ha mondanám egymás után a kiáltó köveket, Szent Ágostontól kezdve, akirol tudjuk, hogy honnan jött. Az egész történelmen keresztül kiáltanak a kövek, hallod-e a szavukat? Emberek, akik nagyon messze voltak: Müller György, Toory, az evangélisták, olvashattad honnan jöttek és hogy kezdtek el kiáltani. Utoljára én is, aki olvasom az Igét: te akit a föld túlsó szélérol hoztalak… Nagyon messze voltam, nagyon sokat csúfoltam a hívo embereket, semmibe vettem mindazt, ami Isten követése. Isten megtette, hogy 28 éves korom óta nincs ezen a földön más dolgom, mint kiáltani.
Vajon ott állsz-e már a sorban? Tudod-e már, hogy itt ülök, mint kiáltó ko? Jó volna nagyon komolyan venni, nincs más dolgom, mint Jézust dicsoíteni, ahogy azt a tanítványok tették. A másik csoport, a farizeusok, akik akkor keményen álltak még, aztán késobb azt mondták: Jézus dorgáld meg tanítványaidat, hallgattasd el oket. Jézus válasza: “Hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”
Szeretném ha megértenéd, hogy ezen a diadalmas napon mi megy végbe Jézus szívében. Jézus eljutott az Olajfák lejtojéhez, ott kiáltoztak a tanítványok és most egyre közeledik a városhoz. “És mikor közeledett, látván a várost, sírt azon.” Jézus élete csúcspontján, amikor mindenki ünnepli, ott, amikor úgy érezzük, most teljesedik be minden, Jézus megáll a város elott és folynak a könnyei.
Milyen érthetetlen ez a Jézus. Nem sír a korbácsütések alatt. Nagyhéten végigkísérhetjük Ot szenvedésének útján. Hogy-hogy nem sír, amikor meggyalázzák, vádolják? Érthetetlen ez a Jézus. Amikor fejére teszik a töviskoronát és folyik a vér, – a könnyei nem folynak? Hogy-hogy nem sír Jézus, mikor mindnyájan sírnak? Hogy-hogy most sír, mikor egyikünk sem sír?
Olyan érthetetlen ez a Jézus és mindaz, ahogyan viszonyul dolgokhoz, – újra mondom, élete csúcspontján, amikor mint Király vonul be. Az emberek körülrajongják, lelkes tömeg veszi körül, mondják neki, hogy dicsoség, áldott a Király!
Jó volna ha kicsit megértenéd a félre értett könnyeket. Az egész Bibliában Jézus két helyen sír. Egyszer Lázár holtteste fölött, a másik ez a hely. Úgy érzem mind a két helyen ugyanazért sír. Látjátok hogy nem az ember sír, Isten sír. Már ott a Biblia elején, amikor megsokasodott a bun, olvassuk, hogy bánkódott Isten. Késobb Jeremiásnál olvassuk, mikor népe megkeményedik: akkor az én lelkem sírni fog a rejtekhelyeken és zokogva zokog a ti szívetek keménysége miatt. A bun miatt!
Lázárnál láthatta Jézus, milyen iszonyú a bun zsoldja, a halál. És itt láthatta, ami a városra következik. És ma itt van közöttünk a virágvasárnapi Jézus. Talán minden templomban mondják a halleluját, dicsoséget, hogyan vonult be, hogyan ujjongott a tömeg és talán még a könnyeit is félre magyarázzák, – persze a kereszt. Látta Jézus mi következik. Biztos vagyok benne, akik ülünk, ha látnánk, hogy mi következik, siratnánk magunkat.
Isten sír! Szeretném, ha fölnéznénk Rá ezen a virágvasárnapon, a legörömtelibb napon ezen a földön. Ha látnád és megértenéd a félre értett könnyeket. Jézus a várost látta és most lát téged. Utána már nem a városról beszél, hanem: “Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók!” Vajha megismerted volna! A végén egy mondat: “Mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.”
Tudjuk mit jelent ez, amikor azt mondjuk: meglátogatta Isten! Felismered-e a nehézségekben, azokban amik jönnek rád, családi bajokban, házasságban, mindenben amiben jön, felismered-e meglátogatásodnak idejét, hogy nagyon közel van hozzád?
“Mert jonek reád napok”. Jézus Krisztus engem és téged lát. Az egész könnyelmu belso életemet, amelyben semmit nem veszek igazán komolyan. Jó volna ma látni Ot, a könnyezo Királyt, hogy végig láthasd majd nagyhéten a vérzo Királyt. Feletted síró és érted vérzo Királyt. Jön néked a te Királyod! Elindul a szenvedések útján. Szeretném, ha szemed megnyílna most a szenvedése számára, hogy ismer, ért, lát, lehet látja az egész hívo életed könnyelmuségét, látja mindazt, ami a szavaid mögött lakik amikor kinyitod a szádat.
Valaki mondta: harmadszor kapom az Igét: “Tudom a te dolgaidat.” (Jel 2,9). Szinte bosszant a mondat. Valaki tudja dolgaidat, azt a mérhetetlen sok hazugságot. Valaki lát igazán mélyen. Tudja mit mondasz magadról, bizonyságtételeidben, ami csak a szájad szava. Nem tudom ma elotted áll-e a látó Jézus. Érzed-e, hogy belenéz a szívedbe? Talán azt mondod, olyan rendben van nálam minden. Aki bizonyságot teszel Róla, talán tele van a szád Uram-Urammal. És Jézus mindennek mögé lát és folynak a könnyei. Nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.
Szeretném, ha ma nagyon komolyan szembe kerülnél Vele és látnád amit O lát. A várost mindenki gyönyörunek látta, mindenki úgy gondolta, rendben van ebben a városban minden, – csak egy szempár látta, ami tönkretette ezt a várost. Egyetlen szempár látja, ami téged tönkretesz. Azt a hazugságot, azt a látszatot, azt a szennyet. Engedd, hogy belenézzen a szívedbe mélyen és ma ne rázd le azt a tekintetet. Kérem az Urat, kísérjen el ez a tekintet haza, hogy majd ha ott leszel este egyedül a csendben, érezd magadon a szemét és tudd meg, hogy minden hazugság.
A napokban éltem át pontosan, – hiszen azért van annyira szívemen ez az Ige, – valakivel szemben azt kellett mondanom magamban, csendben: minden hazugság. Most mondja, most úgy tesz, most azt hiszi, hogy elhiszem. Pedig látjátok az én szemem nagyon rövidlátó szempár. Jó volna ha hallanád, ha Isten majd a csendben maga mondaná: hagyd abba ezt a képmutatást, ezt a látszat-életet. Hiszen tudom a te dolgaidat! Ismerem gondolatvilágodat, az indulataidat, a szívességeidet. Hagyd abba! – ismerd fel a meglátogatásodnak idejét. Most még sírhatsz. Most még megteheted, amit Péter tett, a lelkesedo, a nagy szavak embere, amikor tekintete összetalálkozott Jézus szemével, kiment és keservesen sírt. Ez az ember legalább oszinte volt.
Virágvasárnapján, ezen a diadalmas napon szeretnélek kérni, lásd meg, hogy örülnek a tanítványok, lelkesedik a sokaság, morognak a farizeusok és Valaki látja az egészet mélyen, egészen mélyen látja, – és Valaki könnyezik. Aztán a könny után jön a vér. Szeretném, ha látnád, Valaki nemcsak könnyezik, valakinek nemcsak szíve van számodra, hanem odaadja az életét. Mert ugye érted testvér, a könnyei nem váltottak volna meg téged. Ehhez több kellett. Énekeltük: “ment az úton és vérezett!”
Olyan megrázó volt nekem, amikor hallottam, hogy azon a kereszten, amin kivégezték a gonosztévoket, volt egy kicsi kis fa, amit odatettek, hogy a megfeszített pár percre leülhetett. Valami kegyelmes rendelkezés lehetett ez, mert kibírhatatlan volt a folytonos függés. Élesen szembenéztem vele, igen, Jézus felült a kegyelem királyi székére. A kereszt a kegyelem királyi széke. Azt mondja a Zsidók 4,16. verse: “Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez”.
Csak ha elvégezték benned Jézus könnyei, hogy te is tudsz sírni, akkor tudsz majd egészen odamenni a vérzo Jézushoz.
Az Úr ma megállít az O szenvedéstörténete és útja elején és azt kéri toled, indulj el önként, indulj el ma Vele együtt, hogy egyszer igazán odaérhess, hogy ne csak szavaid legyenek, – mert látjátok úgy el tudjuk mondani, sokszor beleremeg a szívem, mikor hallom Isten gyermekeit hidegen, közömbösen kimondani, hogy meghalt a buneimért. Úgy érzem ezt így nem lehet mondani, ezt így csak hazudni lehet.
Bár úgy indulnál most el, hogy rád nézhetne Jézus. Vajon igaz lesz-e ez az Ige: “Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók!” Ajándékozzon meg minket az Úr igazi, oszinte önismerettel, bunbánattal, megtéréssel.
Lássad szemeit, nézz bele ebbe a szempárba és juss el oda, hogy felismerhesd az egész hazug hívo életed. Nem tudom, voltatok-e már úgy: igen, egyszer talán igaz volt, most már régen nem az.
Kérjük az Urat együtt, ezen a nagyhéten, hadd lehessen igazzá, újjá, teljessé, amit talán a fejünkkel tudunk, de szívünk hideg ko. Bár a kövek kezdenének kiáltani. A te ko szíved is, – az enyém is.
Imádkozzunk:
Uram, elég lett volna, ha csak a könnyeiden keresztül nézel ránk ezen a napon. De köszönöm, hogy meg is szólaltál, hogy elmondtad a virágvasárnapi Igét: “Vajha megismerted volna te is, csak e mostani napodon is, amik néked a békességedre valók.” Uram, egy szívvel szeretnénk kérni, segíts felismerni. Köszönjük, hogy ma találkozhattunk Veled. Könyörülj meg rajtunk keresztedért, véredért.
Ámen.
1982. Virágvasárnap.