Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Megrepedt nádat nem tör el
“Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adom obelé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a tövényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít és a szigetek várnak tanítására.” Ézs 42,1-4
Uram köszönjük, hogy hívtál, köszönjük, hogy hallottuk a hívást. Köszönjük, hogy van szavad hozzánk és beszélni fogsz. Kérlek áldj meg, hogy amit egyszer mondasz, kétszer értsük, a fülünkkel és a szívünkkel is. Kérünk cselekedd meg, hogy mindaz amiért idehoztál, megtörténhessék az életünkben. Köszönjük, hogy hallod most is a kérésünket, köszönjük hogy kérhetünk. Dicsoítünk, hogy meghallgatsz.
Ámen.
Ez az Ige így kezdodik: “Íme az én szolgám.” Az íme szó valamire rámutat. Lásd! Amikor Keresztelo János megjelent, akkor azt mondta: “Íme az Istennek ama Báránya.” (Jn 1,29). A Keresztelo János ujja Jézusra mutatott, Isten ama Bárányára.
Már Ézsaiás ujja is Oreá mutat, amikor azt mondja: “Íme az én szolgám!” Lásd az én szolgámat. És már nála is sokkal régebben mindig újra és újra Jézusra mutat az Ige ujja. Már Mózes könyvében is. Emlékszünk Bálámra, amikor azt mondja: “Látom ot, de nem most, nézem Ot, de nem közel. Csillag származik Jákóbból.” (4Móz 24,17). Látom, nézem, egy messzire nézo szempár, egy messzire mutató ujj. Évezredek múltak el azután. 400 év múlva Krisztus születése elott, megint megismétli Ézsaiás, hogy “Íme az én szolgám!” Isten Igéjének minden része Jézusra mutat. Jézus mondja, hogy én rólam írt o, amikor Mózesrol beszél. Oróla szól az egész Biblia. Végig ott van az a kinyújtott mutató ujj: Íme lásd, az én szolgámat.
Most Ézsaiásban azt olvashatjuk, hogy milyen az én szolgám. Lelki képet kapunk róla, hogy ha majd megjelenik, mindenki felismerhesse, – ez O! Amikor Jézus megjelent ezen a földön testben, akkor már meg lehetett Ot ismerni, mert már évszázadokkal elobb megírták, hogy milyen. Olyan biztos, tiszta képünk van Jézusról, hogy mikor megjelent, mindenki megismerhette, ilyen a szolgám.
Az elso, amit mond róla: “Nem kiált és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán.” Isten szolgája csendes. Nem lehet hallani, ha nem figyelek. Igen, mert O nem kiált, az O szava csendesen hangzik. A lényünk nagyon kiabál. Mi hangosak vagyunk. Sokszor szembenéztem magammal, hogy megint túl hangos voltam. Nem kellett volna ennyire mondani, ilyen sokszor mondani. Csendesebben jobban meghallották volna.
Jézus arról ismerheto meg, hogy csendes. Nagyon sokszor Isten Lelkét uztem el a hangosságommal. Csendes vagy? Nagyon sok ember keveset beszél, de belül kiabál és nem hallja az Urat. Jézusra ezt mondja az Ige: “Íme az én szolgám… Nem kiált és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán.”
Középpontilag a harmadik versrol szeretnék beszélni, újra elolvasom: “Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” Röviden így szeretném megfogalmazni: irgalmas, tapintatos, figyelmes, olyan szeretet, amelyik megérti a másikat. Ismered ezt a szeretetet? Találkoztál már vele? Ráébredtél rögtön, hogy a gondolatomat is érti. Van valaki, aki engem egészen ismer és egészen szeret. Olyan sokszor mondták el nekem, hogy amikor az igehirdetésben ki nem mondott kérdésekre kapok választ, tudom, hogy O beszél velem.
Nagyon figyelj, próbálj belül csendben lenni, mert Isten szólni akar személyesen hozzád, a megrepedt nád életedhez. Olyan nagyon találó kép ez: megrepedt nád. Sokszor már testileg is az. A legtöbb emberben már születésekor benne van halálának az oka. Egy kicsi szívhiba, talán gyenge érfalak, már tudni lehet, hogy majd agyvérzést kap. Nagyon sokan vagyunk akik már így jöttünk erre a földre, oseinktol öröklött bajokkal. Talán vígan futkostál kisgyerek korodban, talán nem tudtál semmit, a szüleid sem tudtak és belül hordoztad már a repedést, amin egyszer összetörik az életed. Emlékszem valakire, akinek az agyát vizsgálták és azt kérdezte az orvos: mondja, gyermekkorában nem esett el nagyon? Kiderült, hogy igen, kocsiról esett le. Már akkor történt egy repedés az életében.
Sokkal inkább szeretnék a lelki repedésekrol beszélni. A Biblia az a könyv, amelyik elsosorban a lelkünkrol beszél. Kicsi gyerekkorban már történnek olyan dolgok, hogy késobb is megmaradnak. Talán olyas valami, amit otthon láttam, a szüleim veszekedtek és a gyermeki lélekben egy repedés keletkezett. Hát nem szeretik egymást? Ha mi felnottek gondolnánk arra, hogy mennyi fájdalmat okozunk a gyerekeknek. Emlékszem egy fiatalemberre, aki elmondta mikor ment tönkre az élete. A szülei elváltak. Azt hittem, ezt nem bírom elviselni. Mind a kettot szerettem. Értitek mekkora repedés?
Jó volna kicsit visszagondolni, lehet, hogy olyan dolgokat láttál, hallottál, éreztél, olyan dolgok történtek, ami már akkor fájt. Idegorvosok mondják, hogy nagyon sok gyerek már kicsi korában belekerül ebbe a furcsa fajtába, amit ok úgy hívnak, hogy kukucskálók. Nem mer parázna dolgokról beszélni, vagy csinálni, de a szeme mindig ott van, hol láthat valamit a szüleinél. Már meglát dolgokat. Már szégyelli, amit lát.
Szegény megrepedt nád. Gondolj a gyerekkori életedre. Nem voltál-e úgy, hogy mindig figyelted a felnotteket, most mit csinálnak? Talán úgy tettél, mint aki alszik és sok mindent megfigyeltél. A repedések gyerekkorban történnek. Aztán jön a bun, – megpróbálom én is. Minden repedés megbosszulja magát valahol, valamikor. Nagyon sokszor gyerekkorodban sok minden fájt. Nem gondoltál arra, hogy ilyenek az emberek. Azt gondoltad, hogy mindenki jó, mindenki kedves. Aztán jöttek egymás után a kicsi nádszál életeden a repedések. Érezted hogy fáj. Talán sírtál titokban az ágyban. Nem így gondoltad az életed.
Nagyon emlékszem az elso repedésekre az iskolában. Aztán az elso szerelem nagy csalódása, hogy nem úgy lett, ahogy gondoltam és nem olyan az a másik, amilyennek elképzeltem.
Talán már nem is repedések, hanem törések. A bun már törés. Amikor nemcsak sértodök, vagy bánt, vagy érzékenykedek, hanem egyszeruen megtörtént a bun. A bun mélyen összetör. Lehet hogy nem mutatom, lehet, hogy mosolygok, hogy megyek tovább, de a megrepedt nád már törik.
Jó volna kicsit végignézni az eddigi életedet, mikor jöttek a bunök, a tisztátalan élmények, a lopás, amikor arra gondolok, hogy miért ne vigyem, ugyanúgy az enyém is. És nem veszem észre, hogy belül egyre komolyabb a baj.
Aztán jön talán a házasság, a legtöbb életnek óriási törése, amikor azt hiszem, hogy o az akivel mindig szeretni fogjuk egymást. Jönnek az elso kemény szavak, – túl lehet ezt élni? Ott az oltár elott azt gondoltad talán, hogy egy örök boldogság kezdodik, – majd mi ketten. Talán az elso gyermekgyilkosság, mikor arra gondoltam, – nem, hát azért ezt nem lehet. Minden gyereket csak nem lehet megszülni. Van-e egyáltalán ép rész ezen a nád-lelkeden? Nincs-e össze-vissza repedve, törve már?
Amikor a házasságtöro not odalökik a templomban Jézus elé, hát abban a lélekben nem volt már épség. A megaláztatás, a megszégyenítés, ahogy odahurcolták a durva kezek, ahogy kikiabálták a bunét durva szájak. Ahogy ott állhatott Jézus elott. Szeretném, ha most a szemünk nem magunkat nézné, hogy mi történt velem, hanem kinyílna a szemed Oreá. A Biblia azt mondja, hogy nem nézett erre az asszonyra. Egy tekintettel nem akarta megbántani. Nem akarta tovább törni. Értitek ezt az irgalmas, tapintatos szeretetet?
Elso szava a farizeusokhoz szól. “Aki közületek nem bunös, az vesse rá eloször a követ.” Érzitek, hogy védi? Valaki azt mondta, a rómaiaknál az volt a szokás, hogy ítélet kihirdetéskor a bíró kezébe adtak egy nádat. Ha halálra ítélte a bunöst, széttörte a nádat. Annyit jelentett: elítélve. Ha nem törte szét a nádat, kegyelmet kapott.
Ennek az asszonynak a nádszál élete hogy remeghetett a Bíró kezében. Egy mozdulat, egy szó és röpülnek a kövek és nincs kiút. Ha most belegondolnád magad annak az asszonynak az életébe, – megérdemelte tudom. Hogy remeghetett ez a nádszál, és Jézus nem törte el. Nemcsak ripityára törni, hanem rátaposni kellene, olyan utálatos vagyok magam elott is már. “Megrepedt nádat nem tör el.” Érted? Ez az irgalmas megérto szeretet, – íme az én szolgám!
A következo mondat: “A pislogó gyertyabelet nem oltja ki.“ A kicsi világosságunk a hit. A mi gyertyánk belül a hitünk. Nem amirol beszélsz talán, meg amit nagy hangon mondogatsz, ami ott belül rejtetten, talán már kicsi gyerekkorodban egyszer meggyulladt. Hány gyereknél már kicsi korban kezdodik, amikor az anyja imádkozni tanítja. Vagy talán egy lelkész aki ért a gyerekhez meggyújtja ott belül. Kicsi öröm, egy kicsi békesség, egy kicsi élet, nagyon kicsi, pislogó gyertyabél.
Olyan sokszor kellett szembenéznem vele, hányszor voltam nagyon kíméletlen és nagyon durva ezzel a mozduló, ébredo hittel. Nagyon kérlek vigyázz, nem tudhatod mi van a másik ember életében. Lehet hogy már vágyik, már imádkozott, talán már sírt egyszer, talán elmondta már az Úrnak, Istenem ha tudsz, segíts rajtam. Pislogó gyertyabél. Nagyon kicsi fény, de már világít. Már ég, már van, már megmelegíti a szívet. Egy kicsi mécses, amelyik már meggyulladt, egy gyertyabél, amelyik már pislog. Nagyon vigyázz a magadéra is, a másokéra is. Hányan mondták el, hogy aztán az iskolában durván rátapostak, – ugyan, butaság, ilyen nincs is. A múlt századnak a buta tanítása.
Jézus nem oltja ki azt a kicsi hitedet, amelyik néha nagyobbakat lángol, talán konfirmációkor, vagy ki tudja mikor, hirtelen fellángolt egyet. Aztán megint éppen csakhogy van. Látod most Jézust? Aki gyerek korodtól kezdve ismert és a két kezét féltve odatartotta, hogy ne oltsa el senki. Pislogó gyertyabelet nem olt el. A hited nagyon sokszor nagyon pislogott. Talán ott voltál már, nem is igaz semmi. Meggyulladt, – ég-e még?
Az Ige ezt mondja Jézusról: “A pislogó gyertyabelet nem oltja ki.” Ilyenkor mindig szembe jut Adynak egy verse: “Igazság, szentség, lekacagott szavak, Óh bár haltam volna meg akkor, mikor lekacagtam.” Lehet te is egyszer együtt nevettél valakivel ilyenen. Tudod, hogy a Szentlelket szomorítottad meg? Óh bár haltam volna meg akkor, mikor annak a gyereknek a kicsi mondatán talán nevettem, semmibe vettem. Pislogó gyertyabelet nem olt el. Látod, ez Jézus. Nem engedi, hogy valami, vagy valaki eloltsa. Védi!
Valaki, aki súlyos betegen kórházban volt, odajutott, már nem tudok hinni. Miért ez a sok szenvedés. Elmondta, feküdtem a kórteremben és az egyik ágynál a látogatóval beszél a szomszéd beteg és azt mondja, – tudod amikor az Úr Jézus, – hirtelen odanéztem, ilyen tisztán, világosan, ragyogóan kimondani ezt a nevet, abban a pillanatban meggyógyult a hitem. Csak ezen az egy szón, hogy Jézus. Ki tudod-e mondani az Úr Jézus nevét úgy, hogy abban ero van, öröm van, élet van. Jézus neve hatalom! Jézusnak olyan név adatott, amelyik minden emberi név fölött van. Ki tudod-e hittel mondani ezt a nevet ha nehézben, bajban, szenvedésben vagy? Abban a pillanatban, – így mondta, – rendbejött bennem minden. Igen-igen az Úr Jézus szeretett engem, O gyújtotta meg egyszer a kis mécsemet.
Jézus ilyen, mint amilyennek elmondja Ot az Ige. És te, meg én? Meg kellett állnom, hogy mennyit törtem. S mennyit oltottam. Gondolj vissza, hányszor mondtál olyan szót, amivel melletted talán valaki tönkrement.
Aztán még egy mondat amivel befejezi az Igénk, amit az o szolgájára mond: “Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” A törvény nagyon nagy ajándék. Mindig tudjuk, hogy bizonyos körülmények között mit várhatunk. Azt mondja az Ige, hogy amit vetünk azt aratjuk. Nekünk az a bajunk, hogy nem vesszük komolyan a törvényt. Nem látjuk a teljes súlyát. Jézus így jelenti meg, így szeretném mondani, már a szívben. Nem a cselekedetekben nézi a bunt, a szívben.
Amikor Jézus magyarázza a Tízparancsolatot, elmondja: aki haragszik, gyilkos. Pedig csak a szívben volt, de már ott a bun és Isten elítéli ott a szívben. Ha valaki valakire néz kívánság okáért, – parázna. Csak nézni kell. Mert Isten Igéje és Jézus belelát a szívbe és a szívben ítéli a bunt. A kívánságot ítéli. Mert “a kívánság megfoganván bunt szül.” Amikor megfogan a bun, akkor már engedsz a haragnak, akkor Isten rád írja: gyilkos. Amikor már engedsz az élvezeteidnek, akkor azt mondja: parázna. Igazán jelenti meg, – így igaz. A törvényt igazán jelenti meg, teljes súlyával. Nem játék a bun.
Jézus életében nem volt álnokság, nem volt bun, tiszta volt a kívánságtól, az indulattól, – igazán jelentette meg a törvényt. És ez a valóság, hogy teljes súlyával, az élét maga felé fordítva. Ha mi megjelentjük a törvényt, mindig a másik felé fordítjuk. Mindig o hazudik, o haragszik, – a másik. Jézus az élét maga felé fordítja. Egy kicsit gondolj arra, hogy mennyire kettos mértékkel mérünk. A másik lop, én csak szerzek. Ha más csinálja az gazember, én csak ügyes vagyok. Az él mindig a másik felé van. Nem igazán jelentjük meg a törvényt. Magunkat mentve, mást vádolva. Nézd, Jézus maga állt a törvény alá. O nemcsak mondta, – élte.
Szeretném ha látnád a törvény igaz megjelentését, amirol a kereszt beszél. “A bun zsoldja a halál.” (Róm 6,23). A kárhozat! Jézus a kereszten igazán megjelentette a törvényt. A kereszten látni lehet a törvény végrehajtását az egész nagyságában és rettenetességében. A törvényt igazán jelenti meg a kereszt. A bunnek büntetése van, a bunnek zsoldja a halál. Az iszonyú szenvedés kikerülhetetlen zsoldja, mert ez a törvény igaza. Így mondja: Így kellett szenvedni a Krisztusnak, pontosan így. Egyszer nagyon megrázott a helyettesítés, – mert benne nem volt bun, – amit szenvedett érted és értem szenvedte. Az én bunöm büntetése van rajta. Ézsaiás 53-at olvasva értettem meg, hogy teljes részletében milyen személyes ez a helyettesítés. “Kínoztatott, pedig alázatos volt.” (Ézs 53,7). Egy alázatos bunözot nem szoktak kínozni. Csak a nagyszájút, aki mindig mond valamit, akinek mindig van utolsó szava. Azt mondtam: Istenem, nekem mindig van utolsó szavam. Még a bun után is mondom, hogy de! A múltkor, miközben valakitol bocsánatot kértem, mondtam: ne haragudj, de. Elmondtam, hogy o milyen. Bocsánatkérés, ami vádolás volt. “Száját nem nyitotta meg.” (Ézs 53,7). Mert te, meg én megnyitjuk a szánkat. Mindig van utolsó szavad, visszabeszéded embernek, Istennek, mindenkinek.
Akkor néztem szembe, milyen mérhetetlenül személyes a helyettesítés. Nyelvem helyett az O nyelve, szájam helyett az o szája, a bunös beszédem és a bunös cselekedetem helyett az O keze és az O lába szegeztetett oda. Látod, hogy oda van szegezve? Amit a kezeddel tettél, azért az O keze. Az útaid, a szennyes útaidért, – az O lába. És amit gondoltál, – azért az O homlokán a töviskorona. A gondolatod minden bune miatt az O szeme telt meg könnyel és vérrel. A bunnek a büntetése rajta van, ott jelenti meg a törvényt igazán és teljes nagyságában.
Aki nem ismeri a törvényt, nézzen a keresztre. A teljes helyettesítés ott van a kereszten. Olyan jó volna, ha látnád, hogy így igaz. Téged nem tört meg, a pislogó gyertyádat nem oltotta ki és mégis kijelentette egészen világosan és érthetoen a törvényt ott a kereszten. Jó volna most ezzel újra szembenézni. Jézus pontosan kifizette buneink büntetését. Azért énekelhetjük, hogy szabad vagyok, szabad, mert O iszonyúan fizetett, minden részletében fizetett.
Szeretném még egyszer elmondani az elso mondatot: “Íme az én szolgám!” Ha sosem láttad Ot a kereszten, ma lásd Ot. A csendest, az alázatost, a tisztát, ahogy érted vérzik.
Ámen
1987. szeptember 4.