“Látni akarjuk a Jézust” János 12,20
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1995. november
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Az irgalmas samaritánus
“Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember ment alá Jeruzsálembol Jerikóba, és rablók kezébe esék, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmentek, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig ment alá azon az úton egy pap, aki azt látván, elkerülé.
Hasonlóképpen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az volt, és mikor azt látta, könyörületességre indult. És hozzájárulván bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén azÔtulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenoben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reá költesz, én mikor visszatérek megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, aki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél.” Lukács 10,29-37
Tudjuk, hogy Jézus ezt a példázatot annak a farizeusnak a kérdésére mondta válasznak, aki megkérdezte Tole, mit kell cselekednem, hogy az örök életet elnyerjem. És Jézus mondta a parancsolatot: Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedbol, és teljes lelkedbol, és minden erodbol, és teljes elmédbol, és a te felebarátodat, mint magadat. (27.v.) A kérdés ez volt: ki az én felebarátom? Erre mondja Jézus válaszul ezt a példázatot. br
Olyan ez a példázat, mintha az ember színpadon látna maga elott egy üres utat. Ez az út az élet útja. Életünk útja, Jeruzsálemtol Jerikóig, születéstol halálig. Ezen az úton a Biblia szerint négyféle ember jár. Ezeket szeretnénk most meglátni, mivel még mi is rajta vagyunk ezen az életúton. Mi is szerepelünk ezen a színpadon. Ezért szeretnénk most ezen a példázaton keresztül meglátni, hogy melyik vagyok a négyféle ember közül. Biztos, hogy valamelyik a mi arcunk, akik járunk ezen az úton Jeruzsálemtol Jerikóig.
Az elso akiről beszél Jézus : Egy ember,” nem látjuk az arcát, nem látjuk a vonásait. Csak egy ember. Nem mondhatom, hogy az anyám, vagy egy ismerosöm, vagy akit szeretek, vagy gyulölök csak egy ember. Annyit tudunk róla, megtámadták a rablók, és kifosztották.
Tudjuk azt, hogy a Biblia mindig a lelkünkrol beszél. Ebben a pillanatban nem olyan-e a lelked, mint akit megtámadtak, és elvettek tole mindent, ami igazán érték: szeretetet, örömöt, békességet? Jó volna mindjárt megkérdezni, te vagy az akit megtámadtak és kifosztottak, és ott fekszik félholtan? Ennek az országútnak a nagy rablója a Sátán. Nagyon sokszor már gyermekkorban megtámadja az embert. A kérdés mindig ez, te vagy az az ember?
A második fajta ember, akit látunk az országúton: a rabló. Kik a rablók? Az előbb már mondtam, hogy a fo rablóvezér a Sátán, aki azért jött, hogy öljön, lopjon, pusztítson. A Biblia szerint A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson.” (János 10,10.) Ha nálunk tolvaj járt, észre lehet venni a lelkemben? Ha valaki megtámadott észre lehet venni?
De vannak emberek is, akik rablók. Megint csak ez a kérdés, magamra ismereke? Persze ezeknek sem lehet látni az arcát, álarcos rablók. Általában úgy jönnek, hogy az ember nem ismer rájuk.
Nézzük meg most az Igében, nem vagyunk mi rablók? Ki a rabló? Az, akinek kell a másé! Azt hiszem mindnyájan azt gondoljuk, akkor én nem vagyok az, mert nekem soha nem kellett a másé.
Isten mindenkinek szánt egy életutat. Azon az úton vagy, amit Isten szánt neked? Azt a házastársat kaptad meg, akitÔadott? Azt a munkahelyet kaptad, körülményeket, dolgokat? Azt szeretném megkérdezni, a rajtad levo ruhát vetted, vagy kaptad? Ha nem az Úrtól kaptad, akkor a másé. Jó volna egyszer otthon is körülnézni és arra gondolni, hogy mindez az Isten szerint is az enyém? Ne kívánd… azt ami a te felebarátodé,” mondja. (5 Mózes 5,21.) Mi mindig csak úgy értettük, hogy ami nála van. Biztos, hogy ami nálam van, az Isten szerint is enyém? Hadd kérdezzem, miért járok én emberek között ebben az életben? A rablók azért jártak, és azért keresték az embereket, hogy kifosszák oket.
Mindig megdöbbent a királyi mennyegzo példázatában az, mikor a szolgák hívják az embereket, és azok ezt mondják: öt iga ökröt vettem magamnak, feleséget vettem magamnak, szántóföldet vettem magamnak. Mindent amit vettem magamnak, elválaszt az Úrtól. Mindent amit kaptam Tole, hozzáköt. Szeretném ha ma végignéznénk mindenünket ami nálunk van: vettem magamnak, vagy kaptam?
Egy percig álljunk meg most a rablók arcképe elott, és gondolkozzunk el rajta, én vagyok az az ember? Olyan érdekes, hogy az ember már gyermekkorában elkezdi ezt a rabló életet. Ha valaki látogatóba jön, a kisgyermeknek az a kérdése: mit hoztál? Miért kérdezi? Mert már benne mozog a rabló indulat.
Valahol evangélizáltam, és ahogy visszaérkeztünk az evangélizációról, mikor benyitottunk a lakásba, az egyik kicsi gyerek könyékig benne volt a táskámban. Mind a hárman elkezdtünk nevetni. A kis rabló rámnézett és azt kérdezte: mit nevetsz? Zavarában nem tudta, hogy mit mondjon. Biztosan csokit keresett.
Tulajdonképpen így vagyunk mi is, hozzá nyúlunk ahhoz, ami Isten szerint nem a mienk. Mindaz ami körülötted van, amit használsz, hadd kérdezzem tőled, a tied? Lehet hogy ma délután lecsúszik az álarc egy kicsit a rablóról, és meglátod a saját arcodat. Te vagy az az ember, aki azért járkál az országúton, hogy magának szerezzen, mindig csak magának.
Megint csak egy gyerek jutott eszembe, aki olyan á”san beszélt, és mindig így kérdezte: kápunk még valamit?” Annyira megmaradt bennünk ez a kifejezés. Az emberben mindig az van, mit kapunk még? A rabló természet!
A harmadik fajta ember az országúton a pap és a lévita. Ok nem rablók. Hivatalos szolgái Istennek. Ok igehirdetésre, imádkozásra vannak elhíva. Az Ószövetség papja áldozatot vitt, a lévita a szent edények között szolgált a templomban, a szent sátorban, benne a gyakorlati munkában, Isten munkájában. Mindketto Isten szolgája. Úgy érzem, hogy a hívő embernek vagy papnak, vagy lévitának kellene lenni.
Ha Isten gyermeke vagy, hadd kérdezzem, pap vagy, vagy lévita? Mind a ketto azért kell hogy járjon az országúton, hogy végezze Isten munkáját. Isten népének, Isten szolgájának ez volna a dolga.
Igénk szerint arra ment egy pap és egy lévita, és egy nagyon furcsa mondatot mond: látta és elkerülte. A kettot nehéz összeegyeztetni. Az a bajunk általában, hogy nem is nagyon látjuk a félholtra vert embert. Tulajdonképpen a félholtra vert lélekrol van szó, a bûnökben, nyomorúságokban félholtra vert lélekrol. Mi nem látjuk a másikat. Mert az ember azt nézi, ami a szeme elott van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1 Sámuel 16,7/b.) Mi nem látjuk a másik ember sebeit, nyomorúságát, nincs rá szemünk. Ha találkozol valakivel látod ot, igazán látod? A legtöbb esetben a mellettünk élo embereket sem látjuk igazán. Nagyon sokszor a feleség nem látja a férje lelkét. Nagyon sok szülo nem látja a gyermekét.
Amikor erről beszélek mindig egy megdöbbento emlék jut eszembe. Egy asszony keresett meg az ország másik felébol, valahol egy konferencián talált meg. Azt mondotta, maga az egyetlen, aki meg tudja mondani mi történt a gyermekemmel. Miért? Öngyilkos lett, felakasztotta magát. 18 éves fiatal leány, és egyszeruen nem tudom, hogy miért.
Az osztályomba járt ez a gyerek, 12 éves korában tanítottam. Ez az asszony azt mondta, magának volt lelki kapcsolata vele, maga ismerte. Mi volt a baj, hiszen mi megadtunk neki mindent, szórakozott, mindene megvolt, tessék megmondani miért tette? Meg tudtam mondani neki. Tizenkét éves korában elfogadta Jézust, aztán nem engedték bibliaórára járni, egyszeruen eltiltották mindentol. Felébredt lelkiismerettel belekerült a bûnbe, és ez kibírhatatlan volt a számára. Mellette élt az anyja, nem értette a gyermekét, nem látta a sebeit, nem látta, hogy mennyire egyedül van, hogy nem bírja már tovább.
Nagyon sokszor éltem át emberekkel, hogy aki a legközelebb állt hozzá, talán a munkatársa, akivel nap mint nap együtt dolgozott, amikor megtörtént a tragédia, ott állt mint egy rejtély elott. Mert mi annyira el vagyunk foglalva önmagunkkal, hogy nincs szemünk, nincs figyelmünk a másik ember számára.
Te pap, vagy lévita, rettenetes dolog, hogy nem látsz! Kit fog egyszer számon kérni tolünk az Úr, és azt fogjuk mondani: Uram mikor láttuk, hát mi nem láttuk, hát nem tudtam, hogy a másik ilyen nyomorúságban van. hívő életem legelején a legkomolyabb kérésem volt: Uram adj lelki látást, hogy úgy lássam az embereket, mint Te.
Azt mondja az Ige, a pap és a lévita látta, és elkerülte. Ha látta miért kerülte el? Ti mit gondoltok? Én úgy gondolom, három nagyon komoly oka volt, amiért elkerülte. Vagy a három közül valamelyik.
Az elso talán az volt, hogy nem volt ideje, szolgálatba sietett a pap és a lévita. Úgy gondolta, nincs ideje megállni, mert elkésik. Nem ez az életünk legnagyobb baja, hogy mindig sietünk? Ha megállt valaki útközben aki nyomorúságban van, azt mondom; ne haragudj, most sietek. Talán majd legközelebb tudunk beszélgetni, most nem.
A második amire gondoltam, talán féltette önmagát, hogy valami baja lesz. Nagyon sokszor úgy van az ember, félti a saját lelki tisztaságát. Valahol beszélgettünk erről, ott volt egy lelkész is és azt mondotta: hadd védjem meg a kollegámat, akit mindig bántanak. A Mózes törvénye szerint nem volt szabad hozzányúlnia, mert nem tudhatta nem halott-e. Neki vigyázni kellett a tisztaságára.
Nem úgy vagyunk-e mi is sokszor, hogy vigyázunk saját tisztaságunkra? Jön egy részeg ember, nem merek vele beszélni, hátha valami olyat mond. Úgysem tudok rajta segíteni, inkább kikerülöm. Ilyen megkötözöttel csak nem állok szóba, mit mondanak az emberek?
Emlékszem, hogy egyszer otthagytam valakit ilyen ok miatt. Valamit mondtak, és arra gondoltam, rossz fényt vet rám, ha most mellé állok. Utána nagyon komolyan találkoztam az Úr Jézus szemével és olyan világos volt elottem: amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25,40.)
Nem vagy te is olyan pap, vagy lévita, aki elkerülöd azt, aki nehéznek látszik, akivel kapcsolatban lenéznek majd, vagy megvetnek? Kit kerültél már el az úton? Úgy szeretném ha meglátnád ma, a pap és a lévita gyilkos volt. A rablók is gyilkosok voltak! Miért? Ha nem jön arra a samaritánus, az az ember meghal.
Egyszer amikor Kain történetét olvastam, akkor fogalmazódott így meg számomra, mikor az Úr kérdezi Kaint: Hol van Ábel, a te atyádfia?” Akkor elhangzik a válasz: Avagy orízoje vagyok-é én az atyámfiának?” (1 Mózes 4,9.)
Testvér, vagy orizoje, vagy gyilkosa vagy!
A negyedik féle ember a samaritánus. Ennek az arca látható. Ismeros arc. Ugye ismered? Aki egyszer meglátta, soha nem felejti el. Az a csodálatos arc, amelyik a töviskoronát viselte, az a szelid szempár, amely ha valakire ránéz, az többé nem felejti el. A samaritánusnak arca a Krisztus arca!
Hasonlít-e már arcod ehhez az archoz? A samaritánus arcát minden ember ismeri, és vágyódva vágyik utána. Minden félholtra vertnek egyetlen vágya hátha erre jön. Olyan jó volna ha megértenénk, Jézus ma nem testben jár ezen a földön, hanem most azokban jár, akik igazán átadták az életüket erre a szolgálatra. Akik már nem azért járnak az élet országútján, hogy szerezzenek, nem ez a rabló indulat vezeti oket.
Az arcod formálódik-e az Övéhez? Az arcodban felismerheti-e valaki, akire ránézel, a samaritánus arcát? Ahogy viselkedsz, ahogy megszólalsz, a hangodban hallani-e már azt az egyetlen drága hangot a Pásztor hangját? Így mondja az Igénk: Egy samaritánus pedig.” Mit jelent ez a pedig”? Azt, hogy egészen másképp viselkedik. LátodÔlátván lát. Könyörületességre indult”. Megindult a szíve!
Nekünk olyan koszívünk van, hogy nem tud megindulni. A samaritánusnak nemcsak a szíve indult meg, hanem a lába is. Hozzá járult.” Gondoljatok arra, hogy a samaritánus megtette az utat a mennybol a betlehemi istállóig, és a Golgota keresztjéig. Megindult és végig járta ezt az utat. Megindult mindenki felé, és könyörületes volt mindenkihez.
A samaritánus egészen másképp bánik azzal az emberrel, mint ahogy mi bántunk volna. Így mondja az Ige: olajat és bort öntött a sebébe.” Mivel kezdte? A szeretettel! Mi biztos mindnyájan bort és olajat öntöttünk volna, kezdtük volna az ítélettel. Még aki a Halleluját írta az is megfordította, így énekeljük: Borral és olajjal kimosta sok sebét.” Jézus pedig olajjal és borral kezdte.
Előbb szeret azután ítél. Előbb szeret! Olajat és bort töltött a sebébe, és aztán bekötözte és feltette a barmára.
Egyszer régen amikor személyesen szólt hozzám ez az Ige, ilyet mondtam az Úrnak: Uram úgy szeretnék a szamarad lenni, úgy szeretnék mindig Veled járni, hogy rám rakhasd azokat, akik most nyomorúságban vannak, rátehesd az életemre, hogy vigyem.
Nem szeretnél az Úr szamara lenni, akire rárakhatna minden sebesültet? Vagy talán azt mondod: Uram ez már sok, ennyit én nem tudok hordozni.
Vitte egészen a vendégfogadó házig. Szeretnéd-e, hogy a házad vendégfogadó ház legyen? Olyan ház amelyik mindig nyitva van, olyan ház, ahová be lehet vinni mindig a sebesültet. Szeretnéd-e, ha a házad elkezdene igazán szolgálni, ha mindenki tudná, hogy ide mindig be lehet menni, ott mindig szeretettel fogadják, akármilyen állapotban van is a félholtra vert. ott mindig van hely, mindig van szeretet.
Óh az Úrnak nagyon sok vendégfogadó házra volna szüksége minden faluban, minden útfélen, minden helyen. Mered-e odaadni Neki a házadat?! Emlékszem rá, a szolgálatunk legelején egyszer fiatalok jöttek hozzánk nagyon sáros időben. Éppen azelott volt nagytakarítás és vasárnap telehordták sárral az egész házat. Azon az estén olyan boldogan, olyan örömmel takarítottunk.
Jó volna ha a szonyegeid, a székeid sokkal többször volnának piszkosak a félholtra vert emberek szennyétol. Olyan jó volna, ha a házad vendégfogadó ház lehetne. Lehet hogy hamarabb elkopnának a szép bútoraid, de sokkal boldogabb volnál. Istennek szüksége van vendégfogadó házakra!
Valahol együtt voltunk testvérekkel és arról beszéltem, hogy: Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2 Korinthus 5,20.) Arról beszéltünk, hogy aki az Úr Jézusé ezen a földön, az követ. Ahol az Övéi együtt vannak, és ahol vendégfogadó ház van, az követségi épület. A mennybol látják a fehér zászlót, az védett hely.
Megszólal a bácsi ahol voltam, azt tetszik mondani erre a mi házunkra, hogy követségi épület? Azt mondom, pontosan azt mondom. Ha igazán átadta Jézusnak, ha igazán nyitva van az ajtó az övéi elott, ha igazán ez a célja ott mindennek, akkor ez követségi épület. Védettséget élvez!
Ki mernéd-e írni: ez a ház vendégfogadó ház Isten népe számára? A félholtra vertek számára, az elesettek számára vendégfogadó ház.
Úgy örülök ebben a történetben a ház gazdájának, akinek azt mondta: Viselj gondot reá.” Milyen jó volna, ha azért élnél ezen a földön, hogy gondot viselj azokról, akik odajönnek, akik szegények, akik nyomorultak, félholtra vertek. Viselj gondot rá!
Nagyon szeretem ahogy azt mondja az Ige: két pénzt adott a gazdának elore, hogy mindent fedezzen. Neked is odaadná azt a két pénzt elore. Olyan O, aki elore fizet. Persze utólag is fizet. Azt mondja: Valamit ezen felül reá költesz, mikor visszatérek, megadom néked.”
Milyen jó volna, ha mindig azon felül költenél. Azon felül ami erot adott, azon felül ami anyagiakat adott. Mersz-e mindig felül költekezni azon amid van? Mert látjátok csak azt könyvelik a mennyben, amit azon felül költesz. Ha valaki a felso ruhádat kéri, add oda az alsót is. És aki törvénykezni akar veled, és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsot is.” (Máté 5,40.) Ez az amit könyvelnek a mennyben. A kötelességeden felül, a képességeden felül, az idődön felül, a pénzeden felül.
Így mondja az Ige: amit ezen felül reá költesz, ha visszajövök megfizetem.
Fizet-e majd neked az Úr vagy azt sem tetted meg ami kötelességed lett volna?! A kérdés: E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett?” Felelet: Az, aki könyörült rajta!”
Még egy mondat: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél.”
Aki olvasta Wrede Matild könyvét, a foglyok angyalát, az tudja, az elso résznek az a címe, hogy a: Zöld lovag” legendája. Wrede Matildnak az egyik osérol beszél itt, aki sokkal előbb élt, mint Wrede Matild. Úgy írja le, hogy a Welfek és Ghibelinek harcában két párt volt, akik egymással harcoltak. Az egyik fejedelemnek a fia nagyon szeretett egy leányt. De az apja nem engedte, hogy elvegye feleségül.
Ez a fiatalember eltunt. Egyszer csak a harc után, ahol a sebesültek, a nyomorultak feküdtek, megjelent egy lovag. Zöld sisak rostélyban volt, senki nem tudta kivenni, hogy ki ez az ismeretlen lovag. Soha nem harcolt csak azért jelent meg a csata után, hogy a sebesülteket bekötözze, hogy a haldoklóknak vigasztalást nyújtson, hogy minden segítséget megadjon azoknak, akik megsebesültek, akár az egyik, akár a másik pártból valók voltak. Az utolsó sóhajuk a haldoklóknak a sebesülteknek ez volt: hátha jön a Zöld lovag,Ômég segíthet. Egy nap maga a Zöld lovag” is ottmaradt a csatatéren, halálos sebet kapott. Mikor felnyitották a sisak rostélyt, akkor derült ki, hogy a fejedelem fia volt.
Ennek a lovagnak az egyik utóda volt Wrede Matild. Szeretném, ha te is a Zöld lovag utóda lehetnél. Annak a samaritánusnak az utóda, aki azért járt ezen az életúton, hogy segítsen, gyógyítson, békítsen, szeressen. Mondhatja-e ma neked az Úr: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél!”