“Látni akarjuk a Jézust” János 12,20
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1995. november
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
A nagyobbik fiú
“AzÔnagyobbik fia pedig a mezon volt: és mikor hazajövén közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot. És eloszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. ErreÔmegharagudott és nem akart bemenni. AzÔatyja annakokáért kimenvén, kérlelé ot.Ôpedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendo óta szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vigadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; elveszett és megtaláltatott.” (Lukács 15,25-32.)
A tékozló fiú példázatának második részében a nagyobbik fiúról van szó. Olyan jó, hogy a Bibliában mindig csak kettorol beszél Isten, csak két személy történetérol, az Isten és az ember történetérol, az Atya és a fiú történetérol. Nincs itt másról szó, bárhol nyitod ki a Bibliát, mint Istenrol, és a lelkedrol.
Most itt a nagyobbik fiú történetében is lehet hogy rögtön rácsodálkozol, vagy ráérzel: hát igen, ez vagyok én.
Az elso amit megtudunk erről a fiúról, hogy a mezorol jött, tehát rendes, dolgos, tisztességes, becsületes. Olyan valaki, akinek biztosan a szolgák elott is tisztessége volt. Olyan valaki, akire mindig azt mondta mindenki, de jó, hogy ez nem olyan mint a másik, de jó, hogy ez nem tékozló. Talán mindenki dicsérte, csodálta gyermekkorától fogva.Ôvolt az, aki megbízható volt,Ôvolt az, akire építeni lehetett.Ôvolt az, aki maga is meg volt róla győződve, hogy azért én csak rendes ember vagyok. Nem tudom, hogy nem a te képed-e ez, akire így néztek mindig.
Azt olvastuk, hogy a nagyobbik fiú a mezon volt, és mikor jön haza, hallja a táncot, a zenét, az örömöt és vígadást, és azt kérdezi az egyik szolgától: mi dolog ez? Érzitek, hogy ebben már van egy kis felháborodás? Nélkülem!? Hát történhet valami nélkülem?
Mi az, hogy ti nélkülem beszéltek meg valamit? A nagyobbiknak mindig ez a baja. Mi volna, ha összejönnének az emberek nélküled? Mi volna, ha valahol énekelnének együtt, és kihallanád és azt mondanád, mi dolog ez, hogy nem is tudok róla, nekem senki nem szólt, engem nem hívtak meg.
Abban a pillanatban amikor messzirol látta a kivilágított ablakokat, és hallotta az örömöt, már akkor kezdodött benne a felháborodás. Nem nézik, hogy én kinn a mezon dolgozom, nekem senki nem szól, kihagytak engem, a nagyobbikat.
Nem tudom észre vettétek-e már, hogy az ember nem tud örülni annak, ha valami nélküle történt? Mindig van a szívében egy kis kételkedés, jó lehet az amiben nem vagyok benne? Amikor valaki megtért, vagy történt valami más jó dolog, akkor egy kicsit mindig kritizál az ember, kicsit megpiszkálja a dolgot, mert ha nekem nem volt benne részem, ha nem voltam ott, nem lehet az igazán jó.
A következo amit a nagyobbik fiúról olvasunk, hogy megharagszik. Egyszeruen nem akar bemenni a házba. Így mondhatnánk: megsértodött. A nagyobbik nagyon könnyen sértodik.
Ha most a saját arcom keresem, akkor jó volna meglátni, nem így van-e, hogy azért sértodöm meg mindig, mert engem nem tisztelnek úgy, velem nem törodnek úgy, ahogy nekem járna? Annyit dolgozom, annyi mindent csinálok, mindennek a terhe rajtam van, és a végén nélkülem ünnepelnek. Megsértodött! Te mikor sértodtél meg utoljára?
A sértodés következo lépése a dac: most már azért sem! És látjátok, nem megy be. Úgy érzem, hogy ott amikor meglátta, és megtudta a dolgot, biztos elkezdodött egy harc a szívében, hogy be kellene menni, még ha nélkülem csinálták akkor is, még ha nem tudtam róla akkor is. Biztos hogy ott a küszöbön egy kicsit gondolkozott, hogy mit csináljon most, és győzött benne az azért sem! És ment ki, ki az udvarra, a sötétbe. Voltatok-e már így?
Eszembejut Akháb király, amikor nem adták oda neki azt a veteményes kertet, akkor hazament, lefeküdt és a falnak fordult. (1 Kir 21,4.) A sértodés: hogyÔvolt a legnagyobb abban az országban, a király, és vele csinálták ezt, méghozzá egy ilyen senki.
Mennyire tud az ember háborogni, velem…velem. Így volt a nagyobbik fiú is, a makacsság, a dac, most már azért sem! Most már nem veszek részt az egészben. Abban a pillanatban ellensége lesz mindennek, és megy kifelé a sötétbe a megsötétedett szívével.
Ez volt a dönto pillanat, amikor még mondhatta volna, hogy bánom is én, hogy nélkülem, az a lényeg hogy itthon van. De nem! Elkezdodik a makacsság, a dac, és megy kifelé.
Úgy szeretem az Atyát nem tudom érzitek-e, hogy milyen csodálatos Atya o, aki utána megy? Én nem szoktam utána menni a makacsoknak, úgy vagyok, hogy csak hadd menjen.
Egészen más az Atya szíve. Látjuk azt, hogy a kisebbiknek nem ment utána, őt nem kérlelte. Milyen érdekes. Melyik volt messzebb a ketto közül? Érzitek, hogy a nagyobbik volt messzebb? Fizikailag nem volt olyan messze, de lelkileg sokkal messzebb volt. A nagyobbik után ki kellett menni, és kérlelni kellett ot.
Messzebb van az az ember, akinek igaza van, mint aki nyilvánvaló bûnökben él. Érted, hogy messzebb van, hogy messzebb vagy? Így mondja Jézus: Bizony mondom néktek: a vámszedők és a parázna nok megeloznek titeket az Isten országában.” (Máté 21,31.) Ok közelebb vannak az Atyához, mint az önigaz, rendes, tisztességes, becsületes emberek, az ilyen van a legeslegmesszebb, azután ki kell menni, mert nem tud viszszajönni magától.
A kisebbik vissza tudott jönni, nem kellett kérlelni ot,Ôkérlelte az Atyát,Ôkér bocsánatot. Itt pedig majdnem az Atya kért bocsánatot.
Szeretném ha meglátnád, Isten úgy szereti az embert, hogyÔezt is megteszi. Magát megalázva néz széjjel ezen a világon. Úgy tekint le erre a földre, hogy képes magát megalázni a makacs, dacos, önigaz ember elott. Utána ment a nagyobbik fiának, és kérlelte.
Halljuk a beszélgetést kettojük között, és ebből mindent megtudhatunk. A fiú szavát halljuk: Ímé ennyi esztendo óta szolgálok néked.” Az elso amit meglátunk: a számon tartott szolgálat. Nem úgy van-e, hogy könyveled szolgálataidat? Lehet hogy számontartod, mennyit költöttem, mennyit áldoztam, mennyit mentem. Ímé ennyi esztendotol fogva” érzitek, hogy szemére hányja az Atyának a szolgálatot? Azt, ami a legnagyobb kegyelem, és a legnagyobb ajándék, hogy szabad, hogy lehet szolgálnom Neki, hogy megtur. Milyen rettenetes ennek a fiúnak a mondata. El kezdi mondani, és veri a mellét: te nem tudod, hogy én mennyit, te nem tartod számon, hogy én…
Így mondta egyszer egy falusi ember az egyik szobájára, hogy Stuart Jakabtól kezdve nem tudom ki mindenki aludt már abban a szobában, mert ímé én ezt a szobát odaadtam az Úrnak. Felhánytorgatott szolgálat. Azt hallottam valakitol, hogy az ostromkor egy bomba szétvitte azt a szobát az Isten akaratából. Istennek nem kell a felhánytorgatott szolgálat.
Nemrég mondta el egy lány, hogy annyit mondja az anyám, hogy mit költöttek rám, hogy most már úgy vagyok vele, inkább ne költöttek volna rám semmit. Vigyázz ne hánytorgasd fel soha amit az embereknek tettél, még sokkal kevésbé, amit az Úrnak tettél. Ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed.” (Máté 5,3.) Csak azok vannak feljegyezve a mennyben, amiket mi nem könyveltünk magunknak. Amit könyveltél, az a mennybe sohasem kerül be. Emlékezz mikor Jézus azt mondja a jobb keze felől állóknak: Mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok.” És azok azt kérdezik: Uram mikor?” (Máté 25,35,37.) Mi elfelejtettük amit tettünk, mi már nem tudjuk.
A nagyobbik fiú pedig hogy el tudja mondani. Milyen rettenetes mondat ez, óh bár soha hasonló ne hagyná el a szádat! Persze rafináltak vagyunk mi már, nem mondjuk ki, csak gondoljuk. Ez is elég! Isten olvassa a gondolatodat, hogy mennyit áldoztam, mindig csak én áldozok, mindig mindent tolem vártok ez a nagyobbik szava.
Még egy rettenetesebb mondat következik, amibol meg lehet ismerni a fiút teljes egészében. És soha parancsolatodat át nem hágtam.” Hát nem rettenetes mondat ez? Ez igaz? Dehogy igaz. Kérkedik az engedelmességével. Ezt is, azt is megtettem. Az a jó, hogy ilyen engedelmes vagyok. Hogy képes ezt kimondani? Az önigaz ember szava: soha nem loptam, nem csaltam. Nekem soha nem kellett a másé, egy gombostut nem vettem el soha. Soha parancsolatodat át nem hágtam. Szegény nagyobbik, tökéletesen vak.
Jön a még borzalmasabb mondat. Érzitek, hogy súlyosodik ez a mondanivaló? És nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vigadjak.” Kiderül most róla, az elégedetlensége: nekem soha nem adtál, nekem semmit nem adtál! Az Atya azt mondja neki: Fiam… mindenem a tiéd,”Ôazt mondja: soha nem adtál.” Így lesz az önigaz ember Istent káromlóvá. Úgy nézi a többieket, hogy ennek is van, annak is van, ennek is jól megy, annak is megvan mindene. És nekem? Nekem nem adtál. ott van mögötte az irigység.
Nemrég mondta nekem egy hívő asszony látod annak a gyermekei mennek a templomba, és az enyémek? Nekem nem adtál! Nézd azt a tékozlót, annak mindene megvan, annak minden sikerül, jól nosült a fia, nincs baj a családjában. Nekem nem adtál, egy kecskefiat sem adtál. Gondoltad-e már testvér, neked mit nem adott Isten, testiekben, lelkiekben? Most lehet hogy úgy vagyunk, hogy nekem nem adtál olyan világosságot. Nekem nem adtál olyan örömöt, nekem nem adtad meg azt a békességet.
Eddig még nem bukott ki beloled ez így, de Isten megteremti azokat a körülményeket, hogy egyszer csak mondod is. Szeretném ha látnád: önigazság, elégedetlenség, felszámított szolgálat, és most jön a negyedik: az ítélkezés. Most kezdi mondani a másikról, milyen kemény szó ez: a te fiad.” Nem az én testvérem a te fiad.
Egyszer mondta valaki, úgy fáj nekem, hogy a vejem mindig azt mondja feleségének: az anyád. Nem az én anyám, nekem semmi közöm nincs hozzá. Ez a te fiad.”
Az ítélkezés így hangzik: paráznákkal emésztette föl vagyonodat.” Hogy nézed a másikat? Nekem olyan szívbemarkoló volt a ma reggeli Igében a szeretet parancsa: Az a parancsolatunk is vanÔtole, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” (1 János 4,21.) Olyan rettenetes dolog, amikor ítélkezem, amikor mondogatom, hogy a másik ilyen, meg olyan. Hogy tudunk sokszor csámcsogni azon, amit tudunk valakiről. Hogy tudom mondani, hogy ez hívonek mondja magát, és milyen önzo, anyagias, irgalmatlan. Nagyon jó szemünk van arra, hogy a hibát meglássuk a másikban. Milyen éles a tekintetünk, hogy megállapítsuk: hogy ez a te fiad.” Nem tudom érzed-e már, hogy súlyosabb bûn az önigazság, az ítélkezés, az engedetlenség a lopásnál, a hazugságnál, és a paráznaságnál?
Hadd mondjam újra, ennek a fiúnak utána kell menni, mert ez soha nem fog visszafordulni. Ez csak megy tovább egyre keményebben, és ott a veszély, hogy végleg megkeményedik. ott a veszély, hogy elvész, a farizeusok veszélye, akik megadják a tizedet a mentából és a rutából, de hátra hagyják ami nehezebb, a szeretetet és az irgalmasságot.
Egy irgalmas Istennek az irgalmatlan szolgája áll elottünk. Nem tud mást tenni az Atya, mint utána megy és kérleli. Mindabban amirol itt szó van, itt a leglényegesebb, a középponti bûn, a nagy parancsolat elleni bûn: ez a fiú nem szerette a testvérét. Ha szerette volna örült volna, hogy hazajött. Ez a fiú nem szerette és nem értette az Atyát. Közel volt hozzá, és mégis mérhetetlen messze. Senki nem volt tole olyan messze, még a szolgái sem. Messze volt az Atya indulatától, az Atya szívétol.
A válasz: Az pedig monda néki: Fiam,” nem tudom érzed-e, hogy ennek a szónak milyen illata van? Ennek a nagyon kemény, nagyon messzire szakadt gyermeknek azt mondja: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!” Arra a két szóra amit a fiú mondott, arra a két soha” szóra: soha parancsodat át nem hágtam, és nékem soha nem adtál egy kecskefiat,” két minden a válasz: mindenkor én velem vagy és mindenem a tiéd!” Hát hogy mondhattad azt, hogy soha, mikor mindenem a tiéd?
A kisebbik fiúnál majd meglátjuk, hogy az a középponti baj, hogy minden kellett neki, csak az Atya nem. Az a rettenetes dolog, hogy az otthon maradt fiúnak is minden kell, csak az Atya nem. Az nem érdekes, hogyÔmindig az Atyával lehet, ez nem számít. Neki egy kecskegida kellett volna, nem az Atya, ez most kiderült.
Mondhatja-e most neked ezt az Úr: mindig velem lehetnél, nemcsak a csendességedben, hanem mindig. Jézus Krisztus a szívedben él. Így olvastuk ma reggel: szenteld meg őt a te szívedben.
Mindenkor Vele lehetsz és mindent odaadhat neked azÔEgyszülött Fiában, akiben mindennel megajándékozott bennünket. Mindennel! Hát mi kellene még? Így mondja az Ige: Mit kellett volna még tennem… mit meg nem tettem vele?” (Ézsaiás 5,4.) Mit kellett volna még odaadnom? AzÔszerelmes Fiának sem kedvezett, hát mit kellett volna még odaadnia?
Nem tudom érzed-e az Atya szívének fájdalmát hát minden kell neked, csak én nem? Azután még egy mondat: örülnöd kellene.” Hát nem tud örülni. Lehet hogy mindent megcsinál, lehet hogy olvassa az Igét, imádkozik, testvérek közé jár csak nem örül.
A nagyobbiknak ez a rettenetes öröksége, hogy nem tud örülni. Örülnöd kellene, nem a munkád kell Neki, nem a szolgálatod, hanem a szíved. Örülnöd kellene a kisebbiknek is.
Mikor örültél utoljára úgy igazán szívbol? Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred,” az a másik, aki elbukott, aki nyomorúságban van, hazaérkezett. Nincs szíved a testvéred számára? Bármi amit az Úr ad neki, annak neked is örülni kellene.
Egy történet, amelyiknek nincs vége. Látod a tékozló fiú történetének az a vége: Kezdének azért vigadni.” Érdekes, itt nincs vége. Nem tudjuk mi történt vele. Nem tudjuk tovább ment-e dacosan, makacson. Nem tudjuk meg tudott-e még fordulni. Nem tudjuk sikerült-e az Atyának a szívére beszélni.
Egy történet, amelyiknek nincs vége. Nincs megnyugtató vége. És a tiednek? Azt tudjuk, hogy a tékozló fiú megtért, de hogy a bátyja megtért-e?
Ha magadra ismertél, kérlek menj vissza az Atyához. Lásd meg, hogy tékozlóbb vagy a tékozlónál. Testvér, ha még lehet fordulj vissza, hogy lehessen öröm egy igaz ember megtérésén.
Imádkozzunk:
Uram sokszor nem látjuk mi igazán bûnnek, ami szerinted sokkal utálatosabb a világ minden paráznaságánál, minden káromlásánál, minden lopásánál, mindennél, ami nyilvánvalóan bûn és sötétség.
Uram elotted sokkal sötétebb a mi kemény, önigaz, ítélkezo, magunk jogát és magunk igazát nézo életünk. Kérlek könyörülj rajtunk. Uram jöjj utánunk kérünk, és fordíts vissza a Te szereteteddel.
Ámen.