“Látni akarjuk a Jézust” János 12,20
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1995. november
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Kövess engem
“És mikor Jézus onnan tovább ment, láta egy embert ülni a vámszedo helyen, akinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az fölkelvén, követé ot. És lon, amikorÔletelepedék a házban, ímé sok bûnös és vámszedo jött oda és letelepedtek Jézussal és azÔtanítványaival az asztalhoz. És látva ezt a farizeusok, mondának azÔtanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bûnösökkel együtt? Jézus pedig ezt hallván monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.” Máté 9,9-12
Kérünk Úr Jézus, hogy áldd meg számunkra ezt a napot. Kérünk mondd el most mindazt, amit Igéden keresztül szólni akarsz. Adj nekünk halló füleket. Végy el mindent, ami akadályozna abban, hogy meghalljuk üzeneted. Segíts, hogy ne csak a fülünkig érjen a Te szavad. Kérlek Téged azért, hogy végezd el bennünk mindazt, amit akarsz Igéden keresztül, Szentlelked által.
Ámen.
Nem tudom, hogy ide ma kik jöttek ebbe a házba. Nagyon érdekes volt ezt most olvasni: letelepedtek a házba.” Mi is elég sokan telepedtünk itt le, és most az a kérdés, kik vannak itt együtt? Úgy jöttünk-e most ide, mint a vámszedők és bûnösök? Komoly kérdés ez, mert elméletben mi tudjuk ezt és mondogatjuk is, hogy persze, úgy van, hogyne. De nem biztos, hogy gyakorlatban is vállaljuk.
Majd kiderül, hogy azzal a vággyal jöttél-e Jézushoz, mint a vámszedők és bûnösök, vagy talán úgy, mint a farizeusok, hogy milyen nagyszeru, mi különbek vagyunk azoknál, mint akik a kocsmákba mennek. Mert azért mi csak jó helyre jöttünk.
A kérdés most az, hogy kikkel telepedett itt le Jézus, mert hogy letelepedett az bizonyos. Biztosan számíthatunk rá, hogy Jézus itt van. Az elso mondat így hangzik: Mikor Jézus onnét tovább ment.” Mindig úgy örülök, mikor olvasom az evangéliumot, hogy Jézus állandóan útban volt. Nem is tudom, hogy hosszú ideig tartózkodott-e valahol? Mindig ment tovább és útközben voltak a legcsodálatosabb találkozásai: a samáriai asszonytól kezdve a vak Bartimeusig.Ôútközben gyógyít, útközben szabadít, útközben tisztítja meg a poklosokat. Egy élet, amelyik állandóan útközben volt. A betlehemi jászolbölcsotol a Golgota keresztjéig.
Amikor Jézus onnét tovább ment,” a szeme ráesett egy emberre. Ahogy köztünk most átmegy, vajon megláthat-e téged? ott is biztosan sokan voltak, nemcsak vámszedők, hanem különféle emberek is. Szeretném ha azt is megértenénk, Jézusnak a legnagyobb mennyiség mindig az egy ember.Ônem tömegekre pályázik. Jézusnak soha nem érdekes, hogy hányan vannak egy összejövetelen. Biztos itt is sokan voltak, és mégis egy embert látott meg. Figyeljük meg az Ószövetségtol kezdve, Isten mindig egy embert keres. Egy Ábrahámot, egy Dávidot, egy Illést, egy-egy embert, akin keresztül véghez viszi céljait. Egy embert keres, akit felhasználhat, egy embert, aki egészen odaadja magát Istennek. Ezen az egy emberen keresztül cselekszi a maga hatalmas dolgait ebben a világban. Jézus itt is, most is keres egy embert, aki egészen odaadja magát Neki. Van-e most valaki, aki azt mondja, hogy Uram hadd legyek én az az ember.
Ez az elso, amit ebből az Igébol megérthetünk, hogy Jézus a nagy tömegekben is az egyet látja meg, és ezzel az eggyel kezd valamit, és ezen az egyen keresztül telepednek le sokan a lábainál. Hol látta meg Jézus ezt az egy embert? Ugye rögtön tudjátok, hogy a vámszedo asztalnál. Tegnap mondta nekem valaki, tudod ez nem az én asztalom. Egy percig nem tudtam, hogy mirol beszél. Ti mire gondoltok mikor asztalról beszélnek, ahol eszem, vagy ahol kereskedem? Az én asztalom az én hatásköröm. Nekünk van vámszedo asztalunk? Talán mi is ott ülünk kicsi gyerekkorunktól kezdve egy asztal mögött, ahol szedjük a vámot.
Azt hiszem mindenki tudja, miért voltak olyan megvetettek a vámszedők. A vámszedők nemcsak annak az idegen hatalomnak szedték a vámot, akinek eladták magukat, hanem a maguk zsebére is dolgoztak. Azért vállaltak vámszedoséget, mert ott lehetett a legjobban keresni. Tulajdonképpen be kellett adni a kötelező vámot, de azértÔszedhetett a saját zsebére is.
Szeretném ha megnéznénk a magunk kis vámszedo asztalát, és talán aki igazán meglátja magát, az lesz az az egy ember, aki ma olyan állapotban van, hogy megszólítható. Minden embernek van egy olyan időszaka, amikor megszólítható. Amikor csodbe jutott, amikor úgy érzi, hogy az egészet nem érdemes csinálni, vagy nem érdemes élni sem. Amikor Péter nem fogott semmit, azon az éjszakán megszólítható volt. Máskor nem volt rá lehetoség, hogy meghallja az Úrnak szavát. Annyira magabiztos volt, annyira jól mentek a dolgok, hiába mondták volna neki, hagyj itt mindent.
Egy útnak a végére kell érni ahhoz, hogy az ember megszólítható legyen. Valakit nemrég hívni akartunk csendeshétre de azt mondották, kár azt most hívni, menyasszony. Annyira benne van a menyasszonyságban, és annyira hiszi, hogy most oldódik meg az élete hagyjuk nyugton, nincs megszólítható állapotban. Lehet hogy van közöttünk olyan, akinek nem sikerült az élete, nem sikerült a vámszedés. Talán te vagy az az ember, akinek Isten most mondhatja: kövess engem, most fel tudsz állni.
Kicsit nézzük most meg az asztalokat. A vámszedést már a kisgyermek elkezdi. Mi született vámszedők vagyunk. Amióta az ember az eszét tudja, mindig mindent valamiért csinál. A valuta különféle. Ismerek olyan gyereket, aki minden ötösért kap öt forintot. Sajnos sok gyerekbe a szüleik nevelik bele, hogy mindig várjanak valamit. Már kicsi korban megtanítják, hogy valamit valamiért. Már itt elkezdodik ez az életveszélyes foglalkozás, van aki már gyermekkorban mögötte ül az anyagiaknak.
Hadd kérdezzem, ez a te asztalod, a pénz? Az egész életedet talán ezért élted eddig, hogy több pénzed legyen? Az álláskeresésedben ez volt a kérdés, hogy hol keresek többet? A házasságodnál ez volt a kérdés, hogy azért mégsem olyan senkit veszek el, hanem olyat, aki által majd több pénzünk lesz. Ez a te asztalod? Vajon azért jössz-mész, hogy több anyagid legyen, nagyobb lakás, szebb bútor ez a te asztalod? Olyan fájó, hogy a legtöbb családban ez a vitás kérdés, mennyi pénzt hoztál?
Egyszer valaki a férjérol beszélt, válófélben voltak, és azt mondta, nem adja haza a pénzt. Azt kérdeztem, és neked csak ez fáj? Mert ugye amíg hazaadja, addig csak ki lehet jönni vele. Az nem baj, ha nem jön haza, ha másfelé jár. Az is baj, de a legnagyobb, hogy nem adja haza a pénzt.
Olyan nagyon fájón kellett neki mondani, nem csodálom, hogy nem jön haza, ha ez az amit keresel rajta. Nem itt van a te életednek is a dönto rugója? Embereket úgy nézel, hogy ez valaki, mert pénze van.
Szeretném ha meglátnánk, hogy nagyon sokszor azok sem erre vágynak akik emögött az asztal mögött ülnek. Általában a pénz mögött az élvezet van. Vagy arra vágyik az ember, amit a pénzen venni lehet: talán alkoholt, talán szórakozást, jobb ételt, talán szerelmet. Szeretnék még egy asztalt említeni, ez sem független egészen a pénztol a dicsőség. Nagyon sok embernek csak azért kell a pénz, hogy legyen valaki, hogy mások fölnézzenek rá. Nagyon sokan még a pénzen keresztül is azt keresik. Ezen az úton próbál felfelé törni.
A dicsőség a másik asztal. A gyereket nemcsak azzal lehet mozgatni, hogy néhány forintot adnak neki, hanem azzal is, hogy dicsérjük. Figyeljétek meg, hogy hány gyerek csak azért csinál valamit, hogy dicsérjék. Csak azért terít, takarít, segít itt-ott, mert egy pár jó szót vár, ami dicséret, és akkor újra hajlandó csinálni.
Nem régen panaszolta valaki, hogy a munkahelyén mindent rásóznak, a pénzt pedig más kapja. Azt mondtam, nem is csodálom, egy kis dicséretért egy vonatot elhúznál. Egy kis dicséretért hajlandó volnál mindent megcsinálni, csak azt mondanák, hogy jól van. Értitek, hogy milyen mérhetetlen hajtóero ez? Ez a világ is ezt próbálja befogni bennünk, mikor különféle versenyeket hirdet. Gondoljátok el mennyire benne van az emberben, hogy nem akar lemaradni. Figyeljétek meg milyen nagy asztal ez, és ott ülünk mögötte, körülötte. Férjek ha tudnák, mit el lehetne érni a feleségnél egy kis dicsérettel, sokkal többet, mint ezer szidással. Dehát az a baj, mondják nekem sokszor, hogy nem veszik észre, hogy mennyit dolgoztam, milyen szépen kitakarítottam, és mikor megjön a férjem és azt mondja miért, hát te csináltál valamit? Minden kedvem elmegy.
Ez az amire az ember a legszomjasabb, a legéhesebb, hogy mondanák, hogy finom volt az ebéd, vagy bármi amit csináltál. Belehallgattatok már abba ahogy emberek beszélnek? Hogy mennyire kicsendül belőle, ahogy elmond valamit, ahogy magát mondja, hogyÔmilyen ügyes. Vajon ezért van minden? Gondolj az egész életedre: azért csinálod olyan buzgón az otthoni dolgokat, a munkahelyi feladatokat, a gyerek nevelést? Hányszor nézünk körül, mikor a gyerek kedves, udvarias, na ez az én gyerekem. Tegnap mondta valaki nem azért mondom, mert ez az én gyerekem, de nincs több ilyen okos az óvodában.
Mi sem azért mondjuk de azért mondjuk. Mindig csak ez van mögötte, hogy elismerjenek, hogy csodáljanak. Ez a vámszedo asztalod, és itt próbálod szedni a vámot, egy tekintetet, legalább egy pillantást.
hívő testvérem, megtértél, és nem álltál fel a vámszedo asztal mellol? Azt mondtad, hogy elfogadtad Jézust, hogy bûnbocsánatot kaptál, és ott ülsz még mindig. Most talán abban szeded a vámot, hogy azt nézzék, milyen komoly hívő vagy?
Mindig eszembejut, egy alföldi faluban valaki kikísért az állomásra és útközben megkérdeztem, te miben keresed a dicsőséget? Már igazán semmiben, már nem számít sem a hiúságom, sem ez, sem az. Akkor mondom neki de azért ebben a faluban csak te vagy a legkomolyabb hívo? Hát az igaz.
Kiderül, ugyanannál az asztalnál ülök. Lehet, hogy most már nem azzal dicsekszem, hogy én adtam el a piacon legtöbbért a tojást, vagy én vettem a legolcsóbban, hanem azzal, hogy bizonyságot tettem, és várom hogy csodáljanak.
Nagyon emlékszem, a hívő életem elején sokszor kaptam magam azon, hogy valakivel beszélgettem a vonaton Jézusról, és már közben arról gondolkoztam, hogy fogom ezt elmondani a testvéreknek. Az agyamban hátul már az járt, hogy fognak majd csodálkozni, ha elmondom, és mindjárt nagyobb leszek a szemükben, ha hallják, hogy én a vonaton is…
A dicsőség, a dicséret, úgy érzem, hogy a legnagyobb vámszedo asztalok egyike. Szoktuk mondani, persze az Úré a dicsőség de rajtam keresztül és ezzel már egy kicsi ment az én zsebemre is. Tudod öt embert hoztam most is ide. Mi lenne, ha nem mondtad volna el? Nem lehetett volna kibírni?
Nagyon szeretném megkérdezni vámszedo testvérem, felkeltél már? Vagy ott ülsz még most is, csak más a valuta? Most más kell, most másért keresed a dicsőséget, most másért csodáljanak. Lehet hogy nem azért, hogy milyen ügyesen csinálod az üzleti dolgaidat. De lehet hogy azért. Most talán már nem azért, hogy csinos vagyok, milyen szép vagyok, hogy hány évesnek látszom. Hányszor kérdeznek engem is, hány évesnek látszom, és akkor magamban azt gondolom, jaj ha most megmondom neki. Mert ugye az ember azt szeretné, ha fiatalabbnak látszana.
Lehet hogy még ebből sem keltünk fel igazán. Eddig az anyagiakat mondtam, a dicsőséget, most szeretném a harmadik nagy valutát mondani a szeretetet. Nagyon sok ember azért csinál mindent, hogy valahonnan egy kicsi kis szeretetet tudjon magának kicsikarni. Azért csinálom, azért alakoskodom szembe, pedig a háta mögött nem is szeretem az illetot. Vagy azért nem merek bizonyságot tenni, mert nem fognak szeretni, lenéznek, kinevetnek. Hány embernek azért bukik el az egész hívő élete, mert nem akarja elveszíteni a népszeruségét.
Milyen iszonyú, hogy ott ülünk, és nem kapunk semmit és üres zsebbel megyünk el. Emberek életük végéig szeretet koldusként járnak ezen a földön. Elrontották a gyereküket, azért nem mertek vele soha határozottak lenni, mert féltek hogy akkor nem szereti oket. Hányszor verseng apa az anyával a gyermek szeretettéért. Az anyja titokban ad neki meg ne tudja az apád, mert ugye én vagyok a jó, engem szeress. Mennyi piszkos üzlet szeretetért.
A szerelemnek a nagy vámszedése, amikor kiderül, hogy csak magamnak akarok, azért mentem férjhez, vagy nosültem meg, hogy legyen valaki, aki engem szeret. Mennyire kihasználjuk a másik embert testileg, lelkileg egyaránt, amikor nem érdekel, hogy neki jó-e, hogy örül-e annak, az a fontos, hogy nekem jó legyen.
Szegény nagymamák, ahogy kezdik az unokáikat kényeztetni, csak azért, hogy maguknak egy-egy jó szót vásároljanak. Mert ugye ezt a nagymamát jobban szeretem mint a másikat. És akkor hízik a nagymama szíve, úgy érzi, hogy valamit kapott a kis koldus erszényébe, valami belepottyant, és otthon nézegeti, hogy én vagyok az az áldott nagymama, akit jobban szeretnek, mint a másik nagymamát.
Nem tudom érzed-e, hogy öreg emberek ülnek a vámszedo asztalnál kis koldus fillérekért. Éheznek és szomjúhoznak és próbálják kielégíteni magukat. Szegény öreg vámszedők, egyszer az lesz majd a sírjukra írva éhen halt. Szeretet nélkül éhen halt.
Most nem kapok szeretetet a fiamtól, akár mennyire próbálom is összeveszíteni a menyemmel, akár mennyire mondom is neki látod nem hozzádvaló ez az asszony.
Testvérem a vámszedo asztal mellett csodben vagy-e már, megszólítható vagy-e már? Kövess engem! Merj otthagyni mindent, merd felborítani az asztalt, ahogy Jézus felborította a templomban, és kövesd ot!