“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

ELLENSZÉL FÚJ

Aki ismeri a falut, tudja, hogy ilyen helyen semmi sem maradhat titokban. Még az sem, amit titkolnak, hát még az, amit a háztetőkről hirdetnek!

Isten munkájára válaszként elkezdte munkáját a Sátán is. A legkülönbözőbb helyről kaptam figyelmeztetéseket, hogy hagyjam abba, ne gyűljünk össze, mert nem lesz jó vége. Azzal fenyegettek, hogy jön egy rendőrségi autó és mindnyájunkat elvisznek. Vagy hogy engem fognak letartóztatni. Hazugság volna azt mondani, hogy nem féltem. Abban az időben, amikor autó ment el a házunk előtt, sokszor néztem ki azzal a gondolattal, hogy nem értem jönnek-e.

Most már a falu legkülönbözőbb részein tartottunk bibliaórákat. Ha valamelyik részen híre ment, hogy estére ott leszünk, a környékből mind összegyűltek. Isten Lelke csodálatosan jelen volt ezeken az estéken. A túlzsúfolt szobákban hangzott az ének és az Ige. Ebben az időben hívtak be először a tanácsházára, ahol a tanácselnök kérdőre vont, és egyenes válaszom után szigorúan megtiltotta, hogy az összejöveteleket folytassuk. Mikor esténként egy-egy ház felé mentem, ahol éhesen vártak emberek az Igére, sokszor gondoltam arra, hogy milyen jó volna nem menni és mennyire szeretnék már visszafelé jönni az úton. Akkor kezdtem megérteni, hogy minden élet halálon át támad. Nehezen bár, de vállalni kellett Pál apostolnak ezt az Igéjét: „Ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal.” (Fil 2,17).

Az adventi estéken egészen elevenné lett közöttünk az Úr visszajövetelének várása. Egyik estén arról szólt az Ige, hogy ha majd feltetszik az Emberfiának jele az égen, akkor késő lesz a megtérés. Ez az Ige fogta meg Gyula bácsiék leányát, aki az egyik reggel azzal fogadott, hogy este kint volt az udvaron, felnézett az égre, s a felhők közül különösen világító hold arra emlékeztette: Mi lenne, ha most látná a kereszt jelét az égen? Rettenetes félelem fogta el, hogy megtéretlen szívvel kellene megállnia a nagy, fehér királyi szék előtt. Másnap reggel aztán ez a fiatalasszony is megkereste és megtalálta a megoldást bűneire a keresztben. Egészen új és drága barátság kezdődött a két, egymással szemben lakó fiatalasszony között. Juci és Bözsi naponta együtt voltak az Ige mellett. Ha valamelyiknek kérése vagy öröme volt, akkor egy pár házzal arrébb meg lehetett találni Gyula bácsiékat, és akkor már négyen adtak hálát, és négyük hálájától zengett az utca. Aki megismerte és megtapasztalta a bűnbocsánat örömét, az tudja, hogy arról hallgatni nem lehet. Ők is beszéltek erről utcán, piacon, családban.

Miközben Jucinál beszélgettünk egyszer, összetalálkoztam az ő asszonyhúgával, akinek olvasnivalóul egy pár füzetet adtam. A füzetek között az Életet életért című írás is ott volt. Ez az igemagyarázat olyan egyszerűen állította ennek az asszonynak a lelke elé Istennek Krisztusban megjelent szeretetét, hogy emberi beavatkozás nélkül elfogadta a kegyelmet.

Így terjedt, mint futótűz, Isten szeretete lélekről lélekre, emberről emberre. A szél fújt és mi hallottuk a zúgását. Naponta voltak új érdeklődők és hitrejutók, és naponta erősebb lett az ellenállás és az ijesztés is.

Lassan a falu közvéleménye is a hitrejutottak ellen fordult. Az egyház féltette bárányait, és a maga részéről mindent megtett, hogy megállítsa az ébredés munkáját. Így két tűz között, az egyház és a világ fenyegetései között nőtt Isten népe. Egy délután aztán megidéztek a hívők közül néhányat a tanácsházára és nekik is megtiltották az összejárást és a velem való beszélgetést. Még az utcán sem állhatnak szóba velem. Sokszor úgy éreztem, hogy maga a tanács sem tudja, hogy mit kezdjen ezzel a különös dologgal. Rendőrök gyakran látogattak minket. Jellemző kérdéseket tettek fel és azután továbbmentek. Egy éjszakán megint becsöngetett két rendőr. Ahogy bejöttek, a falon lógó Igére mutatva kérdezősködni kezdtek. Gúnyolódva beszéltek Istenről. Jó volt egészen nyíltan beszélni velük, figyelmeztetni őket arra, hogy az a valaki, akit csúfolnak, erősebb, mint ők. Abban az időben már nem jöttünk össze esténként. A fenyegetések és a félelem szétszórta a nyájat. Elbújva, egyenként, vagy egy-két család összebújva olvasta az Igét.