“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

A GONOSZT JÓVAL

Ezen a délutánon, ahogy ágyunkon feküdtünk, a szoba lakói, akik általában a felső tízezer közül valók voltak, egymás után mondták el, hogyan állnak majd bosszút azokon, akik idejuttatták őket. Beszélgetés közben azután, nagyon csendesen és szerényen, hiszen ujonc voltam, megszólaltam én is. Csak annyit mondtam, hogy Jézus Krisztus nem így tanította. Ő arra tanított, hogy „szeresd ellenségedet” és arra, hogy „a gonoszt jóval viszonozd”. Azt gondoltam, hogy szavamat nagyon nehezen fogják megérteni, de azt nem, hogy akkora felzúdulást okoz. Minden irányból hangzottak a visszautasító, felháborodott megjegyzések. „Majd bolond leszek! Talán megcsókoljam azt, aki így tett velem? Talán megköszönjem neki? Nem vagyok megőrülve!” … és ehhez hasonlók. Mikor egy kissé halkult a lárma, megszólalt egy aránylag csendes, falusi lány: „Pedig a Lizának igaza van!” És elmondott egy történetet, ami minden tanításnál többet ért.

„Tudják, amikor az én bátyám katona volt, írt nekem egy levelet. Abban arra figyelmeztetett, hogyha majd jönnek hozzánk gyűjteni a katonáknak, akkor ne adjunk. Nem jut az el hozzánk – írta. Valahol eladminisztrálják, mi abból nem kapunk semmit! – Meg is fogadtam akkor, hogy nem adok. Egy nap azután egy nagyon csendes, kedves arcú, papforma ember kopogtatott be hozzánk: Tessék adni valamit a szegény katonák részére! – mondotta. Egyébb se kellett nekem. Csípőre tett kézzel, tíz percen keresztül nem a legudvariasabb hangon mondottam a véleményemet az egész gyűjtésről, többszörösen ismételve, hogy nem adok … egy fillért sem adok! Miután így jól kikiabálva magam elhallgattam, ugyanazt a kedvesen mosolygó arcot találtam magammal szemben, és csak ennyi választ kaptam: „Köszönöm szépen. Jó napot kívánok.” Miután elment az ember, úgy éreztem, mintha arcul ütöttek volna. Először utána akartam szaladni, hogy visszahívjam, azután leborultam az asztalra és sírtam. Soha nem felejtem el ezt az esetet. Bizony igaz az, hogy jobban fáj, ha valaki a gonoszt jóval viszonozza.”

A történet után a szobában csend volt. Ez az illusztráció többet beszélt, mint bármilyen prédikáció.