“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

KI AZ ERŐSEBB?

A reggeli rendelés közben megérkezett mindennapi vizitjére az orvos. Ez az ember meggyőződéses materialista volt. Gyűlölte a papokat, apácákat, diakonisszákat és maró gúnnyal beszélt mindarról, ami Istennel kapcsolatos. Mégis csodálatos módon elfogadott engem hitemmel együtt. Ahogy ő szokta mondani: „Maga más.” Egyszer munka közben így szólt: Ha tudnám, hogy maga fasiszta, akkor egy napig sem dolgoznék együtt magával. De tudom, hogy nem az.”

Különleges, Istentől kapott kapcsolat volt közöttünk. Amikor ketten végigjártuk a kórtermeket, megálltunk egy-egy ágy mellett s ő kiadta utasításait a betegre vonatkozóan, sokszor érezhette bennem a más véleményt. Kimondatlanul is tudta, hogy sok rendelkezését nem helyeslem, és sok cselekedetét kritikával nézem. Érdekes volt, és a rendelések után behívott magához és megmagyarázta a magatartását. „Tudja, ha ezekkel úgy bánnék, ahogy maga gondolja, akkor ezek soha meg nem változnának.” Jó volt azt válaszolni reá, hogy hitem szerint az egyetlen erő a világon, amely embereket megváltoztathat: a szeretet ereje.

Egyik nap beléptem a rendelőbe és egy leányt találtam ott. Ketten-hárman is kérdezgették, de ő semmire sem válaszolt. Egy darabig beszéltem hozzá, akkor megszólalt és azt mondta, hogy gyógyszer mérgezése van, mossuk ki a gyomrát. Megmondtam az orvosnak és meg is tettük vele amit kért. Az orvos sokáig ült az ágya mellett, és kérdezgette, de a leány semmire nem válaszolt. Hiába próbált kedvesen, vagy erélyesen szólni hozzá, teljesen hatástalan maradt. Csendben álltam mellettük. Amikor kimentünk a kórteremből, az orvos hozzám fordult: Magára bízom ezt a beteget. Csináljon vele amit akar! Ha akarja fektesse be maga mellé a szobába. Csak egyet kérek: érje el, hogy beszéljen. Vegye fel a természetes kapcsolatot az egész társadalommal.” – Én – az Úrra nézve igent mondtam.

Emlékszem arra a napra. Igen sok munkám volt. Arra sem értem rá, hogy szót váltsak a leánnyal. Az volt a kérésem az Úr felé, hogy dicsőítse meg Magát ennek a leánynak az életében. Úgy éreztem, hogy döntő csata ez kettőnk között és nem maradhatok vesztes. Az Úr ügye forog kockán. Most is hálás vagyok Istennek azért, hogy nem tudtam vele azon a napon semmit csinálni. Így világos, hogy nem tőlem és nem rajtam keresztül történt a változás. Másnap a leány elkezdett mindenkivel szabadon és nyíltan beszélni úgy, ahogy sohasem láttam azelőtt. A délelőtti viziten a legkedvesebb hangon beszélt az orvossal. Természetesen az orvosnak mindenre volt magyarázata, és külsőleg nem hajolt meg Isten akarata előtt. Mégis tudom, hogy szívében megérezte, hogy az Erősebbel áll szemben.