“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

AZ ÚR AZT NÉZI AMI
SZÍVBEN VAN

Ha a főkapitányságon kihallgatás, vallatás közben valaki rosszul lett, öngyilkosságot kísérelt meg, akkor nem vihették a rabkórházba sem, mert még nem volt elítélt. Nem vihették a civil-kórházba sem, mert már nem volt szabad. Csak hozzánk jöhetett a rendőrhatósági kórházba. Olykor megállt a toloncház udvarán a fehér mentőautó, és amikor az én benti otthonom, a kis rendelőszoba ablakából megláttam a fehér autót, beszóltam a többieknek: „Vendégünk jön.” Nagyon jó volt az élet egy-egy hajótöröttjét úgy fogadni, mint aki hazajött.

Az elítéltek világában lassan el is terjedt a mi kis kórházunknak a híre. Emlékszem, hogy egyszer valakit behoztak hozzánk, és ő azt súgta nekem: „Üdvözlik a Markóból!” Csodálkozva kérdeztem, hogy kicsoda, hiszen nem ismerek én ott senkit. Ekkor kiderült, hogy valaki, aki vizsgálati fogsága közben nálunk járt, tanácsolta ennek a betegnek, hogy ha a főkapitányságra kerül, csináljon magával valamit, hogy elvigyék a Mosonyi utcába, mert ott nagyon jó dolga lesz, és akkor mondja meg az ápolónőnek, hogy gondolnak reá és üdvözlik.

Így került egyszer hozzánk egy terebélyes, kifestett szőke nő, aki azzal állított be a kórházba, hogy neki jó ágyat adjanak. Szanatóriumi kényelmet keresve helyezkedett el az egyik szobában. Általában nagyon tudtam szeretni az elesetteket, és melléjük álltam. Most nagy belső ellenkezéssel fogadtam az új vendéget. Szinte barátságtalanul válaszoltam kérdéseire, és nem voltam hajlandó kiszolgálni tetszése szerint.

Abban az időben már szokás volt nálunk, hogy amikor takarodó után bezárták az ajtót, akkor hárman-négyen összebújtunk az egyik ágy szélén és olvastuk az Igét. Nem hívtunk mi oda senkit, de akit az Úr vonzott, az szó nélkül felkelt az ágyból, pokrócot terített a vállára s átült hozzánk. Így történt az új vendéggel is. Soha nem látott éhséggel hallgatta az Igét. Egyre csak kérdezett, aztán önmagáról beszélt. Kiderült, hogy ünnepelt színésznő, akinek a neve közismert Budapesten. Nagyon őszintén beszélt az életéről. Szégyeltem magam azért a szeretetlenségért és ítélkezésért amivel fogadtam, és legszívesebben kitettem volna a kórházból az első napokban. Isten gondolatai sokkal magasabbak a mi gondolatainknál. Ő cselekedte meg ezzel az asszonnyal, hogy őszinte bűnlátásra jutott és amikor pár hét múlva elment a kórházból, szeretett volna egészen más életet kezdeni.