“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

A NYELŐK TÁRSADALMA

Volt sok komikus és kacagtató része is kórházi életemnek. Aki nem ismeri azokat az embereket, nem is tudja elképzelni, hogy van közöttük egy külön társadalom, a „nyelők társadalma.” Ha nehéz helyzetbe jutnak, a kezükbe eső legközelebbi tárgyat lenyelik, hogy helyzetükön könnyítsenek. Így azután kórházba kerülve jobb helyet, jobb kosztot, és jobb bánásmódot biztosítanak maguknak.

Gyermekkoromban féltve őriztek attól, nehogy egy cseresznyemagot lenyeljek. Sokszor ijedten mondták: „Vakbélgyulladást kapsz!” Most láttam csak, hogy mennyi mindent le lehet nyelni anélkül, hogy különösebb baja lenne tőle az embernek. A kanál nyelétől kezdve a zsilettpengéig, cipővas és kabátgomb egyaránt eltűnik a „nyelők” gyomrában. Emlékszem, milyen rémület fogott el, amikor az első ilyen beteget hozták be. Azt hittem, hogy rövidesen a végét várhatjuk. A többiek nyugodt viselkedéséből rájöttem, hogy nem is olyan borzalmas a helyzet. Az orvosnak egy terápiája volt: dupla adag kenyér és dupla adag krumpli. Egyszer behozták hozzánk a „nyelők” legnagyobbikát, Sanyit, a zsebtolvajt. Magas, jóvágású fiatalember volt, de tekintete és egész lénye leírhatatlan sötétséget árasztott. Nyegle cinizmussal járkált a kórházfolyosón. Elolvastam a diagnózisát, amiből kiderült, hogy kanalat nyelt a főkapitányságon vizsgálat közben. Az időnként megismételt röntgen felvételek mutatták a gyomrában és a beleiben a kanálnyél vándorlását. Veszedelmessé akkor vált a helyzet, amikor a kanál a végbél felé közeledett. Akkor az orvos kiadta az utasítást: „Vigyázni a kanalakra!” Ettől kezdve az egész kórház „kanál-lázban” égett. Minden étkezés után pánikszerűen zártuk a kanalakat, de hogy-hogy nem, Sanyi a kellő pillanatban mindig talált étvágyának megfelelő kanalat. Egy pillanat alatt letörte annak fejét, s lenyelte a nyelét. Azután már késő volt a bánat. Mondanom sem kell, hogy mindenkit okoltak és teljes pontossággal kimutatták, hogy hogyan jutott az újabb kanálhoz. Ez azonban mit sem változtatott a szomorú tényen. Nagyon sötét bűnök lehettek a háttérben, hogy Sanyi inkább választotta a kanál-nyelés kínjait, és görcseit, csak hogy vissza ne kerüljön a főkapitányságra és ki ne derüljön mindaz, ami rejtve van.

Amikor egyszer szokott helyemen. a kórház folyosóján lévő kis padon ültem, mellém ült Sanyi. Elkezdtünk beszélgetni. Megkérdeztem, hogy mi a foglalkozása. „Zebaker” felelte. „Mit jelent ez, mégis mit csinál?” „Hát, tudja” – mondta ő – „olyan foglalkozásom van, amivel néha nagyon sokat keresek, néha semmit.” Nagyon értetlenül néztem rá és újból megkérdeztem: „Mégis mit csinál?” Jellegzetes kézmozdulatot tett, mire én csodálkozva kérdeztem: „Maga zsebes?” Felháborodottan nézett rám: „Hogyan mondhatja ilyen közönségesen? Én nem zsebes, hanem zebaker vagyok!” Igen, Sanyi előkelőbbnek érezte magát a többi tolvajnál. Ő magasabb fokon üzte a bűnt, de lényegében ugyanaz volt, sőt talán mélyebben és sötétebben tartotta fogva a Gonosz.

Amikor egy újabb kanál lenyelését az egész kórház felháborodva vette tudomásul, az akkor szolgálatos rendőrnő így akarta jobb belátásra bírni: „De Sanyi, gondolja meg, hogy ezek a kanalak mind leltárban vannak!” Nem is kell mondanom, hogy ez a figyelmeztetés a rutinos zsebtolvajt egy csöppet sem akadályozta meg abban, hogy legközelebb újból ezt cselekedje.

De bármennyire sikerült is húzni az időt, mégis eljött az a nap, amikor az utolsó kanál is elhagyta Sanyi szervezetét, és bármennyire nem akarta, kénytelen volt szembenézni az igazsággal.

Sanyi történetének komoly tanítása van. Örök emberi, ahogyan minden módon halogatni akarjuk bűneink napvilágra jöttét, ahogyan halasztjuk és toljuk a leszámolás pillanatát.

Bár megtanulnánk belőle, hogy nem lehet végleg elhalasztani! Előbb-utóbb szembe kell nézni mindazzal, ami mögöttünk van.

Sokszor, amikor embereket látok menekülni bűneik következménye elől, arra kell gondolnom, hogy ez is egy Sanyi.

Milyen sok Sanyi járkál ezen a világon, reménytelenül menekülve a sötétségbe a világosság elől.