“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

IRMA VISSZATALÁL

Az internáló tábor szörnyű, szennyes világában külön világ volt a kórház. Más volt a légköre, szinte mássá váltak, akik odakerültek. Ha este, a munka végeztével leülhettem közéjük, sokszor játszottunk társasjátékot, és nagy nevetés közben egészen gyermekké váltunk. Azután mindenki elcsendesedett és előkerült az Ige. Sokszor énekeltünk is, halkan, hogy ne hallassék ki a teremből. Ebben az időben került a kórházba egy feltűnően sápadt, koszorúba font hajú barna leány, aki már az első igeolvasás után igen mély vágyódást mutatott az Úr iránt. Szinte egész nap a nyomomban volt és vagy a Bibliámat kérte, vagy kérdéseket intézett hozzám. Irmának hívták. Nagyon nehéz, kalandos élet volt mögötte. Egyik este elmesélte, hogy hívő szülők gyermeke, Erdély egyik kis falujában született. Fiatal korában nem tetszett neki ez az élet, amit szüleinél látott. Vonzotta a világ, a szórakozás. Megszeretett egy fiatalembert s amikor az felment Pestre, Irma elhatározta, hogy vele megy. Otthagyja szüleit, a családi házat, a falusi légkört és felmegy Pestre, a nagyvilágba, a szórakozásba, azt gondolva, hogy az az élet. Aztán jöttek a csalódások. Férje más nőbe szeretett bele. Egyedül maradt. Csalódott szívével kikerült az utcára. Elmondta, hogy még mindig szereti a férjét, de tökéletesen reménytelennek látja az életét. Egyre lejjebb csúszott a lépcsőn. Belekerült a budapesti alvilágba, ivásba, paráznaságba. Az otthon, a kis erdélyi falu olyan messze került tőle, mint valami idegen, másik világ. – Azt mondtam, hogy az Úr nem engedi ki kezéből, szülei imádsága hordozza az életét. Jó volt valóságnak látni az imádság erejét és tudni, hogy ez a leány nem veszhet el. Ha hosszú, kerülő úton is, de vissza fog jutni ahhoz az Úrhoz, aki már gyermekkorában kereste.

Egészen szokatlan erővel vonzotta az Ige. Amíg napközben dolgoztam, nála volt a Bibliám. Olvasott és kérdezett. Így nyíltak meg előtte Isten országának titkai.

Abban az időben többen is voltak a kórházban, akik komolyan vágyódtak az Ige után. Amikor átmentem a kórtermen, innen is, onnan is hangzottak a kérések: „Tessék nekünk is mondani valamit.” Ők is, én is jól tudtuk, hogy mire gondolnak.

Egyik este igeolvasás közben egy leány egy katolikus éneket kezdett énekelni, amit mindnyájan megtanultunk.