“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

 
V. RÉSZ – “ISTEN HÁZA” TÖRTÉNETE

AZ “OTTHON”

Nem tudom, mikor állt elém először az, hogy a megkötözöttek, a szabadulni vágyók számára az Úr egy házat akar adni, ahol az imádság és Ige légkörében lehetnek. Azt tudom, hogy amikor 1949-ben tanári állásomról lemondtam, és az Úr azt üzente: Add el vagyonodat…, akkor a bútoraim és minden ingóságom eladásánál már erre a házra, erre a lelki otthonra gondoltam. – Pedig milyen messze volt még akkor a megvalósulás. Valakinek beszélgetés közben azt mondtam akkor: úgy érzem, még nagyon éretlen vagyok. A kitelepítés, az internálás után kalauzságom, mind komoly lecke Isten iskolájában. Arra nem emlékszem, hogy mikor voltam először Iharosban, és hogyan fogamzott meg bennem az a gondolat, hogy ez az a hely, amire gondoltam. 1956-ban hallottam, hogy a ház eladó, vagy bérbeadó lesz rövidesen. Amikor odaálltam az Úr elé, és megkérdeztem Őt, a válasz a napi Ige volt: Agg 2,4/b “Cselekedjétek, mert én veletek vagyok.” Azután az egész Aggeus könyve szinte személy szerint nekem szólt. Különösen az 1,7-8 lett parancs a számomra. “Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg a ti útaitokat! Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr.” Akkor már beszélgettünk a dologról a ház tulajdonosával. Csodálatos volt, hogy amikor elmondtam neki az Igét amit kaptam, így kiáltott fel: Ezzel az Igével kezdtük el húsz évvel ezelőtt az építkezést.

Röviddel ezután együtt megnéztük a házat. Rettenetes érzésem volt, ahogy körüljártuk. Szinte menekülni szerettem volna innen. Szívemben harc és kétségek. Talán mégsem Isten akarata ez? Mi az ami annyira nyugtalanít? Valami rendezetlenséget, fel nem szabadultságot éreztem a levegőben. Elmentünk döntés nélkül.

Ezen a nyáron egy leány-konferenciára jöttem ki Iharosba szolgálni. Egy rövid csendességre leültem a kert magasabb részén egy barackfa alá. Azon a napon az Ige arról szólt, hogy Jézus felment a hegyre, ott leült, és mennek hozzá az emberek. Soha talán olyan világosan és valóságosan nem tapasztaltam az Úr Jézus jelenlétét, azt, hogy Ő idejött és leült, és az Ő igenjét hallottam mindenre, amit eddig mondott. Ezeket a perceket nem lehet elfelejteni. Azóta is ahányszor leülök ez alá a fa alá, végigfut a szívemben ennek az emléke. Azután kb. egy évig nem történt semmi. Valahányszor erre vitt az utam, kinéztem a vonat ablakon ezzel a gondolattal: “Ott a hegyeken túl, ott van az Otthon.” Világossá vált előttem, hogy az én otthon-kérdésem csak az “Otthon”-nal oldódik majd meg.

1957-ben az iharosi ház egyik lakója disszidált. Megüresedett egy szoba-konyhás lakás ugyanakkor, amikor a mi lakás helyzetünk Budapesten tarthatatlanná vált. Életem egyik legnehezebb ideje volt ez. Úgy láttam, hogy a Sátán mindent elkövetett, hogy ne jöjjek ki ide. Néha világosan állt előttem Isten akarata, máskor sötét és reménytelen volt minden.

Amikor azután meggyötörve és nyomorultul álltam oda az Úr elé, akkor szólt hozzám. Ahogyan sorban olvastam az Igét, Hóseás könyve következett. Az 1,2-ben ezt olvastam: “Amikor beszélni kezde az Úr Hóseással…” Szinte kiáltott a szívem: velem mikor kezdesz beszélni Uram?! A válasz teljes bizonyossággal ez volt: most! Szinte lélekzet visszafojtva olvastam tovább a 2,5-ben: “Ime tövissel rekesztem el útaidat, és sövényt fonok eleibe…” A szemem megtelt könnyel. Igen, így van, pontosan így. És olvastam tovább az én történetemet a 2,13-ban “Imé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek. És onnan adom meg néki az ő szöllőjét … és úgy énekel ott, mint ifjusága idején…” Csodálatos, drága szavak, személyesen az én számomra.

Egy gondolat futott át rajtam: olyan messze, kint legyek? Azt mondták az ott lakók, hogy egészen a kertig lejárnak a rókák, és elviszik a baromfit is. Ezután így olvasom tovább a 2,17-ben: “Frigyet szerzek néki a mezei vadakkal, az ég madaraival, és a föld férgével…” A lélekzetem is elállott, hogy ilyen személyes, ilyen valóságos az Ő válasza! És a vége: “És eljegyezlek téged magamnak örökre.” Nem lehet mást tenni, csak odahullani ennek a csodálatos Úrnak a lábai elé és igent, és áment mondani minden szavára.

1957 június 12-én történt mindez, és 15-re el kellett hagynunk a lakást, ahol Budapesten ideiglenesen laktunk. Igen Uram, megyek. Június 13-án mentünk ki, hogy megnézzük, mit kell elrendezni, hogy költözhessünk. Ekkor ért a Sátán utolsó támadása a költözködésünk ellen. Egy testvérünkkel ketten jöttünk ki, és itt a kertben találkoztunk a ház tulajdonosával. Körülbelül egy órás olyan beszélgetés következett, ami közben szinte éreztem a Sátán jelenlétét köztünk. Hogy mi volt, amivel előállt a házigazda, nem tudnám már elmondani, de a mód, ahogyan felhozta a dolgokat, azt mutatta, hogy lehetetlen vállalni az ittlakást. Azzal mentem el, hogy semmiképpen nem jövök ki. Így nem lehet! Hogy mi lesz nem tudom, de ide nem jövök. Nagy belső nyugtalanság volt bennem: tehát nem igaz Isten szava, ígérete? Vagy csak most nem kell jönni, talán várni kell?!

Hazaérve odamentem az Úrhoz: Szólj valamit Uram… holnapután költöznöm kell… mit tegyek? És jön az Ige: Izráel népe az ígéret földje előtt áll, és kémeket küld, hogy kémleljék ki a földet. A kémek rossz híreket hoznak: Anák fiai laknak azon a földön. A nép zúgolódik az Úr ellen, de megszólal az Úr szava: “Meddig gyaláz engemet ez a nép? Meddig nem hisznek nékem?” 4Móz 14,1 Megint az Ő szava, – és minden egyszerűvé lett, a szívemben öröm, békesség. Megyek Uram, bocsásd meg hitetlenségemet! Az Ő válasza: “Minden földet amit a talpatok érint, néktek adtam!” Józs 1,3

Így indultunk el június 14-én édesanyámmal és minden meglévő holminkkal Torbágyra, az iharosi házba.

Amikor a teherautó megállt a ház előtt és a kút melletti kis úton kezdték fölhordani a holminkat, az ütött-kopott bútorokat nézve ezt kérdeztem az Úrtól: innen is tovább megyek Uram? Hiszen annyi helyen végigvittük már ezeket a bútorokat. Ahogy csendben álltam, bennem egy felejthetetlen bizonyosság: nem, ez a földi végcél, ahol most vagyok. És hiszem, hogy ez így igaz, innen nem kell tovább költözni.

Június végén már megkezdődtek a nyári konferenciák, sok ígérettel, és sok áldással. Az első ember, aki Jézusnál keresett szabadulást, 57 nyarán jött hozzánk. Egy asszony volt, akit az Ördög nagyon meggyötört. Rövid beszélgetés után megláttam, hogy az állapotának az oka a varázslás bűne az életében. Egy pár nap múlva, kezemben az “Ördög igézete” című könyvvel mondtam, hogy ezt együtt olvassuk el. Ijedten és határozottan tiltakozott: ha ezt olvasod, akkor én azonnal elmegyek! – Ebből már biztosan tudtam, hogy itt van a megkötözöttségének az oka.

Napokon keresztül imádkozva olvastuk a könyvet. Ez az asszony napról-napra teljesebben szabadult. Amikor elment, újra el tudta látni a családját és egészséges emberként élt régi környezetében.