Valamelyik ősszel történt, hogy a Jerikóban termelt káposztánkat idő hiányában nem tudtuk behozni. Nyugodtan otthagytuk, majd később talán lesz még idő rá, hogy beszállítsuk. Amikor többen kimentünk, hogy hamar végezzünk a leszedéssel, csodálkozva álltunk meg a káposztaföld mellett, egy darab káposzta sem volt. Kicsit csalódottan mentünk haza, az egész téli édes és savanyú káposztánk elveszett. Akkor jutott eszembe az a komoly kérdés, amit egyszer valahol olvastam: “Mi fontosabb neked, a veszteség, ami ért, vagy a tolvaj lelke?!” Akkor nagyon komolyan megbeszéltük, hogy nekünk a tolvaj lelke számít. És ettől kezdve a napi közös imádságainkban hónapokon keresztül szerepelt ez a kérés: “Uram könyörülj a káposzta tolvajon!”
Ez az ember nem tudta, hogy a káposztával együtt közbenjáró imádságot is lopott magának. Hiszem, hogy egyszer az üdvösségben találkozni fogunk vele. Hogy hogyan keresi meg az Úr, az már nem a mi dolgunk.