“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

ANYAGIAK

Szolgálatunk kezdetétől tudjuk, hogy az Úr munkájában mindent Tőle kell várnunk. “Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni.” (Zsidók 11,6). Az Isten különösen az anyagiakon keresztül tanít minket hitre. Ahogy az az ember, aki szabni tanul, először papíron tanulja meg. Nem selymet, vagy gyapjúszövetet bíznak rá. Mielőtt Isten lelkeket bízna ránk, az anyagiakon gyakoroltatja velünk a hitet. “Ha a hamis Mammonon hívek nem voltatok, ki bízná rátok az igazi kincset.” (Lukács 16,11).

Az iharosi szolgálatunk első idejében Isten az anyagi vonalon próbált minket, és tanított hitre. Arra tanított, hogy senkitől ne kérjünk és ne várjunk anyagi segítséget Rajta kívül. Mikor a pénztárosi állásomról lemondtam, nekem sem volt semmi jövedelmem már. Imádságban mindent az Úrtól kértünk. Hogy hogyan látott el, arra egy-két példát szeretnék elmondani. Amikor az építkezésen dolgoztunk, többen voltak nálunk férfiak, és egyik napon nem volt pénzünk kenyérre sem. Ez abban az időben történt, amikor a katonák gyakorlatoztak a völgyben. Ősszel, szilva-érés idején volt, hogy az egyik kiskatona sapkáját kezében tartva kérte, hogy adjunk neki egy pár forintért szilvát. Miután megkapta, egymás után jöttek a katonák a sapkájukkal, és egy órán belül megvolt az az összeg, amire szükségünk volt. Akik nálunk voltak, soha nem sejtették anyagi helyzetünket. Boldogan kifizették volna a mellényzsebükből a teljes heti ellátást. De mi az Úrra vártunk.

Egy másik alkalommal megint úgy volt, hogy vásárolni kellett volna. Éppen nagymosás volt. Kedves emlékem, hogy ezek a nehéz idők tele voltak örömmel és imádsággal. Az utolsó pillanatig tudtuk, hogy jönni fog a segítség. A beáztatott ruhákon nyilván hanyagságból nem néztem meg a zsebeket. Ahogy elkezdtem a mosást, az egyik kötényzsebből vizes ötven forintost vettem ki. Hálát adtunk az Úrnak, megszárítottuk a pénzt és elmentünk megvásárolni a hiányzó dolgokat. Nem voltak ezek nehéz idők, hiszen naponta megtapasztaltuk az Ő szeretetét és hűségét. Akkor is vidáman megvacsoráztunk az ilyen különös módon kapott pénzből. Azt is megtanultuk akkor, hogy elég minden napnak a maga gondja. Annyira az Úrtól kaptunk mindent, hogy még emlékezni sem tudok anyagi forrásainkra. Valahol azt olvastam, hogy a pénz a legpiszkosabb dolog, rengeteg bűn és vér tapad hozzá. Ezzel kell a legjobban vigyázni, hogy be ne szennyezze a szolgálatunkat. A pénz csak úgy tisztul meg, ha Isten kezén megy keresztül. Csak azt a pénzt fogadtuk el, amit emberek az Úrnak adtak, és mi az Úrtól kaptuk meg. Tehát mindig személytelen volt. Ezért nem emlékszem a pénzforrásokra. Soha nem is beszéltünk az első időkben, de azután sem szükségeinkről. Miután az Úr megtanított hitből élni, az anyagiakkal kapcsolatban, kezünkbe adhatta lelki vonalon ajándékait és győzelmeit. Beszélni ezekről a dolgokról már csak akkor beszéltünk, amikor az Úr olyan gazdagon ellátott mindennel, hogy semmi anyagi problémánk nem volt. És ez a mai napjainkig is így van. Ahogy az Úr megkérdezte a tanítványokat: Mikor elküldtelek erszény, táska és saru nélkül, volt-e valamiben fogyatkozástok? Mi is csak azt mondhatjuk: semmiben Uram.