“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

SZÉLESÍTSD KI SÁTORODAT

Miután a ház most már külsőleg is a mienk lett, vagyis mireánk bizatott sáfárságra, el kellett végezni azokat a javításokat, amelyekre ezt mondja az Úr: “Végezzétek el az Úr háza romlásainak a javítását.”

Most vissza kell térnem oda, amikor három évvel ezelőtt úgy láttuk, Isten parancsára bevezetjük a villanyt. Akkortájt hozták el a vezetéket egészen a futballpályáig, ami a házunktól kb. 300 méterre van. Egy hívő testvér segítségével elvégeztük a ház belsejében a vezetékek lefektetését, és miután minden készen volt, arról beszéltünk, hogyan kellene az áramot felhozni. Évekig állt úgy a házunk bevezetett vezetékekkel, csak áram nélkül. Amikor imádságban elcsendesedtünk, hogy miért kell várnunk, akkor az Úrnak ez volt a válasza a 18. Zsoltárból: “Te gyújtod meg az én szövétnekemet.” Sokféleképpen próbáltuk magunk meggyújtani, de nem sikerült. Megpróbáltunk kérvényt beadni, engedjék meg, hogy magunk vezessük be a villanyt. Vettünk oszlopokat, mindent megtettünk ennek az érdekében. Nem kaptunk engedélyt a bevezetésre. Semmi módon nem sikerült, amíg valóban mindent le nem tettünk az Úr kezébe. Ekkor 1968 tavaszán elkezdték egészen váratlanul lerakni a villanyoszlopokat, és egy pár héten belül égett a villany az Úr házában. Valóban igaz lett, hogy Ő gyújtotta meg szövétnekünket. Nem kellett érte fizetni, nem kellett erőlködni. Amikor csak felgyulladt a villany, hosszú ideig újra és újra hálát kellett adnunk annak az Istennek, aki megtartja ígéreteit.

Már előbb a nagy esőzések következtében a rossz tetőn keresztül beáztak épületeink helyiségei. Akkor jöttünk rá arra, milyen veszedelmes lett volna, ha korábban megengedi az Úr az áram bevezetését. Arra is ráébredtünk, hogy jócskán felemelte volna a vételárat a bevezetett villany. Így ebben is igaz, hogy az Úrnak minden útja kegyelem és hűség. Minden ősszel és télen egyes helyiségek beáztak s ez lassanként veszélyessé vált. A tetőt javítani kellett és a ház egyéb romlásait is. Ezzel kapcsolatban 1966 végén így szólt az Úr: “Szélesítsd ki sátorodat…” (Ézs 54,2).

Ez nemcsak javítást jelentett, hanem nagyobbítást is. Megdöbbentően olvastam tovább az Igét: A ház nyüzsögni fog az emberek sokasága miatt. Mindazok után amit átéltünk, és amiben most is benne vagyunk, ez teljesen lehetetlennek látszott. Hiszen tudjuk, hogy állandó megfigyelés alatt élünk. Egy-két embernél többet már emiatt sem hívhattunk. Úgy néztem az Úrra, amikor elolvastam ezt a mondatot, hogy ez nem nekem szól. A következő napon válaszolt erre a gondolatra az Úr, aki látja és érti a ki nem mondott gondolatainkat is. “Majd meglátod, hogy beteljesedik-e neked az én Igém, vagy sem…” Még mindig lehetetlennek látszik, de tudom, hogy az Úrnál minden lehetséges.

Ezután a határozott parancs után: Szélesítsd ki sátorodat…beszéltem azokkal a testvérekkel, akik küldetést kaptak az Úrtól, hogy ezekben a dolgokban segítségül legyenek. Úgy beszéltük meg, hogy tavasszal, talán májusban építkezünk majd. Hozzáfogtunk az anyagok beszerzéséhez, imádkozva terveztünk, de éppen ezekben az időkben annyi külső támadásban volt részünk, hogy egy csendességemben felnéztem az Úrra és azt kérdeztem, hogy igazán most kell hozzáfognunk?

Azt tudom, hogy Ő mondta: Szélesítsd ki sátorodat, de biztos az, hogy most? Választ kértem erre az Úrtól. Ezen a napon autó tülkölésre lettünk figyelmesek. Nagy teherautó állt meg a kapu előtt, és hatalmas fehér kőtömböket raktak le. Azokat a köveket, amelyeknek szállítását a vállalat szeptemberre vállalta, április végén rakták le a házunk előtt. Ámulva néztünk! Hogy később szállítanak az megszokott dolog, de hogy öt hónappal a határidő előtt…? Ebben az Urat láttuk. Valaki mondta is a testvérek közül, úgy látszik építkezünk. De nekem ez sem volt elég. Azt kértem az Úrtól, Uram Te szólj, csak a Te szavadra merem elkezdeni az építést. A következő napon a sorban olvasott igerész 2Kir 22 volt. Megrázó komolysággal szólt hozzánk az első hét vers. “Jósiás elrendelte, hogy az összegyült pénzt adják az Úr házában dolgozó művesek kezébe, hogy a ház romlását kijavítsák. Ácsoknak, építőknek, és műveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására.” Olyan jó volt még ezt a mondatot is olvasni: “De számadást nem kell tőlük venni, mert ők azt becsülettel végzik.”

Most már tudtuk, hogy a kijelölt időben, május közepén építkezni fogunk. Amikor eljött az építkezés megkezdése előtti nap, az 1Krón 22-ből ezt olvastuk: “Édes fiam, én elgondoltam szívemben, hogy az Úrnak az én Istenemnek nevében házat építek.” Aztán pár verssel később: “Azért kelj fel, és láss hozzá!” Másnap érkeztek meg az emberek, felkeltünk és hozzáláttunk.

Az időjárást is az Úrtól kértük az építkezéshez. El lehet képzelni azt a csalódást, amikor abban a pillanatban ahogy leszedtük a teljes tetőt, zuhogni kezdett az eső. Csak a mennyezet volt fölöttünk. Visszarakni a cserepeket már nem lehetett. Megpróbálták kátránypapírral itt-ott befedni, de ez nem sokat használt. Ott álltam a konyhában s az átázott mennyezetről fejemre csöpögött a víz. Úgy főztem, hogy az edények nagyrészét ki kellett rakni vízfogónak. A szívemben ez volt: A Te szavadra kezdtük el Uram, hát nem látod, hogy átázik a ház és leszakad a plafon?! Nem látod, hogy ami volt is, még az is tönkremegy? És mit szólnak azok az emberek, akik tudják, hogy hitből történt mindez? Mit mondjak azoknak, akikkel együtt imádkoztunk, hogy az Úr adja meg a megfelelő időt? Miközben ezeken gondolkoztam, csendesen énekeltem: “Bízom benned Uram Jézus…” Mikor Sanyi átment a konyhán, és az ének hangjait hallotta, mosolyogva rám nézett. Nyilván pontosan tudta, mi megy végbe a szívemben. Gondolom, bennük is hasonló gondolatok lehettek. Délutánra elállt az eső, és végső fokon nem történt semmi. Az eső csak megsürgetett a munkában. Este már fent volt a cserép, és tető alatt aludtunk. A hit minden útjának megvan a próbája. Jaj annak, aki a próbában meghátrál! Mikor elmentek a segítségeink, ott maradtunk a sok félig kész munkával hárman. Bizony ebben a szolgálatban meg kell tanulni kőművesnek, pallérnak, asztalosnak lenni. Olyan jó, hogy az Úr mindenre megtanít, és így egy hét alatt befejeztük azt, amire akkor feltétlenül szükség volt. A hétvégén szombaton már vendéget vártunk. Pénteken még tele volt a szoba törmelékkel, kövekkel. Szinte hitetlenkedve néztünk egymásra Erzsikével. A beeresztett fényes padlót össze-vissza karcolta a törmelék és kő. Lapátoltam a törmeléket, ő hordta ki talicskán. Estére az ajtó helyére szőttes függönyt akasztottunk. Rendben és tisztán várta a vendéget a szoba.