“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

IGAZI KARÁCSONYI ÖRÖMÖK

A karácsonyi szünetben keresztgyermekeinknek rendeztünk csendeshetet. Nemcsak a közvetlen keresztgyermekeink, hanem több olyan gyerek is részt vett, akiknek szülei meghaltak, vagy valamilyen módon rászorultak arra, hogy lelki segítséget nyerjenek. Sok kedves emlékem van ezekről a csendeshetekről. Különösen egy kisfiúval kapcsolatban, akinek az édesapja úgy tudom, még most is börtönben van. A kis Gusztinak hívő nagymamája volt. Ott a Nagypéteri ébredésben ismerkedtem meg vele. Ő kért arra, ha lehet, ha megtehetem, viseljek gondot az unokájára. Sokat imádkozott érte. Ezt a gyereket is meghivtuk a keresztgyermekeink közé a fóti gyermekvárosból karácsonyi szünetre. Csodálatos volt, ahogy ez a nagyon züllött szülők gyermeke milyen fogékony volt az evangéliumra. Emlékszem, hogy még főzés közben, takarítás és terítés közben is állandóan a nyomomban volt, és folyton kérdezett az Isten országával kapcsolatban. Jézusról, a feltámadásról újabb és újabb kérdéseket tett fel, nem lehetett kielégíteni.

A csendeshét végén el kellett mennem, valahol vidéken volt szolgálatom. Később mondta el Sanyi, hogy ez a gyerek amikor elfogadta Jézus Krisztust, olyan mérhetetlen örömmel volt tele és ezt mondta: “Keresek magamnak helyet a völgyben, ahol nincs hó, csak azért, hogy bukfencet vethessek örömömben.” Azt is mondta Sanyinak: “Tessék megmondani Liza néninek ha visszajön, nagyon köszönöm, hogy megismertette velem az Úr Jézust.”

Ez a gyerek éveken keresztül járt a csendeshetekre. Pár évvel ezelőtt maradt el. Hogy hol lehet nem tudom. De azt tudom, hogy amit akkor adott neki Jézus, azt soha nem fogja elfelejteni.

Keresztgyermekeinkkel játsszottunk, hógolyóztunk, Igét hallgattunk, vidáman, örömmel voltunk együtt Isten színe előtt egy héten keresztül. Az egyik kicsi keresztfiam, amikor este megcsókoltam az ágyban, a fülembe súgta: “Ugye Liza néni most lehet telefonálni?” Azon a napon tanulták azt az éneket: “Kis telefonom van nekem, Két összetett kezem.” Így válaszoltam: “Igen, most lehet, most nagyon jó vonal van. Most tisztán hallja az Úr, telefonálj csak nyugodtan.”

Egy-egy evangéliumi színdarabot is előadtunk az ilyen karácsonyi szünetekben. Sok-sok vidám emlékem van ezekről a hetekről. Emlékszem arra, amikor egy “Heródes” című színdarabot adtunk elő, még a kis szamár, a nemrég született Barát is bekerült a szobába. Teve helyett jó volt akkor a szamár is a napkeleti bölcsek mellé. A gyerekek vidáman hallgatták a színdarabot, és nagyon sok örömöt kaptak. A bűnbocsánat öröme mellett, az együttesen tiszta örömben eltöltött órák emlékét vitték magukkal.

Egy ilyen karácsonyi gyermekhéten történt, hogy egyik reggel arra ébredtünk, hogy az éjjeli nagy hóesés után nem lehet kinyitni az ajtókat. Jó, hogy volt egy olyan ajtó, ami a verendára nyilt, azt ki tudtuk nyitni, és kimenve elhányni a havat a többi ajtó elől. A hó sűrűn esett tovább és arról beszéltünk a gyerekekkel, hogy mi lesz, ha hét végén nem tudnak hazamenni. Megállapítottuk, hogy semmi baj nincs. Először megesszük a tyúkokat, azután a nyúlakat. Utána a szamarakat, és végül a tehenet. Azért vártunk a tehénnel, mert az még tud tejet adni a pincében levő krumpli és zöldség mellé, mert ugye kenyerünk nem lenne. A gyerekek ujjongva kiabálták: “Bárcsak mindig esne a hó!”

Az újságcikk utáni időkben az ország hitben élő emberei imádsággal és figyelemmel, távolról szemlélték a velünk történő eseményeket. Idejönni azért nem mertek, mert sem minket, sem magukat nem akarták veszélyeztetni. Abban az időben valaki megkérdezte levélben: Mi van nálatok? Azt válaszoltam: minden úgy van, mint régen, mert az Istentől való dolgok örökkévalók. Az első ijedtség után újra jöttek vendégek, nem sokan, óvatosan, két-három ember körülnézve, be lehet-e jönni. A lelki békéjüket és a Jézust kereső emberek is megtalálták az utat házunkhoz.