“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

MARIKA

Most különösképpen egy leányról szeretnék beszélni: Marikáról. Ahogy később elmondta, az evangélizáció előtti napon, amikor reggel a munkahelyére igyekezett, – ahová vonattal járt, – az állomáson elhatározta, hogy a gyorsvonat elé veti magát. Ez a vonat menetrend szerint az előtt a személyvonat előtt szokott átszáguldani az állomáson, amivel ő járt be dolgozni. Ebben az elhatározásban állt a sínpárhoz, de hiába várt, a gyorsvonat nem jött. Azután a szokott időben bejött az ő vonata, és Marika felszállt.

A következő napon kezdődött az evangélizáció, és Marikát azonnal megragadta az Ige. Hét végére boldogan tett bizonyságot arról, hogy megtalálta Jézust, békességet és kibeszélhetetlen örömöt kapott. Ő volt az egyik azok közül, akiknek bizonyságtétele a legmegragadóbb volt.

Az evangélizáció végeztével hazamentem, s pár hét múlva értesítést kaptam, hogy Marikát bevitték az ideggyógyintézetbe. Megdöbbenten kérdeztem: miért? Így mondták el az esetet, egy reggel felébredve hangosan kiáltozni kezdett: Elkárhozom, nincsenek megbocsátva a bűneim! Kétségbeesésének és sírásának nem tudtak véget vetni. Azután beszállították őt az intézetbe. Azonnal világos lett előttem, ezen a lányon nem tudnak ott segíteni. Arra kértem azt, aki a hírt hozta, hogy próbálják meg kihozni az intézetből és elhozni hozzánk.

Marika saját felelősségére hagyta ott az ideggyógyintézetet. Első beszélgetésünk után kiderült, kicsi korától kezdve tele volt az élete babonás ördögi dolgokkal. Azonkívül, hogy szülei kisgyermek korában a legkülönbözőbb babonás dolgokat csinálták vele, saját maga is jósoltatott, és belekerült a Sátán hatalmába. Mikor Jézus vére alá tettük ezeket a bűnöket, Marika felszabadult. Azon a napon boldogan vallotta, hogy meg vannak bocsátva a bűnei és örök élete van.

De az ellenség nem hagyja el könnyen áldozatát, másnapra újra elsötétedett előtte minden. Kételkedések fogták el. Bizonytalanságában sokszor mondta: “Minden hiába, érzem, tudom, hogy még nincs megbocsátva, belül minden üres. Tudom milyen volt Jézussal, most Ő már nincs bennem.” Többször beszélt arról, hogy elkövette a Szentlélek elleni bűnt, és amit az evangélizáción kapott, elvesztette. Beszélgetés után a közös imádságra minden kivilágosodott, azután újra hatalmukba vették a gyötrő gondolatok. Napokon keresztül tartott ez a belső hullámzás. Az arca is kétféle arc volt. Csak rá kellett nézni, és azonnal tudtam, milyen állapotban van. Volt amikor az evangélizáció idejének a ragyogása visszatért az arcára, volt, amikor egészen sötét arccal járt és sírt. Úgy látszott, nincs kiút ebből az állapotból. A hét eltelt, amit nálunk töltött, és Marika nem volt ugyan veszélyes állapotban, de nem is jutott teljes szabadulásra.

Lehet így élni, talán dolgozni is, hiszen sajnos, sokan élnek ebben az állapotban. Most arról volt szó, kérjen-e még egy hét szabadságot, vagy menjen haza. Az Úr elé álltam ezzel a kérdéssel, a válasza ez volt: “Elmegyek és meggyógyítom őt.” Azt mondtam Marikának: nyugodtan hazamehetsz, Jézus azt mondta: “Elmegy és meggyógyít.”

Marika hazament. Hetek múltak el, és nem kaptam tőle hírt. De naponta hálát adtam érte, hogy igaz, amit az Úr mondott. Nem tudom mennyi idő telt el, amikor levél jött Marikától: “Nem tudom, mi történt velem, egyik reggel, amint olvastam az Igét, váratlanul tele lett a szívem örömmel, tudtam, hogy megszabadultam. Azóta boldog vagyok.”

Igazak az Ő ígéretei, – elment és megszabadította őt. Évek teltek el azóta, Marika boldog, szabad gyermeke az Úrnak.