“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

KÁRMEL

A csendesheteken résztvevők száma egyre szaporodott, és így kicsi lett a ház. A szomszéd telken egy barak állt, amit annakidején szintén Isten céljaira építettek. Ifjúsági csendeshetek voltak benne. Ebben a barakkban nekünk is volt még csendeshetünk. A kátránypapírral lefedett épületben meleg időben belül az ágyakra csöpögött a kátrány. Világítása petróleumlámpa volt, ez okozhatta a fabarakk gerendáinak meggyulladását. Mivel a fiatalok nem fértek el az épületben, 2-3 sátor volt felállítva mellette. Két emlékem is volt ezzel kapcsolatban. Az első az, amikor nappal bemászott egy kígyó a sátorba. A lányok nagyon féltek a kígyótól, és igyekeztünk, hogy meg ne tudják. Reggel izgatottan vártuk őket, hogyan élték túl az éjszakát a kígyóval.

A másik, hogy az esti áhítatot általában kint tartottuk a szabadban tábortűzzel. Sokáig énekeltünk, és amikor bementek a barakba, az épület füstölgött. A gyerekek égve hagyták a petróleum lámpát, átforrósította a gerendát, és kicsin múlt, hogy az egész barakk le nem égett. Itt is minden veszélyben az Úr őrzött meg, aki azt mondta: “Én vagyok az Úr a te őriződ.”

Kezdettől fogva úgy láttuk, hogy ez a hely is a szolgálatunkhoz tartozik, és ha a tulajdonosa eladná, akkor megvennénk. Amikor sikerült megvenni a telket, a barakk helyére házat építettünk. Lehetetlennek látszott, hogy meg tudjuk venni, és hogy Isten második házat is ad a felnőtt szolgálatra. Amikor mégis megvalósult, azon gondolkoztunk, mi legyen a ház neve? Az akkori napi Ige döntötte el. Illés történetéről szólt az Ige, amikor a nép felkiáltott a hegyen: “Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!” Így nyerte a ház a KÁRMEL nevet.

Hiszen mi is a sok nehézség után azt láthattuk meg, hogy mégis az lett belőle, amire az Isten adta, mert mindig mindenen keresztül az Úr az Isten! 1970-ben kezdtük építeni. Először csak egy szobát. És mire mind a három szoba készen volt, és használatba lehetett venni, 1974-et írtunk.

A sok emberi akarás fölött végül is az Úr volt a győztes. Ebben az épületben is, azóta is sokan mondták ki ezt a vallomást: “Az Úr az Isten! Az Úr az Isten”. (1Kir 18,39).