“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

ILONKA

Ezekben az időkben sok idegileg kimerült beteg keresett nálunk pihenést, megerősödést, szabadulást. Az egyik alkalommal levélben kértek meg arra, hogy egy hetet tölthessen nálunk egy olyan asszony, aki idegállapota miatt nem tudta folytatni a következő tanévben a tanítást. Amikor elcsendesedtünk, úgy láttuk, hogy vállalhattuk ezt a szolgálatot. Kimentem Ilonka elé az állomásra. Egy kétségbeesett arcú asszony szállt le a vonatról, aki a megérkezése pillanatától tele volt panasszal. Elvettem a táskáját, úgy mentünk együtt. A húszperces út nagyon nehéznek tűnt neki. Sokszor kellett megállnunk útközben, pedig nem lehetett több 40 évesnél.

Már útközben megszerettem Ilonkát. Lelkileg érzékeny, finom gondolkozású ember volt. De úgy éreztem, súlyosan sérült valahol. Úgy is bántunk vele az első napokban, mint egy sebesülttel. Nem nagyon kérdeztük, faggattuk, hadd hallgassa az Igét, hadd beszélhessen vele az Úr.

Már az első étkezésnél csodálkozva láttuk, hogy nem mer megenni semmit. Ezért, vagy azért, minden ártott neki. Hiányzott a konfort, a testi kényelem, a folyóvíz, a villany. Az esti mosakodásnál kiderült, hogy szenvedést jelent neki, ha olyan lavorban kell mosakodnia, amiben más is mosakodik. Józanul nem is lehet elképzelni, mennyi minden jelenthet szenvedést egy embernek. Sokszor felsóhajtott, – nagy megpróbáltatás számomra, hogy itt kell lennem. Nem tudom, hogyan bírom ki? – Csodálkozva néztünk rá, mi kimondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk. Eddig senki nem mondta, hogy nehéz nálunk lenni.

Így ment ez napról-napra. Az Ige, az együttes imádság jót tett neki, de a külső dolgokat nehezen viselte.

Egy reggel elutaztam szolgálatra. Amikor indulni akartam, megint tele volt panasszal. Kibírhatatlan éjszakája volt, nem is tudja, nem megy-e haza.

Nem tudom már, mi volt az Ige aznap, de határozott üzenet volt a lelki és testi ember harcáról. Magam számára is érthetetlenül nagyon keményen beszéltem vele. Megmondtam, nincs értelme, hogy itt maradjon, ha nem hajlandó szembefordulni önmagával. Megmondtam, hogy életében a test uralkodik, pedig mióta Isten gyermeke már. Testén keresztül az Ördög egyre nagyobb félelembe, és egyre súlyosabb megkötözöttségbe viszi.

Az állomás felé vezető úton vádoltam magam, amiért ilyen keményen beszéltem vele. Különös volt, hogy belül a szívemben nagy öröm volt, a Lélek helyeslése. Következő nap, amikor hazaértem, azt gondoltam, nem is fogom már itt találni Ilonkát. Biztosan megsértődött és hazament.

De nem úgy történt. Nálunk volt, de egészen másként, mint eddig. Megtanult hit által szembefordulni önmagával, szabályszerüen harcolni és győzni.

Körülbelül egy év telt el, amikor Ilonka újra kijött hozzánk. Most már egyedül jött, nem kellett kísérni. Hálától ragyogó arccal mondta: útközben azon gondolkoztam, egy évvel ezelőtt hogyan jöttem végig ezen az úton.

Arra gondoltam, ha térdenállva tenném meg ezt az útat a házig, akkor sem volnék elég hálás az Úrnak azért, amit velem tett.