“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

BÁRKA

Újabb kérdés után egyik reggel azt olvastam: “Menj át Jerikóval szemben a hegyre, megmutatom a földet, amit néktek adok.” Aznap délelőtt azt mondtam a konyhás testvéremnek: gyere, menjünk át Jerikóval szemben a hegyre. Sűrű erdőbe érkeztünk. Hosszabb menetelés után, mint a mesében, egy gyönyörű házat találtunk. Nagyon szépen kiképzett kerttel, teljesen eldugott helyen, körülvéve erdővel. Megdöbbenve álltunk meg. Első szavam ez volt: ha eladó volna, ezt azonnal megvenném. Sajnos nem volt eladó. Akkor építették. Aki építtette, nagyon nagy szakértelemmel és szeretettel végeztette a munkát és ragaszkodott mindenhez. A növények, a bokrok minden a legtökéletesebben volt elrendezve.

Visszafele menve egy erdei fán láttuk a felírást: “Ez a telek eladó!” Pontosan Jerikóval szemben. Akkor már hálát adtunk az Úrnak, hogy ezt a helyet szánta nekünk. Emberileg őrűltségnek látszott. Ott van alatta a gyerekek háza, Jerikó. Mindenki ismeri és megfigyelheti ezt a helyet. Sok utánajárásba került, amíg meg tudtuk venni ezt a telket. De mivel tudtuk, hogy az Úrtól kapjuk, biztos volt, hogy a miénk lesz.

Mit építsünk rá? – ez volt a kérdés. Úgy láttuk, hogy egy faházat kell venni. Nem is tudom, ki mondta ki először, hogy bárka. A legnagyobb kérdés a bárkának a felszállítása volt az Ararát hegyére. Autó nem bírta a meredek útat.

Semmilyen jármű nem tudott felmenni. Nagyon emlékezetes az a nap, amikor a megvett faházat szállítottuk. Férfi csendeshét volt nálunk, és azon a napon zuhogott az eső. Még száraz időben sem lehet felmenni járművel, hát még ebben a rettenetes sárban. Persze, lehetőleg úgy kellett volna felszállítani, hogy senki ne lássa. Emlékszem, hogy ültem a szobában és fogtam a fejem. Azt mondtam a lelkész testvéremnek, akivel szolgáltam, ehhez már nekem sincs hitem, hogy ez a ház felkerülhessen a hegyre. A szállítók a futballpályánál letették az egész rakományt és elmentek. Óriási faanyag tömeg, hullámpala volt a sárban. Nem tudtam mást tenni, csak hitetlenül imádkozni: “Uram, a Te szavadra tettük!” Emlékszem a szolgáló lelkész testvérem elment megnézni, mi az, amihez már nekem sincs hitem.

Ezután adott az Úr egy lánctalpas traktort, amelyik majdnem egyenként hordta fel a deszkaárut, padlót, hullámpalát. Csak arra emlékszem, hogy este, sötétedés után visszajött Sanyi, és azt mondta: a ház fenn van a hegyen. Az esti Ige pedig ez volt: “A bárka földet ért az Ararát hegyén.” Utána könnyü volt már nevetve mondani: Azt tudtuk már, hogy ez a bárka, de azt nem, hogy özönvíz is lesz…?

Ott áll a bárka azóta is, és sok fiatal találta már meg benne Megmentőjét. Egyik ilyen csendeshéten részt vett a keresztfiam, János is. Hét végén eljött hozzám beszélgetni, “elmondott mindent igazán” és elfogadta Jézust Megváltójának. Amikor elment tőlem, kimentem a konyhába, hogy az ott lévő testvéremnek elmondjam az örömhírt. Nem vagyok az az ember, aki könnyen sír. De akkor nem tudtam megállni és csak annyit tudtam mondani, – nagy dolog az, ha az embernek megtér a keresztfia.

Már az első évben láttuk, hogy a bárka kicsinek bizonyul. Hogy hogyan vettük meg a mellette levő telket, már nem is emlékszem. Talán a második évben állítottuk fel a bárka kettőt, az elsőnél valamivel kisebb faházat, amelyben szintén tíz fiatal fért el. Évről-évre folytak a csendeshetek, de mindig nagyon kellett vigyáznunk, nehogy észrevegyék a nyaralók a sok fiatalt, a szomszédban levő kőházból, amit először megláttunk.

Egy év múlva tudtuk meg, hogy a kőház eladó. Amikor megnéztük, olyan volt, mintha nekünk építették volna. Alul egy nagy szoba, kifejezetten összejövetelek számára. Lépcső vezetett fel a karzatra, ahol a hálóhelyek voltak. Ott is elfért tíz fiatal.

1978 óta a kőházban voltak az igealkalmak. A bárkákban napközben tartózkodnak és alszanak a fiatalok. A környék tele van szebbnél szebb kirándulóhelyekkel, úgyhogy napközben nem nagyon találni embert a bárkák és kőház környékén.

Amikor a kőház építője eladta a házat, azt mondta: Szeretném ha nemhuligán banda foglalná el a házat, amit annyira szerettem, hanem olyan fiatalok, mint akik itt voltak a szomszéd házban. Hiába vigyáztak, úgy látszik, sokat látott és hallott a kőház akkori tulajdonosa.

Azóta egy kis faház épült még, amiben két-három ember mellett helyük volt azoknak, akik csendben, négyszemközt akartak beszélgetni.

Annakidején, amikor Kóspallagon akartunk telket venni, azt mondtuk, kiírjuk majd hogy KISZ-tábor = Keresztyén Ifjusági Szövetség tábor. Most Isten megadta sokkal közelebb a KISZ tábort. Most már a fiatalok végzik benne a munkát és a szolgálatot is, nagyon nagy örömmel, és sok áldással.