“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

DUNÁNTÚL

1975-ben a januári férfi csendeshéten egy fiatal lelkész vett részt. Egész idő alatt a kezébe temette az arcát, és láthatólag nagyon sokat gyötrődött, amíg végre beszélgetni jött el, és letette mindazt, ami terhelte a lelkiismeretét.

Abban az evangélizációs sorozatban, ami Dunántúlon ősszel kezdődött, ennek a lelkésznek a gyülekezete volt az első. Olyan falvak voltak ezek, amelyek kimaradtak az ébredésből. Az esti evangélizációkon kívül reggeli imaórák is voltak. Megdöbbentő volt, hogy a falu katolikus plébánosa gyülekezetével együtt részt vett az evangélizáción. Azt hiszem, csütörtöki napon lehetett,amikor este a fülembe súgta: “Holnap később tudunk csak jönni, mert nálunk is mise van. Kérem énekeljenek, hogy az igehirdetésre ideérjünk.”

Amikor az evangélizációs esték végén az ajtóban állva kezet fogtam a jelenlévőkkel, csak onnan tudtam, hogy ki református és ki katolikus, vagy így köszönt: “Áldás, békesség!” vagy így: “Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Már ezen az evangélizáción is részt vettek a szomszéd községből jött emberek. Autóbuszt béreltek, és úgy jöttek át estéről-estére. Már akkor mondtam, hogy ne csinálják, nem lesz ennek jó vége. Pár héttel később a szomszéd faluban volt evangélizáció. Oda még többen jártak. Így ment ez 3-4 evangélizáción keresztül. Érezhető volt az ébredés szele. Nem lehetett visszatartani a szomszéd falvak embereit.

Végül a következő év elején az egyik faluban valaki feljelentette a nagy tömörülést. Ez lett a vége ennek az evangélizációs sorozatnak. A lelkésztől számon kérték, de az Úr védelmet adott nekik.

Ezen az utolsó evangélizáción a lelkész felesége két teljesen világi fiatal asszonyt hívott meg. Az egyik óriási szőke konttyal a fején magán hordta a világ minden ismertetőjelét. De jött, és olyan személyesen érintette az Ige, hogy nem tudott tőle többé szabadulni. Nem sokkal utána egy asszony csendes héten komolyan döntött Jézus mellett. Olyan határozottan indult el Jézus követésére, hogy egész környezetének tudomást kellett vennie erről.

1976-ban ugyanerre az evangélizációra jött el autóval egy fiatalasszony, akit az előző faluban ért el Isten Igéje. Az utolsó estén ő hozott el autóval a közelben fekvő városba. Mikor megkérdeztem, hol vannak a többiek,- mert mindig hozott másokat is, – kitérően azt válaszolta, hogy nem akart jönni senki. Később mondta meg, ő rendezte úgy, hogy ne jöjjön senki, mert hazafele menet el akarta mondani személyes problémáit. Mire a városba értünk, mindent elmondott, és imádságban odavittük az Úr Jézus elé minden dolgát. Ő is egy következő csendeshéten jutott teljes döntésre. Azóta évek múltak el, és ő komoly követője, szolgálója lett Jézusnak.