“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

GYERMEKEVANGÉLIZÁCIÓ FELSŐMAGYARORSZÁGON

Egy kicsi faluban 6-14 éves gyermekek vannak együtt. A délelőtti órákban 40 ragyogó szempár néz rám. Karácsony utáni időben vagyunk, és a három király története hangzik előttünk. Felhangzik a kérdés: “Gyerekek láttatok már csillagot?” Sok-sok kéz jelentkezik, hogyne láttak volna! Amikor éjszaka felnézünk az égre, tele, tele van csillagokkal. “Jó, jó de láttatok már csillagot a földön?” Erre nagy a csend. Ilyet senki nem látott még. Elmondom nekik, hogy az az ember aki befogadta az Úr Jézust, a Biblia üzenete szerint csillag ezen a földön. “Akik között fényletek mint csillagok a földön.” Szeretnétek-e csillagok lenni?

Beszélgettünk arról, hogyan indultak el a napkeleti bölcsek messze országból a csillag vezetésére. Hogyan tévedtek be Heródes palotájába. Heródes csillag volt? Sok kicsi száj válaszol egyszerre: “Nem! Heródes nem volt csillag. Féltékeny volt, irigy volt, gyülölködő volt, hazudott – Heródes nem lehetett csillag.” Később azonban újra kérdezek: “És a napkeleti bölcsek csillagok voltak?” Nagy csend. Aztán egy kicsi lány válaszol: “Amikor az istálló, a jászol felé mentek, akkor még nem voltak. De amikor visszafelé mentek a hazájukba, amikor már találkoztak az Úr Jézussal, akkor már ők is csillagok voltak.”

A legfontosabb kérdés most következik: Hogyan lehet valaki csillaggá? Elmondja nekünk az Ige. Ott beszél róla, amikor a bölcsek odaérkeztek az istállóhoz, amikor találkoztak Jézussal, akkor leborultak előtte, kitárták kincseiket, és mindent átadtak Jézusnak. Beszélgettünk róla, hogy mik is azok a kincseink, amiket ki kellene tárnunk Előtte. Sok minden előkerült. A kicsi szívek nagy bálványai, játékok, könyvek, amikhez odakötődött a szívük. Lehet dönteni, akarok-e mindent Jézusnak átadni, bűneimmel együtt a kincseimet is. Ma este ha csend lesz, mindenki elmondhatja Jézusnak, szívében leborulva Előtte, hogy szeretne mindent, mindent kitárni Előtte.

Hazamennek a gyerekek. Következő délelőttön a lelkészcsaládban a kicsi fiú, a kis Laci keservesen elkezd sírni. Délelőtt kirándulni szeretett volna, és nem mehetett el, hiszen folytatódik a gyermekevangélizáció, és nem engedi az édesapja. Folynak a könnyei és egyszerre csak eszembe jut: odamegyek Lacihoz és belesúgom a fülébe: “Ezt a kincset most rögtön odaadhatod Jézusnak és akkor csillag lehetsz.” Egy pillanat alatt átváltozik a kicsi arc. A szemek ragyogni kezdenek és hangzik a válasz: “Oda is adom, nem is akarok kirándulni menni. Csillag akarok lenni!”

Beszélgettünk a lelkésszel, elmondom neki, hogy gyermekek között nem szoktam alkalmat adni a Jézus mellett való döntésre. Kicsik ők még erre, nem is értik a súlyát, és később talán másképp fognak gondolkozni. És mégsem lehet megakadályozni. Az utolsó együttléten, amikor szóba kerül, hogy ki fogadta el Jézust, beszélünk arról, hogy ki szeretne csillag lenni, akkor minden felszólítás nélkül két kisfiú felnyújtja a kezét, és bevallják, hogy az este elmondtak Jézusnak mindent, és hogy boldogok és bizonyosak, hogy Jézus elfogadta őket gyermekeinek.

Ezután egyik a másik után nyújtja fel a kezét. Hiába beszéltem meg, hogy nem kell döntetni a gyermekekkel, amikor érett a termés, Isten Lelke learatja. Kérem az Úr Jézust, hogy tartsa meg őket életük végéig másoknak világító drága csillagoknak.