“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
DÁVID (1/5)
Dávid és Góliát
“És kezébe vette botját, és kiválasztott magának a patakból öt sima kövecskét, eltette azokat pásztori szerszámába, mely vele volt, tudniillik tarisznyájába, és parittyával kezében közeledett a Filiszteushoz. Akkor elindult a Filiszteus is, és Dávidhoz közeledett, az az ember pedig, aki a paizsát hordozza, előtte volt. Mikor pedig oda tekintett a Filiszteus és meglátta Dávidot, megvetette őt, mert ifjú volt és piros, egyszersmind szép tekintetu. És monda a Filiszteus Dávidnak: Eb vagyok-é én, hogy bottal jössz reám? És szidalmazta a Filiszteus Dávidot Istenével együtt. Monda továbbá a Filiszteus Dávidnak: Jőjj ide hozzám, hogy testedet at égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.
Dávid pedig monda a Filiszteusnak: te karddal, dárdával és paizzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg az egész sokaság, hogy nem kard és dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és Ő titeket kezünkbe fog adni. És mikor a Filiszteus felkészült, sőt elindult, és Dávid felé közeledett: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé. És Dávid benyult kezével a tarisznyába, és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokon találta a Filiszteust, úgy, hogy a kő homlokába mélyedt, és arccal a földre esett. Így Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és megölte őt, pedig kard nem is volt a Dávid kezében. És oda futott Dávid, és ráállott a Filiszteusra, és vette annak kardját, kirántotta hüvelyéből, és megölte őt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig amint meglátták, hogy az ő hősük meghalt, megfutamodtak.” 1Sám 17,40-51
Uram, hálát adunk azért, hogy szabad, bátor, erős harcosokká akarsz minket formálni ezen a héten. Bocsáss meg minden meghátrálást, minden gyávaságot. Áldj meg minket, segíts, hogy úgy kerülhessünk kapcsolatba Veled, hogy mindent elvégezhess bennünk. Köszönjük, hogy célod van velünk. Végezd ezt el bennünk a Te Nevedért.
Ámen.
Mindnyájan nagyon szeretjük ezt a történetet gyermekkorunktól fogva. Ha gyerekeknek elmondjuk, azoknak is izgalmas, érdekes. A gyerekeknek érdekes az, ami a Bibliában van. Lehetőleg beszéljünk az Igéről gyermekeinkkel. Nincs ennél érdekesebb történet. Számomra is mindig új és hatalmas ez a csodálatos történet, az Úrnak a győzelme az erősebb fölött.
Amikor tanári bibliaórára jártam, egyszer Gedeonról volt szó, és arról, hogy mindig a kevesek győznek. Annyira megragadott ez a dolog, hogy Gedeon a háromszázzal győzött, hogy életemben először imádkoztam hangosan: Istenem segíts, hogy én is a háromszáz között lehessek. Távol voltam még akkor az Úrtól, de ráébredtem, hogy az Úr a kevesekkel van, és Ő a nagyobb erő.
Itt látjuk a kicsi Dávidot, amint szemben áll a Filiszteussal, annak hatalmas erejével, kardjával, dárdájával, sisakjával, minden fegyverével. És itt van egy kicsi ember, egy eltaposható kis féreg, – te meg én. És itt van a levegőbeli hatalmasság. Nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem egy mérhetetlen túlerővel. Sejtésünk sincs arról, hogy milyen túlerővel állunk szemben! Nem is ismerjük a fegyvereit, minden pillanatban becsaphat minket, és az orrunknál fogva vezethet. A Sátán és serege a legnagyobb intelligencia a földön. Istennél kisebb, de minden embernél nagyobb. Hatalmas túlerő Góliát, és szembejön velünk. Mi nem látunk mást, csak a fegyverhordozóját, aki fontoskodik. Mi csak az embert látjuk, de nem látjuk a láthatatlan hatalmakat, erőket. Nem látjuk a Filiszteust.
Szemben áll egy kis ember, aki még csak nem is erős, nem is nagy – Dávid. Emlékszünk, hogy a király fel akarta öltöztetni saját fegyverzetébe, amikor arról volt szó, hogy megvív a Filiszteussal: legalább fegyvere legyen neki. És az az első mondat, hogy Dávid levetette Saul fegyverzetét, mert nem tudott benne járni.
Nagyon vigyázzunk, az Ördöggel szemben soha ne használjunk emberi fegyvereket: értelmünkkel, okosságunkkal, képességünkkel nem megyünk semmire. Ne próbáljunk Saul fegyverével szembeszállni a Filiszteussal. Mi sokszor okoskodással, tudásunkkal akarunk harcolni. Egyszer nagyon komoly vereséget szenvedtem, amikor a magam értelmét, képességét használtam. Nem tudunk mi ezzekkel harcolni, és nincs is ereje ezeknek a fegyvereknek.
Nagyon jó, hogy Dávid hamar rájön arra, hogy nem tud azokban járni. És fölveszi a maga pásztor ruháját, szerszámait, és az öt sima kövecskét. Egy nevetséges valaki. El tudjátok képzelni, amikor jön az a hat láb magas óriás Dáviddal szembe, aki szinte még gyerek?! Egy percig előttem van az egész kép: milyen sértő lehetett a Filiszteus számára, hogy azzal a gyerekkel harcoljon?
Azt mondja az Ige, hogy mikor elindult és föltekintett, meglátta Dávidot, és megvetette őt, mondván: “Eb vagyok-é én, hogy te bottal jössz reám? És szidalmazta a Filiszteus Dávidot Istenével együtt.” Nem tudom, hogy valaha szembekerültetek-e ezzel a szellemi hatalmassággal, a bun hatalmával, a kísértés hatalmával? Volt-e már, hogy úgy érezted, nevetséges, minden semmi, amit mondok.
Góliát megvetette Dávidot. Rettenetes fegyver a megvetés. Mondanak egy gúnyos mondatot, és úgy érzem, hogy nem bírom ki. Voltál-e már úgy, hogy olyan kicsinek érezted magad, mint egy szöcske mindazzal szemben, amit mondanak? Nevetséges volt minden érved, indokod.
Szidalmazta és fenyegette Dávidot a Filiszteus: “Jőjj ide hozzám, hogy testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.” A magabiztosság, a mérhetetlen fölény. Honnan van Dávidnak ereje ezzekkel szemben?
Lehet, hogy amikor az első gúnyos szót kimondták, vagy érezted a megvetést, elhallgattál, mert úgy érezted, legjobb volna megsemmisülni, eltunni. Nulla voltál mindennel szemben. Honnan volt Dávidnak ereje? Tapasztalatból! Elmondta a királynak előtte: “Pásztor volt a te szolgád atyjának juhai mellett, és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül, elmentem utána, és kiszabadítottam a szájából; ha pedig ellenem fordult, megragadtam szakállánál fogva és levágtam.”
Volt tapasztalata. Vajon innen vette az erőt; a tapasztalatból, a gyakorlatból? Mert csinálta ő már ezt medvével, oroszlánnal? Mert voltak győzelmei, emlékei, képességei, ügyessége? Vajon ezekből vette az erejét? Mi sokszor megpróbáljuk: valakit sikerült meggyőzni, Legközelebb ugyanazzal próbálkozunk. A múltkor ment, most is menni fog.
Vigyázz! Nem a képesség, nem a tapasztalat, és nem az ügyesség számít. Világosan megmondja, hogy honnan veszi az erejét: “Te karddal, dárdával, és paizzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának Izráel Seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél.” Ennek a Dávidnak van valamije, illetve Valakije. Egy név! Egy név, mely erőt jelent.
Vajon igazán egy fegyverem van: a Jézus neve? Testvér, jegyezd meg ezt a nevet, és ha majd nagyon nehéz helyzetben leszel, mondd ki. Nagyon sok ember mondta már el, hogy ördögi kísértésben csak ezt a nevet mondták, másra már nem volt erő. De minden megváltozott. Ismered te ezt a nevet? Nem varázsige ez a név. A név mindig személyt jelent. Az Ószövetségben minden névnek jelentősége volt. Jézus neve annyit jelent: Szabadító. Ez a név, hogy Szabadító, magát Jézust jelenti. Őt magát hívod mint egy személyt. Dávid azt mondja: “A Seregek Urának Izráel Seregei Istenének nevében megyek.” A Beléje vetett hittel megyek.
Amit utána mond Dávid, attól úgy éreztem, a hajam szála égnek áll. Hogy meri azt mondani, hogy: “A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak, és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.”? Milyen megremegtető bizonyosság! És ki meri mondani egy hatalmas sereg előtt! Föl meri tenni Isten nevét erre! Az ember úgy érzi, a lélegzete eláll; nem volna bátorsága, hogy feltegye az Isten dicsőségét, hatalmát, erejét.
Biztosan sokan olvasták Watchman Nee egyik könyvében, hogy olyan bennszülöttek közé mentek evangélizálni, akik még nem hallottak az Úrról. Imádkoztak, hogy az Úr adjon győzelmet. Volt egy fiatal munkás, aki azelőtt nem sokkal jutott hitre. Volt a bennszülötteknek egy esőcsináló istene, és volt egy ünnepük, amikor azt mondották, hogy nem eshet az eső. Ez a fiatalember azt mondotta: hogy esni fog az eső azon az ünnepen. Az idősebbek azt mondották: ember, hogy volt bátorságod erre?! Isten dicsőségét nem szabad feltenni egy ilyen dologra. Ettől kezdve kezdtek imádkozni, és bizonyosságot kaptak, hogy esni fog az eső. Azt az Igét kapták, hogy Illés hozzánk hasonló ember volt, hittel kérte az esőt, és Isten adott.
Eljött az ünnepnap, a körmenet elindult. A hívő misszionáriusok együtt voltak, könyörögtek: Urunk, feltettük a nevedet könnyelmuen erre a dologra. És egyszer csak délben felhők jöttek: olyan eső lett, hogy akik vitték és tartották a mennyezetet a bálvány-isten fölött, a földre estek. A misszionáriusok elkezdtek hálát adni, hogy jött az Illés Istene. Valakinek volt bátorsága hittel bízni az Igében. Most kérdezlek benneteket: akik azt mondjátok, hisztek Benne, – hol van az Illés Istene? Mered-e bátran mondani, hogy Neki van hatalma? Ahogy mondotta Sidrák, Misák, és Abednégó, – de ha nem tenné is…!
Ismered-e ezt a nevet, amelyik minden név fölött való? Használod-e ezt a nevet? Látjátok, Dávid egy kigúnyolt, kinevetett, semmibe vett kicsi ember a hatalmas Filiszteussal szemben. És mégis azt mondja Dávid: “a mai napon kezembe ad téged az Úr.” És ott egy ámuló tömeg, mi lesz most?
A hit nem hit, ha nem halálosan komoly. Ha sosem merted az életedet feltenni rá, akkor, testvér, neked nincs hited. Ha sosem mertél kockázatot vállalni azért, amit hiszel, ha sosem merted feltenni magadat és mindenedet, akkor az egész csak szép mese. Akkor, testvér, csak vallásos vagy, de nem hívő. Akkor valamit vallasz, amit nem hiszel. Azt mondja a Zsidókhoz írott levél: “Aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy Ő létezik.” (11,6). Ha hinnéd, hogy Ő létezik, akkor fel mernéd tenni Rá az életedet, mindenedet, a jövődet. Ha hinnéd!
Itt van egy kicsi ember, akinek semmije sincscsak egy parittyája és öt sima kövecskéje. De hisz abban, Aki a Szabadító, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.
Egymással szemben áll két ember. Az egyiknek mindene az erereje, a másiknak mindene egy név. Te hová tartozol? A Filiszteus seregéhez, vagy Isten seregéhez? Dávid azt mondta: “Tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.” Ne azt tudja meg az egész föld, hogy milyen ügyes, milyen erős vagyok én. Félek, hogy azért nem adja az Úr az erejét, mert mindig magadat akarod mutogatni, a saját hívőségedet, mindazt ami neked és benned van: nézzetek ide, most láttok egy igazán nagy hívő!
Nézzük meg még a különböző “góliátokat” akikkel szemben állunk. Az első az értelem “góliátja”. Álltál-e már vele szemben, mikor jöttek tudományos indokokkal, és úgy érezted, olyan picivé lettél, mint a semmi. Jaj, vigyázz, sokszor harcoltam karddal, dárdával, ész indokokkal, mert nem mertem kicsi senki maradni, nem mertem az öt sima kövecskében bízni: az imádság erejében.
Mert az öt sima kövecske, amiket Dávid összegyujtött, amik a világnak semmi, nulla, azok az Isten gyermekeinek az imádsága. Vigyázz, testvér, nincs győzelem, csak az öt sima kövecskével és a Seregek Urának a nevével. Az értelem “góliátja” úgy jön, hogy csillog a rézsisak a fején: igen tudós, mindent tud ez az ember!
Nézzünk szembe a másikkal, a bun “góliátjával”. Hányszor mentél már neki elhatározással, fogadkozásokkal, hogy soha többé nem teszed! És kinevet! Értsd már meg, hogy egyszeruen képtelen vagy rá. A bun “góliátjával akármilyen kicsinek látszik, nem bírsz el.
A következő az élvezet, a szenvedély “góliátja”. Ha nem tudsz valamit abbahagyni, akkor az tökéletesen mindegy, hogy mi – szenvedély. Mi az, amit nem tudsz abbahagyni? Hiába mondod, hogy akkor hagyom abba, amikor akarom. Talán a szex? Sokszor, mikor asszonyokról férfiakkal beszélek, mondogatják, hogy az asszony engedelmeskedjen. Igen, ha volna kinek. Ha nem tudná az asszony a legjobban, hogy milyen nyomorult rabszolga a férje. Ezen a vonalon mindig kiderül, hogy nem vagyok szabad. Egy nevetséges figura leszek annak a szemében, akinek föl kellene néznie rám, akitől azt várnám, hogy engedelmeskedjen.
Ennek az előzménye az, hogy a férfinak a feje a Krisztus. Ha igazán Krisztus volna a fejed, nem volnál a szex rabszolgája. Nem látna úgy a feleséged, ahogy lát. Várod, hogy alárendelje magát? De kinek? Nem tudom érzitek-e, mit harcoltok ezzel a “góliáttal,” és hogyan lép a nyakatokra? Ne tagadd le, ne mondd azt, hogy nem így van. Ne próbálj testi fegyverekkel harcolni.
Talán sokszor botránkozol iszákosokon, hogy nem tudják abbahagyni. És te abba tudod hagyni? Hány ember kerül egyik szenvedélyből a másikba, és azt hiszi, most szabad.
Sok “góliátot” tudnék még sorolni, de nézzük a legnagyobbat, önmagadat. A dicsőségvágyadat, hogy legyél valaki. Mindig újra előjön, te magad mondod magad, hogy milyen ügyes vagy. Nálunk olyan házias minden férfi, mikor itt van. A lélegzetem eláll, hogy milyen háziasak. Egyszer vödörrel mentem a kútra, és utánam jött valaki, hogy adjam oda a vödröt. Megkérdeztem: mondja, otthon a felesége kezéből is kiveszi a vödröt? Nem. Akkor, legyen szíves, hagyja ott az enyémet is. Az “én” mindig meg akarja játszani magát, hogy milyen rendes, milyen csodálatos. Az “én” a legnagyobb “góliát”. Csak megszólalsz és már előjön. Amikor beszélgetnek emberek egymás között, ha volna fülük, hallanák, hogyan dicsekszenek. Ha panaszkodom is, dicsekszem, mikor a betegségem mondom, akkor is.
Az “én” legyőzhetetlen ellenség. Ne menj neki karddal és dárdával. Annyiszor mondtad már: hallgatni fogok, nem mondom. Aztán egy váratlan pillanatban megint egy mondat. Ismered a “góliátodat” és mögötte a Sátánt? Nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, fejedelemségek, és hatalmasságok ellen. Csak a fegyverhordozókat látod. Ráébredtél már, hogy mögöttük egy nagyobb erő van?
Szeretném még elmondani: Dávid Fia a gyenge, kicsi, Betlehemben született gyermek. Azt mondja az Ige: “Egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lészen.” (Ézs 9,6). A te életedben az Ő vállán van-e az uralom? Dávid Fia egyetlen sima kövecskével legyőzte Góliátot. A kereszt diadala a szeretet diadala. Ezt a sima kövecskét az Ördög ki akarta csikarni a kezéből. A kereszten nyilván mutogatta: ezekért halsz meg? Ezekért a bunösökért? Ezekért a gyilkosokért?
“Mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.” (Jn 13,1). Látod, a Sátánt homlokon találta ez az egy szó: “Elvégeztetett!” Teljes a győzelem, az Ördögnek minden foglya szabad, mert Jézus győzött! Szívedben ezzel a hittel mehetsz boldogan tovább: Ne félj! “Ne sírj, – ímé győzött a Júda oroszlánja, Dávid gyökere.” (Jel 5,5). Neked nem kell már harcolni. Neked Isten ad egy nevet, egy győztes nevet. Hiszel-e benne?
Imádkozzunk:
Köszönöm, Uram, hogy mindig újra láthatom a véres harcot, amit harcoltál a Golgotán. Hadd áldjalak azért, hogy nem engedted Magad becsapni, és nem szálltál le a keresztről. Áldalak, hogy minden támadással szemben mindvégig alázatos és hu maradtál. Hadd lássunk, Uram, a mi lelki szemünkkel. Áldunk azért, hogy a kivívott győzelemben élhetünk. Taníts meg hinni Benned. Áldj meg ezen a héten, hogy szabadítónkká legyél egymagad, Jézus!
Ámen.