Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Igaz beszéd ez
“Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bunösöket, kik közül elso vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelobb a teljes hosszúturését, példa gyanánt azoknak, akik hisznek Obenne az örök életre. Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsoség örökkön örökké.” 1Tim 1,15
“Mert ez az én fiam meghalt és feltámadott; elveszett és megtaláltatott. Kezdének azért vigadni.” Luk 15,24
Uram, szeretnénk, ha Igéd szemével ma lenéznél ránk. Szeretnénk, ha megéreznénk, hogy látsz, ismersz, szeretsz. Kérünk áldj meg minket, hadd találhassunk ma igazán vissza Hozzád. Uram sehol nem vagyunk boldogok, egyedül Nálad. Segíts Hozzád jutni.
Ámen.
A legelso, amit a Timótheusi Igébol olvastunk így hangzik: “Igaz beszéd ez”. Nem tudom vágyódtatok-e már arra, hogy sokféle becsapás, hazugság után végre igaz beszédet halljunk. A Biblia igaz beszéd, mert 90%-a már beteljesedett. Aki egy kicsit is ismeri tudja: legnagyobb része szóról-szóra beteljesedett. Nemcsak a világtörténelemben igaz, hanem a saját életedben is “igaz beszéd ez”. Egy német könyvnek ez a címe: “És a Bibliának mégis igaza van.” Minden egyéb tudományos állásponttal szemben írja ezt. Jó volna egyszer igazán eljutni oda: merek ennek a beszédnek hinni.
Mai Igénk még a tékozló fiú története. Érezzük, hogy a mi történetünk? Igaz beszéd! Így van és így történik, láthatjuk benne a hosszúturo Istent és saját arcunkat. A Biblia minden lapjáról ez a két arc ragyog elénk. Jó volna most meglátni saját arcomat és annak az örökkévaló, csodálatos, láthatatlan, halhatatlan, bölcs Istennek az arcát, – ahogyan itt olvastuk a Timótheusi levélben. Láthatatlan Isten, de ebben a történetben megláthatjuk ezt a láthatatlan Isten-arcot. Így mondja maga az Úr, az Atya az O hazatéro fiáról: “az én fiam meghalt…” Szeretnénk megnézni: igaz ez rám nézve, hogy az én fiam, az én lányom meghalt?
Nem halt meg az a fiú, jött-ment, élt, szórakozott, költött, tékozolt, – csak az Atya számára halt meg. Nem olyan ember vagy-e, aki az Atya számára meghalt? Halott szív, – Istennel szemben halott szív. Nem olvastam el a történetet, mert mindnyájan jól ismerjük, hogyan viszonyult ez a fiú az Atyjához. Viszonyát így mondhatnám: “add ki” viszony.
A mi viszonyunk is nem olyan-e Istenhez, hogy csak kérés? Szeretném, ha imádságaidat megvizsgálnád. Mindig újra kérés. Vagy mondjam így: követelés? Amikor már élesebben mondom: add ki Uram az egészségem, a családom boldogságát. Talán ez a szorongató imádságod: add ki. Lehet, hogy anyagi, lakás, vagy állásod problémájának megoldását követeled: Atyám add ki.
Jó volna, ha egy percig végig gondolnád életed imádságait a mai napig. Nem tudom érzed-e, hogy nincs szíved. Csak egy mondanivalód van: Uram most mit adjál. Csak ezt tudom mondani kicsi gyermekkoromtól kezdve. Elso imádságod talán az volt: add, hogy ne feleljek. Aztán jöttek a komolyabb bajok, de volt szíved az Atya számára?
Egy német lelkész írja le, volt valami nagyon gazdag nagybácsi a családban. Mindig hozott ajándékot, csokoládét. Leírja, ahogy most vissza gondolok reá, mindenre pontosan emlékszem, a csokoládé íze még a számban van, – de a nagybácsi arcára nem emlékszem, azt soha nem néztem meg.
Valaha fölnéztél az Atya arcába? Kerested-e csak egyetlen egyszer is Ot magát?! – és nem azt, amit adhat? Ugye érzed, halott a szíved, sajnos halott. “Az én fiam meghalt”. “Igaz beszéd ez”! Mindenki számára élsz, – család, munka, – csak az O számára nem. Olyan sok mindenki számára van szíved. Valaki a múltkor azon döbbent meg, hogy egy elpusztult macska felett sírt.
Ma rád néz az Úr és azt mondja: ez az én gyermekem meghalt. Volt-e valaha olyan gondolatod, hogy Neki szerezz örömöt? Vagy soha nem fordult meg a fejedben, hogy annak az Istennek, aki mindent megadott, annyiszor segített, egy kicsi örömet szerezz? Gondoltál-e már valaha arra, minek örülne? Kicsit érzed már, mennyire kemény és halott vagy? Voltál-e már csak egyszer is úgy a közelében, hogy csak arról beszéltél, – szeretlek Uram! Kimondtad-e ezt az egyetlen szót, amit annyira vársz gyermekeidtol, vagy valakitol, hogy szeretlek!?
Volt-e már csak egyszer is igazi hála a szívedben, olyan amelyik könnyeket csalt ki szemedbol, hogy köszönöm Uram! Érzed már, mennyire igaz beszéd ez, – rám nézve és rád nézve? Ahogy az Atya is megtudhatta, hogy igen, minden kell, csak én nem kellek. Ha már szenvedsz, mint szülo, akkor kicsit megérted az Atyát.
Következo lépés ebben a történetben, hogy a fiú elment messze vidékre, mert nem kellett az Atya, ne szóljon bele a dolgaiba. Lehet talán már olyan messze eljutottál, hogy nincs is. Már az is megfordult a fejedben, mese az egész.
Az én fiam meghalt. Messze távol éli tolem a maga önálló életét. Nem kérdez, nem keres. Szeretném ha látnád azt a fájó, láthatatlan Isten-arcot, hogy egy kicsit beleéreznél, hogy egy kicsit megértenéd. Fájna a gyermeked halála? Hát akkor Neki!
A legkisebb szeretet ami bennünk van és a legnagyobb, ami Benne. A kicsi is hogy tud fájni. Az éjjel valami eszembe jutott, ami nagyon fájt és folytak a könnyeim. Voltál-e már úgy, hogy azt mondtad: ezt nem lehet kibírni, hát szerettem az illetot, mindent megtettem. Együtt utaztam egy férfi testvérrel és elbeszélte: képzelje, a lányom, aki a mindenem volt, kicsi korától a legjobban szerettem, ez a lányom otthagyott minket. Disszidált. Valahol táncosno. Azt kérdeztem tole: ugye most egy kicsit megérti az Atya szívét? A kemény férfiarcon két könnycsepp gördült végig és azt mondta, – igen, most megértem. Egy kicsit megértem. Tudod, hogy nagyon kicsit, mert a szeretetünk mindig önzo szeretet.
Az a hatalmas, szereto atyai szív nagyon szenved, ha meghal a gyermeke.
Ezt a fiút nem érdekelte. – Hát szenvedjen! Úgy szeretem az Atyát, hogy nem is terhelte a fiát vele. Nem csinált jeleneteket, ahogy szoktunk. Nem hányta szemére, – hát nem szeretsz, hát elmész? El tudsz menni? Eddig jó volt minden? Most már nem kellek?
Egy szó sincs, jelenet sincs, – “megosztá köztük a vagyont.” Hogy mit érzett az a szív, az a láthatatlan Isten-arc, ma lásd meg egy picit, – mert igaz beszéd ez. Aki kimondja azt, hogy az én fiam meghalt, – ha ki kell majd mondanod egy gyermekedrol, akkor majd tudod, mit jelenthetett ez az Atyának. Rettenetes dolog, hogy ez az út mindig messzebb visz. Bár a szenvedo Isten arca megjelenne ma valahogy szemeid elott és arra gondolnál, – mennyit szenvedett miattam.
“Az én fiam meghalt.” – “Igaz beszéd ez!” De folytatódik a mondat: “és feltámadott!” Vajon érzed-e, mennyire fontos ez az “és”? Csak az támadhat fel, aki tudja, hogy halott volt. Ennek a fiúnak az életében hogyan kezdodött a feltámadás? Különösen kezdodött. Sok “nincs” és sok szenvedés között. Egyszer csak már senki, semmi nincs.
Életedben elkezdodött-e már a feltámadás, hogy – nincs. Lehet, hogy nincs aki szeressen. Voltál már úgy, hogy ha komolyan végignézted, rájöttél: érdekes, senki nem szeret. Talán a házastársadra kell egyszer úgy nézni, hogy nem szeret, – nincs. Talán majd a gyermekedre, akitol mindent vártál. Egyszer rá kell jönnöd, o sincs.
A tékozló fiú körül is fogynak az emberek és egyszer csak senki nincs. Nem tudom volt-e felesége, gyermekei, de egyszer csak senki nem volt. Rettenetes dolog, amikor az ember elér oda: senkim sincs, – csak szenvedésem van. Most már minden fáj. Sok seb, az van!
Így kezdodik a feltámadás? Furcsa feltámadás! Pedig így kezdodött nála. Ha olvastad a történetet, biztos jól emlékszel arra, hogy milyen rettenetes, hogy senki, senki nincsen. Talán valaki beteg a családban, ültél az ágya mellett és érezted, hogy nincs segítség, nincs reménység. Talán mikor bezáródott egy koporsó, úgy érezted, nincs kivel beszélnem.
Hány embernél így kezdodik a belso feltámadás. Van olyan nehéz dolog, amin nem tudunk túljutni, nincs gyógyulás, nincs megoldás. Talán egy álmatlan éjszakán felülsz és eszedbe jut ami ennek a fiúnak: vétkeztem! Milyen érdekes, hogy ilyenkor eszébe jut az embernek. Aztán egy pár tántorgó lépés, talán egy gyötrodo nehéz imádság, pár dadogó szó, néhány lépés a templom felé. Eddig nem kellett! Most mindenen át az Istenhez.
Szeretném ha felragyogna elotted a láthatatlan Isten-arc. A fiú hosszú évekig nem látta az Atyát. Azt mondja az igénk, még távol volt, pár lépést tett talán és az Atya elé futott. Ki tudja, számodra mennyi volt ez a pár lépés, talán csak annyi, hogy eljöttél eddig a házig, talán pontosan ma. És most azt szeretné az Úr, ha eléd futhatna, ahogy eléje futott a tékozló fiúnak.
Soha életemben nem gondoltam arra, talán csak ma reggel eloször, a szenvedo Isten-arcon biztosan meglátszott az a sok-sok év, meglátszottak az álmatlan éjszakák. Testvér, a szenvedo Isten ma eléd jön, a szenvedo Isten-arc. Nem tudom hogyan nézett ki a tékozló fiú, errol sokat szoktak beszélni, írni. Talán rongyokban, lefogyva. Most nem ez a lényeg! Milyen lehetett a fiú elé futó Atya?! Szeretném, ha arcodat ma felé fordítanád és látnád a szenvedo Isten-arcot, – Jézust. O a láthatatlan Isten képe. Szeretném, ha egyszer csak eléd rajzolódna úgy, ahogy soha azelott az a halvány arc a kereszten, azok a mély barázdák, mit szenvedett az a megtört szempár. Ha gondolnál arra a vérre és verítékre, ami lecsurgott az arcán. Ha mernél szembenézni a szenvedo Isten-arccal és tudnád, ahogy a halott fiú tudta, – én értem.
Valaha láttad-e ezt az arcot? A Biblia azt mondja Ézsaiás könyvében, hogy elfordultunk tole. Lehet, hogy amint errol van szó, elfordul a figyelmed, másra kezdesz gondolni. Ez olyan iszonyú, mondta valaki, – miért kell errol beszélni?
Ma ne rejtsd el az arcodat. Halott szíveddel fordulj most felé, mert itt van az élet pillanata, ha meglátod Ot. Ismerjük Naámán történetét az Ószövetségbol, amikor egy kicsi lány azt mondja a fovezér feleségének: “Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával, aki Samáriában van, kétség nélkül meggyógyítaná ot az o bélpoklosságából.” (2Kir 5,3). Ha ma szembe kerülnél ezzel a szenvedo Isten-arccal, kétség nélkül meggyógyulnál. Így mondja Igénk a Timótheusi levélben: “Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bunösöket.” Senki más nem tarthat és nem menthet meg. Csak ha egyszer meglátod az Isten arcát, – az érted szenvedot. És ha a szíved belül megszólal, ahogy a tékozló fiúé megszólalhatott, hogy – miattam. Ami ezzel az arccal történt, miattam történt.
A te történeted ez? Mert látod igaz beszéd ez.
Egy fiatalemberrol hallottam, aki nagyon szerette a világot, a szórakozást. Édesanyja hívo volt. Elmondta ez a fiú, hallottam az anyámat éjszaka sokszor imádkozni, mikor felébredtem. Megrántottam a vállam és azt mondtam, csak hadd imádkozzon, engem nem érdekel. Sokszor hívott, hogy menjek Jézushoz. – Hagyj nekem békét! Aztán, mikor egyszer elindultam, – tudta, hogy hova megyek, – elém állt az ajtóban. Két kezét az ajtó két oldalának feszítette, hogy ne tudjak kimenni. Azt mondta: fiam, nem akarsz Jézushoz jönni, most elotted áll az élo kereszt.
Tudod mi a kereszt? Ha összeütközik egy életben a szeretet a bunnel. Mindig ez a kereszt. Minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb a kereszt. Annál jobban fáj.
Azt mondta akkor az az anya: látod mindig csak jót akartam. Csak segíteni akartam rajtad. Toled nem kaptam mást, csak durvaságot. Látod itt az élo kereszt. Abban a pillanatban fia egy kemény mozdulattal félrelökte az útból.
Aztán egyszer eljött a temetés napja. A fiú újra és újra hallotta szívében: itt az élo kereszt. Az anyám! Testvér, elotted az élo kereszt, a láthatatlan Isten testet öltött és ott függ a kereszten. Az ajtót szeretné becsukni elotted kitárt kezével. Egy lépést sem tovább, – a kárhozatba mész! Hadd kérjelek ma testvér, innen egy lépést sem tovább! Menj ma Hozzá!
“Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó.” Lehet, hogy már valaha egy kicsit elfogadtad. Ma fogadd el teljesen. Ma mondd azt, hogy tovább már csak Veled!
Pál apostol amikor leírja a megtérését, elmondja, milyen volt elotte. Utána azt mondja: “De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelobb a teljes hosszúturését.” (1Tim 1,16). Ugye érzed, mekkora hosszúturés az, amit már veled szemben megmutatott? Azt is elmondja Pál apostol: “Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bunösöket, akik közül elso vagyok én.” Elso már nem lehetsz, – de lehetsz második, harmadik, századik, ezredik, akit megtarthatott, megmenthetett és megáldhatott.
Újra hadd mondjam nagyon komolyan, – ne menj tovább! Ne tedd meg, amit ez a gyermek tett, hogy félre lököd az útból a keresztet.
Imádkozzunk:
Uram, az elso mondat egészen biztos mindnyájunkra: “az én fiam meghalt”. Kérlek könyörülj rajtunk, hogy legyenek olyanok közöttünk, akikre mondhatja boldogan és örömmel az egész menny, – “és feltámadott.”
Hadd kérjünk Urunk, ne legyen senki, aki kitárt két karodat félrelöki az útból. Légy hozzánk irgalmas, ma, ha szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.
Ámen.
1982. május