Csendes napok üzenete
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. február
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Az imádságról
“Mert nem a mi igazságunkban, hanem a Te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elodbe a mi esedezéseinket. Uram hallgass meg! Uram légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes és cselekedd meg, ne késedelmezzél, tennen magadért, óh én Istenem; mert a Te nevedrol neveztetik a Te városod és a Te néped!” Dán 9, 18b-19
Az imádságról szeretnék, és szeretne az Ige beszélni a testvéreknek. Három kérdést hadd vessek fel egymás után és arra hadd válaszoljon most az Ige. Elso kérdés: kihez imádkozol? A második: miért imádkozol? Harmadik: miben bízva imádkozol?
Kihez imádkozol? Azt gondolom, nagyon sok embernél a válasz ez: senkihez. Nagyon sokszor csak a levegobe imádkozunk. Nem beszélünk senkivel. Valaki így mondta el, nagyon sokszor amikor hallgatja az étkezés elotti imádságot, azt is mondhatná az illeto: va-va, va-va. Kicsit furcsa volt nekem, hogy miért mondhatná? Mert nem arra gondol amit mond. Senkihez nem imádkozik, mond egy üres szöveget, amit talán évtizedek óta megszokott, de ez nagyon régen nem imádság már.
Lehet, hogy nem imádkozol senkihez. Lehet hogy a többi imádságaid is csak üres mondatok, amit valahol hallottam és azóta ismételgetek. Nem is várom, hogy valaki hallja, hogy meghallgassa. Üres mondatok, amik nem érnek sehova. Valahol vonaton egy fülkében utaztam valakivel, aki egyszer csak megszólalt: Istenem segíts. Megszólaltam és azt mondtam: jót hívott. Azt mondja, – én? – nem hívtam senkit. Elobb azt mondta: Istenem segíts! Az csak egy sóhajtás volt. Nem így vagyunk-e, ha megkérdeznének, hogy valakihez szóltál? Ó csak imádkoztam, nem hívtam senkit.
Az elso komoly mondat, ami szeretném, ha szívünkben maradna, félek, hogy nagyon sokan közülünk nem imádkoznak senkihez. Üres szokást gyakorolnak azok is, akik már megismerték Jézust. Szólamokat mondanak. Nagyon sokszor, amikor éreztem, hogy szólamokat mondok, megállok egy percre és újra kezdem. Mert érzem, hogy nem imádkoztam senkihez.
A másik, amit mondani szeretnék, hogy nagyon sok ember emberekhez imádkozik. Arra gondol, kik hallják, tetszik-e nekik, szép-e amit mondtam. Ne másoknak hallgassuk most az Igét, magunknak. Közös imádságnál nem úgy van-e nálad is: na, most mit szólnak hozzá? Most jól imádkoztam, szépen mondtam. Kicsit gondolkozol és rájössz, most embereknek beszéltem, nem a jelenlevo Istennek. Nagyon sokszor a szövegbol is világosan megállapítom, ez embereknek imádkozott, mert ezt az Istennek nem kell elmondani. Ezt O tudja. Úgy vagy-e amikor imádkozol, hogy szembesíted magad az élo Istennel és Neki mondod amit mondasz. Így olvastam egyszer és nagyon mélyen bennem maradt: hogy amikor összeteszed a kezed és szolgálatkor imádkozol, akkor Istennel beszélsz, vagy emberekkel? Nagyon félek, hogy az embereknek és igehirdetoknek nagy többsége emberekkel beszél. Olyanokat mond el, amit jó volna hallaniuk.
Újra szeretném komolyan kérdezni: kihez imádkozol, hogy értsenek belole. Talán van ott valaki, akinek nem akarsz valamit megmondani és akkor imádkozod, hogy hallja meg. Nagyon szépen kérlek, hagyd ezt abba, ez nem imádság. Ez nem jut fel Istenhez.
Van aki önmagához imádkozik, önmagának mondja el a dolgokat. Olyan megkönnyebbülés, ha azokat most elmondogathatom, de tulajdonképpen magamnak. Magamnak összegezem a dolgokat, magamnak imádkozom, magamnak mondom, amit mondok; megnyugtat. Semmi más csak egy monológ, kibeszéltem magamat. Hány ember imádkozik így magának.
Olyan jó, hogy ez az imádság, amit itt hallunk, nagyon világosan elmondja, hogy kinek mondja. Ezt mondja: “Óh én Istenem!” Ha figyelitek ezt a kis imarészt, egymás után ez van: “a Te nevedrol neveztetik, a Te városod és a Te néped!” Valakivel beszél, akit ismer, akivel tegezo viszonyban van, mert csak azt tegezem, akit már közelrol ismerek. Testvérem, ismered Istent, Akivel állítólag beszélsz, akihez imádkozol? Ismered Ot? Ez a komoly kérdés most, ez az értelme az imádságnak, mert ez az üdvösség. Énekeltük és ismerjük az Igét: Az az örök élet, hogy megismerjenek Téged és akit küldtél, a Jézus Krisztust. Ez a boldogság, amit az ember keresve keres gyerekkora óta. Megismerni Ot. Úgy gondolom, két út van ahhoz, hogy Ot megismerhesd. Az egyik út az Ige, amikor o szól és hallom, megteszem, engedelmeskedem. Mindig akkor ismertem meg az Urat és ragyogott fel újra, amikor valaminek engedelmeskedtem, amit meghallottam, amit személyesen mondott.
A másik út az imádság, amikor szólok és O hallgat. Járod-e ezt a két utat, amikor beszélek Hozzá és tudom, hogy hallja. Amikor kezedbe veszed a Bibliát, azzal vedd a kezedbe, hogy az Igén keresztül O szól, és mondjad, hogy szólj Uram, mert hallja a Te szolgád! Az imádságon át, amikor oda állsz Elé, szólok Ohozzá és tudom, hogy O is hallgat. Az Úr megismerésének ez a két útja van. Több nincs. Járod-e ezt a kettot?
Az Úrral való kapcsolat lehetosége az Ige és az imádság. Ha megteszi, amit kértél, akkor valamit kaptál. Nem testvér, Valakit kaptál, sokkal többet kaptál. Mondjuk valaki most imádkozik, hogy az Úr gyógyítsa meg, mert valami fáj: Uram segíts! És aztán megteszi. Akkor sokkal többet kaptál mint gyógyulást. Ima meghallgattatást, Valakit kaptál. Ez az öröm. Nem tudom volt-e már neked ilyen örömöd, hogy a plafonig szerettél volna ugrani annak az örömétol, hogy az Úr, az Úr, az Úr! Hallotta és találkozhattam Vele. Ez az üdvösség testvér, hogy van Valakid, aki hall, szeret, megért. Ez a mély vágyunk. Nem valamit, Valakit szeretnénk. Isten keres téged és te is keresed Ot. Kicsi gyerekkorodtól keresed Istent. És keres Isten! Ez a nagy találkozás megtörténhet az imádságban, amikor megtalálod azt, akit kerestél.
A második kérdés, miért imádkozol? Ez az ima így mondja, hogy “tennen magadért”. Vajon Ot keresed igazán? Vele kívánsz találkozni, amikor leülsz, vagy letérdelsz, amikor imádkozni szoktál? Tudod-e testvér, hogy Ot keresed? Azt az Istent, aki téged keres? Itt nem is az az érdekes, hogy meglegyen amit kérsz, hanem az az érdekes, hogy megtaláld Ot. Örömöd csak akkor lesz, ha az imádságban Vele találkozol. Újra szeretném a mondatot mondani: “tennen magadért”. Isten keres szenvedéseken, bajokon, sikertelen dolgaidon keresztül, hogy Hozzá menj. Nagyon sokszor utolsó esetben megyünk Hozzá. Ide-oda megyünk, kapkodunk orvoshoz, dolgokhoz, emberekhez, összeköttetésekhez. Isten vár, hogy Hozzá menj. Azért történt, ami történt. Minden történés mögött egy mondat van: “Jöjjetek én hozzám.” (Mt 11,28). Gyere hozzám, látod ember nem oldotta meg problémád, gyere hozzám. Olyan szomorúan mondja Jézus, nem akartok hozzám jönni. Mélyen a szívünkben ott van ez a nemakarás. Mindenhova szívesebben elmennék, csak imádkozni nem. Érzed magadban ezt a nagy belso tiltakozást a Hozzá menéssel? Bár tudom, hogy csak ez oldja meg helyzetemet, de minden ellene áll, ne, ne! Nagyon élesen mondom: minden baj, minden szenvedés, minden megoldatlan probléma Isten-hívás. Olyan régen várlak, – jössz-e imádságban hozzám, hogy találkozz velem? Újra azt mondom, nem az a lényeg, hogy megkapd. Óriási dolog megkapni a kérésemet, de Isten többet akar adni. Az elmúlik, bármit kapsz, nem oldja meg életedet. Életre-halálra kértél valamit, megkaptad és megoldotta életedet? Jön egy következo hiány. Szeretném, ha végleg megértenéd, nem oldja meg az életedet. Nem valamire, Valakire van szükséged. Nem egy emberre. Akárhány embert kerestél magadnak, mind csalódást okozott, mind. Mert Rá van szükséged, Valakire, Aki magához hívott téged a bajokon, szenvedéseken, nehézségeken keresztül.
Újra szeretném kérdezni, hogy miért imádkozol? Nézzétek a tíz bélpoklost, hát megkapta a kilenc a gyógyulást és megoldódott az élete? Csak annak az egynek, akinek azt mondhatta az Úr, hogy “a te hited téged megtartott.” Aki nem az ajándékot kereste, hanem az ajándékozót. Itt most kit keresel? Jézus az utána elinduló tanítványoktól megkérdezte, hogy mit kerestek? Most válaszolj Neki, hogy mit keresel? Segítséget, gyógyulást, egy kis megkönnyebbülést? Hogy jól érezzem magam egy napig? Mit keresel? El tudod-e mondani teljes szívvel, – Uram Téged! “Mester hol lakol?” Mi hozott ide, egy probléma, egy nehézség? Miért imádkozol?
Rá van szükséged! A tékozló fiúnak sem pénzre volt szüksége, ételre, vagy jobb gazdára, – az Atyára volt szüksége. Nem oldódott volna meg az élete, ha bárhogy megoldódik is anyagi élete, ha embereket talál, akik szeretik, hidd el, semmi nem oldódott volna meg, az Atyára és otthonra volt szüksége. Neked is! Miért imádkozol? Talán amikor égre-földre kéred: Uram gyógyítsd meg a gyermekemet, szabadítsd meg a férjemet, – érted, nem Ot keresed. És ha megkapod, nem oldódott meg semmi.
A harmadik kérdésnek a küszöbén vagyunk már, hogy miben bízva imádkozol? Amirol olyan sokan tettek ma reggel bizonyságot, hogy “A Te nagy irgalmasságodban”. Nézd az imádkozó farizeust, aki elmondja, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek. Mit nem tettem meg. Nagyon sokszor átélem azokkal akik hozzám jönnek, elore elmondják: nagyon rendes életet éltem, egy darabig mondja, aztán megkérdezem: azért jöttél, hogy elmond, mit nem tettél? De lehet úgy Hozzá menni, hogy mondom mit tettem. A jóval lehet sorolni az érdemeimet, hogy mit tettem. Hogy jössz az Úrhoz, a cselekedeteidben bízva, hogy mit tettem? Nézd a szerzodött munkások, mondogatják a Máté 20-ban: a nap hoségét hordoztuk, dolgoztunk, csináltuk és nekünk is ennyit fizetsz? Szolgáltam, adtam, cselekedtem. Ebben bízva mégy? Miben bízva, hogyan mégy Hozzá? Ezek az emberek itt zúgolódtak, összehasonlítottak, igazságtalannak találták Istent. Kiben bízol? Láttuk, kihez mégy, hogy igazán O érte és azért imádkozol, hogy Ot megtaláld? Ma nekem ez volt a legmegrázóbb, azt mondja az Úr: menj el. Vedd ami a tied és menj el. Itt álltam meg, hogy elküldi? Menj el! Még nem mondja, hogy távozzatok az örök tuzre, de egy kicsit mintha ennek a szele volna benne. Elküldi oket nem az örök tuzre, a kicsi tuzre, a kicsi ítéltre, mert arra megy, a következo olyan dologra, ami az O nagy irgalmasságából érni fogja ezeket az embereket.
Ma jó volna megértened, hogy az ítélet, baj, betegség, a kicsi ítélet mind az O nagy irgalmasságából jön, mert újra Hozzá visz. Szeretném most úgy mondani, hogy a szívedig érne, – testvér, mivel jöttél eloször az Úrhoz? Nem bajjal, nehézzel szenvedéssel? Ma már mondhatod, hogy az O nagy irgalmasságából megajándékozott ezzel a családi problémával, ezzel a bajjal, vagy betegséggel, ami az Úrhoz vitt. Mi lenne, ha ma neked is azt mondaná, jó, most menj el a kis ítéletre, nem az utolsóra, amelyik újra oda fog sodorni O elé, ahogy a vérfolyásos asszonyt ott Kapernaum utcáján odasodorta az Úr elé a betegség. Az O nagy irgalmasságából meg lesz az eszköze arra, hogy téged, aki ma sem értél Hozzá, ma sem Ot kerested, egyszer úgy kerülj elé, hogy most már nem az ajándékot, Ot magát keresed.
Miben bízva jöttél ide és miben bízva imádkozol? Nem a mi igazságunkban, hanem az O nagy irgalmasságában bízva? Tudsz-e majd úgy menni, hogy minden nehézség, minden baj, minden szenvedés a Te nagy irgalmasságod volt és a Te kereso kezedben bízom. Látjátok így kerül oda az ember az elé az Isten elé, akit eltakar a kárpit.
Ma reggel ezt olvastuk: “Nem oly rövid az Úr keze, hogy meg nem szabadíthatna és nem oly süket az O füle, hogy meg nem hallgathatna; Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektol és buneitek fedezték el orcáját ti elottetek, hogy meg nem hallgatott.” (Ézs 59, 1-2). Az édenben együtt lakott Isten az emberekkel. A jeruzsálemi templomban nem mehetett a nép Isten elé a bune miatt. Mert megemésztette volna az Isten-közel. A bun a kárpit! Közted és Isten között ott van a kárpit. Úgy érzed, hogy sohse jutok oda Hozzá. Hogy engem valami mindig akadályoz. A buneim! Hallod? Olyan megdöbbento volt az elmúlt hetekben, mikor eloször éltem át, hogy errol az Igérol kellett beszélnem: “Adtam elodbe egy nyitott ajtót.” (Jel 3,8). Amikor a kárpit meghasadt ott a jeruzsálemi templomban. Amikor Jézus kimondta azt, hogy “Elvégeztetett!”, a kárpit a tetejétol az aljáig kettérepedt. Azt kérdeztem azoktól, akikkel együtt beszélgettem: Mit gondoltok, ki volt az elso, aki ezt meglátta? A fopap? Annás? Nem. Nyilván a templomszolga, aki akkor ott jelen lehetett, vagy valaki aki talán éppen akkor volt a jeruzsálemi templomban, aki átélhette azt a pillanatot. S azt kérdeztem: Mit gondoltok, be mert lépni a szentek szentjébe? Egyképpen azt mondták, hogy nem. Ugye ti is értitek, nem. Az ajtó kinyílt és mégsem mert belépni senki, mert ott volt Isten szentsége.
Hadd mondjam, hogy a kárpit kinyílt, ott a Golgota keresztjén megnyílt az ajtó, minden ember mehet Istenhez és mégsem tudsz menni. Mert az Isten szentsége visszatart. Mert látod az a nyílás, az az ajtó, a kereszt. Amint odaérsz a kereszthez, egyszer csak átéled, hogy ilyen szent az Isten? Így bünteti a bunt? Sokszor azért nem akarunk a kereszt alá kerülni, mert Isten így bünteti a bunt. Ilyen iszonyúan, ilyen véresen? Ilyen szent az Isten? És ilyen kegyelmes az Isten, hogy Jézust bünteti? Jó volna ma odakerülni a megnyílt ajtó elé. Jézus így mondja: aki rajtam át megy be. Az elmúlt hetekben a szívemig ért ez, hogy rajta keresztül. Másképp nem lehet belépni. A buneid elválasztanak, egyetlen út van, – Jézuson át, az O megtört testén át. Az O hulló vérén át. Ha ez az út neked nem kell, más nincs.
Szeretném újra aláhúzni “a Te nagy irgalmasságodban bízva.” Tudod mit jelent ez? Jézusért! A Golgotai keresztért, azért az iszonyú ítéletért hallgasd meg kérésem. Most ha lehajtjuk a fejünket, állj a kereszt alatt. Kihez imádkozol? Mi az, amit kérsz? Milyen jogon kéred? Emlékszem egy énekre, ami nagyon megdöbbentett: “A Golgotán, a vér jogán Hozzád fohászkodom.” Most hajtsuk meg fejünket, álljunk a szent Isten elé. Ne a másiknak imádkozz, ne önmagadnak. A szívedben keresd Ot, aki Isten ajándéka. Más ajándékot nem adott, menj Hozzá a vér jogán.
Imádkozzunk:
Édesatyám! köszönöm, hogy így szólíthatlak, ki ég és föld Ura vagy, a szent Isten. Édesatyám az Úr Jézusért, segíts most rajtunk, hogy ne kelljen több ostor, ne kelljen több nehéz. Hadd higgyük el, amit cselekszel, nagy irgalmasságodból teszed. Uram akár itt, akár otthon, hadd tudjunk Hozzád menni. Óh Istenem, kegyelmedért, nagy nevedért, könyörülj rajtunk, hogy közülünk senki el ne vesszen. Uram vigyél magadhoz, az Úr Jézus keresztjéért, a bunbocsánat útján, országodba.
Ámen.
1982. július