“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Jöjj el hozzám szabadításoddal
“Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme. Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét? Boldog, aki megtartja a törvényt, és igazán cselekszik minden időben. Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jöjj el hozzám szabadításoddal, hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és örvendezhessem néped örömében; hogy dicsekedjem a Te örökségeddel!” Zsoltár 106,1-5
Szeretnénk hálát adni Uram, hogy itt lehetünk. Köszönjük, hogy Hozzád jöhettünk. Hadd áldjunk, hogy közösségünk lehet Veled és egymással. Kérünk, hogy Szentlelked által munkálkodj bennünk szabadon. Segíts feladni minden fenntartást, nem akarást, hogy akaratod szerint cselekedhess velünk. Kérünk, hogy áldd meg számunkra az Igét.
Ámen.
Az első mondat egy felszólítás: “Dicsérjétek az Urat!” Jó volna ennek azonnal eleget tenni. Az a kérdés, kit szoktam dicsérni? Annyi mindent dicsér az ember. Jó volna elgondolni, beszédemben, gondolataimban, kit dicsér a szám? Sokszor dicsérünk egy okosabb embert, egy szakembert, egy orvost, egy igehirdetőt. Nagyon kellene vigyáznunk, mert Isten parancsa ez: “Dicsérjétek az Urat.”
A legveszedelmesebb, ha magamat kezdem dicsérni. És a legtöbbször ez történik közvetve, közvetlenül, rejtve, panaszkodva. Megdöbbentem azon, hogy amikor panaszolkodom, akkor is magamat dicsérem, akkor is dicsekszem. Rájöttem, nem bírom ki, ha valaki dicsekszik, felháborít, azonnal ha valaki magát dicséri. De hallom-e, ha magamat dicsérem? Jó volna újra ennek a felszólításnak eleget tenni: “Dicsérjétek az Urat.” Hogy minden mögül az Ő dicsősége ragyoghatna elő. Jó volt énekelni: “Dicsőséged mindent úgy betölt.” Bárcsak ez áradna ki belőlünk.
“Magasztaljátok az Urat, mert jó”, mondja tovább az Ige. Úgy érzem, ez több, mint a dicsérés. Így mondja egy másik helyen az Ige: Rólad áradoznak. És még egy lépéssel több: imádni az Urat. Dicsérni, magasztalni, imádni. Az imádságaidban mennyi az imádás? Egészen másképp lenne minden, ha több volna az imádat. Az Előtte való meghódolás. Isten imádókat keres. Vajon megtalál-e téged, engem, hogy valóban Őt látom leghatalmasabbnak, aki egyedül imádandó, mert örökkévaló.
“Magasztaljátok az Urat, mert jó”. Hogyan látom meg, hogy az Úr jó? És minden körülmény között látom, hogy jó? A legnehezebb dolgokban is tudom, hogy Ő jó? Jók a céljai, és jók az útjai. Szeretném ezt a kettőt megkülönböztetni egymástól. Istennek megvannak a céljai velünk. Az Ige elmondja: Isten “azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.” (1Tim 2,4). Ma reggel elolvastam az elveszett juh és az elveszett drachma történetét. Jézus azért jött, ez a célja, hogy megkeresse ami elveszett. De, ha már megtaláltam Jézust, és az üdvösséget, mi a célja? Isten akarata a ti szentté lételetek. Rajtam keresztül keres embereket, de belső célja is van velem. Isten mindent ennek a célnak érdekében tesz. “Kinyomozhatatlanok az Ő útai!” (Róm 11,33b). A legtöbb ember nyomozhatja, mit miért tett vele Isten. Kinyomozhatatlan az az út, ahogy Isten az emberrel eléri a célját. Az út mindig Jézushoz vezet. Azért van út, hogy a célt elérjem. Istennek nemcsak az útjai, a céljai is jók. Igent mondok-e Isten minden útjára, akár jók, akár kedvesek, vagy nehezek, fájdalmasak és keservesek. Tudom-e azt mondani, hogy jó az Úr? Istennek sokszor keserves útjai vannak, hogy elérje velem a célját. Sok mindentől kell megtisztítani, átformálni az életemet.
Szentté lenni annyit jelent: olyanok leszünk, mint Ő. A Krisztus arcot szeretné kiformálni rajtunk az Úr és ennek az érdekében történik velünk minden. A fájdalmak, csalódások, miértek mögött ott van Isten célja és útja. Nemrégen csodálkoztam bele Jákób életében az Isten útjaiba, céljaiba, ahogyan eléri vele, hogy olyan szelíd, olyan alázatos, olyan tiszta ember lesz a csalóból. De jó volt magamban is felismerni Jákóbot. Minden helyzetben ott van a csaló, aki mást akar mutatni, más akar lenni. Isten ki tudja belőle formálni az Ő harcosát.
Gondoljunk a saját életünkre, értjük-e Isten céljait? Kinyomozhatatlan utak, magasabbak, mint a mi útjaink. Az egészet meglátom, mikor célt ért valamivel, hogy ezért volt minden. De igazán ott látjuk majd meg az Úrnál, hogy másképp nem lehetett. Bár maradna a szívünkben: jó az Úr, jók a céljai és az útjai.
Elmondja azután az Ige: “Örökkévaló az Ő kegyelme.” És hogy tulajdonképpen minden kegyelem. Egyszer rá fogunk jönni, hogy a legnehezebb dolgokban voltak az Ő legcsodálatosabb dolgai és a legnagyobb kegyelme, amire azt mondtam, hogy ezt nem lehet kibírni. És aztán hátulról meglátom, hogy pont erre volt szükségem. Jó az Úr! Jób mondja: Ha megölsz is, bízom benned. Tudod-e mondani: Uram, ha megölsz is bízom benned, mert akkor is tudom, hogy Te jó vagy. A kés a kezedben van, nagyobbat nem fogsz vágni, mint kell. Ha nehéz dolgok történnek, tudjuk-e mondani, hogy jó az Úr? Ha bele kell, hogy pusztuljunk, akkor is jó az Úr.
Ha ez az egy mondat megmarad ma bennünk, akkor nagyon sok mindent megértettünk. Akkor tudjuk majd dicsérni, magasztalni, imádni az Urat céljaiért, útjaiért. És akkor eléri majd velünk, amit akar, mert jó az Úr. Mindent kegyelme szerint csinál. Soha ne felejtsük el, Isten nem büntetni akar és megtorolni dolgokat, hanem ezeken keresztül formál. A szerető Atya kezében vagyunk.
“Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét?” Úgy érzem, ez a múltra vonatkozik. Amint kinéztem és néztem a tájat, arra gondoltam, mennyi mindent tett az Úr ezalatt a pár évtized alatt. Ki beszélhetné el? Ha napestig beszélnék sem tudnám elmondani az Úrnak nagy csodáit és tetteit az életünkben. Ki jelenthetné ki minden dicsőségét? A múltat elbeszélni és megjelenteni azonban kötelességünk. Egyszer nagyon világosan megmondta az Úr, hogy amiket átéltünk, tartozunk megjelenteni a következő nemzedéknek. Amit el tudok mondani és meg tudok jelenteni, az Ő dicsőségéből és nagy tetteiből, azt meg kell tennem.
“Boldog, aki megtartja a tövényt és igazán cselekszik minden időben.” A törvény az Isten szava, beszéde. Minden a szolgálathoz tartozó házzal kapcsolatban, az volt a szabály: “Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.” (2Tim 2,5). Mint ahogy Izráel népe is a pusztai vándorlásnál az Úr szava szerint állt meg és az Úr szava szerint indult tovább. Megtartották az Úrnak parancsoalatait. Figyelek-e arra, mi az Úr parancsolata, törvénye, rendelete? Kicsi és nagy dolgokban igazán aszerint cselekszem minden időben? Kicsi és nagy dolgokban keressük komolyan az Úr vezetését?
“Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jöjj el hozzám szabadításoddal.” Kérhetjük az Urat: Emlékezzél reám, Uram! Szeretném aláhúzni, hogy azt is kérhetjük a hétre: “Jöjj el hozzám szabadításoddal.” Más megoldás nincs. Egy nagy hadvezér azt mondta: a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, pénz. A hívő ember életében három megoldás van: szabadítás, szabadítás, szabadítás. Érezzük-e, hogy nem tudunk semmit csinálni? Küszködünk a bűneinkkel, ha nincs szabadítás. Annyira a szívemig ért most az Ige: “Az Úré a szabadítás!” Ha eljön a szabadítás, valósággal szabad vagyok. Jöjj el hozzám szabadításoddal bűn tekintetében. Az ördöggel szemben nincs más, csak szabadítás. Ne mond, hogy nem vagy megkötözve. Vannak kötözöttségeink? Az Úré a szabadítás!
A természetemmel kapcsolatban sincs más, önmagamtól sem tud senki sem megszabadítani. Ma este kérhetjük: Te tudod Uram, hogy mire van szükségünk, hogy miben van szükségünk szabadításra. Nála bőséges a szabadítás. Csak el kell oda jutnom, hogy nem tudok mást csinálni, csak szabadításért kiáltani. Nagyon sokszor megvárjuk, amíg végére jutunk az erőnknek. Az Úr most az első este szánkba adja ezt az imádságot: “Jöjj el hozzám szabadításoddal.”
Így fejezi be az Ige: “Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a Te örökségeddel!” Isten népének nagy öröme a szabadítás öröme. “Add vissza nékem a Te szabadításodnak örömét”. (Zsoltár 51,14). Mikor örültél utoljára? Amikor megtapasztaltad újra az Ő szabadítását? “Örvendezhessünk a Te néped örömében; hogy dicsekedjem a Te örökségeddel!” “Az Úr az én örökségem, azért benne bízom,” – mondja az egyik énekünk. Szeretném, ha ma este le tudnánk tenni az egész életünket az Úr kezébe, és tudnánk Őt kérni: jöjj el hozzánk, hogy örvendezhessünk. Jó volna, ha együtt dicsérnénk az Urat, ha tudnánk magasztalni, imádni útjaiért, céljaiért, szabadításáért. Hogy aztán mehetnénk az Úr elé örvendezéssel. Előre örülve annak, amit tenni fog. Előre hálát adni, és előre dicsérni Őt azért, ami Nála készen van, és amiért idehozott.
Imádkozzunk!
Uram, bocsásd meg, hogy olyan keveset dicsérünk, magasztalunk és imádunk, pedig méltó vagy rá. Méltó vagy, ha az utamra nézek, a velem való bánásmódodra. Köszönöm Uram, hogy jó vagy. Segíts, hogy szívből és nem megszokásból, nem azért, mert kell, hanem teljes szívvel tudnánk dicsérni, és hálát adni mindenért, hogy nevedre dicsőség, reánk pedig áldásod szállhasson.
Ámen.
Biatorbágy, 1984. július 8.