“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Beszéded megelenenít
“Emlékezzél meg a Te szolgádnak adott igédről, amelyhez nékem reménységet adtál. Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a Te beszéded megelevenít engem. A kevélyek szerfelett gúnyoltak engem; nem hajlottam el a Te törvényedtől. Megemlékezem a Te öröktől fogva való ítéleteidről Uram, és vigasztalódom. Harag vett rajtam erőt az istentelenek miatt, akik elhagyták a Te törvényedet. Ének volt rámnézve minden parancsolatod bújdosásomnak hajlékában. Uram! A Te nevedről emlékezem éjjel, és megtartom a Te törvényedet. Ez jutott nékem, hogy a Te határozataidat megőríztem.” Zsoltár 119,49-56
Úr Jézus, szeretnénk megköszönni az Igét, amellyel vártál bennünket, és amelyik szól hozzánk majd egy héten keresztül. Hadd kérjünk, elevenítsen meg bennünket Igéd belülről igazán, neved dicsőségére.
Ámen.
Az első mondat amit itt a Bibliában olvastunk, így hangzik: “Emlékezzél meg a Te szolgádnak adott Igédről, melyhez nékem reménységet adtál.” Lehet Istent emlékeztetni? Nem furcsa ez, hogy az ember azt mondja Istennek: emlékezz! Utasíthatom Istent, hogy emlékezzék?
Olyan jó, hogy a Biblia maga magyarázza meg, hogy szabad Istent emlékeztetni. Így olvassuk: “Kőfalaidra Jeruzsálem őrízőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok. És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön.” (Ézs 62,6-7). Tehát Istent szüntelen lehet emlékeztetni. Lehet nyugtot nem hagyni addig, míg meg nem teszi, amit ígért.
Vannak-e olyan ígéreteid, amiket Isten mondott, és amiket úgy értettél, hogy neked szól? Hihetetlen sok ígéret van a Bibliában, de számomra csak akkor ígéret, ha Isten nekem mondja. Ha valakinek Isten ígéretet ad, hitet is ad hozzá. És akkor emlékeztetheted az Urat. Akkor már nem kell kérnem, mert ígérte, csak emlékeztetnem: Uram, Te ígérted.
Vannak-e ilyen ígéreteink, melyhez Isten hitet is adott? Mert akkor az első amit ma mond az Úr: emlékeztesd és ne hagyj neki nyugtot. Emlékeztek az özvegyasszonyra, aki rájárt a bíróra, és addig mondta neki, amit akart, hogy a végén a bíró megtette. Jó volna meglátni, milyen ígéreteid vannak, hogy mától kezdve hálát adhass azért, hogy Isten megcselekszi.
Olyan sok helyen mondja az Ige: Uram, ne emlékezzél meg az én bűneimről. Ezt is mondhatom: Uram, erről ne emlékezzél. Ma este kérheted: Úr Jézus, ne emlékezzél meg arról, amivel fájdalmat okoztam Neked, de emlékezzél meg igédről, ígéretedről, amit nekem vigasztalásul mondtál. Ha úgy látszik, hogy minden beborult körülöttem, ha úgy látszik, soha nem tisztul ki körülöttem, emlékezzek, és ez a vigasztalás számomra. Jó volna most is megnézni, mi az, ami nehéz, ami fájdalmat okoz. Nagyon sokszor ott van rajtam a teher, amit előző napról hoztam át. Aludtam egész éjjel, de reggel ezzel ébredtem: mi is az, ami fáj?
A Zsoltárírónak eszébe jutott: “Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a Te beszéded megelevenít engem.” Isten Igéje megelevenítő beszéd. A Biblia így mondja egy helyen: “Szólj csak egy szót, és meggyógyul a te szolgád.” Milyen jó volna, ha így várnád az egész hét Igéjét, igehirdetését: ez a beszéd megelevenít és tele leszek örömmel. Meggyógyulok és rendbe jön minden. Fogadjuk hát el hittel: “A Te beszéded megelevenít engem.”
Tovább mondja az Ige: “A kevélyek szerfelett gúnyoltak engem. Harag vett rajtam erőt az istentelenek miatt.” Kire gondolsz, mikor a kevélyekről van szó? Én magamra gondolok. Mikor az első Zsoltárt olvasom, hogy csúfolók székébe nem ül, eszembejut, milyen sokszor csúfoltam, kritizáltam embereket. A kritika mindig kevélység. Meglátom a hibát a másik emberben és megkritizálom. Nem vagyok sokszor kemény, fölényes, nem vagyok-e sokszor tele kritikával, gúnnyal? Jó volna ezt is megnézni, nem vesz-e erőt rajtam a harag?
De olyan jó, hogy közben van egy mondat: “Megemlékezem a Te öröktől fogva való ítéleteidről Uram, és vigasztalódom.” De talán leginkább szólt hozzám ennek az igerésznek a két utolsó verse: “Ének volt rámnézve minden parancsolatod bujdosásomnak hajlékában.” Mit jelent ez? Milyen lehet az, mikor az Úrnak minden parancsolata énekké válik a szívünkben? Magamnak mindig gyanus vagyok, ha reggel amikor fölkelek nem énekelek. Akkor már tudom, hogy valami nem stimmel. Valaki elmondta, a csendesnap utáni reggel arra ébredt, hogy énekelt. Annyira tele volt a szíve örömmel, annyira megelevenítette az Ige. Ének volt számára mindaz, amit az Úr mondott. Talán nem is szavak azok, csak belül ének. Van egy ének: “A szívem énekel.” Mikor énekelt utoljára a szíved? Mikor volt olyan, hogy szinte kikivánkozott a szádon, amikor az Isten szólt. Megtelt a szíved örömmel, békességgel, énekkel. Nagyon-nagyon kellene kérni az Urat, hogy töltsön meg úgy az Ő Igéjével, hogy hadd legyen az énekké a számodra.
Így folytatja Igénk: “Uram! a Te nevedről emlékezem éjjel”. Nem jobb volna éjjel aludni? Miért kell nekem éjjel az Ő nevéről emlékeznem? Mit gondoltok, hogy van ez? Ugye tudjátok, ha valamivel nagyon tele van az ember szíve, akkor az éjjel is előjön. “Szerelmesének” – akit szeret az Úr, – “álmában ád eleget.” (Zsoltár 127,2). Éjjel is a közelében vagyok. Olyan jó az az Ige: “Őrváltásról őrváltásra rólad emlékezem.” Ha éjjel fölébredsz, mire szoktál gondolni? Sokszor nézem az órát, mikor nem alszom, múlik az idő, mi lesz holnap? Pedig sokkal jobban lehetne tölteni ezeket az ébren levő időket, ha Róla gondolkoznál. Ha eljutok oda, hogy az Úrra gondolok és elkezdek imádkozni, rövid idő alatt elalszom. Nagyon sokszor a bosszankodás miatt nem alszik az ember, hogy most megint keveset alszom. Jó volna megtanulni, ne csak reggel, éjjel is legyek a közelében. Ha így töltenéd az éjszakát, biztos, hogy reggel énekelve ébrednél.
Úgy szeretem a Bibliában a kis Sámuelt, aki mikor reggel fölébredt, kinyitotta az Isten házának ablakait. Reggel ha fölébredsz, nyisd ki az ablakokat Isten felé. “Uram! a Te nevedről emlékezem éjjel, és megtartom a Te törvényedet.” “Az Igének pedig megtartói legyetek, és ne csak hallgatói.” (Jak 1,22). Sokan mondják: szép, szép, de nem lehet megtartani. Sokszor félreértjük ezt a megtartást. Én úgy értem, hogy a szívemben megtartani. Mária szívében forgatta a beszédeket. Én nem tudom megtartani, az Ige tart majd meg engem. Gondolj arra, a betegre mondják: nem marad meg, ha a gyomra nem tartja már az ételt.
A szíved tartja az Igét? Nem úgy van, hogy reggel elolvasod, és később már nem tudod, hogy mit is olvastál. Ha nem tartod az Igét, az sem tud téged megtartani napközben. Az az étel, amit a gyomrom már nem emésztett meg, nem tud engem megtartani. Testvér, tartsd az Igét, gondolkozz rajta, mit is mondott nekem az Úr? Ha éjjel eszedbe jutna, mit is mondott az este az Úr? Azt, hogy gondoljak az Úrra, imádkozzak, dicsérjem Őt. Tartsd az Igét a szívedben, a gondolatodban, hadd maradjon meg. “Ez jutott nékem, hogy a Te határozataidat megőriztem.” Milyen jó, hogy ez jutott nékem. Neked mi jutott? Neked most az Ige jutott, az Úr jutott, az Ő ígérete, szeretete.
Úgy emlékszem, amikor nálunk osztozott a család, számomra olyan világos volt, hogy azt kell mondjam, a Léviták nem örökölnek, nekem semmi nem kell. Az Úr az én örökségem. Néztek rám – komolyan mondod? Halálos komolyan. Nekem a legjobb és a legszebb rész jutott, az Úr az én örökségem. A családom akkor kezdett rácsodálkozni, hogy ez ilyen komoly? Nekem olyan jutott, ami mindig elég lesz, egy olyan gazdag örökség, amit életem végéig nem tudok felélni.
Neked mi jutott? Jó volna ma csendben azt mondani: milyen jó Uram, hogy nekem is jutott Belőled. A napokban olvastam, akkor jogerős az örökség, ha az örökhagyó meghalt. Az Ő szeretete, békessége, minden amit örököltem, akkor jogerős. A kereszten meghalt az örökhagyó és azt mondta: “Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek.” (Jn 14,27). Szeretetét, tisztaságát, bocsánatát, mindenét ránkhagyta.
Végignézted már csak egyszer is, hogy mit örököltél? Milyen jó volna ha értenéd, békességet örököltem, – használom? Szeretetet örököltem, – élem? Igazi örömöt örököltem, – megvan? Átvetted az örökséget? “Ez jutott nékem, hogy a Te határozataidat megőrzöm.” Jó volna az örökséget nemcsak átvenni, hanem meg is őrizni.
Jó volna összegezni: mit is mondott az Úr? Nehogy szétszórjuk azonnal. Lehet az Urat emlékeztetni. Ő a vigasztalásom nyomorúságomban. A Te beszéded megelevenít engem. Ének volt rám nézve a Te Igéd. A Te nevedről emlékezem éjjel. Ez jutott nekem.
Imádkozzunk!
Úgy szeretnélek most emlékeztetni Uram. Tudod, hogy az első kérésünk az volt, hogy aki bejön ebbe a házba, találkozzon Veled. Szeretnélek kérni Uram, hogy akik most lépték át a Te házad küszöbét, azok is most egyen-egyenként találkozhassanak Veled. Köszönjük Úr Jézus, hogy örökséget akarsz nekünk hagyni. Segíts az Igét elfogadni, megtartani, szívünkben forgatni. Áldd meg éjszakánkat, nappalunkat, minden itt töltött időnket, és majd hazamenetelünket.
Ámen.
Biatorbágy, 1986. április 6.