“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Bízzál az Úrban
“Grádicsok éneke Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után. Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek anyjánál, mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem. Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké!” Zsoltár 131,1-3
Hadd adjunk hálát Uram, a biztos helyért, amit adtál közeledben. Hadd áldjunk, hogy megpihenhetünk szeretetedben, kegyelmedben. Kérünk, hogy áldd meg ezt a hetet számunkra. Ítélj, gyógyíts, cselekedj velünk úgy, ahogy arra szükségünk van. Köszönjük, hogy már az első estén kezedre bízhatjuk lelkünket, életünket.
Ámen.
A Biblia azt mondja: “Minden féltett dolognál jobban őrízd meg szívedet!” (Péld 4,23). Az Ige itt így mondja: “Nem fuvalkodott fel az én szívem”. A legnagyobb veszedelem a szívre nézve, hogy felfuvalkodik. Mindnyájan tudjuk, mennyire hajlamos erre a szívünk. Az Ige azt mondja: Kezemet adom rá, hogy nem marad büntetlenül az az ember, aki felfuvalkodik. Mint minden bűn, úgy a felfuvalkodottság is a szívnél kezdődik.
Dávid így mondja: “Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem”. Mikor elolvastam a Zsoltárt arra gondoltam: nem merem elmondani, mert az én szívem nagyon hamar felfuvalkodott és felfuvalkodik. Vajon Dávid mondata a mienk is?
Egy verssel később Dávid már a lelkéről beszél. A német fordítás szerint mind a kettő a szív. Sokszor úgy érzem, a szívem, lelkem, az egy. Ez vagyok én. A kettő ugyanaz a fogalom. Utána mondja: “Lecsendesítém és elnémítám lelkemet”. Más helyen így mondja: a szívemet. A szívem, lelkem a belső emberem. A szívnek elrejtett embere. Bent van valaki, akit úgy hívok, hogy én. Mi nem látjuk, csak a külsőt, de Isten belül is látja szívünket, lelkünket. Isten tudja, mennyire fuvalkodott fel a szívünk, és hogy elmondhatjuk-e Dáviddal: “Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra”.
Az ember vágya kicsi korától kezdve, hogy nagy legyek. A családban a legkisebb voltam és mindenki nekem parancsolt. Egyszer azt mondtam: nem csodálom, hogy a kisebbik fiú ment el otthonról. Ő is nagy akart lenni, önálló valaki. Az ember nem tudja lecsendesíteni szívét a nagyravágyásban, mert születésünktől kezdve bennünk van. A szemem nagyralát. Kérdezzük most meg magunktól: hol a szemem? Hova nézek? Nem mindig magasabbra? Nem mindig úgy vagyok, mennyivel jobb lenne, ha többem volna, magasabb állásba kerülnék? Jobban megbecsülnének, ha valaki lennék. Nem úgy van, hogy szemeink mindig magasra néznek?
Jézus szemei mindig lenéztek a kicsikre. Ő a legnagyobb magasságból jött erre a világra és mindig a kicsit látták meg szemei. Az ötezer megvendégelésénél a kicsi gyereket látta meg és a kicsitől fogadta el és áldotta meg a keveset. Jézus mindig a kicsit, a nyomorultat látta meg. Gondoljunk a samáriai asszonyra, akin keresztül Isten olyan nagy ébredést adott. Azon keresztül, aki a legmegvetettebb volt a faluban. Jézus szemei őt látták meg a Jákób kútjánál.
Egy lelkipásztor testvérem mondta el, hogy kislányával ment a városnak egy olyan részén, ahol csupa szemetes, piszkos utcák voltak. Megszólalt a kislány: édesapám, nézzed, milyen gyönyörű virágok. – Hol vannak itt szép virágok? Sehol nem látok. A kislány a kerítésrésen látott be egy virágkertészetbe. Amikor az édesapa lehajolt, akkor látta, hogy valóban milyen gyönyörű virágok vannak ott.
Mi mindig nagyralátunk, magasra akarunk nézni, pedig ha lehajolnánk, akkor látnánk meg igazán Isten csodáit a kicsikben, szegényekben, senkikben. Jézus így mondotta: “Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől és a kisdedeknek megjelentetted.” (Mt 11,25). Vajon nem ez a baja egész életünknek, hogy a szívünk felfuvalkodott, és mindig nagyralátok, hogy valamivé lehessek, és közben elmegyek az Isten csodái mellett, amik lent vannak, amiket a kicsinyeknek jelentett meg. Újra szeretném kérdezni: a szemed hova néz, mit lát most? A legkisebbeket, vagy a legnagyobbakat? Nem vágyakozol erődet meghaladó csodadolgok után?
Vajon értjük-e, mit jelent ez: “Lecsendesítém és elnémítám lelkemet.” Nagyon sokszor, mikor úgy érzem, hogy nem jól bántak velem, valami úgy háborog belül. Talán napokra tönkremegy az életem, mert nem tudom lecsendesíteni a szívemet. Este mikor úgy fekszem le, hogy valami nagyon felháborított, olyan nehéz imádkozni, az Úr közelébe jutni, mert nem csendes a szívem. Ezért énekeltük: “Csendes légy, s az Úr vezet majd.” Rettenetes dolog, amikor nem csendes a szívem. A testvérek is voltak már úgy nyilván, hogy akartak és nem tudtak imádkozni, valahogy nem sikerült.
Azt mondja az Ige: “Elnémítám lelkemet.” Biztos hoztunk magunkkal egy csomó zajt, ilyeneket, hogy miért bánnak így velem? Talán olyat, amikor én bántottam meg valakit. Akkor még inkább háborgok, mert mondom az igazamat, akkor is, ha tudom, hogy nincs is igazam. Az első amit vár tőled az Úr, hogy csendesítsd le lelkedet és némítsd el belül a szívedet, hogy hallani tudjuk szavát.
Úgy megörültem ennek a képnek: “Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem. Mennyire csodálatos kép ez! Miért elválasztott gyermek? Mert egy gyermek, amelyik még szopik, nem tud nyugodtan pihenni, mindig keresi a magáét. Egy elválasztott gyermek megelégített gyermek, talán már megette a vacsoráját és nyugodtan tud pihenni. Vajon nem úgy vagyunk-e az Úrral, hogy nem vagyok elválasztott gyermek, valamit mindig akarok Tőle, most ezt add meg Uram, most azt tedd meg, és nem vagyok csendben. A vágyaink, kívánságaink nem hagynak nyugodni, mindig van követelésünk az Úrral szemben.
Egy apa azt mondta a kisfiának, bármit kérhetsz, csak gyere nyugodtan hozzám. Bejött a kisfiú, az apa azt kérdezte: mit akarsz kisfiam, miért jöttél? A gyerek azt mondta: édesapám, nem kérni jöttem, csak engedd meg, hogy itt üljek és nézhesselek. Mentél-e valaha így az Úrhoz? Uram, most nem kérni, nem panaszkodni jöttem, nem akarok Tőled semmit, csak szeretnék itt pihenni Nálad, szeretni szeretnélek. “Mint az elválasztott gyermek az anyjánál”.
Erre hív minket az Úr az első estén, az első Igével. Sokat néztél magasra, sokat futottál a boldogság után. Olyan vagy, mint egy fáradt gyermek, és most azt kéri az Úr: próbálj olyan lenni, mint az elválasztott gyermek az anyja ölében. “Mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem.” Nem követel, nem háborog, nem panaszkodik, – pihen. A német fordítás így mondja: Mint az elválasztott gyermek, úgy pihen, úgy nyugszik bennem a lelkem. Ez volna a legelső dolgunk. Igyekezzetek bemenni abba a nyugodalomba, amit az Úr szerzett. Aztán majd elmond Ő mindent, amit el akar mondani. Csak ma modjuk el Neki: Uram, szeretnék megpihenni nálad.
Ha valamit nem jól tettél, van egy menedékhely. Ez az egyetlen hely a kereszt, ahol nem ér minket utol se vád, se követelés, se ördög, senki. “Mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem.” Úgy nyugszik bennem a lelkem.
Végül még egy mondat: “Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké!” Az anyjánál pihenő gyermek tud várni. Isten ma azt mondja neked: bízzál, és várjál az Úrra ezen a héten. Ne várj senki másra, emberekre, dolgokra. Szíved forduljon oda teljesen az Úr felé, Ő tudja, mit akar adni. Legyünk itt úgy, hogy most ne mi akarjunk valamit, hanem bízzuk az Úrra, mit akar adni. Szemeink az Úrra nézzenek, és akkor nem tekintgetünk mindenfele. Akkor el tudjuk mondani: Uram, amit Te akarsz adni, amire szerinted szükségem van, azt add.
Várjál az Úrra. Nem az ajándékaira, nem arra, amire úgy gondolod, hogy szükséged van. Jó nekünk úgy elindulni erre a hétre: Uram, mint az elválasztott gyermek, úgy akarok benned pihenni és várni arra, amit Te adsz nekem. Jó volna nem magasra látni, nem célokat kitűzni. Jó volna elengedni magunkat egészen abba a kézbe, amelyikre azt mondja az Ige: jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek. Nem én tudom jól, Ő tudja jól. Lehet egészen mást ad, mint amit vársz. Nem kérdezem, mit vársz ettől a héttől. Várjad az Urat és bízzál Benne!
Imádkozzunk!
Uram, olyan sokszor fönt kerestem valamit. Valami megújulást, valami egészen újat. Úr Jézus, olyan sokszor valamit kerestem és nem Valakit. Kérlek, segíts rajtunk, hadd találjuk meg a helyünket Nálad, a közeledben. Már ma este hadd tudjuk lecsendesíteni, elnémítani a szívünket és kérni Tőled azt, amire úgy látod, hogy szükségünk van. Amit Te akarsz adni, amiért idehoztál. Kérlek, hogy add meg, cselekedd meg, mondd el. Segíts mindig közeledben maradni. Áldd meg az első esténket, segíts, hogy tudjunk imádkozni, elmondani ami a szívünkön van. Kérünk, áldj meg minket egymás számára. Áldd meg a hétnek minden napját, minden óráját, a Te neved dicsőségére.
Ámen.
Biatorbágy, 1988. május 15.