“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Huséget esküdött az Úr
“Grádicsok éneke. Emlékezzél meg, Uram, Dávid minden nyomorúságáról; Aki megesküdt az Úrnak, fogadást tőn a Jákób Istenének: Nem megyek be sátoros házamba, nem hágok fel háló-nyoszolyámba; nem bocsátok álmot szemeimre, s pilláimra szendert; Míg helyet nem találok az Úrnak, Jákób Istenének hajlékot.” Zsoltár 132,1-5
“Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe; Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, amelyekre megtanítom őket, fiaid is mindörökké székedben ülnek. Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül. Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem; Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel; papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei. Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek. Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.” Zsoltár 132,11-18
Hálát adunk Uram, hogy jelenléteddel számolhatunk. Köszönjük, hogy szólni kívánsz hozzánk. Áldunk, hogy áldást készítettél számunkra. Kérünk, áldd meg most az első Igét és szólíts meg Lelked által. Nevedért kérünk.
Ámen.
A Zsoltár első verse elmondja, hogy “Emlékezzél meg, Uram, Dávid minden nyomorúságáról.” Aztán elmondja, hogy Dávid megesküdött az Úrnak, és fogadást tett. Amikor ezt olvastam, arra gondoltam, vajon megtehette-e Dávid, hogy addig valóban nem aludt? “Nem megyek be sátoros házamba, nem hágok fel háló-nyoszolyámba; Nem bocsátok álmot szemeimre s pilláimra szendert.” Azt mondtam magamban: ilyen az emberi kezdeményezés, amikor emberileg fogadunk és határozunk el valamit. Dávid nem tehette meg, amit fogadott, mert Salamon épített házat az Úrnak. Nem tehette meg, hogy addig nem aludt és nem ment fel ágyasházába.
Eszembe jutott még egy fogadás a Bibliában, amit szintén nem tudtak megtartani. Pál apostolt meg akarják ölni és 40 ember átok alatt kötelezi el magát, hogy nem esznek és nem isznak addig, míg Pált meg nem ölik. Magamban azt mondtam: na és most éhen haltak, vagy mi lett velük? Biztos, hogy nem. Mikor látták, hogy nem tudják elfogni és megölni, biztos, hogy ettek.
A testvérek fogadtak már és meg is tartották? Nincs-e valami, amit nagyon komolyan fogadtak, és nem voltak képesek megtartani. Ez a Dávid nyomorúsága és a mi nyomorúságunk is, hogy nem vagyunk képesek megtartani, mert emberi kezdeményezés.
A 11. verstől az isteni kezdeményezésről olvasunk: “Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól;” Dávid nem tudta megtartani. Hány ember tett házassági esküt, hogy vele megelégszem, soha nem hagyom el. Igazán?! A mi esküvéseinkkel baj van, – nem tudom megtartani. Jobb, hogy ne esküdj, – mondja az Ige. De ha Isten esküszik, az egészen más. Egymás mellett van a kettő: az Úr hűséget esküdött Dávidnak, és nem tért el attól, Dávid hűséget esküdött az Úrnak, de nem tartotta meg.
Az isteni kezdeményezés egészen más, mint az emberi. A Zsidókhoz írott levélben így olvassuk: “Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; Miért is az Isten kiválóbban meg akarván mutatni az ígéret örököseinek az Ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minékünk, mint akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál.” (Zsid 6,16-19). Isten esküvése egészen más, Ő nem változtatja meg esküjét. Megtartja amit Dávidnak és az övéinek ígért.
“Hűséget esküdött az Úr Dávidnak és nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe;” Ezt is megtartotta Isten. Dávid fia örökkévaló király, aki Jézus. Így folytatja az Ige: “Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, amelyekre megtanítom őket, fiaid is mindörökké székedben ülnek.” Olyan csodálatos az, hogy Dávid Fia egy van, de fiak sokan vannak. Jó volna, ha mi is azok lennénk valóságosan: a hit gyermekei, Dávid fiai, győztesek, ahogyan az Ige beszél róluk. “Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem.” (Jel 3,21). Az Ő gyermekei, az Ő szolgái, az Ő fiai, Vele együtt fognak ülni a királyiszékben Isten ígérete szerint.
Az Úr beváltja ígéretét. Jézus már ott ül és az övéi is mind ott fognak Vele ülni, “Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, amelyekre megtanítom őket.” Még egy mondat azzal kapcsolatban, amire Isten megesküdött. Olyan érdekes a Bibliában, hogy Mózes nem mehetett be az ígéret földjére, csak Józsué. Ugyanúgy Dávid nem építhette meg a templomot, csak az ő fia, Salamon. A Fiú az aki épít. “Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül;” Sion az Ő népe. Jézus építi meg az igazi templomot, a Szentlélek által élő kövekből, – belőlünk. A templom most is épül még. Arra a napra, amikor majd készen lesz, visszajön Jézus. Nem kézzel csinált ház a Sion. Világosan elmondja a Biblia: kézzel csinált templomokban nem lakik, csak élő templomban. “Ahol ketten vagy hárman egybegyülnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” ((Mt 18,20).
Olyan jó a 133. Zsoltárt olvasni: “Ímé mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! … Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” Jó volt azt kérnem, hogy itt most igazán együtt lakozhassanak az atyafiak, mégpedig az Úr szerint szeretetben. Engedjünk Neki most mindenben, hogy itt is építhetné az Ő házát. Mert a Siont választotta ki az Úr, az övéi közösségét, az övéi gyülekezetét.
Elmondja az Úr az ígéreteit: “Itt lesz nyugvóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem.” Ha az Úr nyugvóhelye, akkor a mienk is. Ahogy a Jelenések könyve mondja: “Isten sátora az emberekkel van.” Lehet Vele együtt, lehet a közelében lakozni. Ha közelében vagyok, minden megnyugszik bennem, a gondolatok, különféle problémák. Abban a bizonyosságban lehetek, hogy minden megoldódik, mert az Úr itt van.
Egy időben sokat utaztam, egyik szolgálati helyről a másikra. Az egyik állomáson valaki azt kérdezte tőlem: hogy van? – Köszönöm, jól, kicsit fáradtan. – Hát igen, mondta, nyugalma nincs, de békessége van. Amíg a földön vagyunk, nem lehet úgy nyugalmunk, hogy állandóan egyhelyben ülünk. De a belső nyugalom és békesség mindennél többet ér. Olyan jó volt úgy felszállni a következő vonatra: nyugalma nincs, de békessége van. Az Úrnál meg lehet találni a nyugvóhelyet.
Így mondja tovább a Zsoltár: “Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jól tartom kenyérrel.” Aki az Úrnak engedelmes, annak mindig van eledele. Mindig örömmel teli, mert megelégedett a lelke. Amikor az Úrnak engedelmeskedik, a lelke erősödik, mert akkor táplálkozik. Valaki azt mondta: könnyü maguknak, mindig szolgálnak és állandóan esznek. Azt mondtam, nem igaz. Mindenkinek, aki engedelmeskedik nagyon jó, mert mindig eszik. Nemcsak akkor, ha igével, de ha bármivel szolgálok az Úrnak. Jézus azt mondta: “Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem.”(Jn 4,34). Amint az akaratát teszi bárki, már rögtön boldog. Amint engedelmeskedem szavának, amint megtettem amit tőlem kért, a lelkem azonnal erősödött, örömmel teli és jóllakott.
Nem az a baj, hogy keveset eszel lelkileg? Kevésszer van belül igazi örömöd? “Az Úrnak öröme a ti erősségtek.” (Neh 8,10b). Ha Benne örülök, mindig erősödöm. Jó volna többet enni. Testileg talán sokat is eszünk. De jó volna lelkileg sokkal komolyabban cselekedni kicsi és nagy dolgokban az Ő akaratát. “Eleséggel megáldom gazdagon.” Mindig van eleséged. Még a legszegényebb, legkisebb hívő is gazdagodhat, van rá lehetősége. A lelkednek az az eledele, hogy annak akaratját cselekedd, aki elküldött.
“Papjait meg felruházom szabadítással”. A papok ruhája a szabadítás. Ebben járnak. Ne felejtsük el, mindnyájan királyi papok vagyunk. Aki az övé, az mind pap. És a ruhája, amiben járni kellene, a szabadítás. Az egyetlen lényeges dolog: a szabadítás. Testvér, nem tudsz magadtól megváltozni, szabadítás kell az akaratosságból, az önfejűségből, mindenből, ami kötöz. Jó volna felöltözni a szabadításba. A természetemből, aki vagyok, benne járni a szabadításban. A kérdésem, fel vagy-e öltözve? “Felruházom szabadítással és vígan örvendeznek kegyeltjei.” Testvér, ha engedelmeskedtél, ha valóban evett a lelked, és felöltözted a szabadítást, akkor mérhetetlenül boldog ember vagy. Azért mondja rögtön a kettő után, hogy örvendeznek kegyeltjei. Vajon vígan örvendezel? Úgy ismernek-e otthon, hogy ennek mindig van öröme? Úgy ismernek-e, mint aki tele van mosollyal, napsütéssel, szeretettel?
Tovább mondja az Ige: “Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek.” Az Úr hatalmat akar adni. Tudjátok, mi az Ő legnagyobb hatalma? Jézus azt mondotta: Van hatalmam letenni az életemet. Ha arra nincs hatalmad, hogy letedd az életedet, az óemberedet, akkor Isten nem adhat hatalmat. Nagyon sokszor gondoltam arra, bármelyikünknek adna így hatalmat, iszonyúan visszaélnénk vele. Megnövekednénk, valakik lennénk. A legkisebb dologgal pillanatok alatt nagyra tudunk lenni. Van-e hatalmad letenni az életedet?
Hatalmat, szövétneket szerez. Azt a belső világosságot, amit csak az Úr adhat számunkra. “Ellenségeire szégyent borítok”. Kik az ellenségeink? A külső és belső ellenség. Van-e győzelem az életedben, a bűneid felett, a belső ellenség felett, és van-e győzelem a külső ellenség felett? A rádtámadó gondolatok, a sötét hatalmak felett van-e győzelem? Ma a 18. Zsoltárból olvastam pár verset, aminek nagyon örültem. “Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim. Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.” (37-38). Van-e olyan bűn az életedben, ami nem semmisült még meg? Amit egyszerűen nem tudsz elérni, elfutott előled, mindig újra becsapott. Azt mondja az Ige: “Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim alá hullanak.” (39). Van egy mondat, amit nagyon szeretek: “Apróra törtem őket, amilyen a szél elé való por, és megtapodtam őket, mint utca sarát. (43). Azért szeretem annyira ezt a mondatot, mert emlékszem egy asszonyra, akinek rettenetes gyötrelmei voltak, éjszakákat nem aludt, és az Úr ezen a mondaton keresztül szabadította meg. A Sátánnak teljes hatalma semmivé lesz, mint az utca sara. Jézus lábai alatt van, Ő taposta el.
“Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.” “Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” (Jel 2,10b). Egyszer valaki azt kérdezte, mondd meg nekem, mi az élet koronája? Azt mondtam, nem ami, hanem Aki. Jézus élete az életed koronája. A legcsudálatosabb, a legszabadabb, a legtisztább, legragyogóbb, legdicsőségesebb. Mint ahogy a Jelenések könyve mondja: “És adom annak a hajnalcsillagot.” (2,28). Az is Ő.
Szeretném kérdezni, kaphatsz többet, mint Jézust? Kaphatsz-e ebben az életben, és az örök életben? Jézus egészen a tiéd. Benned és rajtad ragyog. Isten adni akarja az életnek kornáját, hogy egészen a tied legyen, ahogyan soha nem volt eddig. Istennek egyetlen ajándéka van. Egyetlen, az Ő kimondhatatlan ajándéka: Jézus. Minden benne van. Ha alázatot kérsz, ha szeretetet, ha türelmet kérsz, Jézus, Jézus, Jézus. Benne ajándékozott Isten mindent! Azt az életet, amely minden életnek a koronája.
Vajon a tied lesz-e? Úgy mégy-e majd el, hogy enyém az élet koronája.
Imádkozzunk!
Uram, köszönöm azt a sok-sok ígéretet, amit ebben a kis Zsoltárrészben is mondtál. Úr Jézus, köszönöm, hogy bízhatunk Benned. Áldunk, hogy a tieidnek mindent elkészítettél, ami az életre, üdvösségre és az Előtted való kedvességre szükséges. Köszönöm, hogy Benned mindent megkaphatunk. Segíts elfogadni ezt az életet. Adj mély, nagy vágyat, nem a fogadkozásunkra, hanem a Te esküdre, szeretetedre, ajándékodra. Hadd áldjunk, hogy ki akarod formálni bennünk az életedet. Hiszen azt mondtad, hogy azon a napon mindnyájan olyanok leszünk, mint Ő. Végezd ezt el bennünk és áldj meg minket bejövetelünktől kezdve a napnak minden órájában, hogy elvégezhess mindent, amit akarsz.
Ámen.
Biatorbágy, 1988. július 17.