“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Segíts, Uram
“Az éneklőmesternek a seminithre: Dávid Zsoltára. Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltűntek a hívek az emberek fiai közül. Hamisságot szól egyik a másiknak, hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak. Vágja ki az Úr mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, amely nagyokat mond. Akik ezt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak, ki lehetne Úr felettünk? A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek, azt mondja az Úr: biztonságba helyezem azt, aki arra vágyik. Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint a földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” Zsoltár 12,1-7
Úr Jézus, köszönjük, hogy segítségül hívhatjuk nevedet. Áldunk, hogy ebben a névben lehet győzni, a Te utadon járni, kisértéseken keresztül neved dicsőségére élni. Kérünk Uram, taníts segítségül hívni ezt a nevet.
Ámen.
Egy csalódott, egyedül maradt ember kiáltása ez a Zsoltár. Olvassuk, hogy: “Segíts Uram!” Az énekben jó párszor énekeltük: “Óh segíts!” A Zsoltáríró is ezt kiáltja itt: “Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, eltűntek a hívek az emberek fiai közül.” Nincs senki. Érezzük, hogy egy kétségbeesett, csalódott ember kiáltása ez, aki úgy érzi, hogy körülötte elfogyott mindenki.
Az egész Zsoltár két beszédről ír. Először az emberi, aztán az isteni beszédről. Az emberi beszédről ezt mondja: “Hamisságot szól egyik a másiknak, hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak.” Mennyire így van! Figyeld meg az embereket, kettős a szív, kétmódon szólnak, hamisan, másképp szemben, és másképp hátmögött. Biztosan tudjátok és észre vettétek magatok körül is. Milyen másképp beszél egy ember, mikor neked mondja, és mennyire másképp beszél, mikor hátad mögött mondja. Milyen hamis és kettős az ember beszéde és mögötte a szíve. Szemben hízelegnek, hátmögött pedig az ellenkezőt mondják.
Mindig eszembejut egy fiatalember. Amikor még főiskolás voltam, egyik alkalommal bent voltam a rektori hivatalban, és bejött egy fiú. A rektor azonnal a nyakába borult: kedves fiam, örülök, hogy látom! Aztán, amikor kiment a fiú azt mondta: tudja, úgy utálom ezt a fiút. A lélegzetem elállt. Hát most melyik az igaz, amit az előbb mondott, vagy amit a háta mögött mondott? Figyeltétek, hogy mennyire ilyen az ember? Ha munkahelyen valaki kimegy, a többi azonnal szapulja. De csak ha kimegy. Rettenetes ez, hogy hamisságot szólnak, kettős nyelvvel. Szembe hízelegnek. Még egy mondatot mond: “Vágja ki az Úr mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, amely nagyokat mond.” Mennyire sajátsága az emberi beszédnek, hogy nagyokat mond. Mindent nagyítva mondunk el, mint ahogyan volt, hogy csodáljanak. Nem tudom, ha Isten ezt a kérést teljesítené: “Vágja ki”, vajon volna-e közöttünk valaki, akinek nyelve a szájában maradna? Tudunk nagyokat mondani, sokkal többet, mint ami igaz. A dicsekedésben is, jaj de a panaszban is. Valaki szokta mondani: úgy fáj a fejem, hogy majd szétmegy. De soha nem ment szét. Ez megint nagyzolás a szenvedésben, a betegségben, hogy milyen sok bajom van. Mennyit tudunk panaszkodni, sokkal többet, mint ami igaz. És mennyit tudunk dicsekedni, hogy én csináltam, az én munkám. Gondold el, hogy mennyire tele van a szád és a nyelved ezzel, és mi lenne, ha Isten most kivágná. Reggel hányan jönnénk elő nyelv nélkül? Jó, hogy Isten nem ilyen, ahogyan a Zsoltáríró kívánja, nem ilyen hírtelen, nem ilyen azonnal ítélő.
“Vágja ki az Úr mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, amely nagyokat mond.” Ez a második fajta beszéde az embernek. A harmadik ezt mondja: “Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak: ki lehetne Úr felettünk?” Felülkerekedünk, mindig ki tudjuk beszélni magunkat. Akármi történik, ügyesen kibeszéled magadat, felül tudsz kerekedni nyelveddel. Sokszor mondjuk egymásnak: kár veled beszélni, úgyis neked lesz igazad a végén. Nem tudom, nem ilyen vagy-e, hogy úgy forgatod a szavakat és olyan ügyesen állítod egymás mellé a tényeket, hogy mindenben neked van igazad. “Ajkaink velünk vannak, ki lehetne Úr felettünk?” Ha vitatkoztok otthon, mindig tied az utolsó szó. Mi mindent csinál az ember a nyelvével. Elmondja az Ige az emberi beszédnek ezt a három formáját: egyik ez volt, hogy hamisságot szól, kettős nyelv. Gondolj arra, nem a tied-é? A második a hízelkedő nyelv, amely nagyokat mond. A harmadikra azt mondja, hogy felülkerekedő nyelv, mindig agyon tudom beszélni a másikat.
Aztán egyszer csak megszólal egy egészen más hang: “A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek.” Látod a szegények és a nyomorultak kiáltják körülötted, hogy “Segíts Uram!” Szeretném, ha most meggondolnád, ki az melletted, aki talán az imádságában azt mondja: meddig bírom még ezt az asszonyt? Talán a férjed? Talán sokszor mondta már neked, de lehet, hogy az Istenhez is kiáltott már, hogy Istenem, nem bírom már! Talán pontosan azt, hogy mindig felülkerekedsz. Ki az, aki miattad az Úrhoz kiált? Talán a munkahelyeden, talán a beosztottad. Talán a gyerek, vagy az öregek a családban? Testvér, Isten hallja a nyomorultak nyögését. Olyan jó volna most nem személytelenül néznünk a levegőbe, hanem gondolnánk azokra, akiknek panaszuk van ellenünk. Talán szemedbe is mondják néha, de lehet, hogy nem merik. Talán az imádságban sóhajtanak miattad. Talán az anyósod. Gondolkozz egy kicsit, kire mondja most az Ige, ki az a szegény, akit elnyomsz?
Egy komoly mondatot mond: “A nyomorultak nyögése miatt legott felkelek.” Ő meghallotta a “Segíts Uram!” szavukat. És egyszer csak felkel. Mi lesz, ha ellened kel fel, ha miattad kel fel? “A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek, azt mondja az Úr, biztonságba helyezem azt, aki arra vágyik.” Lehet, hogy miattad kell biztonságba helyeznie valamilyen módon, lehet, hogy kórházba, lehet, hogy máshova, lehet, hogy a halálba, mert nem bírja tovább veled.
Vajon kiáltottál-e valaha önmagad ellen: “Segíts Uram!” Talán már magad is tudod, hogy milyen vagy, talán már igazat adtál azoknak, akik körülötted élnek. Talán tudod már belül, hogy erőszakos vagyok, goromba, önigaz. Jó volna, ha ma este kiáltanád, hogy: “Segíts Uram!”
A Bibliában van valaki, aki így járt, szembekerült az Úrral, és az első szava ez volt: Segíts Uram, tisztátalan ajkú vagyok! Ézsaiás egyszer csak úgy érezte, hogy végem van. Kiáltozott az Úrhoz. Bár eljutnál ezen a héten oda, hogy önmagad ellen kiáltanál, és úgy hívnád segítségül az Urat a saját tisztátalan ajkad miatt. Talán az indulatos beszéded, a szeretetlen szavaid miatt. Talán már magad is érzed, hogy nem kellene, nem szabadna ennek így lennie. Milyen jó volna mindig kedvesnek lenni. Miért vagyok ilyen? A saját tisztátalan ajkad miatt nem olyan vagy mint amilyen lenni szeretnél. Mondod-e most Ézsaiással: “Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok!” Aztán jön az eleven szén, az ítélet. Ézsaiás a 6. részben írja le, hogy egy szeráf odarepült hozzá, és az oltárról vett eleven szénnel illette az ajkát, hogy megtisztítsa. Isten ítélete jön feléd. Jó volna engedni és kérni: Uram, tisztíts meg engem, a számat és mögötte a szívemet. Mert a Biblia nagyon világosan mondja, hogy a szívből származnak a gonosz gondolatok. Látjátok, ilyen az emberi beszéd, a másoké és az enyém.
Aztán egy pár mondatban elmondja az Ige Isten beszédét: “Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst hétszer megtisztítva.” Nem tudom örülsz-e annak, hogy ezen a héten hallani fogod az Isten beszédét, amelyik egészen más, mint az ember beszéde. Olyan tiszta, mintha kohóban tisztították volna. Látod Jézust? Rajta keresztül beszél az Isten. Isten beleengedte Jézust a szenvedések kohójába ezen a földön. Ő onnan beszél, ahol mi is jártunk. Ugyanazokból a helyzetekből, ugyanazokból a körülményekből, csak sokkal nehezebből. Gondolj arra, milyen kohóban volt Jézus a Gecsemánéban és a Golgotán. És onnan hangzik a tiszta beszéd. Ha hallod majd megérted, hogy erre a tiszta beszédre van szükséged, hogy “Elvégeztetett!” Milyen jó volna, ha egyszer meghallanád saját magadra nézve, hogy a saját rettenetes szennyes nyelved megtisztítása, életed megszabadítása elvégeztetett a kereszten. Ha meghallanád ezt az egyszerű tiszta beszédet: “Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.” (Jn 17,19).
Aztán van egy mondat az emberi beszéd és az Ő beszéde között, ami így hangzik: “Biztonságba helyezem azt, aki arra vágyik.” Tudod mit jelent ez a biztonság? Odahelyezi életedet arra az egyetlen biztos fundámentumra, amit Jézus vetett ott a kereszten: a kegyelemre. Minden bűnöddel együtt odahelyez a kegyelem kősziklájára. Az ítélet elől nincs más hely.
Valaki egyszer elmondta, hogy átélt egy erdőtüzet. Mi egy kicsit sejtjük, hogy milyen egy erdőtűz, mert egyszer itt valaki véletlenül meggyújtotta az erdőt és valami rettenetes volt. Egy lány, aki akkor itt dolgozott nálunk, napokon keresztül erről álmodott, hogy jön a tűz. Olyan nehéz volt megnyugtatni, mert valamit átélt belőle. Valaki, aki belekerült egy ilyen tűzbe, próbált előre szaladni, ott is jött a tűz, hátul is jött, oldalt is, és nem volt kiút. Meg kell halni, ha körülvesz a tűz. Testvérek, ez az ítélet.
Egyetlen olyan helyet tudok ezen a világon, ahol Isten haragjának tüze leégetett mindent: a Golgotán. Kétezer évvel ezelőtt lecsapott Isten iszonyú haragja, és Jézust látjuk ebben a tűzben égni, ebben a rettenetes szenvedésben. Ő is azt mondja amit a Zsoltáros: elhagytak, senki nincsen, mindenki elfogyott körülöttem. “Én Istenem! Én Istenem! miért hagyál el engemet?” (Mt 27,46b). Isten azt akarja, hogy odatalálj, ahol nem ér már utol az ítélet. Azért hozott ide, hogy megtaláld ezt az egyetlen biztos helyet.
“Biztosságba helyezem azt, aki erre vágyik.” Vágyol erre? Rájöttél már, hogy milyen veszedelemben van az életed? Mondod-e ma este: segíts Uram! Helyezz biztonságba, semmi más kérésem nincs. És akkor eljuthatsz ezen a héten igazán Hozzá.
Imádkozzunk!
Bocsásd meg Uram, hogy annyi mindenre vágyunk, tele vagyunk felesleges vágyakkal. Talán azzal, hogy megbecsüljenek otthon, hogy szeressenek, hogy más legyen a családom. Kérünk, add a szívünkbe most azt a vágyat, hogy kívánjunk odakerülni Hozzád. Hadd vágyakozzunk megszabadulni bűneinktől, saját természetünktől, önmagunktól. Szeretnénk igazán boldog emberek lenni, szabad, új életet élni. Urunk, ha csak egy is van közöttünk, akinek szíve erre vágyik, hatalmas kezeddel helyezd azt biztonságba, dicsőségedre, és örömünkre.
Ámen.
Biatorbágy, 1989. november 13.