“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Az Úr igaz
“Az éneklőmesternek: Dávidé. Az Úrban bízom, hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?! Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. Mikor a fundámentumok is elrontattak, mit cselekedett az igaz? Az Úr az Ő szent templomában, az Úr trónja az egekben, az Ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait. Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az Ő Lelke. Hálókat hullat a gonoszokra, tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészük! Mert az Úr igaz, igazságot szeret, az igazak látják az Ő orcáját.” Zsoltár 11, 1-7
Hadd köszönjük meg Urunk, hogy itt lehetünk, és minden akadályon keresztül mégis eljuthattunk. Kérünk, hogy amit akarsz tenni, és mondani, hadd érthessük majd meg. Áldd meg a bejövetelünket, az itt tartózkodásunkat. És kérünk, hogy használj fel mindent, hogy előbbre juthassunk, és győzelmes életre juthassunk. Neved dicsőségére.
Ámen.
Olyan jó, amivel kezdődik ez a Zsoltár: “Az Úrban bízom.” Vajon el tudjuk-e mondani ilyen egyszerűen és világosan: “Az Úrban bízom?” A bizalom azonos a hittel. Az jutott eszembe: “Aki benne hisz, az nem fut.” (Ézs 28,16b).
Az Ige ezt a kérdést veti fel: “Hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!” Miért mondhatják? Mert van rá okuk. “Megvonják az íjat, ráillesztették a nyilukat az idegre, hogy a sötétben az igazszívűekre lövöldözzenek.” Háború van, lövöldöznek.
Nézzünk szembe ezzel az Igével: “Aki hisz, az nem fut,” és világosan értsük meg, hogy az Ige máshol azt mondja: “Álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4,7). Ő fog futni. Ha háború van, valakinek futni kell. Mindig az a kérdés, hogy én futok-e, vagy az ellenség? Isten a gyermekeinek azt mondja, hogy “álljatok ellene.” Isten fegyverzetében egyetlen testrészre nincs fegyver, nincs védelem, és ez a hát. Nincs beszámítva Istennél a futás, hogy szolgái háttal legyenek az ellenségnek. Azért kérdezi: “hogy mondhatjátok?” Hogy tudtok ilyet mondani, hogy fuss. “Álljatok ellene az ördögnek!” Okuk lenne a futásra, – hiszen lövöldöznek. “Megvonják az íjat, ráillesztették a nyilat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek.”
A Biblia sokat beszél a nyilakról, sőt beszél tüzes nyilakról. Amint éri az embert, azonnal éget, azonnal fáj. Mondtak-e már nektek olyan mondatot, ami azonnal fájt? Rögtön megsértett, rögtön tudtam, hogy rettenetes. De azt hiszem, hogy még veszélyesebb a mérgezett nyíl, amelyiket talán azonnal nem is értek. Mondanak valamit és csak bizonyos idő után értettem meg, mit is akart mondani. És valahol mélyen beszivárgott a méreg az életembe. Talán egy nap múlva, talán pár nap múlva lett érthető számomra, hogy ez milyen veszélyes.
Nagyon veszélyes dolog sötétben lövöldözni. Isten gyermekeinek, szolgáinak soha nem szabadna sötétben lenni. A heti igénk is ezt mondja: “Mint világosságnak fiai úgy járjatok.” (Ef 5,8c). Számunkra a sötétség nagyon veszélyes, mert ott érnek bennünket utol a nyilak. Azért volna jó mindig Isten oldalán, a világosságban megmaradni. A sötétben lövöldöznek az igazszívűekre. Talán így mondhatnám, hogy Isten gyermekeire. Mert igazszívű ember nincs, csak megigazított szívű, aki Jézusért igazzá lett.
Újra mondom a kérdést: “Hogyan mondhatjátok az én lelkemnek, fuss a ti hegyetekre?!” Nem szabad mondanom, sem másnak, sem saját magamnak. Nincsen menekülés, Isten gyermekei csak előre mehetnek.
Az a rettenetes, nem is csak lövöldözés van, hanem azt mondja az Ige: “A fundámentumok is elrontattak.” Gondolkozzunk kicsit, milyen fundámentumaink vannak. Lehet hogy az anyagi fundámentumok romlanak meg. Ez is elég nehéz állapot. Lehet hogy a családi fundámentumok, a kapcsolat a feleségemmel, a gyerekekkel. Az otthon mozdul meg alattam. Az egészségi fundámentumom. Jöhet egy olyan betegség, hogy úgy érzem, minden megindul alattam. Sokféle fundámentuma van az embernek, de a legkomolyabb, amire azt mondja az Ige: “Más fundámentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11). A hit fundámentuma nem inog-e az életünkben? Azt kérdezi az Ige: “Mikor a fundámentumok is elrontatnak, mit cselekedett az igaz?” Volt-e már úgy az életetekben, hogy megingott, és bizonytalanná lett minden? Lehet hogy a bűneim, az engedetlenségeim miatt. Valaki egyszer azt kérdezte önmagától: hívő vagyok én igazán? Ingott a fundámentum. Aki ezt átélte már, tudja, hogy milyen nehéz dolog, amikor talán a bűneim, az engedetlenségeim láttán úgy érzem, hogy mozog valami.
Vagy a szolgálati csőd. Ha nem áldhatta meg az Úr a szolgálatom, egyszer csak mozogni kezd a fundámentum. Olyan biztos voltam, hogy Isten erre hívott el, hogy ezt kell tennem, hogy van hát, hogy nincs áldás? Ez a legrettenetesebb állapot. Ha lövöldöznek, akár tüzes, akár mérgezett nyíllal, hát lövöldöznek, de mégsem az alapja rendül meg az életemnek. De ha a fundámentumok inognak? “Mikor a fundámentumok is elrontatnak, mit cselekszik az igaz?” Olyan jó, hogy válaszol is. A következő mondatban elmondja már: “Az Úr az Ő szent templomában, az Úr trónja az egekben.” Egyetlen valami oldhatja meg ezt az ingást, ha fel tudok nézni. Ha nem a fundámentumot nézem, nem a körülményeket, nem önmagamat, hanem fel, az egekbe nézek, ahol az Ő trónja van. Testvérek, az Isten trónja nem inog! A földön minden inoghat. De amint felemeled szemedet az egekbe, valami teljesen biztosat látsz.
Az Ő trónja a földön a gyalázat trónja, a kereszt. Jézus felült a trónra. A kereszten volt egy kis fa, ami keresztbe volt téve, amire leülhetett egy kicsit a keresztrefeszített, amikor rettenetes volt már függenie a sebein, egy kicsit pihenhetett. A kereszt trón, ahova Jézus felült. A földön ezt a trónt állították neki. De a mennyben a dicsőség trónja van. S azon ül Jézus, mióta felment a mennyekbe. És ott mindig látni lehet. Ez a trón nem bukik. Ez a trón örökké trón marad.
“Az Úr az Ő szent templomában, az Úr tónja az egekben.” Jó fölnézni, hogy a leglehetetlenebb helyzetben, lövöldözés közepette, ha az alapok inognak akkor is, a szemem mindig megkeresheti az Úr trónját. Minden hatalom Neki adatott. Hisszük-e ezt minden helyzetben, a legkétségbeesettebb pillanatokban is? A dicsőség trónja a mennyben mozdulatlan.
Egyszer beszéltünk arról, hogy az Úrhoz tartozó ember olyan fa, akinek gyökerei a mennyben vannak. Ott gyökerezik az egész élete. Egy olyan biztos fundámentumon, ami itt a földön a kereszt, és fönn az Isten dicsőséges trónja. Ez a fundámentum, ez a trón mozdulatlan. Ezt mondja itt az Ige: “Az Úr az Ő szent templomában … az Ő szemei látják.” Vajon úgy élsz-e mindig, hogy az Ő szemei látnak? Emlékszem egy falusi bácsira, aki miután megtért, mindig ezt mondogatta: az Úr látja, az Úr tudja. Már így is hívták a faluban. Mégis olyan jó volna így élni: az Ő szemei látják.
Egy helyen azt mondja az Ige: “Az igazak látják az Ő orcáját.” (Zsoltár 11,7). A hívő élet legnagyobb öröme, ha látod Őt. Eszembe jut a húsvéti történet, amikor azt mondja az Ige: “Örvendeztek a tanítványok, hogy látták az Urat.” (Jn 20,20). Ha látod Őt, minden rendben van. Bármilyen nehézség, vagy baj van, ha meglátod Őt, abban a pillanatban a szíved megtelik örömmel. Ma láttad-e Jézust a körülményeken, a történéseken keresztül? Minden nap elveszett nap, amikor nem láttad Őt. Az örökélet az, hogy megismerjük Őt. Ma mikor fölnéztél, láttad Őt? Szemed találkozott az Övével? Így mondja: “Szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsoltár 32,8b). Hogy lehetne vezetése az életednek, ha nem nézel össze Vele naponta? Ő lenéz rád, te visszanézel. Ez az a boldog pillanat, amikor kapcsolatom lehet Vele. Látja az életedet, a gondolatvilágodat. Ha minden összedől is, nincs semmi baj, ha Rá tudsz nézni, abban a pillanatban minden rendben van.
Közben azt is mondja az Ige: “Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az Ő Lelke. Hálókat hullat a gonoszokra: tűz, kénkő és égető szél az osztályrészük!” Ami az igaznak próba, az a gonosznak veszedelem. Olyan érdekes a kettő amit mond: “Hálókat hullat a gonoszokra,” tűz, és szél. Isten gyermekeinek mérhetetlen öröm a tűz és a szél. A Szentlélek jele. Kettős tüzes nyelvek, a szél pedig megmozgatott mindent. Milyen nagyon jó, hogy van tűz és van szél, és áldás a számunkra. A gonoszoknak égető tűz, égető szél és kénköves tűz. Tehát ami az Övéinek áldás, az a gonoszokra, akik nem az Övéi, ítélet. Csak kétféle van: igazak és gonoszok. Jó volna eldönteni: én melyik vagyok? Minden próba erősít az Úrban. Minden harcból úgy jöhetek ki, hogy Isten lelkének a tüze, és a Szentlélek szele visz tovább az életemben.
Elmondja még az utolsó mondatot, amire már egy kicsit előbb ránéztünk: “Mert az Úr igaz, igazságot szeret, az igazak látják az Ő orcáját.” Jó volna ma este csendben megállni, és fölnézni, oda föl a trónra, ahol Jézus ül az Atya jobbján. Gondold végig, hogy látja az egész napomat, és most szembetalálkozom az Ő szemével, és látom Őt. Vajon hogyan néz rád? Egy szomorú szempár néz-e rád, vagy az a helyeslő szempár, amelyik azt mondja: jól van gyermekem.
Olyan sokszor gondoltam erre, hogy ebben az életben semmi másra nem vágyom, csak egy mondatra: “Jól vagyon jó és hű szolgám.” (Mt 25,21).
Imádkozzunk!
Uram, nagyon kérlek, őrizz meg minden nap, minden helyzetben attól, hogy fussak. Segíts mindig hitben megállni gondolataid és akaratod szerint. Hadd könyörgjünk: áldj meg bennünket, és tégy olyan emberekké, akik nem futnak. Segíts megállni azon az egyetlen fundámentumon, amit Te vetettél ezen a földön. Tégy olyan harcosokká, akiket felhasználhatsz harcaidban. Köszönjük a mai estét Uram, amikor újra arra figyelmeztettél, hogy nézzünk föl Rád. Hadd találkozzon újra a szemünk Veled. Hadd mondhass el már ezen az estén sok mindent, és áldj meg azzal, hogy látjuk az orcádat.
Ámen.
Biatorbágy, 1989. július 16.