“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés |
ORSZÁGOD ÖRÖKKÉ FENNÁLL (5/5)
INGYEN MEGELÉGÍTVE
“Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.
A Te országod örökre fennálló ország, és a Te uralkodásod nemzedékrôl nemzedékre. Az Úr megtámogat minden elesendôt, és felegyenesít minden meggörnyedtet. Mindenki szemei Tereád vigyáznak, és Te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a Te kezedet, és megelégítesz minden élôt ingyen.” Zsoltár 145, 9. 13-16
Imádkozzunk!
Köszönjük Úr Jézus, hogy eljöttél erre a földre. Köszönöm, hogy szólhatunk Hozzád. Kérünk, áldj meg még ezen a napon, beszélj velünk és áldd meg számunkra az úrvacsorát. Segíts, hogy igazi közösségünk lehessen Veled, nemcsak az Igében, hanem a szent jegyekben, véredben és testedben. Hadd legyen ez a nap sokunk számára egy új élet kezdete.
Ámen.
A mai napra szóló igét szeretném újra elolvasni: “És Te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a Te kezedet és megelégítesz minden élőt ingyen.” Olyan jó mindenek után ez a két szó: “És Te“. Jó volna, ha ez a szó, sokkal inkább középpontja lenne életünknek, mint eddig az “én” volt. Az “én” helyére hadd kerüljön oda ezután mindig az Úr. Isten az, akinek kicsi, szemét ember létemre mondhatom, hogy Te. Ilyen közeli kapcsolat nincsen több.
Eddig magunkról volt szó és sok mindenről, most azt mondja ezen az utolsó reggelen: “Te idejében megadod eledelüket.” Talán sok minden kérés van a szívünkben, sok mindenre várunk, és Ő megadja. A lelkünknek is szüksége van eledelre. A János 6, 51-54 verseket szeretném elolvasni, ahol Jézus a léleknek eledelérôl beszél: “Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. Tusakodnak azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk? Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, ha nem eszitek az Ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.” Ne csodálkozzunk, hogy a zsidók nem értették. Előttük áll egy ember, aki azt mondja: ha nem eszitek az én testemet. Tökéletesen érthetetlen beszéd számukra. De mi most már értjük. Miután megtörtént a Golgotán a nagy kenyértörés, miután megtörte Jézus a saját testét, és adta, már értjük. Ő maga adja. Tudjuk már, hogy vére kiontatott, amire azt mondja Jézus, hogy bizony ital.
Itt állunk az úrvacsora előtt, és az Úr Jézus most újra elmondja ezt. Testvérek, az ige is étel, egész héten éltünk vele. Az igével együtt mindig ott van az ital is, Isten szeretete. Az ige és Isten kiáradó szeretete táplál. Ha nem árad ki az igével együtt Isten szeretete, nem tudok élni vele. Ha a Szentlélek által árad ki, akkor lesz étellé és itallá. Most nemcsak halljuk a fülünkön keresztül a szívünkkel, hogy jó az Úr, hanem ízlelhetjük is, hogy jóságos az Úr. Mindenen keresztül, amit hallottál, és amit még tapasztalni fogsz, eledel, amit idejében megad az Úr. Eddig annak az ideje volt, hogy hallottátok az igét, most annak az ideje van, hogy ízlelheted, hogy jó az Úr. Mindennek rendelt ideje van. Ma ennek jött el az ideje.
Az úrvacsorával való élés Jézus kereszthalálától kezdve, egészen a világ végéig tart. Neked ma adja meg az eledelt ízlelhetőn, tapinthatóan, valóságosan. Járulhatsz bizalommal a kegyelem királyi székéhez. Azóta, az emlékezetes éjszaka óta van úrvacsora, amikor Jézus a tanítványaival megtörte a kenyeret. Azóta érthető az úrvacsora, miután a következô napon, a Golgotán megtörte Jézus a kenyeret, a saját testét. Most mindenki értheti, hogyan adja nekünk az Ő testét. A tanítványok is megértették, és mi is érthetjük.
A Golgotán törik a kenyér, törik az Ő testét Isten akaratából, korbáccsal, szögekkel, ütlegekkel. És Isten akaratából folyik a vér a Golgota homokjába cseppenként. Nemcsak a megnyitott kezéből, hanem a megnyitott szívből. Bárcsak egy picit megérthetnéd, hogy mibe került ez az Istennek.
Egyszer a szüleimmel valami nagyon elôkelő helyen ebédeltünk. Kicsi voltam még, és utána odabújtam az édesapámhoz és megkérdeztem csendesen: édesapám, sokba került az ebéd? Azóta nagyon sok úrvacsoraosztáskor és kenyértöréskor megkérdezem: Atyám, sokba került? Ez a vacsora neked sokba került? Bár kicsit átélnéd ma, hogy kimondhatná: neked ingyen. Halljuk a szót a végén: “Megnyitod a Te kezedet” –, amikor ezt a Zsoltáríró leírta, fogalma nem volt, hogyan nyitja meg majd Isten a kezét. Hogy nyílik meg az a két seb a kezén. Mert nemcsak úgy nyitotta meg, hogy nagy szeretettel és bőséggel megad mindent neked, ahogy egész héten hallottuk. Sokkal mélyebben, sokkal véresebben nyitotta meg kezét.
Jó volna, ha úrvacsoraosztás után megkérdeznéd, hogy Atyám, szeretném nmegérteni, hogy ami nekem teljesen ingyen volt, az neked mibe került. Egy kicsit értesd meg velem, annyi éve veszek úrvacsorát, és mégis süket és kemény a szívem, és még mindig nem értem, hogy Neked megszámlálhatatlanul sokba került. Egymás után halljuk a szavakat: “Te idejében megadod eledelüket. Megnyitod kezedet és megelégítesz minden élőt ingyen.” Talán már tapasztalatból is tudjuk, hogy nekünk soha semmi nem elég. Anyagilag sem elég, az embernek mindig több kellene. Ha több lenne a fizetésem, akkor is kevés lenne. Lehet kevés, és lehet sok, de nem elég.
Ha az élvezetekre gondolsz, egy iszákosra, vagy egy eszékesre, annak sem elég soha. Mindig több kellene mindenből. Szeretetből is. Sokan elmondták már, szeret a férjem, de nem úgy, ahogyan szeretném. Nekünk nem több, nekünk más kell. Az anyagiakból, az élvezetekbôl, az emberi szeretetből lehet, hogy kevés, lehet, hogy sok, de nem elég. Egyetlen valami elég, amire az ige mondja: “Elég néked az én kegyelmem.” (2Kor 12, 9). Ha azt megkaptad, akkor tudod, hogy elég. Sokan, amikor megkapták, elmondták, hogy mindig erre vágytam. Isten bőven adja, annyira meg tudja tölteni szívedet, életedet, hogy túlárad. Sokszor voltam úgy, hogy Uram, sok ez a szeretet, nem bírom. Ez a gyenge emberi szív nem tudja elviselni. Olyan jó, hogy nem tudja elviselni. Tovább kell adni. Bár úgy megtelhetne most a szíved Isten szeretetével, hogy csak úgy áradna otthon. Ha kinyitod a szádat, áradhatna ebbe a szomjas világba, ahogyan nézel, azon keresztül is, minden tagodon keresztül áradhatna kifelé. Isten utat nyitott, szeretné, ha kiáradna a szívedből, életedből. Nem kicsit, nem spórolósan, ne félj, nem fogy el. Minél jobban használod, annál inkább több lesz, annál inkább árad.
Isten ilyen életet szánt mindnyájunknak, minden gyermekének ilyen bőséges kegyelmet ad. Most csak beáradt, ha kinyitottad szívedet, füledet, hallhattad, tapasztaltad és érezheted, hogy jó az Úr. Ne felejtsük el: “Mindenek szemei Tereád vigyáznak.” Akkor lesz beáradás, és kiáradás. Hogy mennyire túláradó ez a kegyelem, a Stuart Jakab könyvében olvastam. Egyik barátjának az imádkozás volt a kegyelmi ajándéka. Valahol mentek ketten a városban és a barátja azt mondta, átmegyek oda a parkba, mert annyira árad bennem Isten szeretete, hogy nem bírom. Imádkozni, vagy énekelni kell. Hamar átment az úton és imádkozott. Egyszerűen nem tudta magában tartani, annyira feszítette. Bár a te szívedet is feszítené Istennek a szeretete, hogy azt mondhatnád: nem bírom elviselni, tovább kell adni.
Bár visszatarthatalanul kitöltené most Isten reád az Ő mérhetetlen szeretetét, ezt a kegyelmet, amelyik elég, nemcsak neked, hanem a családodnak is. A férjednek, az engedetlen gyermekeknek, mindenkire, aki körülted van. Úgy mégy-e majd haza, mint aki megelégített ember, és mint aki tovább tudja adni. És hadd mondjam újra: mindent ingyen. Nem lehet megfizetni, nem lehet semmit tenni érte. Jó volna, ha mernél ilyen életet élni. Nem várnál hálát, nem várnál köszönetet, semmit. Ingyen kaptad a bocsánatot, az életet, így add tovább.
A bor jelképezi a Jézus vérét. Eltörli a múltadat. A kenyér az élet. Mindig eszembe jut Illés, mikor a pogácsát megtalálta maga mellett, és azt mondta neki az Úr: “Kelj fel, egyél, mert erőd felett való utad van.” (1Kir 19, 7). Most neked is mondja: Kelj fel, egyél és igyál, mert erőd felett való utad van. Ennek az ételnek az erejével mehetsz az életeden végig. Jó volna, ha minden reggel így kelnél fel, hogy az első dolgom, egyek, és igyak.
Isten szeretné életeden keresztül árasztani az élő víznek folyamait. Bárhova mégy, bárhol akar használni, kettőre van szükséged, bocsánatra és az erőre. A múltadra bocsánat, az elôtted való útra erő. Az Úr meg akarja adni, és ezzel az áldással szeretne elbocsátani.
Imádkozzunk!
Köszönjük Uram, hogy ma újra átélhetjük, mibe került Neked a kereszt. Hadd álljon majd előttünk, amikor megyünk az úrasztalához. Hadd éljük át újra, hogy mindent odaadtál értünk. Hadd tudjuk venni Tőled a bocsánatot a múltunkra és az erőt az előttünk levő útra. Áldj meg így minket Uram, hogy lehessünk ott, ahova megyünk, sok ember számára élô víznek forrása.
Ámen.
Biatorbágy, 1991. október 7-11.