“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
HAT NAPPAL HÚSVÉT ELŐTT (3/5)
A tolvaj megszólal
“Monda azért egy az O tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki Ot elárulandó volt: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj volt, és nála volt az erszény, és amit abba tesznek, elcsené.” Jn 12,4-6
Imádkozzunk!
Hálát adunk Úr Jézus, hogy élsz a szívünkben. Köszönünk mindent, amit ma akarsz mondani számunkra. Segíts, hogy ne a fülünkkel, hanem legbelül, a szívünkkel hallhassuk szavadat. Áldd meg kérünk, Igédet.
Ámen.
Ma reggel eszembe jutott egy kis történet, amit nagyon régen olvastam. A címe ez volt: Tolvaj a palotában. A palotának egyik szobájában egy parkettán villanykapcsoló volt. Ha valaki rálépett, az egész palotában kigyulladt a villany. Ha a tolvaj jött, és rálépett, egy perc alatt világos lett az egész palotában.
Úgy érzem, ez a tolvaj, aki ott volt Isten népe között, – Júdás. Végig ott járt Jézus tanítványaival. Júdás is rálépett erre a parkettára. Egyszer csak világos lett. Meg kellett szólalnia. Nem bírta ki! Itt pénzrol volt szó. Olyan volt, mintha eltékozoltak volna valamilyen pénzt, vagy kikerülne az o kezébol a pénz, és abban a pillanatban megszólalt. Senki nem szólalt meg ebben a csodálatos világosságban, ami támadt abban a pillanatban, amikor Mária mindent odaadott az Úrnak, amikor kiöntötte a kenetet, amikor hajával törölte meg Jézus lábait, amikor a teljes szeretetét odaadta. Csak egy valakinek volt szava, és az Júdás volt.
Ha valaki teljesen átadott élettel él, családban, vagy bárhol, annak óriási következményei vannak. Különösen azoknak az életében, akik benne élnek a bunben. Egyszeruen kibírhatatlan lesz számukra, kritizálják, azt mondják, hogy ez túlzás. Így nem lehet élni. Nem voltál még úgy, hogy megszólaltál ilyenkor? Miért kell mindent odaadni? Nem elég ha a vasárnapját adja oda az ember? Ezek túloznak!
Ha a szíved megszólalt már ítt-ott, akkor ne felejtsd el, te vagy a tolvaj, aki a palotában van, Isten házában, Isten népe között. Megdöbbento, amit Júdás mond. Az egész egy nagy hazugság. Mert a tolvaj mindig bújik. A Sátán a nagy tolvaj, és a kicsi tolvajok, akik vele vannak kapcsolatban, mindig bujkálnak. Sosem állnak elo nyiltan, csak rejtve dolgoznak. Kerülik a világosságot, és mindig kritizálják azokat, akik igazán az Úréi.
Júdás megszólalt, és egy retusált, szépített bunvallást tesz. A bunét mondja, csak vádolással leplezi. Talán amikor mondtad a buneidet, a férjedet vádoltad, vagy a gyerekeket, vagy a rendszert, vagy a gyülekezetet. A magad bune kényszerített arra, hogy másokat vádolj. Rettenetesek a szépített bunvallások! Nyugtalanít a bun, ki kell mondani, de úgy mondod ki, hogy azzal másokat vádolj. Szeretetlen vagyok, de tudod, a férjem… Türelmetlen vagyok, de a gyerekek…
Júdás kénytelen megszólalni. “Monda azért egy az O tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki Ot elárulandó volt.” Aki hamis életet él, az elárulja Jézust. Júdás egyelore másokat vádol, – miért nem adták el a kenetet, miért nem adták az árát a szegényeknek? De rövidesen elárulja Jézust. A következő lépése már az, hogy elmegy a fopapokhoz és azt kérdezi: “Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom Ôt?” (Mt 26,15).
Aki nem oszintén, nyiltan és igazán beszél a buneirol, az rálépett az árulás útjára. Júdásban ma az Ördög eszközét látjuk. Vigyázz, mert te is lehetsz az. Júdás olyan szépen meg volt ott három évig Isten népe között. Láthatjuk Jézus tapintatos szeretetét, ahogyan elturte Júdást a többi tanítvánnyal együtt. Az utolsó vacsorán egymás között kérdezték a tanítványok, vajon ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni? Senki nem mondja: tudjuk, hogy Júdás. Ott ült Jézus mellett a tanítványok között, és senki nem tudta, hogy ő az áruló. Milyen mérhetetlen szeretet! “A szeretet mindent elfedez.” Ha elolvasod az 1Kor 13-at, megláthatod, hogy az én szeretetem a másikban minden kicsi hibát felfedez, kipellengérez.
Ma Júdást szeretnénk látni. Azt az embert, aki talán már elárulta Ot közöttünk. De ha nem, el fogja árulni. Eljön a pillanat, amikor kimondja o is: Nem ismerem, semmi közöm hozzá. El fogja adni egy pár ezer forintért, és észre sem veszi, hogy Jézust adta el. Olyan megdöbbento volt számomra, mikor egyszer megértettem, hogy amikor Jézust már megkötözve viszik Annástól Kajafáshoz, azután tovább, a hatóságok elé, akkor meg van írva, hogy Júdás látva, hogy mi lett Jézussal, megbánta, amit tett. O nem gondolta, hogy ez lesz belőle. Tudta, hogy Jézus milyen hatalmas, hogy soha nem lehetett elfogni Ot. Tudta, hogy Jézus az erosebb, hatalmasabb, mindent megtehet, el lehet Ot árulni, úgysem foghatják el. De mikor látta, hogy nem úgy történt, ahogyan gondolta, megbánta, és felakasztotta magát.
Ne játssz a bunnel, a magad igazolásával, a bunnek a titkolásával, mert ez a Júdás útja. Ma szeretnénk Júdás elso pillanataitól kezdve végignézni, hogy jut egy tanítvány, egy Krisztus-követo ide. Meglátjuk, hogy nagyon egyszeru és rövid az út, amíg odajut.
Júdás odakerül a nagy világosságba, ami a Mária ragyogó életén keresztül támadt. Az átadott élet ragyogásában egyszer csak meglátja magát. Nem könnyu dolog átadott hívovel együtt élni. Mert mindig újra kiderül valami rólad és rólam. A palotában világosság lesz, és kiderül minden. Júdás megszólal, meg kell neki szólalni. Erre, amit Mária tett, nem tud hallgatni. A rejtett bunvallás így hangzik: “Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron?” A hívo életem elején, amikor visszamentem tanítani, állandóan hangzott felém a miért. Miért nem jössz velünk szórakozni? Miért nem csalsz ott, ahol lehet? Ha valaki mellett elhallgatott a “miért”, akkor megszunt a hívo élete világítani. Akkor már nem veszik észre. Jézus egész életén végig mindig csodálkoztak. Ha O benned él, rajtad is csodálkozni fognak, mert más vagy, mint a többiek.
Júdás egy perc alatt elárulja magát, hogyan tud számolni. Egy pillanat alatt felértékeli a kenetnek az árát. Hogy tud egy ember így számolni? Háromszáz dénár! Jaj, nem tudsz te nagyon számolni? Mibe került ez a ruha, vagy ez a kalap? Honnan van ennek ennyi pénze? A jó számoló Júdás rögtön megmondja az árát. És most jön a hazugság, a retusálás, ahol dugja a lényeget. Neki kellett volna a pénz, de azt mondja: “Miért nem adták a szegényeknek?” Vajon te is úgy mondasz mindent, hogy annak szép formája, kerete van? Pedig Júdásnak nem volt gondja a szegényekre. De szeretnék kitunni, valaki akarok lenni, mert ugye, gondolok a szegényekre. Szegény Júdás, ilyen hamisan, ilyen jókodó módon mutatja önmagát. Nem voltál-e már sokszor úgy, hogy nem adhatok kevesebbet, mint a másik, hiszen én is vagyok olyan valaki. Mindenben ott van a nagy énem, a kitunni akarásom.
“Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek?” – kérdezte Júdás. Ha a jócselekedeteid mögött Isten Lelke megszólalna, akkor azonnal elhangozna: “Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja.” Amikor adakozol, arra van gondod, hogy téged lássanak, aki ezt a nagy összeget adta, vagy aki a szeretetvendégségre a legfinomabb süteményt sütötte. Nem mintha a szegényekre lett volna gondod. Vajon a cselekedeteid mögött nincs-e ott mindig, hogy nem érdekel az a nyomorult, az a szegény, akiknek szánták? Megdöbbento, hogy Júdás szavai mögött a mennyben elhangzik, hogy nem errol van itt szó. Nála volt az erszény!
A következo komoly kérdésem, testvér, – nálad van az erszény? Kislánykori lopásom jut eszembe. Valahol az asztalon volt az erszény, és loptam belole, hogy cukrot vegyek. Hányan mondták már el, hogy édesanyám rám bízta az erszényt, és nem számoltam el, magamnak is vettem valamit. Mivel kapcsolatban van nálad az erszény? Talán a férjed neked adja oda a pénzt, hogy gazdálkodj. Figyelj fel rá: Isten ujja ma nem rád mutat? Nálad van az erszény! Vigyázol, hogy minden belekerüljön. Nagyon sokszor más erszény is kerül a kezünkbe. Talán, mikor valami közös dolog történik. Aztán el kellett számolni, és valami maradt. Mit csináltál a maradékkal? Mit csináltam volna? – kérdezte valaki. Az már csak azé, aki dolgozott vele. Hányszor tartottad meg az elszámolásnál a maradékot? Amikor nálad volt az erszény, vajon milyen hasznod volt belole? Hányan mentek már ezen tönkre, hogy náluk volt az erszény! A ránk bízott erszénnyel valami módon mindig úgy számolunk el, hogy abból nekem is legyen valami. A munkahelyeken a feketekávé pénzt közös perselybe dobják, valakinél van az egész, és mindig marad neki is. Jusson most eszedbe minden, amikor valahol nálad volt az erszény. Olyan finoman mondja még az Ige is: “elcsené”.
Egy kicsit átmentünk egy még veszélyesebb területre: Isten pénzére. Éget-e téged Isten pénze?! Volt-e olyan pénz nálad, amirol tudtad, hogy ez az Isten pénze? Tudod-e, hogy milyen rettenetes dolog meglopni Istent, amikor emberek Isten ügyére adtak valamit, és abból magadnak is vettél?
Szeretném elolvasni az Isten pénzére vonatkozó adatokat. “Atyáitok idejétol eltértetek rendeléseimtol és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg? Avagy az ember csalhatja-é az Istent? Ti mégis csaltok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk Téged? A tizeddel, és az áldozni valóval.” (Mal 3,7-8). Tudjátok, hogy a tized volt az a minimum, amit az Ószövetség népe adott az Úrnak. Nincs gazda a földön, aki ilyen keveset kérne a munkásától. A tizedet Isten népe az Úrnak adta, és abból is elcsaltak.
Hányan kérdezték tolem, hogy amit külön keresek abból is adni kell? Semmi nem kell. Istennek a “kell” pénzre nincs szüksége. O azt fogadja el, amit Mária ad, teljesen, szeretetbol, igazán.
De látjátok itt van az átka: “Mivel csaltok engem? A tizeddel és az áldozni valóval.” És így mondja tovább: “Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!” (Mal 3,9). Nem csalod-e az Istent? Talán valamivel kapcsolatban világosan érzed, tudod, hogy oda kellene adni. Világosan érzed belül, hogy ez az Úré volna, azoknak a céljára kellene adni, akik nyomorúságban vannak. Így mondja az Ige: “hogy legyen ennivaló az én házamban”. De abból te mindig elcsalsz. Talán már az egészet is, de valamit mindig magadnak. Mintha Isten nem tudna számolni. “Avagy az ember csalhatja-é az Istent?” Sajnos, csalhatja. Azt gondolom, hogy nemcsak pénzrol van itt szó. Mindennel csalhatja, ami Neki jár, ami Istené volna. Hány ember nem gondol erre, amikor azt lopja, ami Istené. Most talán nem is az Istenre tartozó dolgokra gondolok.
Ez a szó lett most számomra nagyon komoly, hogy “Átokkal vagytok elátkozva”. És nem gondolsz arra, hogy azokon a dolgokon, amik csalással, lopással jutottak a házadba, átok van. Azon a házon amit építettetek átok van. Azt mondja a Példabeszédek könyve: A gerenda is ellened kiált a házból, és a kövek visszhangoznak néki. Mi minden kiált ellened talán abból a szép épületbol, amit építettél? Mi abban a lopott? Mi által építetted be házadba az átkot? Kiált a falból az átok! Mert nem tudtad visszautasítani azt, ami lopott. Mert olyan kevés a fizetésünk, ez csak egy kis hozzájárulás, amit így elhozunk, – mondotta valaki. A portás nem szól nekem, mert ismerosöm. Tulajdonképpen ez megengedett dolog. Júdás, ne magyarázz! Aztán majd sírsz, ha iszákos lesz a férjed, vagy a fiad.
“Átokkal vagytok elátkozva, mégis loptok: a nép egészben.” Te is, a többivel együtt, meglopod Istent a tizeddel, az áldoznivalóval. Az idoddel, mert van ido, ami az O ideje. Mert annyi a munkám, ki ér rá reggel Igét olvasni, mikor mennek a gyerekek, a férjem. Lopott ido, amikor szól a harang és menned kellene. Mit loptál már el idoben Istentol? Gondolod, hogy van azon áldás? Lopott ero. Minden erodet bele kell adni a munkába. A legsúlyosabb a lopott szeretet. Amit Neki kellene adni, gondolod, hogy Isten megáldhatja azt, amit az Úrnak kellene adni, és adod a gyerekeidnek, a férjednek, a világnak, a munkának. Júdás, ráléptél már arra a pontra, ahol egy perc alatt világosság lett benned, hogy miért ilyen a helyzetem, miért nincs áldás a családomon? Csak gyulladna ki a fény, akkor nem fogod kérdezni, hogy miben térjünk meg.
Jó volna még elolvasni az Ézsaiás 58-at, ahol megint errol beszél az Ige, az egész néprol együtt. Állj ki Isten házának kapujába és kiálts. “Kiálts teljes torokkal, ne kíméld: mint trombita emeld fel hangodat és hirdesd népemnek buneiket és Jákób házának vétkeit. Holott ok engem mindennap keresnek, és tudni kívánják utaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta: kérik tolem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kívánják.” (Ézs 58,1-2). Hogy van bátorságod erre? Utána elmondja, mi az igazi böjt. “Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjek? Nem az-é, hogy az éhezonek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz felruházzad, és tested elott el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod elotted jár: az Úr dicsosége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és O azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elveted közüled az igát és megszunsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni: Ha odaadod utolsó falatodat az éhezonek, és az elepedt lelkut megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen.” (Ézs 58,6-11). Mindezek után te kéred az Úrnak a vezetését, ahogyan élsz, amit teszel, hogy csalod Ot, lopod Ot? Azt mondja az Ige: “Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót, akinek a vámmal, a vámot, akinek a félelemmel, a félelmet, akinek a tisztességgel, a tisztességet.” (Róm 13,7). Megadtad-e a szüleidnek a tiszteletet? Bár ma kigyulladna számodra a fény, hogy csalod az Istent és csalod az embereket.
Azt mondtuk az elobb, hogy tartozol az Úrnak a tizeddel, és az áldozni valóval. Mondtuk, hogy ez az ószövetségi minimum, de még azt sem adja meg az Újszövetség népe. Akkor elmondja az áldást, ahogyan elmondta az átkot. “Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást boségesen. És megdorgálom érettetek a kártevot, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szolotök meddo a mezon, azt mondja a Seregeknek Ura. (Mal 3,10-11). Testvérek, betegségek, nyomorúságok, baj bajra, csapás csapásra. Az Úr pedig szeretné megnyitni az egek csatornáit, áldást áldásra, mindenben boséget, hogy legyen boséged az Isten szerint való életre, az igazi életre.
Amikor fiatal hívo voltam, elmentem egy idos nyíregyházi testvérhez. Egy összeaszott kis öregasszony feküdt az ágyon. De jártak hozzá az emberek, mint a forrásra! Jártak bunt vallani, segítséget, tanácsot kérni. Az o falán láttam ezt az írást, egy forrás fölé volt írva: Milyen egyszeru is az élet, csak adni, adni szüntelen. Álltam a képpel szemben, nem kell számolni, hogy mit adtam, és mit fogok kapni. Nem kell kettos könyvelést vezetni, mibol mi a hasznom. Egyetlen dolgom van a földön: adni, adni. Van mibol adni anyagiakat, türelmet, szeretetet. Minél inkább adod, annál gazdagabban kapod. Valaki azt mondta: Ha az ember oszt, Isten szoroz. Ha gondolkozás nélkül bátran osztasz, – mint aki Isten boségébol él – Ô a mennyben állandóan szoroz. Isten ilyen életet szeretne adni neked, és akkor minden megváltozna körülötted. A forrás vize nem fogy, az mindig újra jön. “Mint szegények, de sokakat gazdagítók.” (2Kor 6,10). Sosem leszel gazdag, – mi sem szeretnénk azok lenni, – csak átfolyjék rajtunk a víz. Az anyagi, az áldás, a békesség, az öröm. Semmit magamnak.
Mária élete ez volt, hogy mindenét adta. Minden áldás, ami nálad elakad, meposhad. Így mondja az Ige: Átokká változtatom áldásotokat! Ilyen is lehet! Mert nem nekem adtátok a dicsoséget. Hálaadás, dicsoség, fölfelé, minden ami van, csak lefelé, csak adni, adni szüntelen. Már akkor nagyon megrázott ez a mondat, és azt kértem az Úrtól, hogy adjon ilyen életet. Ami ilyen egészen egyszeru: “Mint szegények, de sokakat gazdagítók.”
Egyetlen tiszta kéz a Jézus keze volt. Amikor az adót kellett megfizetnie, azt mondta tanítványának: “Menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az elso halat, amely ráakad, és felnyitván száját, egy státert talász benne: azt kivévén, add oda nékik, én érettem és te éretted.” (Mt 17,27). Neki nem kellett érintenie a pénzt. Az egyetlen tiszta kéz, amelyrol énekeltük, hogy azt is átszegezték a Golgotán. Hogy azon az átszögezett kézen át is áradjon tovább az áldás.
Vágyol-e erre az életre?!
Imádkozzunk!
Uram, a fösvény, zsugori életünket Te ismered a legjobban. Tudod, hogy milyen pontosan tudunk mi számolni. Könyörülj rajtunk, ismertesd meg velünk a Te gazdag, csodálatos életedet. Hadd tudjunk ezentúl ebbol élni.
Ámen.