“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
ISTEN KÉRÉSE (1/5)
KÉRLEK TITEKET
“Kérlek tieteket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek tetsző áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Róma 12, 1-2
Imádkozzunk!
Hálát adunk Uram az új napért, az új reggelért. Köszönjük, hogy kérhetünk, áldj meg minket, hogy megérthessük igédet. Hadd halljunk szót a szádból. Áldj meg minden mondatot, amelyen keresztül beszélsz hozzánk. Légy közöttünk, neved dicsőségére.
Ámen.
Igénk ezzel a szóval kezdődik: “Kérlek”. Ismerjük-e ezt a szót, szoktuk-e használni? Édesanyám idős korában mondogatta, két szót kell megtanulnom, az egyik, hogy: kérem. A másik, hogy: köszönöm. Akkor arra kértem Istent, hogy időben segítsen megtanulni ezt a két szót.
Az egyetlen, akinek erre a szóra nincs szüksége – Isten. Ő nem szorult rám, neki nincs szüksége az emberre. Isten most mégis azt mondja: “Kérlek”. Az az Isten, aki parancsolhatna, akinek hatalma, és ereje van ahhoz, hogy véghez vigye, amit akar. Aki teremtette az eget és a földet, az a hatalmas, szent, mindenható és mindent tudó Isten kér? Mennyire szívet szorongató, hogy Isten minket kér? –
Amikor Jézus odaállt a bűnösök sorába, hogy megkeresztelkedjen, Keresztelő János azt kérdezte tőle: “Te jössz én hozzám?” (Mt 3, 14b). Te is mondhatod: nekem kellene magam megalázva kérdezni: Uram, ma reggel Te jössz én hozzám kérni?
Nagyon nehéz kérni. Az emberi büszkeségem nem akarja, hogy kérjek. Volt, amikor idegen városban bolyongtam, és nem voltam képes senkit megkérdezni, merre kell mennem.
“Kérlek… titeket” – Isten nem is csak egyikünket kéri. Nem vonhatod ki magad, nem mondhatod, hogy nem rólam van szó. Titeket kér, akik itt vagytok mind. Porszem ember, aki a saját kicsi életével sem bír már – az Isten jön ide és kér. Lélegzet visszafojtva állj meg és figyelj: mit kér az Isten. “Kérlek azért titeket atyámfiai” – mindnyájunkat, akik itt vagyunk.
Mindig a kisebb kér. Mi nem akarunk kisebbek lenni. A szegény kér, de mi nem akarunk szegények lenni. Sokan mondják: százszor inkább adok, mint egyszer kérjek. Ha adok, ha szívességet teszek, nagy vagyok, és valaki. Ha kérek, kisebb vagyok, rászorult, és nehéz a szegények helyét elfoglalni. Nem könnyű megalázkodni.
Karácsonykor Isten kicsivé lett, rászorult lett Jézusban. Isten erre a földre úgy jött, hogy Ő legyen a kicsi, és mindenben rászorult. Isten ezt a megrázó formát választotta, hogy akkor ott, Ő legyen a legkisebb és a legszegényebb.
Amikor még nem ismertem Jézust, nagyon vers-szerető ember voltam, és ezzel kapcsolatban megmaradt egy vers az emlékezetemben. Túrmezei Erzsébet arról ír, hogy az apával karácsonyeste beszélget a gyermeke, és mondja: Látod, édesapám, neki ágya sem volt. És milyen puha ágyacskám van nekem. Mondja tovább a gyermek, és minden versnek az a vége: Ugye apukám, nagyon szeretett? Értünk lett ilyen szegénnyé. Mondja végig, hogy neki mindene van, és az Isten gyermekének, Jézusnak semmije nem volt. Neki otthona sem volt – ugye apukám, nagyon szeretett?
A kérdés benne maradt az édesapában – szeretem én Jézust? Bár megértenéd, mivé lett érted. Gyermekké, kicsivé, tehetetlenné, szegénnyé, akinek nem volt helye a vendégfogadó háznál, akit lehetett nem befogadni. Érted lett ilyenné! Tudod-e már, hogy nagyon szeretett? Bár benned is ott maradna a kérdés – igaz-e hogy én is szeretem Őt?
Később is szegény volt, nem volt fejét hová lehajtania. Amikor prédikálni akart a Genezáret tavánál, nem volt hajója, Pétert kérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Márta és Mária befogadta házába, Zákeusnak mondta: “Ma nékem a te házadnál kell maradnom” (Lk 19, 5b Jézusnak már gyermekkorától kezdve kérni kellett. Nem kellett megvárnia, hogy öregkorban tanulja meg. Minden ember jót tehetett vele, és minden ember visszautasíthatta. Tudod milyen nehéz elviselni, amikor visszautasítanak? Sokszor azért nem mer az ember szeretni valakit, mert fél, hogy a másik visszautasítja. Jézust lehetett visszautasítani, el lehetett küldeni. Hányszor érezted már, hogy szeretne hozzád jönni, nálad lenni? És elutasítottad, elküldted Őt. Nem szeretném végigsorolni mindazt, ami Vele történt ebben a világban, amit mi, kicsi szemét emberek tettünk, olyan, mint te, meg én. Az Istent lehetett megalázni.
Óriási dolog, hogy Jézus Krisztusban emberré lett az Isten, és Ő kért, Ő alázkodott meg, és rajtad múlik, hogy mit teszel vele. Meg lehetett verni, arcul lehetett köpni, ki lehetett gúnyolni, meg lehetett feszíteni. Isten az egyszülött Fiát ezzel a mondattal küldte a világba: “A Fiamat meg fogják becsülni” (Márk 12, 6b). Sokszor szembe néztem már vele – mire becsüljük mi Őt?
Talán Júdás becsülte a legtöbbre – harminc ezüstpénzre. Mi sokszor olcsóbban adjuk, mint Júdás. Te mennyire becsülöd Őt? Mit tettél Vele?
A 2Kor 5, 20. versében olvassuk: “Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” Istennek vannak követei, akik érte járnak követségben. A kérés így hangzik: “Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” Ezen a héten minden igehirdetés erről fog szólni. Valaki Őérte jár követségben, és rajta keresztül mintha Isten kérne általunk. A Biblia azt mondja: “Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól” (Zsid 12, 25a).
Mi nagyon megvethető emberek vagyunk. Nagyon sok olyan tulajdonságunk van, amiért bennünket meg lehetne vetni. De Isten azt mondja: akik neki szolgálnak, érte járnak követségben, azok követek. És amit a követtel teszel, ne felejtsd el, azt az Istennel teszed. Egy ország követét semmiképpen nem lehet megbántani, mert az uralkodót bántod meg a követben.
A küldött mögött mindig Istent lássuk. Ezt a kérést a Római levélben egy nagyon egyszerű, nagyon megvetett, kisemmizett követ: Pál apostol mondotta el. “Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára.” Az ember valamire szokott kérni. Hányszor mondják: Az Istenre kérlek. Annyit jelent: nagyon kérlek.
Mi most így halljuk: “az Isten irgalmasságára”. Lehetne kérni az Isten haragjára, az Isten ítéletére. Gondolj arra, egyszer ez előtt az Isten előtt fogsz megállni. Iskolai könyvekben olvastuk Mátyás királlyal kapcsolatban, aki koldus ruhában jelent meg itt-ott, és kidobták, elküldték, és egyszer csak ott áll, mint király. Gondold el, hogy reszkettek azok, akik kidobták. Egyszer reszketni fogsz te is, amikor rájössz, hogy kit dobtál ki.
A napokban olvastam, hogy egy beképzelt gazdag ember olyan zivatarral került szembe, amilyet még soha nem élt át, és egy perc alatt megérezte, hogy semmi vagyok, reszketett és sírt. Pedig csak egy zivatar volt. El tudjátok-e képzelni, mit jelent tengeren viharban lenni, amikor minden mozog? Ha veszélyben van az életed, akkor talán egy kicsi sejtésed lehet az ítéletről. De ez mind semmi. Amikor földrengésekről hallottál, megremegett a szíved. Megmozdul a föld, és nem tudsz mit tenni, nem tudsz hová menni. Nem nevetség az ítélet, csak ezek még kicsi ítéletek.
Isten nem az ítéletre kér, nem a haragjára – pedig veled szemben jogos lehetne a haragja is. Csak kicsi történéseket szeretnék megemlíteni, amik a te életedben is megtörténhetnek. Ha gyermeked, ha családod van, tudod, hogy egy semmi, csak egy bacilus, egy vérrög – és kiáltani és sírni fogsz. Istennek minden a kezében van, és egy pillanat alatt semmivé válik az ember. Csak egy baleset – mondotta valaki – és a férjem, akit a világon a legjobban szerettem, mint egy roncs, ott feküdt a kórházban, és vége volt. Hányszor mondották már emberek: reggel még nem gondoltam, mi fog ma érni.
Valaki elmondotta, hogy amikor vége volt Budapest ostromának, kiástak egy pincét, ami borzalmas látvány volt. Egy csomó összeroncsolt ember. Azt mondotta – nem ez volt a legborzasztóbb, hanem az, hogy találtak egy asszonyt, aki valahogy a fal mellett állt, és mind a tíz úja hiányzott. Lerágta a kíntól, amit végigélt. Amit ez az asszony szenvedett, semmi az ítélethez képest. Akkor elállt a lélegzetem –, ez ennyire komoly?
Isten teljes szeretete benne van a kérésében. Most még megmenekülhetsz mindattól, ami a bűneid következménye. Még van kiutad! Nagyon kérlek, nem az ítéletre – hanem az Isten irgalmasságára.
Isten irgalmassága a golgotai kereszt. Mintha azt mondaná: a keresztre kérlek. A Jézus szenvedésére, a Jézus halálára. “Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk” (2Kor 5, 21a). Isten irgalmassága félelmetesen, megrázóan a kereszten látható.
Egy katonáról olvastam egyszer – akit Jimmynek hívtak, akit gonoszságai miatt mindig büntetni kellett. Minden katonai ítéleten, börtönön nevetve ment keresztül – és nem használt neki semmi, ugyanaz maradt, aki volt. A megtérése arról szólt, hogy semmi nem rázta meg, csak Isten irgalmassága.
A században volt egy kis katona, akit penészvirágnak csúfoltak. Mindenki tudta, semmit nem lehet tőle várni, a gyakorlatokat sem tudta végezni. Egyik éjjel Jimmy ledöntötte az összes céltáblát. Reggel nem lehetett lőgyakorlatot tartani. Mindenki tudta, ezt csak Jimmy tehette, csak neki volt erre bátorsága. Elindult a vizsgálat. Kiállították a katonákat. A százados azt kérte, valaki jelentkezzen, különben az egész századot megbüntetem.
A kis penészvirágnak volt egy érdekes szokása: Bibliát olvasott, imádkozott. Ezért még inkább kinevették a többiek. A százados újra mondta: álljon elő valaki, és a többi szabad. Előáll ez a kis katona – én voltam. – Te nem tudod megtenni –, mondta a százados. De én vállalom. Százados úr azt mondta, ha valaki vállalja, a többi szabad. Százados úr állja a szavát! Levetette az ingét, mindenki látta, milyen gyenge gyerek. Az első korbácsütéseknél már leesett a földre. A századból előugrott Jimmy. Semmi nem rázta meg, semmi nem tette tönkre, csak az, hogy helyette valakit megvernek. Azt kiáltotta: hagyjátok abba –, én voltam!
Abbahagyták – de már késő volt. Tüdővérzést kapott, csak ez a korbácsolás hiányzott neki. A temetésén ott volt az egész század. Szem nem maradt szárazon. Jimmy folyton azt mondogatta: csak azt tudnám, hogy tudta ezt értem megtenni. Valaki megszólalt –, annyit beszélt nekünk Jézusról, és mi nem értettük. “Azt, aki bűnt nem ismert” –, ahogy az előbb mondta az Ige – “bűnné tette értünk”. Az Egyetlent, aki bűnt nem ismert!
Neked soha nem jelentett ez az Ige semmit?! Keményebb a szíved, mint a gonosz Jimmyé volt?! Minden nagypénteken ott ülsz a templomban, és végig hallgatod, hogy Jézust megkorbácsolják, arcul köpik, megfeszítik, három óráig függ ég és föld között, ott sóhajtja – “Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mt 27, 46b) És végig tudod hallgatni. Van neked szíved?
Isten most az Ő irgalmasságára kér – nézz föl a keresztre! Vagy talán erre is hiába kér? –
Az volt a kérdés – mire kér Isten? A legnagyobbra – az Ő Fia halálára. Mit kér? Egyszerűen csak annyit – szánd oda, add oda magadat neki. Kevesebb nem elég! Nem a pénzed kell, nem a munkád. Egy valaki van, Aki keres, add oda hát magadat.
Imádkozzunk!
Azt mondtad Uram, hogy szeretetet kívánok, és nem áldozatot. Nincs az az áldozat a világon, amivel Téged ki lehet elégíteni. Köszönöm, hogy van Valaki, Aki halálosan szeretett, aki nemcsak mondta, hogy meghalok érted, hanem meg is tette. Könyörülj rajtunk, segíts megadni magunkat ennek a szeretetnek. Kicsi korunktól kezdve mindig ezt kerestük. Hadd engedjünk most kérésednek, hadd adjuk oda, amit kérsz, önmagunkat, az életünket, a Te dicsőségedre, és a mi mérhetetlen, soha el nem múló boldogságunkra.
Ámen.