“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MENJ ÁT A JORDÁNON (3/6)
Mindent az Úr szava szerint
“Jerikó pedig be és elzárkózott az Izráel fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki. És mondta az Úr Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülvén egyszer a várost. Így cselekedjél hat napon át. És hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel. És ha majd belefújnak a kos-szarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek szavát, kiáltson fel a nép nagy kiáltással, és leszakad a város kőfala magától, és felmegy arra a nép, kiki az előtte való helyen.
Előhívta azért Józsué, a Nun fia, a papokat, és mondta nékik: Vegyétek fel a frigyládát, hét pap pedig vigyen hét kos-szarvból való kürtöt az Úr ládája előtt. A népnek pedig mondta: Menjetek el, és kerüljétek meg a várost, a fegyveresek pedig menjenek az Úr ládája előtt. És úgy lett, amint mondotta Józsué a népnek. A hét pap ugyanis, akik a kos-szarvból való hét kürtöt vitték, az Úr előtt megy és kürtölt a kürtökkel, az Úrnak frigyládája pedig előttük megy, és kürtölt a kürtökkel.
A népnek pedig parancsolt Józsué, mondván: Ne kiáltsatok, hangotokat se hallassátok, és szó se jöjjön ki szátokból addig a napig, amíg azt mondom néktek: Kiáltsatok; és akkor kiáltsatok. Körüljárták azért az Úrnak ládájával a várost, egyszer megkerülvén; azután visszatértek a táborba, és az éjszakát a táborban tölték. Józsué pedig felkelt jóreggel, és felvették a papok az Úrnak ládáját. És a hét pap, akik a kos-szarvból való hét kürtöt vitték, az Úr ládája előtt megy folyton, és kürtöl a kürtökkel, a fegyveresek pedig előttük mennek, és a köznép követi az Úrnak ládáját, menvén, és a kürtökkel kürtölvén.
A második napon is egyszer kerülték meg a várost, azután visszatértek a táborba. Így cselekedtek hat napon át. És lett a hetedik napon, hogy felkeltek, mihelyt a hajnal feljött, és megkerülték a várost a szokott módon hétszer; csak ezen a napon kerülték meg a várost hétszer. És lett, hogy a hetedik forduláskor kürtöltek a papok a kürtökkel, Józsué pedig mondta a népnek: Kiáltsatok, mert néktek adta az Úr a várost!
Kiáltott azért a nép, mihelyt kürtöltek a kürtökkel. Lett ugyanis, amint meghallotta a nép a kürtnek a szavát, kiáltott a nép nagy kiáltással, és leszakadt a kőfal magától, és felment a nép a városba, kiki az előtte való helyen, és bevették a várost.” Józs 6,1-16. 20
Jerikóról azt olvastuk, így hangzik az Ige, hogy “Jerikó be és elzárkózott az Izráel fiai miatt.” Nem tudom érzitek-e ennek a két névelőnek a jelentését, hogy “be és el”. Van amikor az ember bezárkózik, de még nem zárkózott el. Most pillanatnyilag bezárkózom, – ez nem illet engem, ez túlzás, ezt nem akarom. De még nem zárkóztam el. Valami elől elzárkózni azt jelenti, hogy ezt még nem!
Jerikó bezárkózott Izráel népe előtt, és ezzel az Úr előtt is. Jó volna kérni az Urat, ha van bennem be és elzárkózás, legyen segítségül, mert ez az elzárkózás Jerikóban az ítélet előtt történt. Jerikó megérett az ítéletre. Isten nem jogtalanul, és nem ok nélkül ítél egy be és elzárkózott várost, egy be és elzárkózott embert, egy be és elzárkózott szívet. Jaj, csak ez ne történjen meg velünk soha. De csak ennyit Jerikóról, mert Isten népéről szeretnénk beszélni, Józsuéről, és az életről túl a Jordánon.
Szeretem, ahogy Józsuéval beszél az Úr: Lásd! Annyit jelent: majd meglátod. Egyszer azt mondta nekem az Úr, mikor kétségek fogtak el, – ha hiszel és engedelmeskedsz, majd meglátod. Sok mindenre mondhatom, épületekre, amiben ti most benne laktok, hitben kezdtük el építeni. Mikor először jártuk végig Jerikót, (gyermekek házának neve) azt mondta az Úr: itt fog állni a ház. Elmúlt három év, és itt állt a ház. Lásd, – benne laksz.
“Lásd! kezedbe adtam Jerikót.” Tied legyen. Vajon mire mondja ma neked az Úr, – lásd, kezedbe adtam azt a földet, ami a tiéd. Amit együtt kell elfoglalni, de ami a te részed a földből. Milyen jó volna most, ha átmentem a Jordánon, nagy vággyal kérdezni, – Uram mit adtál a kezembe, mi az enyém, nem vonakodom elfoglalni, ha a kezembe adtad az enyém.
Vigyázz! Nagyon sok ember megtudta, mit adott Isten a kezébe. Aztán elment, és elfoglalta úgy, ahogyan ő gondolta. Azt hitte, ennyi elég. Kezembe adta az Úr. Elfelejtette, nem koronáztatik meg, aki nem szabályszerűen küzd.
Vigyázz Józsué! Vigyázz Isten népe! Nem úgy kell elfoglalnod a földet, ahogy kitervelted, saját harci ügyességeddel, saját okosságoddal. Ha Józsué is így ment volna Jerikónak, csúfos vereség lett volna a része. Vajon nem ez történt velünk sokszor? Az ígéret megvolt, s azt mondtad, – köszönöm Uram, én most már tudom, hogyan csináljam.
Figyelj Isten gyermeke, mert azt, hogy hogyan, az Úr fogja megmondani lépésről lépésre. Az ígéretek földjén nincs önkényesség, nincsenek jó ötletek, elképzelések. Így is mondhatnánk: Dávid nem harcolhat saját fegyvereivel. Gondoljátok el, hogy Józsué, aki jó hadvezér volt, azt mondta volna vezéreinek: beszéljük meg a haditervet, mit hogyan csináljunk. Mindenki mondott volna valami okosat, jó startégiai tervet dolgoztak volna ki.
Mindenkinek van jól bevált módszere. Nem úgy kell az embereket megtéríteni, hogy mindjárt nekimegyek, hanem egy csomó jócselekedet kell előbb. Nem megyek neki vaskos igékkel, hogy összeroggyon, körül-kedveskedem előbb. Megkapálom előbb a kertemet, hogy rendes embernek lássanak, hogy aztán elfogadhassák tőlem az igét. Mi tudjuk a módját, Más rosszul csinálja. Az a jó, hogy én tudom, hogyan kell embereket megtéríteni.
Nem tudom hogyan lett volna, ha vezérértekezletet tartottak volna, a végén ha nem vesztek volna össze, talán közös nevezőre jutottak volna.
Nagyon sok vereségünknek az az oka, hogy tudom mit akar velem az Úr, mi az én földem, de tovább csinálom a magam esze szerint. Józsué nem így tett. Tovább figyelt. Az Úr pontosan elmondta, hogy hogyan. El ne fuss, amikor valamit hallassz. Nagyon sokszor csináltam, hogy üzenetet kaptam csendességemben, megörültem, elfutottam, mint a vak tyúk. Isten tovább beszél. Nagy öröm, hogy megszólított, de tovább beszél. Józsuéval is tovább beszélt. Újra mondom, az egész Józsué könyvének ez a központi üznete: nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.
Mi volt a szabály Jerikónál? A mi Jerikónknál is ugyanez volt a szabály. Amikor az Úr megmutatta, hogy másik helyet is akar adni, ez volt a napi Ige, hogy járjátok körül a várost. Hitben, imádságban minden nap körüljártuk a helyet.
Ha Isten mutat egy területet, el kell kezdeni minden nap körüljárni egyszer, imádkozni emberekkel, vagy magamban. Talán egy szolgálati területet, amit mutat az Úr. Ez itt Jerikóra vonatkozott. A harmadik városnál már egészen más a szabály. Itt nincs sablon. Mi úgy vagyunk, ha valami sikerül, receptet csinálunk, és aztán mindig úgy csináljuk. Tucatot gyártunk. Az “én” mindig megragad valamit, mondja, tudja, csinálja.
Itt ez volt a parancs: “Járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülvén egyszer a várost. Így cselekedjél hat napon át.” Tehát nemcsak Józsuénak kellett. Mi ez a hat nap? Egy adott idő. Ha napon át teremtette Isten a mindenséget. Egy bizonyos idő. Lehet, hogy egy világkorszak. Istennél egy nap olyan, mint ezeresztendő, és ezeresztendő mint egy nap. Lehet, hogy valaki hatvan éven keresztül járja végig azt a bizonyos dolgot.
Minden ígéretnek megvan a hit időszaka. Noénál is megvolt, mikor a bárkát építette. Lehet, hogy kinevették, kicsúfolták. Lehet itt Jerikónál is gondolták, – mi ez a néma séta? Azért mondta Józsué a népnek, hogy ne szóljatok, mert nyilván kísértésben voltak, hogy valamit válaszoljanak a gúnyra, nevetésre. Ehhez kitartás, hűség, türelem kell.
Mihez kell hűnek lennem? Ahhoz, amit az Úr mondott, és abban Ôhozzá. Meg nem inogni, amikor úgy látszik, hogy bolondságnak néz ki az egész, biztos rosszul gondoltam. De ők kitartóan járták hat napon át körül a várost.
Jó volna megnézni, hogyan is járják körül? Azt mondta Józsué: “Hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda előtt.” “A fegyveresek pedig menjenek az Úr ládája előtt.” A Jordánon a frigyláda ment elől, itt pedig a fegyveres nép, és utánuk a papok a kürtökkel, és azután vitték a papok az Úr ládáját. Más a sorrend. Nincsennek szabályok, nem mondhatták, mi már tudjuk, hogyan kell átmenni a Jordánon.
Isten szerint mindig más a szabály. Miért csinálja így az Isten? Mert mindenképpen az Úrral való kapcsolat a lényeg. Ha ez nincs meg, nem fogom megtudni a következő lépést. Semmi nincs megadva előre. Valaki azt mondta: unalmas a hívő élet. Azt mondtam: fogalmad sincs mit a hívő élet. A legizgalmasabb dolog a földön, mindig olyan történik, ami csodálatos. Ha egy hívő ember megszűnik csodálkozni, az megszünt hívőnek lenni. A legtöbbet akkor fogunk majd csodálkozni, ha majd hazaértünk. Ott meg nem szűnik az ember csodálkozni.
Miért a fegyveresek mentek elől, mikor máskor a frigyládának kellett elől menni? Most a fegyveresek, azután a láda, azután a köznép. Egy darabig azt hittem, csak a papoknál voltak kürtök. Kiderült, hogy a népnél is volt. Jó volt nekem, hogy akik papok, csak azok kürtöljenek.
Te hogyan kürtölsz? Minden kicsi hívőnek megvolt a maga kürtje. A papok is kürtöltek, a nép is kürtölt. Egész nagy zaj lehetett ott. De érdekes, hogy beszélni nem beszéltek. “A népnek pedig parancsolt Józsué.” Úgy örültem, hogy ezeknek lehetett parancsolni. Tudjátok milyen nehéz ez, mert a legtöbb embernek nem lehet parancsolni. Tudom, hogy az Úr szava, hogy így kell csinálni, de nincs kinek parancsolni, mert nincs aki csinálja.
Itt parancsra mentek a dolgok, mert volt aki engedelmeskedett. Mi annyira megszoktuk a Jordánon innen, hogy úgy csináljuk, ahogyan mi szoktuk. Mindenki azt hiszi, az a legjobb, amit Ô gondolt.
A Jordánon túli életnek a nagy ismertető jele, hogy tudok engedelmeskedni, és tudok parancsolni. Aki nem tud engedelmeskedni, parancsolni sem tud. Olyan nincs, hogy parancsolásra születtem, a pórnép pedig csinálja. Engedetlen szülőknek engedetlen gyermekeik vannak. Saját maga sem tanult meg engedelmeskedni, tehát nem tudja úgy mondani, hogy ezt meg kell csinálni. Józsué csak azért parancsolhatott, mert ő engedelmeskedett. Parancsot vett át, és parancsot adott tovább. Az Ige így mondja: “Ha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben.” (Ez 3,17).
A kürt szava mindig az Úr szava. Ha bizonytalan a kürtnek zengése, kicsoda indulhat harcba? Vajon a kürtnek szava biztos zengésű életünkben? Akik körülöttünk vannak meghallják az Úr szavát? Vagy csak papolsz? Mi is talán olyan papok vagyunk, hogy csak papolunk, de nem hangzik benne a kürt szava. Az igazi harci ló, amelyik ismerte a trombita hangját, ha ekhós szekérbe fogják is hallja, még a virsligyárban is felkapja a fejét.
Ha valaki egyszer hitrejutott és hallotta a kürt szavát, azonnal tudja, – ez az a hang, erre indulok. Vajon a kürtöddel kürtölsz, vagy csak papolsz, és mindenki elalszik körülötted, mert csak hívős dolgokat pötyögsz talán már húsz éve.
Szeretném ha megkülönböztetnénk, – nekik itt a kürtöt fújni kellett, de hallgatni kellett, – és ez más. Van bennünk valami, ami mindig harcos életre vágyott, amelyik mindig szeretett volna a fronton élni. Bár a lusta óember mindig megszédített, – nem neked való élet ez. Ismeritek a vadkacsa történetét. Ez a kacsa mindig a vezérkacsa mögött röpült szorosan. Egyszer meglátta, hogy a szelíd kacsák milyen jó eledelt kapnak. Leszállt közéjük. Azt gondolta, nem maradok sokáig, csak még a vacsorát megvárom. Holnap elröpülök. De mindig jó volt a koszt, és a kacsa kezdett nehezedni. Elmúlt a nyár, ősszel látta, amint a vadkacsák húztak a kék égben, és feltámadt benne a harci kedv, – milyen jó volt, mikor én is ott röpültem. Oda vágyom én is. Megpróbált felszállni, de csak az ól tetejéig tudott röpülni. Elhatározta, keveset eszik, hogy újra formában legyen. – Nem tudott. – Egy napon utolsót süvített a levegőben a vezérkacsa hangja, azok elszálltak, őt pedig levágták a többi kacsával együtt.
Ez a sorsa annak, aki kellő időben nem tud szakítani a kényelmes élettel. Hiába hallom a hangot, hiába valóság, hogy erre születtem, erre rendelt az Úr, csak éppen nem engedelmeskedem időben.
Ha egyszer valaki igazán az Úré, benne van a harcos természet, és ez a vágya, hogy benne lenni az Isten dolgában, hit útján járni, csodákat tapasztalni, és mindent átélni, ami Isten gyermekének, szolgájának a kiváltsága.
Józsué azt mondta itt: szájat be! Nagyon sokszor nehéz, mert locsogósak vagyunk. Ha valamit tudunk, azonnal elkezdjük potyogtatni. Tudod nem azért mondom, – de erről nem szabad beszélgetni. Mire a másik, – tudom én ezt, beszélgessünk róla, hiszen te egy másik megbízható ember vagy. Azután kiderül, hogy a megbízható nem is tudott semmit, de most már tudja. Mi pletykásak vagyunk, megtudunk valamit, és az óember naggyá lesz tőle.
Azt mondja az Ige: “A népnek pedig parancsolt Józsué, mondván: Ne kiáltsatok, hangotokat se hallassátok, egy szó se jöjjön ki szátokból addig a napig, amíg azt mondom néktek: Kiáltsatok; és akkor kiáltsatok.” Józsué tudta, a nép el fogja potyogtatni, – várjatok csak, majd a hetedik nap… Tudjátok mi az, hogy egy szót sem? Elméletben tudjuk, de a valóságban nem.
Valaki azt mondta: jó fizikus volt Józsué, már akkor ismerte a hangrobbanás elméletét.
Józsué parancsra csinálta. Mindennek megvan a valósága. Egy német könyvben olvastam, hogy Amerikában csináltak egy kürtöt, amit mikor megfújtak, több kilométer körzetben minden fal megmozdult. Azonnal lefújták a gyártását. Így értettem meg, mit jelent az, amikor majd az Úrnak kürtje szól, amire majd minden összeomlik.
Nem volt szabad előre kiáltani, nehogy edződjenek a falak. Mi annyit mondjuk, hogy jön a farkas, hogy egyszer ha valóban jön sem hiszik már el. Annyiszor mondjuk, hogy így, meg úgy lesz az ítélet. Jó volna ragtapaszt tenni keresztül a szánkra. Úgy szeretem azt az igét, amit mond az Úr: odaragasztom nyelvedet, hogy ne légy feddőző férfiú. Mi mindig tanítunk, okítunk, és ha egyszer komolyan kellene mondani senki sem hiszi. Nem fognak összeesni a falak. Azoknak ott egyszer hallgatni kellett, egyszer kiáltani.
Újra mondom, járják körül a falat, és jön a hetedik nap. Figyeljük meg, miben különbözik a hetedik nap. Eddig az volt, hogy jóreggel. A hetedik napon előbb kelt mind az egész társaság, mert akkor hétszer kellett körüljárni a falakat. Mit jelent ez? Teljes bevetés. Ha már addigra kifáradtak volna, akkor azt mondhatták volna, – pont most nincs erő. Nagyon sokszor úgy vagyunk, mikor kellene, akkor nem vagyunk sehol.
Mihelyt a hajnal felkelt, megkerülték a falakat hétszer. Csak ezen a napon kerülték meg hétszer. Ekkor mondta Józsué a népnek: “Kiáltsatok, mert az Úr néktek adta a várost!” Egy teljes bizonyosság. És az Úr cselekszik az Ô szava szerint. Amikor Illés tizenkét vödör vízzel öntözgeti az oltárt, az volt a kérdésem, hogy volt erre bátorsága? Így mondja Illés az igében: “Mindezeket a Te parancsolatod szerint cselekedtem.” (1Kir 18,36).
Józsuénak volt bátorsága mondani, mert tudta, kinek hitt. “Kiáltsatok, mert az Úr néktek adta a várost!” Mi a győzelem titka? Kapcsolat az Úrral. Azután a hit és engedelmesség. Mindent az Úr szava szerint csináljak.
Van olyan kőfal, amelyiknek nem ez a titka, hogy hétszer. Van olyan, ami egy szóra össze fog dőlni. Nem mindenki olyan, hogy körül kell járni imádságban hittel. De Jerikó elfoglalásánál így mondta az Úr.
Hadd mondjam még el a mi Jerikónkkal kapcsolatban, hogy kint az erdőben volt egy régi vadászház, annak a köveit kértük. Az Úr azt mutatta: megvehetjük. Kérvényeztük, megkaptuk. De kérdés volt, hogy a kövek hogy kerülnek oda, ahol építkezni szeretnénk. Hogyan fogjuk majd szétszedni, mert régen épült. Odamentünk, próbáltuk csákánnyal, meg sem mozdult. Hitben, imádságban tovább jártuk körül. Tél volt, tavasz lett. Isten adott egy nagy esőt, azután megfagyott úgy, hogy tavasszal mikor kimentünk, lábunkkal dobáltuk le a köveket, amiket ősszel meg sem tudtunk mozdítani. Ezt mi nem tudtuk volna eltervezni, hogy az eső merről vágjon, hogy kapjon vizet, fagyot a fal, hiszen már száz éve ott állott. Soha nem történt ez meg vele, csak amikor idekerült Jerikóba. Bámultunk, milyen könnyen szétszedtük az egészet.
Azon a napon amikor szükséges, a falak maguktól leomlanak. Nem vagyunk mi erős emberek. De az Úrtól rendelt időben semmi nem volt számunkra szétszedni azt a házat. Egyetlenegy titka van, – hinni amit Ô mondott és aszerint cselekedni.
Miért lett ez a gyerekek háza? Amikor felépült a ház és megvolt a házszentelés ünnepe, az volt az Ige, hogy “Aki munkálkodik, a földművelőnek kell a gyümölcsökben először részesülnie.” (2Tim 2,6). Valaki aki szolgált a ház avatásakor, azt az Igét hozta: “A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyheztesse, – a Te oltáraidnál, óh Seregeknek Ura, én Királyom, és én Istenem.” (Zsolt 84,4). Akkor a Sanyiéké lett a ház, sorban születtek a gyerekek, a másik háznál már nem fértünk. Aztán nőttek a gyerekek, iskolába jártak, és a faluban vettünk házat számukra.
Az volt a kérdés, mi lesz Jerikóval? Amikor komolyan kérdeztem az Urat, újra ez volt az Ige: “A veréb is talál házat, és a fecske is magának fészket, ahová fiait helyheztesse, – a Te oltáraidnál, óh Seregeknek Ura!” Akkor gyult ki a fény, – Istenem, hát ezt a problémát oldod meg? Mindig voltak olyanok, akik azért nem tudtak nyáron eljönni csendeshétre, mert nem tudták gyermekeiket kire hagyni. Megértettem, az Úr ezt akarta, hogy az Ô oltáránál helyezhessem el a fecskefiakat, amíg a fecske itt van. Attól kezdve párhuzamosan folyik nyáron a felnőtt és gyermekszolgálat. Lehelyezhettem a gyermekeket Isten oltáránál.
Az ember annyira korlátolt, hogy ezt megértse. Isten pontosan megmondta, hogy erről van szó. Azóta sok év múlt el. És minden évben így történik, itt is vannak, ott is vannak, ez a gyerekek háza. Jó helyen vannak, és nem történik velük semmi baj. Egy kérésük van a szülőktől, hogy jövő nyáron is jöhessenek Jerikóba. Mert jól érzik magukat az Úr oltáránál.
Egyetlen dolog a fontos, hogy az Úr szava szerint. Akármilyen korlátolt vagyok, végül mégis megértettem, miért van olyan messze Jerikó a másik háztól. Tudom, hogy így kell lennie. A gyerekek nem tudnak átfutkosni a mamákhoz. Közel vannak, és mégis külön. Egyszerűen az Úr oltáránál vannak, de nem ott, ahol a felnőttek.
Egész hívő életünknek ez a titka: az Úr szava szerint! Merni kell tenni, amit az Úr mond. Nem elég az, hogy tudom. Mert nem tudom. Az Úr gondolatai sokkal nagyobbak. Régen por leszek már, de a munka tovább fog folyni, mert Ô kezdte el. Ki tudja, miket fog még itt csinálni. Amit hitből kezdenek el, az örökéletű. Egyszer majd félretesz az Úr és megbíz egy másik embert. Mert az ég és a föld elmúlik, – mi lehetünk hitetlenek, – de az Úr szava örök.
Amit itt hitből kezdtünk el, az ma teljes gyakorlati valóság. Azt hiszem, ennek a légköre olyan légkör, hogy mindenki vágyik ide, semmi másért, csak, – mert az Úr szava szerint történtek dolgok. Minden ami itt van, hitből van, és az Úr szava szerint van.